Skip to main content

Nádasdy Ádám

Nádasdy Ádám: Válasz a „költői kérdésre”

Költői kérdés


„A gyepre heveredsz, nézed e Világot
A széles térséget, mélység, magasságot.
Tsuda, titok, minden mit szemedre vehetz
Okoskodol rólla: semmire sem mehetz.
(...)
Hol támad fel a szél? mi ragadgya testét?
És mi tsendesiti meg széles Tengerét?
Hogy Ég tűz örökké a Vesuviusban?
Hogy terem Uj Világ mindenkor Májusban?

A meleg ujra szül, a hideg el temet
S Egyik mint a másik éppen tsak ugy éltet.
Hogy lesz dohány koró egy tűhegynyi magbul,
Hogy jön ki a tsirke a kotlot tojásbul?
Mitsoda hasznodra terem rajtad tetü?














Nádasdy Ádám: A pénzszag finomsága


A gazdagok a szépek, hogyha bírják,
hogy arany minden számjegy, amit írnak.
Ha értik, hogy kell bókokban fürödni,
mert finom pénzszagot árasztanak.
Ha gazdagságuk, mint délceg gazella,
a csorda fölé emeli nyakát.
Szépek a gazdagok; de – mint a testi –
a monetáris szépség sem azé,
aki a sorstól ajándékba kapta;
azon neki is kell dolgoznia.
A szépséget a szemlélő teremti;
a gazdag is úgy gazdag, ha csodáljuk.













Nádasdy Ádám: Hűs kőlépcsőn, két-három fokon


Udvari költő szerettem volna lenni,
puhaléptű, kitartott palotapincsi,
függeni szerettem volna, így tanultam,
s a függés ellen váltig küzdeni.

Zárt terekben szerettem volna élni,
ahonnan csak áttételekkel látszik
a hajnal, meg a nap dőlésszöge,
véletlen részletekből konstruálva.

Kevés ember között vetődni, mint a flipper
ezüst golyója, puskaropogásként
kiosztott pofonok között cikázni.
Kiforrni, mint a tiszta húsleves.

Mindenről én szerettem volna tudni,
mert amit nem látok, az megszűnik.
Kisebb a tér, kisebb a felelős

















Ferencz Győző, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Spiró György, Várady Szabolcs, Varró Dániel: Látta-e már Budapestet éjjel?

Rendhagyó költői kérdés


Legigazibb örömöm,
Külföldi ha Pestre jön,
Kalauzolni őt minden felé,




Nézze meg a ligetet
És a Margitszigetet
S jöjjön el a Parlament elé,



A sok pesti panamát,
A Dob utca illatát,
Világos hogy nem emlegetem,



S ha néki konveniál,
A mikor az éj leszáll,
Kitünő helyekre vezetem!



Látta-e már Budapestet (…)?

Zerkovitz Béla:

Látta-e már Budapestet éjjel?

Ferencz Győző

DUGÓ
(Képes levelezőlap a piros hetesről)

Üdvözletem küldöm
















Ferencz Győző, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Spiró György: Alkalmi rigmusok Kertész Imre köszöntésére


Ferencz Győző
Kertész Imre

Megvan-e még az a kockás öltönyöd, Imre, amelyben
Sétáltál, mikor összefutottunk kint Pasaréten?
Nobel-díjadon épp hatszázhuszonegyezer újat
Tudnál venni, de kérlek, azért ne hajítsd el a régit.

Spiró György
Köszöntő Kertész Imréhez

Szia, Imre!

Kukorelly Endre


               (Kertész Imrének.














Nádasdy Ádám: A téren


Mint varjak közt a sasmadár,
lomtárban szép kredenc,
a kávéházak ricsajában
ott ül a Liszt Ferenc.

Lengeti bronzhaját a szél;
nem jön, akire várok.
Mindenki más vígan fecseg,
s én őhozzá kiáltok:

„Hírhedt zenész, mit javasolsz?
Megint szívatnak, érted?!”
Ő bronzujját fölemeli:
„Ne változtasd meg élted.”

Rögtönzés a Merlin Színház dalnokversenyén, 2002. október 11.

















Nádasdy Ádám: Elkezd a dolgok végére járni


A HÉV-en ültem, kisfiú koromban,
és Budaörs következett. Szorongtam,
hogy meddig mehet így, és mi jön még,
hogy Törökbálint mindjárt ezután
következik-e. Végtelen, havas
mezőkön csattogott a HÉV, csutkák meredtek
a hóból fölfelé, fehéres köd szivárgott,
a párás ablakon tejfény derengett.







Nádasdy Ádám: A tanítvány a mesternőhöz


Mondd, szoktál sírni, szent tudás lotyója,
titkos tanárnő, példás belvilág?
Kemény szabályzatok rámolvasója,
tudsz bőgni úgy, hogy majdnem belefulladsz –
vagy dolgod van és nem kálváriád?

Ismersz te ördögöt? Szólítasz angyalt?
Vagy magad vagy a patakzó idő,
ki suttogva jelented be a hajnalt,
akár magad hálsz, akár férfi gyógyul
a lomb alatt, mely hajadból kinő?

Ligetlakó, szolgálatod kevéske:
világítasz, mikor befeketül.
Kevés személyes ér, az is csak késve;
babrálsz a csendben, talán rádiód sincs.















Nádasdy Ádám: Alulnézet


Külföld, jutott eszembe, ott van ez,
hogy piszok van és önfeledten úsznak
a reáltárgyak bütykei fölött,
hogy akkor hoznak ételt, keveset,
ha megéheznek, nincsenek befonva
a tartalékok képzésének örvén
az elmúlt és a jövendő napok
hurokcsomózott sűrű szőnyegébe.
Szőnyeg se volt, sőt ágy se igazán:
a földön volt a laticel, alája
(ha összenyomtam, föltüremkedett)
morzsák, gombok és hangyák menekültek,
minden magas volt, minden túl magas,
a sötétbarna ajtókeretek,
a kézrehajló hideg rézkilincsek,
a WC-tartály is fönt lebegett
a p
















Nádasdy Ádám:

„Minek a lélek balga fényűzése?” (Tóth Árpád)


Ezzel bizony nagyon kell vigyázni, a balga fényűzéssel, hogy kordában lehessen tartani. Mert lehet fényűzni az embernek, lehet írni olyat, amilyet a lelke legmélyéből szeretne, mindenre és mindenkire tekintet nélkül, bújócskázva daimón és múzsa elől: zenéset, vigasztalót, bosszúállósat, udvarlósat vagy épp olyat, amivel utólag lenyúlja azt, akit nem kapott meg – de ezt nem muszáj közrebocsátani, nem kell letenni az örökkévalóság asztalára. Abból nem lesz komoly darab, amit olyankor írunk, amikor úgy érezzük: fölösleges az egész.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon