Két óra elmúlt.
Csak kapkodom a fejem,
túl gyorsan történnek
körülöttem a dolgok.
Elfáradtam.
Egy pillanatra, talán
ha lehúnytam a szemem,
egy percre se, és
el is telt a délelőtt.
A tornác felől éles napsütés,
a fény a szemembe vág,
elvakít.
Meg kell, hogy igyam, lassan,
a délutáni teát.
Álmomban, mintha,
már meg is ittam volna,
és úgy emlékszem, megjelent
a nappaliban
Olga.
Beszélgettünk, sétáltunk is,
ő nagy ritkán a karomon pihent,
és az őszi napsütés alatt
az idő, velünk, ott, a kertben,
csak alig-alig haladt.
Szép álom volt.
Most a napsütés,
miként a kés,
a szemembe vág.
Álmomban Olga öreg
szolgálóját is láttam
a ravatalon.
Sárgás, viaszos arca volt,
a szeme csukva.
Látszott, ahogy meghajolt
az ismeretlen erő előtt,
még közben is a száját
szorította.
Mint aki mindenkire haragszik ott,
valahol,
ahol ilyesmi megtörténhet.
Mint aki a Seollal már
ezerszer farkasszemet nézett.
Délután van. Teaidő.
Kettő is elmúlt.
Eltelik ez a nap is.
Ez a hét is.
Sok minden történt.
Későre jár.
- Vers [5]