2013. március 22.
Na, most döntsem el, hogy döntöttem! Jól vagy rosszul?
Direkte csúnyán becsomagoltam a Táncsics-díjamat (nem mintha szépen is tudnék csomagolni), megcímeztem Balog miniszternek. Urat véletlenül sem írtam a csomagolópapírra. A díjjal járó pénzt meg beadtam a MUOSZ Szolidaritás Alapítványába. Mire mindezzel végeztem, Balog miniszter megírta díjvisszakérő levelét, Táncsics pedig kiszabadult börtönéből, díjunk szégyenének vitrinéből.
Nekem tizenöt év jutott a díjból, Táncsics rabtartójának meg egy hét, így aztán én sokkal kevesebbet fizettem azért, hogy ne legyünk egy halmazban, mint ő azért, hogy újra egy halmazban legyünk. A visszaadókéban. Neki van rá esélye, hogy visszakapja a pénzét prémiumban „rablóprivatizátor” gazdájától, Széles Gábortól, én meg majd, ha munkanélküli leszek s nélkülözök, mehetek segélyért a Szolidaritás Alapítványhoz. Így kerek a világ.
Fölfoghatom a dolgot úgy, hogy hosszú idő óta először sikeres tiltakozási akcióban vettem részt. Ha nem csináltunk volna semmit, nyilván nem is történt volna semmi. Hasonló vagy nagyobb kaliberű náciféleségek is kaptak díjakat Balog minisztertől (Bakay, Petrás), és persze megkapta a keresztjét a nácitartó médiabáró is. Miattuk senki nem mondott le semmiről, nekik sem kellett lemondaniuk semmiről.
De sajnos felfoghatom a dolgot másképp is. Balog miniszter aligha kockáztatott, amikor a levelét megírta. Nyilván előbb találták ki, hogy oldják meg a helyzetet, aztán született a levél. Olyan megoldást kerestek, hogy minden orcátlan megőrizhesse orcáját. Ez a megoldás a Fidesz-Jobbik/MIÉP szimbiózis fenntartását és egyben tartását szolgálja. Ez a szimbiózis úgy működik, hogy mindkét végén kilógnak belőle azok – nem kevesen –, akik számára a másik elfogadhatatlan, a kilógók között meg ott van egy ködös-közös tartomány, amit táplálni is kell, álcázni is kell. Álcázni a kilógók és a külvilág kedvéért, táplálni pedig a többiek és a hatalom kedvéért. Ezt a kettős célt szolgálják az egymással szembetámasztott gesztusok. Az Új Színház átadása és Tarlós fellépése Csurka nyilatkozata, majd a Trianon-darabja ellen. A fasisztoid jobbszél hőseinek kitüntetése, majd a sajnálkozás és a díj visszakérése. Jut is, marad is. A tömb antagonisztikus végei és egybeolvadó közepe is megkapja a magáét. Annyit, amennyi önmaga vakításához kell annak, aki ebben érzelmileg vagy/és anyagilag vagy/és hatalmilag érdekelt. A szerencsétlen Deutsch T., az imrédista Bayer rendíthetetlen barátja is ennek a játéknak a hasznos idiótája.
A közös-ködös közép reprezentatív intézménye Széles Gábor médiája az Echo TV-vel és a Magyar Hírlappal. Senkinek, akinek ebben a tömbben valami baja volt a kitüntetéssel, senkinek, akinek baja volt a miniszter visszavonulásával, nem jutott eszébe, hogy valaminő kételyt támasszon a Széles-médiában megvalósuló koalícióval kapcsolatban.
Az Echo TV demonstratívan és hevesen kormánypárti média. Mondhatnánk: félhivatalos. És egyben a fasisztoid jobbszél otthona. Az „antiszemétista” műsorvezetőtől a főgójmotorosig.
Nézzünk rá a közvéleménykutatási eredményekre. Ha a legjobbat reméljük, amit remélhetünk, akkor a Jobbik lesz a mérleg nyelve. Azzal a nyelvvel meg − ha szabad képzavarba torkollanom −, csak a Fidesz serpenyőjéből lehet lefetyelni.
- PoliBlog [2]