A PRO TV szeptember 18-i, hétfői Válassz című adásában – amelynek szerkesztője Andrei Gheorghe – egy papnövendék, Radu Preda, aki Révmonostor, Felek és Kolozsvár érsekének, Bartolomeu Ananiának közvetlen munkatársa, valahogy így vágott vissza az ACCEPT (a romániai homoszexuálisok egyesülete nevének rövidítése, jelentése: elfogadom – a ford.) egyesület korábban felszólaló elnökének, Florin Buhuceanunak: „Ön a legkevésbé étvágygerjesztő homoszexuális, akit valaha láttam.” Mindezt külvárosi vagánykodással, félszájjal, megvetően, alig észrevehető – talán nem is szájjal, inkább gondolatban elkövetett – csámcsogással, a szemét egy másodpercre lehunyva. Kevesen tudták – valószínűleg az Ortodox-Keresztény Diákok Szövetségének asszisztáló „kórusa” sem, amely azzal szórakozott, hogy folyamatosan megszakította a párbeszédet –, hogy ennek az ízléstelen megjegyzésnek a szerzője egyúttal egy az állam és az egyház viszonyát tárgyaló könyv szerzője is. Az eset távolról sem lényegtelen. A múlt év végén megjelent könyv a vallási felekezetek általános helyzetére vonatkozó törvénytervezet cikkelyeinek indoklását tartalmazza. A Vallásügyi Államtitkárság által összeállított akkori tervezet – 1999. szeptember 13-án került a kormány asztalára – különbözött az előzőleg megjelent tervezetektől. Megsokszorozódtak és durvábbakká váltak az előírások, világosan mutatva a szerzők – lényegében a román ortodox egyház – szándékát az ország hitéletének korlátozására és ellenőrzésére.
A szóban forgó törvénytervezetet eltitkolták az érdekelt – a többi egyházhoz tartozó – csoportok és szervezetek elől, s még a kimondottan erre a célra létrehozott bizottság sem tárgyalta meg. Hogy megtartsa a bíráló pillantásoktól védett kezdeményezést, az Államtitkárság hónapokkal azelőtt nyilvánosságra hozott egy másik tervezetet, amely a „legmegnyugtatóbb” volt az addigiak közül, és az volt a szerepe, hogy elterelje a figyelmet a lényegről. Látszik azonban, hogy az utolsó szöveg nem volt ismeretlen Radu Preda számára, hiszen annak alapján dolgozott. Mint említettem, kötete pontról pontra követte a törvénytervezet tételeit, amelyek közül sok egyik megelőző változatban sem szerepelt. Így például azok nem büntették a térítést, sem azon „bűnös” vallási csoportok kultikus tevékenységét, amelyek nem kapták meg a Vallásügyi Államtitkárság kötelező(!) engedélyét. Az, hogy a kötet 1999 végén jelent meg, azt jelenti, hogy már hónapokkal azelőtt dolgoztak rajta. A munka egy jól kimódolt stratégiába illeszkedik, amelyre nem annyira az ortodoxok szenvedélye, mint inkább azoknak az embereknek a módszeres technikája jellemző, akik évtizedeken keresztül alkalmazták a Securitate módszereit. Tekintetbe véve a Radu Preda–Bartolomeu Anania–Teoctist-vonalat, világosan kitűnik Révmonostor, Felek és Kolozsvár minden lében kanál érsekének a szerepe az ortodox offenzívában.
Zsinat, Ortodox-keresztény Diákok Egyesülete, Radu Preda, Bartolomeu Anania! Íme egy valóságos, hosszan elhúzódó keresztes háborúhoz méltó szövevény, amelynek hadicéljai világosak, s amelyben mindenki végzi a maga pontosan körülhatárolt feladatát. Mézesmázos beszédek, képmutatás a zsinaton, harcias támadók, akik, ha kell, furkósbottal is tudnak érvelni – az Ortodox-Keresztény Diákok Egyesületére gondolok –, és a kettő közötti szerepek betöltésére kiképzett bérencek, mint Radu Preda. Hol van Bartolomeu Anania helye ebben a sorban?
Aki az SRI archívumának 7755-ös iratcsomóját fellapozza, talál benne néhány adatot a jelenlegi érsek vasgárdista múltjáról. Könyvtáros szerpap volt a patriarkátuson, s annak a feljegyzésnek a dátuma szerint, amelyet említek, 1956. december 10-én börtönben ült. Már 14 éves kora óta tagja volt a Mănunchiul de prieteni (Baráti kéve), 1936 óta pedig a Frătiile de cruce (Keresztes testvériségek) vasgárdista szervezeteknek. 1941-ben egy hónapra őrizetbe vették, mert részt vett egy vasgárdista vezér temetésén. 1942-ben ismét letartóztatták és hat hónapra elítélték, mert a cernicai kolostor padlásán vasgárdista propagandaanyagot és fegyvereket rejtegetett. A „feljegyzés” végigveszi aztán a vasgárdistákkal való, egészen a negyvenes évek végéig és az ötvenes évek elejéig tartó folyamatos kapcsolatait.
Vasgárdista múltja és a börtön, meglepő módon, nem akadályozta meg Bartolomeu Ananiát abban, hogy később látványos karriert fusson be. A hatvanas években az Egyesült Államokba küldték, ahol egészen a hetvenes évek közepéig a detroiti Román Missziós Érsekség Credinta (Hit) című kiadványát szerkesztette. Hogy volt ez lehetséges? Tudjuk, a válasz csupán egyetlenegy lehet. A logikus következtetést a börtöntárs Nistor Chioreanu is alátámasztja, aki Morminte vii (Élő halottak) című önéletrajzi könyvében egyenesen besúgónak nevezi. A Vörös horizontokban Ion Pacepa szintén úgy mutatja be, mint aki a Securitaténak dolgozik. De ha nem is támaszkodunk e két utóbbi vallomásra, teljesen világos, hogy az SRI irattárának az ötvenes évek második feléig vonatkozó adatai nem egyeztethetők össze Anania későbbi karrierjével. Csak az együttműködés tette utóbb lehetővé felemelkedését. A szenvedélyes vasgárdista és a kommunista megtorlás nyomorult intézményének szolgálatában álló ember szellemiségének szintézise áll tehát pszichológiai értelemben azoknak az agresszív állásfoglalásoknak a hátterében, amelyeket érsekként az utóbbi időben képviselt és képvisel.
Végül is mi az, ami a szemünk elé tárul? Egy szakértőkből, különböző egyesületekből, a Román Ortodox Egyház szervezeteiből összeálló hálózat, amelynek láncszemei egy átfogó terv szolgálatában állnak. Ez a terv arra irányul, hogy a román ortodox egyház megszerezze a hitélet fölötti ellenőrzést, antiliberális, haladás- és Európa-ellenes törvénykezést kényszerítsen ki – a Büntető törvénykönyv 200. cikkelye pontosan ilyen –, komoly befolyást nyerjen a nevelésben, és hozzájusson különböző állami pénzalapokhoz. Nem más ez, mint menetelés a korrupció és a népbutítás között középen elhelyezkedő szörnyűséges giccs, az ortodox állam felé, ami, ha a dolgok továbbra is ebbe az irányba haladnak, a román társadalom által elszenvedett legméltatlanabb kudarcot fogja jelenteni.
1990 elején egy másik forgatókönyv előkészítésének lehettünk tanúi, amely az etnokulturális jellegű agresszív nacionalizmus felszításával mosta le a kommunista megtorlásban résztvevők bűneit. Erre a fundamentumra épült az a legkevesebb öt elvesztegetett év, amit a posztkommunistáknak köszönhetünk. De látható, hogy az etnokulturális nacionalizmus kimerítette tartalékait. Az elsősorban a magyar veszélyre hivatkozó 1996 utáni destabilizálási kísérletek már csak gyenge szalmalángként futottak végig a médiákon. 2000 elején azonban megjelent a csendben felnövekvő és most látványosan megugró, hevesen szélsőséges, hisztérikus célokat kitűző ortodox nacionalizmus. A 200. cikkely elleni jelenlegi kampány csak mellékesen vonatkozik a homoszexuálisokra. Sokkal nagyobb tétre megy itt a játék. A román ortodox egyház megpróbálja szétzúzni a politikai osztály akaratát. A „román nemzet többségére”, az „ortodox keresztények millióira” való rögeszmés hivatkozás, „akiknek a bizalmából a romániai honatyák bekerültek a parlamentbe” a zsinat 2000. szeptember 13-i Felhívásában, a felszólítás, hogy „a kormány és a jelenlegi parlament törvényhozói figyeljenek oda a románok gondjaira (…), akik ezen az őszön megjelennek a szavazóurnák előtt”, mindez nem más, mint a választás korbácsával való leplezetlen fenyegetés. Ha a szenátus nyilvánosan enged ennek a zsarolásnak, a zsinatnak erős adu lesz a kezében az ország törvényhozó és végrehajtó hatalmával szemben. Ki állhat majd ellent neki? Elvileg csupán a demokrácia mellett elkötelezett civil társadalom, az, amely lehetővé tette az etnokulturális nacionalizmus korlátozását. De van-e olyan erős civil társadalmunk, amely ellenállhatna az ortodox nyomásnak? Úgy tűnik, ma sokkal megosztottabbak vagyunk, mint tíz évvel ezelőtt. Sokkal könnyebbnek látszik szembeszállni Vadimmal és Funarral, mint Teoctist Arăpasuval és Bartolomeu Ananiával. De az utóbbiak semmivel sem kevésbé visszatetszőek és semmi esetre sem veszélytelenebbek, mint az előbbiek.
Fordította: Hadházy Zsuzsa
5. sz. 2000. szeptember
Hivatkozott cikkek
- Játéktér [7]