Skip to main content

Hűs kőlépcsőn, két-három fokon

Nádasdy Ádám

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Udvari költő szerettem volna lenni,
puhaléptű, kitartott palotapincsi,
függeni szerettem volna, így tanultam,
s a függés ellen váltig küzdeni.

Zárt terekben szerettem volna élni,
ahonnan csak áttételekkel látszik
a hajnal, meg a nap dőlésszöge,
véletlen részletekből konstruálva.

Kevés ember között vetődni, mint a flipper
ezüst golyója, puskaropogásként
kiosztott pofonok között cikázni.
Kiforrni, mint a tiszta húsleves.

Mindenről én szerettem volna tudni,
mert amit nem látok, az megszűnik.
Kisebb a tér, kisebb a felelősség.
Ne legyen sok szárnyú a palota.




















Megjelent: Beszélő folyóirat, 2003. szeptember, Évfolyam 8, Szám 9


Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon