Lex Bibó
1995 áprilisában a Magyarországi Református Egyház meghozta saját közoktatási törvényét. A törvény életbe lépésével az egyházhoz tartozó oktatási intézmények vezetői automatikusan elveszítették mandátumukat. A törvény 58. paragrafusa értelmében református közoktatási intézmény vezetőjévé csak az nevezhető ki, aki legalább nyolcéves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Ennek értelmében ifj. Bibó Istvánnak idén nem volt alkalma megpályázni az általa eddig vezetett gimnázium igazgatói posztját. Sokan éltek a gyanúperrel, hogy az egyházi törvény idézett passzusa afféle „bill of attainder”, azaz személyre szabott rendelkezés. Vagyis egyetlen valóságos célja és indíttatása, hogy éppen ifj. Bibó István ne pályázhassa meg az említett igazgatói posztot.
A kérdéses rendelkezés amúgy is kissé furcsa. A nyolcéves szakmai gyakorlat követelménye ugyanis olyanokat is kizár a lehetséges jelöltek közül, akik a Kádár-rendszer idején politikai okokból nem folytathattak pedagógiai tevékenységet, hiszen a megkívánt időtartam feltételezi, hogy már a rendszerváltás előtt is tanítaniuk kellett. Az egyházi vezetés a törvény betűjére hivatkozott akkor, amikor nem fogadta el szakmai tevékenységnek azt a hároméves küzdelmet, amit ifj. Bibó folytatott a rendszerváltás előtt az iskola visszaszerzéséért.
Az előzmények
Az iskola tantestületén belül már korábban is voltak feszültségek. Az évek során többen is távoztak, az igazgató pedagógiai szemléletét és az iskola „liberális” jellegét kifogásolva. Gyakorta vádolták az igazgatót azzal, hogy önkényesen választja ki a kollégáit, olyanokat részesít előnyben, akiktől feltétlen hűségre számíthat, sőt nem átall ateistákat is megtűrni a tantestületben. Az elégedetlenkedők olyan vádakat is megfogalmaztak, miszerint Bibó ki akarja tiltani Áprily Lajos szellemiségét az iskolából, hogy eltűri, hogy Németh Lászlót az iskola falain belül „lefasisztázzák”, sőt azt is a szemére vetették, hogy az SZDSZ utasítására szándékosan tetette november 4-re a gólyabál időpontját, hogy meggyalázza a nemzeti gyásznapot. (Mint ismeretes, a „nemzetgyalázó” igazgató édesapját, idősb Bibó Istvánt ’56-os tevékenysége miatt 1957-ben életfogytiglani börtönre ítélték.)
Mindezen közben a megkérdezettek többsége szerint az iskola zavartalanul működött. A tanároknak, különösen az osztályfőnököknek az állami iskolákban megszokottnál kevesebb heti óraszámot kellett teljesíteniük, így több idejük maradt arra, hogy élő kapcsolatot alakítsanak ki a diákokkal. A felsőfokú oktatási intézményekbe felvett tanulók aránya is arról tanúskodik, a Baár-Madasban megfelelő színvonalú munka folyt.
Az iskola autonómiája
A döntési jogosítványokkal bíró egyházi testületek számára azonban nyilván sokkal fontosabbak voltak azok az „információk”, amelyek szerint az iskola liberális szellemben működik, háttérbe szorul a vallásos nevelés és a szigorú erkölcsiség. Való igaz, hogy a Bibó által készített „Pedagógiai program”, amelyet feltehetően pályázati anyagnak is szánt (és amelyet egyébként a tantestület 1995 áprilisában el is fogadott), az egyháztól bizonyos értelemben független, a hagyományos szigorú nevelési elvekhez képest szabadosabb oktatási koncepciót fejtett ki. A hitbéli nevelés kapcsán az egyén felelős és szabad döntésére alapított volna a szigorú dresszúra helyett: „…iskolánk a bibliai és református tanítás alapján Krisztust követő ember nevelését tekinti céljának: aki éppen azért, mert Krisztus követője, szabad, döntésre képes, felelős felnőtt ember, illetve azzá válik…”. A szabad döntés tiszteletben tartásának elve szerint a tanár a hitre nevelés munkájában „saját erőfeszítésének eredményét nem keveri össze Isten kegyelmének munkájával. Éppen ezért nem tekinti a diák iskolai kötelességének a hitre jutást, …nem erőszakoskodik a hit körül…” Ez a felfogás elvben még megfelel a reformáció hagyományos elveinek, noha az egyház vezetői a „négy évtizedes elnyomás” kompenzálása érdekében valószínűleg szívesebben vennék a határozottabb vonalvezetést. Valószínűleg ennél is többet nyomott a latba a „szabados elv” két következménye, amit a pedagógiai program ki is mond: egyrészt – olvasható a 17. oldalon – a keresztyén elkötelezettség önmagában nem adhat felmentést a szakmai alkalmatlanság alól, másrészt, ami ennél is fontosabb, a program magával a fenntartó egyházzal szemben is megfogalmazza az iskola relatív autonómiájának igényét. A világi politikai befolyás veszélyével azonos súllyal említi az egyházi kisajátítás veszélyét, aminek következtében az iskola a „gyülekezeti háttérből jövő gyerekek gyűjtőhelye lesz… egyházi rezervátummá válik, szellemileg gettósodik”. A szigorú egyházi ellenőrzést megvalósító református közoktatási törvény fogalmazói számára ez a kitétel, illetve a benne testet öltő szándék nyilvánvalóan vörös posztó.
A helycsere
A támadások az 1994-es választások után felerősödtek. A közismerten mértéktartó Pest Megyei Hírlap szeptemberi számában T. M. szignóval Bibó tevékenységét súlyosan elmarasztaló „olvasói levél” jelent meg. Szerzője szerint nem elég, hogy Bibó csatlakozott a „Demokratikus Chartá”-hoz, ráadásul osztja Konrád György marihuánafogyasztást propagáló nézeteit, és támogatja az SZDSZ egyházi iskolákat megregulázni akaró javaslatait. A hagymázos cikk szerzőjében sokan Takaró Mihályt, a Dunamelléki Egyházkerület nagy befolyással bíró oktatási főtanácsadóját sejtették. Bibó válaszlevelében pontról pontra cáfolta a cikk állításait. (Tény, hogy soha nem csatlakozott a „Demokratikus Chartá”-hoz, pedagógia programjában pedig kitér a kábítószer problémájára is, és elveti a leghalványabb különbségtételt is a „kemény” és a „lágy” drogok között.)
Az iskolafenntartó, vagyis a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke, Hegedűs Lóránt az igazgatóváltás kapcsán ígéretet tett a tantestületnek arra, hogy bármi történjék is, nem nevez ki olyan igazgatót, akit a tanárok többsége nem támogat. Az ifj. Bibó István tevékenységével elégedetlen tanárok a tantestületben jelentős kisebbségben voltak. Ezt tanúsítja, hogy a tantestület többször is igazgatója mellett voksolt, illetve egészen az utolsó pillanatig az ő újbóli kinevezését támogatta.
Ez év tavaszán a fenntartó egyházkerület testületei Arany Jánost, az iskola korábbi karnagyát jelölték a posztra. Arany két évvel korábban elhagyta az iskolát és Sopronba költözött. Akkor családi okra hivatkozott. Ez év márciusi Magyar Nemzet-beli interjújában viszont már a két évvel korábban is felszínre került koncepcionális és pedagógiai ellentétek kaptak nagyobb hangsúlyt. Jelölésekor a szülők tiltakozását sem vették figyelembe, és a diákönkormányzat véleményét sem kérték ki. Mivel Bibó eleve nem pályázhatott, így pályázat sem volt. (Az oktatási törvény egyébként, az egyházi autonómia tiszteletben tartása jegyében, az egyházi iskolák esetében mindezen feltételek alól felmentést ad.)
A tantestület nagy többsége, amely, mint említettük, elfogadta Bibó pedagógiai programját, Arany kinevezése ellen szavazott. Ennek ellenére ma ő a kinevezett igazgató. Elvégre az egyházi iskolákra valóban nem vonatkozik az autonómia elve. Legalábbis az egyháztól való autonómiáé nem.
- Belföld [6]