Ennyi ünneplés, emlékév közepette hogyan tud dolgozni?
Nehezen, de most egyébként is két-három hetes pihenőt tartok. Nemrég jelent meg a Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába című bibliográfiám harmadik kiadásának második kötete. Részben ennek a folytatásán, részben egy visszaemlékezésen dolgozom, amelynek címe terveim szerint Harminchárom nemzedék lesz.

Az 1870-es évektől századunk ötvenes éveinek végéig a katolikus egyház félhivatalos filozófiájának számító neotomizmus és képviselői igen csekély érdeklődést keltenek a mai szellemi életben. Nemcsak a filozófiatörténetek jelentős része hallgatja agyon a neotomizmust, hanem maga a katolikus egyház és a katolikus teológia is – a II.

Hajnal István. Válogatta, sajtó alá rendezte, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Lakatos László. Új Mandátum, Budapest, 2001. (= Magyar Panteon 9.) (306 oldal, ára 2500 Ft)

Hajnal István:

Technika, művelődés. Tanulmányok. Válogatta, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt, a jegyzeteket és az összekötő szöveget írta: Glatz Ferenc. História – MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 1993. (= História Könyvtár.

Alulírott elolvastam Borsody István kéziratának, A Habsburgoktól Sztálinig: Közép-Európa küzdelme a demokráciáért [végleges címe: Európai tragédia: A Habsburgoktól a szovjetekig] legnagyobb részét. A kézirat kétségtelenül egy nagyon időszerű kérdésről szól. A XIX. század második felében számos előrelátó gondolkodó érezte úgy, hogy a Habsburg Birodalom jövője kérdésessé vált, és e témában igen sok ellentmondásos írás jelent meg.

A nacionalizmus korában a szomszédok ritkán barátok. Inkább vetélytársak és ellenségek. Csehszlovákia és Magyarország viszonyának története sem kivétel e szabály alól. Valójában, mióta a két nemzet függetlenné vált a Habsburg-monarchiától, a csehszlovák–magyar kapcsolatok történetét egyfajta barátságtalan légkör tette egyedivé.

E sajnálatos tény természetesen nem feltétlenül tükrözi a két ország népeinek egymás iránti érzéseit. Az sem lenne szerencsés, ha ezen észrevétel valamiféle, Csehszlovákia és Magyarország szükségszerű történelmi viszálykodásáról szóló elméletet táplálna.

Immár több mint 80 éve, hogy a „szabad magyar gondolat” kezdett kiszorulni a magyarlakta országokból. Az 1918-as polgári forradalom után Kossuth nyomdokain haladva ismét megelevenedett az, amit a „szellem emigrációjának” is nevezhetünk. Ez az emigráció nemcsak személyek, hanem eszmék menekülését jelentette a magyar politikai gondolkodás küzdőteréről. Harminc évvel később, miután a vasfüggöny legördült, már csak a Nyugatra szakadt politikusok, történészek, publicisták, írók képviselték a szabad magyar gondolkodást.