2015. január 26.
2 hozzászólás
Valószínűleg múló pillanat volt. Nehéz megmondani, hogy végső rángás, vagy mégis inkább életjel? Helyzetünkből azonban megmutatott valamit.
Viszonylag sokan voltak a Wesley nagy előadójában. Sok ismerős arc, volt baloldali politikusok, és jelentős értelmiségiek. Többségük valószínűleg a Bajnait a végül tragikusnak bizonyuló összefogásra ösztökélő körökben és zártkörű beszélgetéseken is jelen volt. Szóval, megint ugyanaz a reformszoci és „ballib” kör, akik többnyire Gyurcsány körül találnak vonzerőt és menedéket. Politikai szempontból is amolyan „gyurcsányista” esemény volt a vasárnapi. Két szempontból. Egyrészt, parlamenten kívüli politizálás volt, vagyis az ellenzéki politika kifele terelgetése a demokratikus szempontból teljesen kiüresedettnek tekintett, és csak az Orbán-rezsim legalizálását szolgáló parlamentből. Másrészt, a civilek és politikai pártok közötti szakadék áthidalására tett kísérletet jelentett, amennyiben a rendezvényre a szervezők által tisztelt és ismert értelmiségiek mellett a Fidesztől balra álló pártokat is meghívták.
Az öt-tíz perces előadók, mintegy húszan, a kezdeményezés üdvözlésével indítottak, majd a közpolitikai és társadalmi problémák számos területére kitértek, az előadó szakterülete és pozíciója – politikus, független értelmiségi, valamely társadalmi szervezet képviselője – szerint. Elkötelezett, és többnyire kifejezetten színvonalas szövegeket hallottunk (Balázs Péter, Bodnár Zoltán, Daróczi Gábor, Enyedi Nagy Mihály, Herényi Károly, Ladányi János, Nagy Navarró Balázs, Majtényi László, Petschnig Mária Zita, Setét Jenő). Szó volt a média állampárti megszállásáról, a szegénységi lavináról, a cigányság végleges kisodródásáról, a külpolitika okozta károkról, stb. A felszólalók megjelenésükkel tulajdonképpen tudásukat ajánlották fel egy egyelőre ismeretlen kimenetelű gondolkodási folyamat számára. Más gesztus ez, mint a megmondó értelmiség nyomásgyakorlása a 2012-14-es királycsinálás idején.
A bajok, és a kezdeményezés gyengesége ezek után kerültek napvilágra. Néhányan a jelenlévők közül hiányolták az alkotmányos jobboldal jelenlétét. Ha a demokrácia helyreállítása a feladat, mondták, akkor az a demokratikus bal és jobboldal közös műveként képzelhető csak el. Az alkotmányosság restaurációja, vagy egy új alkotmányozási folyamat sem működhet másként. A szervezők viszont egy baloldali alternatíva felmutatásában gondolkodtak. Lovas Zoltán, a kerekasztal kezdeményezője kétlépcsős folyamatot képzelt el: megalakulnának a demokratikus kerekasztalok – baloldali, konzervatív -, amelyek önmaguk megfogalmazása után, egy második lépésben egyesítenék erőiket a NER megbuktatására és a nemzeti demokratikus minimum megvalósítására. Minderről a vita azonban valódi anarchiába fulladt. Kiderült, hogy a szervezők szándékaikat maguk sem tisztázták előre. Vagy tisztázták, csak a problémát nem akarták exponálni. Talán úgy gondolták, a hagyományos ballib felvilágosítói szemlélettől vezetve, hogy elkezdik, a résztvevők nagyjából úgyis mindenben egyet értenek majd, ezért a folyamatokat majd kézben tarthatják, és meglátják, hova jutunk.
Mindez azonban ma már nem megy. Nincs, vagy nagyon meggyengült az az értelmiségi garnitúra, amelyiket még pár évvel ezelőttig is sokan vakon követtek, és rettegve lesték útmutatásait. Bajnai összefogásba kényszerítése volt a hattyúdal. Többé erre az értelmiségi múltra, a demokratikus ellenzékben szerzett morális tőkére és a rendszerváltásban játszott dicső szerepre nem nagyon lehet hivatkozni. S nem lehet ennek az amúgy is idősödő nagy generációnak az árnyékába húzódva, az ő – egyébként sokszor kifejezetten nagylelkű – részvételüket, valamint neveiket fel- és kihasználva a politikai megváltó szerepébe tolakodni. Valóban nulla ponton van az ellenzéki politika. Új szereplőkre van szükség, és a tekintélyeket is újra kell definiálni.
A kezdeményezés tehát rögtön az indulás pillanatában zátonyra futott. Valószínűleg nem volt jó kezdeményezés. Tanulságok azonban adódnak. Az egyik a tátongó generációs szakadék. A Ferge Zsuzsa által felkért (ezt az előadók mindig elmondták) értelmiségi előadókat, valamint a fiatalokat – Misetics Bálint (őt is Ferge kérte fel), Papp Réka Kinga – hallgatva nem szabadulhattam az utóbbiak súlytalanságának érzetétől. Késtek, klassz keresetlenséggel robbantak be, helyesek voltak, lendületesek, patetikusak, meg persze pimaszok: teleaggatva az imádnivalóság bizsuival. Az ürességet tisztaságuk hangoztatása okozta, hiszen ez a tisztaság ebben az esetben csak korosztályi adottság, és önmagában nem politikai ász. Főleg a „lejártnak” tekintett politikusok és értelmiségiek konkrét, nívós, elkötelezett és szenvedélyes előadásai közben és után, vagyis ezek tükrében. Generációs szakadék ez, de nem a ’68-as típusból. A „tűnjetek el!” még csak fél politikai állítás.
A másik tanulság a civilek lehetőségeinek korlátaira vonatkozik. Általában csak a politikusok hiteltelenségéről szokás beszélni. A nem ismert civilek hiteltelenségéről, vagy a hevesen gesztikuláló tiszta „újszülöttekéről” kevésbé, pedig ez már a definícióból is adódik: ismeretlenek vagy múlt nélküliek, tehát nem is lehet hitelük. Hirtelen felbukkanó, nagy eszmékre sem nagyon számíthatunk, miközben a megváltóktól pedig Isten őrizzen bennünket. Vagyis, a politikusoknak nem szabadna túlzottan megijedniük a politikaellenes hangulattól. Egyelőre nincs, aki helyettesíteni tudná őket. Nekik kellene kezdeményezniük és cselekedni. A Fidesztől balra terjedő oldalon a néhány nem teljesen lejáratott, tisztesség ügyében pedig nem megkérdőjelezett független parlamenti képviselőtől várhatnánk, hogy szűkös pártérdekeiket félretolva, platformot teremtve, létrehozzák azt a kritikus tömeget és szervezeti ajánlatot, amelyhez csatlakozni lehet. Ez történhetne meg Fodor, Kónya, Szabó Szabolcs, Szabó Tímea, Szelényi valamiféle együttműködésével. De az alkotmányos jobboldal is megtalálhatná a maga jelen vagy múltbeli politikusait. A kezdeményezést mégiscsak nekik kellene megtenni azzal, hogy kezdeményeznek, de maguk mögé is lépnek: ők indítják el, adnak általános ideológiai irányt és valamiféle szervezeti keretet a társadalmi gondolkodáshoz. Ideális esetben kifejezetten akarnák, és örülnének, ha az így megélénkült közélet a jövő személyiségeit is kitermelné.
- PoliBlog [2]