Játéktér

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

A  politikát emberek csinálják. Emberek, akik általában élvezik a hatalmat, és szeretnek többnek mutatkozni, mint amennyit valójában érnek, s a dölyfösségük ellenére bizalmukba kell férkőzni ahhoz, hogy elérjünk valamit. Ez nekem általában nem ment. Lerítt rólam, hogy mit gondolok róluk. Mindig nagyon igyekeztem megfelelni a választóknak, de a magyar politikusok között különc maradtam. Külföldön nagyobb megbecsülésnek örvendtem, mint a hazai politikai körökben. Tudom, hogy ez elsősorban rajtam múlott. Lélekben a régi ellenzéki maradtam akkor is, amikor már régen a politikai élet befolyásos tagjának tartottak. Holott a valóságos befolyásom a dolgok menetére igen korlátozott volt. Igazából csak a fővárosi ügyekben volt jelentős, országos ügyekben alig. Pártom vezetői el is várták tőlem, hogy tartsam távol magam az országos ügyektől, s azokban engedjem át a terepet nekik.

Bozóki Andrásnak ez az idei második esszékötete (a másik: Virtuális köztársaság. Gondolat, 2012). Míg abban elsősorban a politológus-szociológus Bozóki írásai kerültek egy csokorba, tehát ott az elmúlt évtizedek történéseit kutató elméleti szakember tudományos igényű elemzéseit olvashatjuk, addig ennél a kötetnél nem lehet egységes műfaji meghatározást adni. Napilapcikk, publicisztika, könyv­recenzió, korrajz, esszé, memoárrészlet, nyílt levél, interjú: rendkívül széles skála, egyetlen recenzió nem vállalkozhat minden rész áttekintésére, értékelésére.

Komoly kérdések komoly megtárgyalását sokszor pont az teszi lehetetlenné, amivel komollyá akarják tenni. Jó példája ennek a honlapunkon olvasható Kínos ügy. Teljesen reális elképzelés, hogy a régi bűnök megtárgyalása a hivatalos következményektől válik komollyá. De hiába reális ez az elképzelés, mégsem mindig igaz. Kevésbé régi bűnök esetében igaz, igazán régiek esetében nem. Azért nem, mert a bűnös túl van az érdemi büntethetőség korán, a történet pedig túl van a biztonságos bizonyíthatóság korán.

A hidegháború vége a kelet-európai politikában emlékezetes fordulópont volt. Az európai államok végre kollektívan és külön-külön is fellélegezhettek, az életveszélyes kötéltánc az Egyesült Államok és a Szovjetunió között veszített ritmusából, a nukleáris fenyegetettség megszűnt. De míg a nyugat-európai államok a nemzetek feletti Európa ideálján munkálkodtak, keleten új alkotmányok születtek: a nemzeti érdek szolgálatába állított alkotmányok – mind az egységes identitás és kultúra, mind pedig a nemzeti szuverenitás és területi integritás jegyében. 

Már a függetlenség hajnalán, a múlt század hatvanas éveinek derekán megfogalmazódott a kérdés a brit gyarmati iga lerázásáért harcoló gambiai politikusok fejében: vajon a csöppnyi (mindössze 11 295 négyzetkilométer területű) ország, jelentős ásványkincsvagyon, számottevő hazai ipar nélkül, monokultúrára berendezett mezőgazdasággal, az export (akkor) 95 százalékát adó földimogyoró-termeléssel, kezdetleges infrastruktúrával s a 75 százalékos írástudatlansággal képes lesz-e megállni a lábán.

A Gerő András által kirobbantott, Romsics Ignác nyelvhasználata és érvelési technikái körül forgó vita arról szól, hogy mit tekintünk antiszemitizmusnak. Hozzászólói az elmúlt hónapokban számos fontos aspektussal gazdagították a Horthy-rendszer megítéléséről, a magyarországi zsidók asszimilációjáról vagy éppen a második világháború utáni kommunista hatalomátvételről szóló diskurzust. A vita legfontosabb teljesítménye, hogy korábban nem ismert intellektuális erővel problematizálja a huszadik századi magyar történelemnek a demokratikus közéleti viszonyok között elfogadható és elfogadhatatlan értelmezési keretei közötti határvonal kérdését.