Alulírott elolvastam Borsody István kéziratának, A Habsburgoktól Sztálinig: Közép-Európa küzdelme a demokráciáért [végleges címe: Európai tragédia: A Habsburgoktól a szovjetekig] legnagyobb részét. A kézirat kétségtelenül egy nagyon időszerű kérdésről szól. A XIX. század második felében számos előrelátó gondolkodó érezte úgy, hogy a Habsburg Birodalom jövője kérdésessé vált, és e témában igen sok ellentmondásos írás jelent meg. A dualista monarchia felbomlása után a tragédia valamennyi elfogulatlan szemlélője arra a következtetésre jutott, hogy a szétesés nem a háború elvesztése, hanem sokkal inkább a monarchia organikus jellegében mélyen gyökerező okok miatt következett be.
Az új erőegyensúly, amely az első világháború befejezése után öt független, szuverén nemzetállam létrejöttével alakult ki, a régi problémát új megvilágításba helyezte mind az újonnan megalakult államok, mind pedig az őket támogató nagyhatalmak diplomatái és államférfiai számára. Az új irredenták és elkeseredett nemzeti kisebbségek forrongása nyilvánvalóvá tette, hogy a független nemzetállamok létrehozásával a Habsburg-monarchia régi sebei nem gyógyultak be. Ellenkezőleg, az egymással vetélkedő nagyhatalmak új katonai szövetségeket kényszerítettek életre, miközben a köznép életszínvonala és politikai szabadsága nem érte el a régi Habsburg-monarchia prosperitásának és jogállamiságának szintjét. Ezen általános elégedetlenség közepette a francia hegemónia helyét előbb a német katonai diktatúra, majd később, a második világháború eredményeként, a szovjet elnyomás vette át.
A múlt megértését kereső s a jelenlegi káoszból való kiút megtalálását, a harmadik világháború elkerülését, valamint Közép-Európa erőszakos szovjetizációjának megállítását célzó törekvés cikkek, esszék, pamfletek és könyvek százait eredményezte.
E hatalmas irodalomban sok mindent találunk: korrekt elemzéseket és megannyi illúziót, független ötleteket és különböző rendszerek kormányai és boldog birtokosai politikáinak partizán reprezentációit. Az írások nagy többsége azonban híján volt a történet egészét átfogó szemléletmódnak, és a legtöbb hozzáállást nagyban befolyásolta az uralkodó nemzetiség és az osztályérdek.
Úgy tűnik, a témában korábban vagy mostanság született művek szerzői közül senki nem került oly közel a helyzet világos megértéséhez, mint Borsody István. Ő olyan magyar hazafi, aki a magyar-szlovák ellentétek határvidékén élt, és Szlovákiának az új csehszlovák államba való integrálása után folytatta politikai harcát nemzete viszonylagos függetlenségéért, és akit a Rákosi-diktatúra államcsínye kényszerített száműzetésbe. Az ő könyve nemcsak számba veszi a Habsburg-monarchia számos hiányosságát, a fél-kísérletek bukását és az elszalasztott történelmi lehetőségeket – mint ahogyan ezt előtte már sok komoly író megtette. Borsody azt is világossá teszi, hogy az idő eljárt a Habsburg-monarchia fölött, és hogy a divatjamúlt birodalmi rendszer helyettesítésének egyetlen lehetséges, új formáját, az összes nemzetének demokratikus föderációját soha nem vették komolyan mindaddig, amíg már reménytelenül késő nem volt. És ebből egyenesen következik, hogy Közép- és Kelet-Európa jelenlegi káoszát nem lehet megszüntetni az izolált, szuverén nemzetállamok hasonlóan idejétmúlt ideológiájával és politikai szerkezetével. Csupán a nemzeteknek egy demokratikus föderációba való magasabb szintézise eredményezhet békés és termékeny kooperációt közöttük. És noha Borsody előtt jó páran már leírtunk hasonló meglátásokat és véleményeket, az ő problémafelvetése újszerű és magasabb rendű. A történelmi dráma valamennyi szakaszában, a második világháborút és annak utóéletét is beleértve, meggyőzően mutat rá a jó szándékú tervek és erőfeszítések ellenére bekövetkező bukások okaira.
A közép-európai kérdés Borsody-féle megközelítésének egy másik fontos és új eleme jelenlegi világunk problémáinak a megvilágítása. Szerinte a dunai, de akár az európai föderalizmus sem életképes az e területen élő népek kötelező demokratizálásának és föderalizációjának az atlanti közösség hasonló, ám átfogóbb és erősebb törekvéseivel való összekapcsolása nélkül. De még egy atlanti unió sem jelenthet végső gyógyírt veszélyesen beteg világunk számára, ha nem alakul ki az életvitelükben és morális értékeikben szorosan kötődő népek helyi, területi föderációinak kiterjedt, liberális rendszere. Mind az európai, mind az atlanti unió csak a regionális föderációk uniójának formájában képzelhető el. Egy ilyen irányú fejlődésnek igen komoly akadályai vannak, ezért Borsody egy „föderalista forradalom” szükségességére hívja fel a figyelmet.
Tanulmánya során (...) Borsody mindvégig jelzi, hogy nem elégszik meg elméleti általánosításokkal. Minden esetben alaposan körüljárja a történelmi tényeket, és megpróbál igazságos lenni, nemcsak saját nemzetével, hanem mindenki máséval is, győztesekkel és legyőzöttekkel egyaránt. Tökéletesen tisztában van a még mindig fennálló, régi, nemzeti jelszavak és bálványok végzetes erejével, és írása során az emberséges sebész szerepébe helyezkedik. Mélységesen megérti sajátja mellett más nemzetek szenvedéseit, de ő maga a páholyból szemléli az eseményeket.
Amennyiben ez a könyv sikeres lesz, az a közvélemény fogékonyságát fogja bizonyítani a jövő legfontosabb kérdése iránt.
Oberlin College, 1952. június 2.
Szilágyi Csaba fordítása
Hivatkozott cikkek
- Magyar arcképek [7]