Skip to main content

Játéktér

A mentális rendszerváltás, avagy a politikai kultúra megváltoztatá­sá­nak szükségességéről

A következőkben vázlatot igyekszem nyújtani az erdélyi román és magyar politikai színtér együttes újragondolásához. Mindent egybevetve, a közjó paradigmájának középpontba állításával igyekszem elvi-elméleti, vagy ha úgy tetszik, általános (filozófiai) kereteit vázolni egy transzetnikus erdélyi pártnak, mely egyszerre lenne képes válaszolni a színtér jellegzetes kihívásaira, és értelmezné újra, illetve alakítaná át az etnikai-nemzeti identitásokat, rendelné alá azok megszokott paradigmáját a hatékony politizálás és (poszt)modernizáció elvárásainak.

 

Hauke Brunkhorst és Micha Brumlik interjúját Karl-Otto Apellel a lap következő cikkében olvashatja.

„A képek bejárták a világot. Az arcokat zavar és öröm árasztotta el. Idegen emberek estek egymás karjaiba a hideg novemberi éjszakában. A Trabantok lavinája állandó dudaszóval haladt át a föllelkesült emberek tömegén, miközben pezsgő spriccelt a szélvédőjükre. A bátrak ujjongása, akik fölkapaszkodtak a falra, és akiknek arcán alig lehetett látni a könnyeket. »Hihetetlen, hihetetlen« – mindenki ezt susogta. Ebben a szóban csapódott le az döbbenet, amely ama rendkívüli események nyomán jött létre, amelyeket még azok is nehezen tudtak elhinni, akik pedig jelen voltak.”1

Hauke Brunkhorst és Micha Brumlik beszélgetése Karl-Otto Apellel

A  politikát emberek csinálják. Emberek, akik általában élvezik a hatalmat, és szeretnek többnek mutatkozni, mint amennyit valójában érnek, s a dölyfösségük ellenére bizalmukba kell férkőzni ahhoz, hogy elérjünk valamit. Ez nekem általában nem ment. Lerítt rólam, hogy mit gondolok róluk. Mindig nagyon igyekeztem megfelelni a választóknak, de a magyar politikusok között különc maradtam. Külföldön nagyobb megbecsülésnek örvendtem, mint a hazai politikai körökben. Tudom, hogy ez elsősorban rajtam múlott. Lélekben a régi ellenzéki maradtam akkor is, amikor már régen a politikai élet befolyásos tagjának tartottak. Holott a valóságos befolyásom a dolgok menetére igen korlátozott volt. Igazából csak a fővárosi ügyekben volt jelentős, országos ügyekben alig. Pártom vezetői el is várták tőlem, hogy tartsam távol magam az országos ügyektől, s azokban engedjem át a terepet nekik.

Bozóki Andrásnak ez az idei második esszékötete (a másik: Virtuális köztársaság. Gondolat, 2012). Míg abban elsősorban a politológus-szociológus Bozóki írásai kerültek egy csokorba, tehát ott az elmúlt évtizedek történéseit kutató elméleti szakember tudományos igényű elemzéseit olvashatjuk, addig ennél a kötetnél nem lehet egységes műfaji meghatározást adni. Napilapcikk, publicisztika, könyv­recenzió, korrajz, esszé, memoárrészlet, nyílt levél, interjú: rendkívül széles skála, egyetlen recenzió nem vállalkozhat minden rész áttekintésére, értékelésére.

Komoly kérdések komoly megtárgyalását sokszor pont az teszi lehetetlenné, amivel komollyá akarják tenni. Jó példája ennek a honlapunkon olvasható Kínos ügy. Teljesen reális elképzelés, hogy a régi bűnök megtárgyalása a hivatalos következményektől válik komollyá. De hiába reális ez az elképzelés, mégsem mindig igaz. Kevésbé régi bűnök esetében igaz, igazán régiek esetében nem. Azért nem, mert a bűnös túl van az érdemi büntethetőség korán, a történet pedig túl van a biztonságos bizonyíthatóság korán.

A magyar támogatáspolitika hatásai Romániában

A hidegháború vége a kelet-európai politikában emlékezetes fordulópont volt. Az európai államok végre kollektívan és külön-külön is fellélegezhettek, az életveszélyes kötéltánc az Egyesült Államok és a Szovjetunió között veszített ritmusából, a nukleáris fenyegetettség megszűnt. De míg a nyugat-európai államok a nemzetek feletti Európa ideálján munkálkodtak, keleten új alkotmányok születtek: a nemzeti érdek szolgálatába állított alkotmányok – mind az egységes identitás és kultúra, mind pedig a nemzeti szuverenitás és területi integritás jegyében. 

Már a függetlenség hajnalán, a múlt század hatvanas éveinek derekán megfogalmazódott a kérdés a brit gyarmati iga lerázásáért harcoló gambiai politikusok fejében: vajon a csöppnyi (mindössze 11 295 négyzetkilométer területű) ország, jelentős ásványkincsvagyon, számottevő hazai ipar nélkül, monokultúrára berendezett mezőgazdasággal, az export (akkor) 95 százalékát adó földimogyoró-termeléssel, kezdetleges infrastruktúrával s a 75 százalékos írástudatlansággal képes lesz-e megállni a lábán.

Ádám Zoltán
Megjegyzések a Gerő−Romsics-vitához

A Gerő András által kirobbantott, Romsics Ignác nyelvhasználata és érvelési technikái körül forgó vita arról szól, hogy mit tekintünk antiszemitizmusnak. Hozzászólói az elmúlt hónapokban számos fontos aspektussal gazdagították a Horthy-rendszer megítéléséről, a magyarországi zsidók asszimilációjáról vagy éppen a második világháború utáni kommunista hatalomátvételről szóló diskurzust. A vita legfontosabb teljesítménye, hogy korábban nem ismert intellektuális erővel problematizálja a huszadik századi magyar történelemnek a demokratikus közéleti viszonyok között elfogadható és elfogadhatatlan értelmezési keretei közötti határvonal kérdését.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon