Jártam bent, a kis kapcsolóteremben,
töröltem port a kegytárgyak mögött.
Vágányra tettem két tucat barátot,
és jól megkínoztam négyet-ötöt.
Imádságokat elemeztem bátran,
utánanéztem átokszók tövének.
Kamaráztam másod-harmadmagammal,
de ha kell, megy az egyszólamú ének.
A mélyben közben fortyog és lebomlik
az emberekből álló sűrű pép,
ha nem vigyáz a magamfajta, járkál,
vádli-középig a lekvárba lép.
Sosem tudnék öngyilkos lenni. Táplál
az élet nevű barna biomassza;
melyik percet jelölné ki az ember,
hogy a következőt már elmulassza?
Versillusztráció [2]- Vers [6]