2016. március 28.
Lement a nap nyugaton,
Följött a nap keleten.
Egyszerű ez.
(József Attila)
Nem is bonyolult az, amit mondunk.
(Kövér László)
A valóság bonyolult...
(Dr. Brian Nosek)
Azt írja kiváló kollégám, Batka Zoltán, hogy a Fidesz azt adja el, „amit mi, magyarok várunk tőle. Heti rendszerességű közvélemény-kutatásaikból pontosan látják, hogy lehet definiálni a magyar választó legkisebb közös többszörösét: buta, mint egy marék szárazbab.” (Népszabadság, március 8.) Az index.hu a kanadai Brock University kutatóinak megállapítását ismerteti „A rasszisták ostobák” címmel. A kanadai kutatók szerint a konzervatív és rasszista emberek között több az alacsony intelligencia hányadossal rendelkező személy, amit Dr. Brian Nosek, amerikai szociálpszichológus így magyarázott: „A valóság bonyolult és sosem tiszta. Az olyan ideológiák, amelyek meg tudnak szabadulni ezektől a jellemzőktől, és egyszerű megoldásokat adnak a kérdésekre, mindig is népszerűek lesznek a kisebb kognitív kapacitással bíró emberek között.”
Annak a föltevésnek, hogy a Fidesz a magyar választók „közös többszörösére”, a szárazbabhoz méltó butaságra építene, fontos kapcsolata van a valósággal, de nem esik egybe vele. Egyrészt nincs szó magyar sajátosságról. A magyar választóra is az az univerzális megállapítás igaz, amit Nosek szépen és egyszerűen megfogalmazott. Másrészt nem is általában a magyar választókról van szó, hanem csupán relatív többségükről és abszolút kisebbségükről, mert a választópolgárok többsége a közvélemény-kutatások szerint nem szavaz(na) a Fideszre, és másfélszer annyian vannak pillanatnyilag azok, akik szerint Orbán Viktor Magyarországán rossz irányba mennek a dolgok, mint azok, akik szerint jó irányba mennek. Harmadrészt pedig nem is butaságról van szó, hanem a könnyebb út választásáról, mégpedig nem csupán intellektuálisan, hanem erkölcsileg is.
Az egyszerűbb népszerűbb a bonyolultabbnál. Orbán Viktor ehhez tartja magát, és ennek megfelelően cselekszik. Következetesen. Ennyi a titok. Semmi több. Azt hiszem, ennél erősebb magyarázó elv nincs arra és annak sikerére, amit Orbán tesz.
Tudatos és következetes primitivizmus. Ez a siker receptje. Nem kell hozzá semmi egyéb, mint 1. eltekinteni attól a ténytől, hogy a világ bonyolult, és 2. nem félni ezen eltekintés hosszabb távú következményeitől. Ezen eltekintéstől az önérdek szempontja szerint azért sem kell félni, mert a hosszabb távú következmények nem, vagy legalábbis nem elsősorban azokat sújtják, akik a rövid távú előnyöket élvezik. Valamennyi fenntarthatatlan rendszer, a Horthy-rendszer és a Kádár-rendszer fenntartóinak története is ezt erősíti meg.
A primitivizmus történelmi lehetőségei egyenesen következnek korunknak, a tömegdemokrácia korai korszakának sajátosságából. Erről írtam itt a Beszélőben két hónappal ezelőtt Borzasztó, de normális. Normális, de borzasztó. címmel. Írtam pedig a következőket: „Amit abnormálisnak vélünk, az normális. Nagyon problematikus, de normális. Normális, hogy az inkompetens népakarat legyen a korai tömegdemokrácia történelmi korszakának alapvető problémája, feszültségforrása. Nagyjából egy évszázada működnek a Földön jelentősebb számban országok úgy, hogy felnőtt polgárainak többsége választójoggal rendelkezik. A tömegdemokrácia korának hajnalán vagyunk tehát.
Korábban demokrácia állami méretekben nem volt. (Az ókori városállamok sem és az akkori szavazások tárgyköre sem vethető össze nagy, komplex államalakulatokkal és állami feladatkörökkel.) Az állami szintű tömegdemokrácia lehetősége a legutóbbi időkig fel sem merülhetett. Az államok fennhatósága alá tartozó személyek túlnyomó többségének az életét a születési státusza által meghatározott fizikai munka, a lét- és fajfenntartás töltötte ki. A többség iskolába nem járt, írni, olvasni nem tudott, tévé, rádió, újság nem létezett, a közlekedési lehetőségek rendkívül korlátozottak voltak, az emberek hatóköre kicsíny. Ez a többség olyan távol volt minden ismerettől és információtól, ami az állam ügyeit érintette, hogy a politikai életben való bármilyen részvételének a lehetősége fel sem merült.
A választópolgárok túlnyomó része ma már távol van ettől az állapottól. De távol van attól is, hogy komplex rendszereket azok egymásrahatásával együtt átlásson, államvezetési stratégiákat értékeljen, nemzetközi, világgazdasági mozgástereket, tendenciákat felmérjen, globális ökológiai veszélyeket felismerjen, döntések, szabályozások hosszú távú hatásait, rejtett következményeit felmérje, választási ígéreteket, szakpolitikai programokat hitelesen értékeljen, beárazzon, rövid távon vonzónak tűnő intézkedésekben meglássa a jövőbe söpört gondokat. És így tovább.”
Csak a jelenbe zárt szemlélet mutatja a választópolgárt olyen kellemetlenül butának. Történelmi távlatban arról van szó, hogy a választó tömeg sokkal többet tud a tömegdemokrácia előtti korok nem választó tömegeinél, de sokkal kevesebbet, mint amennyit választói minősége funkcionálisan megkövetelne. Ebből az állapotból nehéz út vezet előre, és könnyű út vezet hátra. Orbán Viktor a könnyű úton jár – könnyű követni őt.
Szinte mindent le tudunk írni ebben a keretben. A hatalom- és népszerűség maximálás szempontjából a közeli jövőre nézve mindig az a jobb, ami közvetlenebb. Ami közvetlenül hat, erősebben hat, legyenek bármíly súlyosak a közvetett következmények.
Ezért volt rövid távon racionális döntés a nyugdíjmegtakarítások elvétele. Az embereket közvetlen, egyidejű veszteség nem érte, ellenkezőleg, sok háztartásban nem várt pénz állt a házhoz. Milliók ezermilliárdoktól való megfosztása bizonyára nem növelte a kormány népszerűségét, de bizonyosan sokkal kevésbé csökkentette, mint ha kiadáscsökkentéssel vagy a közterhek növelésével kellett volna előteremteni ezt a pénzt és évente azt, amit a költségvetésből most kellene kifizetni ahhoz, hogy később sokkal kevesebbet kelljen.
Mindenről, amit 2010 óta gyászolunk, csak azt mondhatjuk, hogy általában, hosszabb távon, tendenciaszerűen jobb. Ezt mondhatjuk a jogállamiságról, az emberi jogok garanciáiról, a piaci koordinációról, az államhatalmak szétválasztásáról, az európai jogrendhez és a világpiachoz való alkalmazkodásról, az európai integrációról, az érdekek strukturális beépítéséről az újratermelési folyamatba, a távlatos oktatáspolitikáról, a társadalmi integrációról, a fékek és ellensúlyok rendszeréről, az állam világnézeti semlegességéről stb., stb.
Az általános, hosszabb távú, tendenciaszerű előnyökre való hivatkozás, kivált, hogy ezeket – hosszabb távú demokratikus gyakorlat híján - nem hazai, csak távolabbi példákkal lehet alátámasztani, gyenge. Sokkal erősebb a közvetlen cselekvés közvetlen hatása. A közvetlen cselekvés pedig a közvetítések és más cselekvők kikapcsolásával válik lehetségessé. Mindent közvetlenül kell irányítani, a cselekvés korlátait ki kell iktatni, a kudarcot pedig a kiiktatás részlegességére, illetve akadályaira lehet hárítani.
A hatalom adja a nyugdíjat és minden juttatást, a hatalom intéz mindent, kézbe veszi, ami az emberek életét érinti, megszabja az árakat, megszabja az ítéleteket, az ítélők és ítéltek személyét, a nyilvánosságot, saját kezűleg érvényesíti a jót, letöri a rosszat, gondoskodik az emberek ellátásáról. Minél közvetlenebbül tudunk hatni a valóságra, annál jobb lesz a valóság. Ehhez a hatalom alá rendelt gazdaság, nyilvánosság, bíróság stb., stb. kell, a külső befolyást pedig a lehetőségek határáig ki kell zárni, a lehetőségek határa pedig ott lenne, ahol a kizárás közvetlenül és jelentősen érintené anyagi érdekeinket, vagyis a Nyugatról áramló eurófolyamot. A normativitást is ki kell iktatni az erőforrások és javak elosztásából, mert az is a közvetlen akaratátvitelt korlátozza.
Hiába igazolják nagyon könnyen fogható, hétköznapi tapasztalatok a közvetlen, távlattalan és primitív problémakezelés kudarcát, a kudarcot föloldja az idő. Példa: nincs hosszadalmas és bonyodalmas problémakezelés, a hajléktalanoktól megtisztítjuk a közterületet, kidobjuk őket az aluljárókból, bármit is fecsegnek a jogvédők és a szakemberek. Ez erős, népszerűségnövelő lépés. A szakembereknek és jogvédőknek igazuk volt, minden pontosan úgy történt, ahogy mondták, a jogtiprásnak semmilyen kézzelfogható haszna nem lett a hajléktalanok sorsa iránt közömbös polgárok szempontjából sem, a köztereken és az aluljárókban ugyanaz a kép és odőr fogadja a polgárt, mint évekkel ezelőtt, amikor a közvetlen problámamegoldásnak örült. Az akkori politikai nyereséget azonban nem annulálja azonos mértékű veszteség, mert az idő kisodorja az ügyet a közérdeklődés középpontjából annak peremére. Tehát: ami tárgyilag káros volt és értelmetlen, az politikailag hasznos volt és értelmes.
A nagyvilág túl nagy, a hozzá való viszonyunk közvetett és általános. A jövőirányultság nyitott kérdésekhez vezet, melyekben konkrét tapasztalatok, tanult viselkedési formák nem igazítanak el. Sokkal könnyebb az ismert keretek közötti gyarapodásban hinni. Ezért, ha a hosszabb távot kikapcsoljuk a költség-haszon elemzésből, akkor az időben hátrafelé, az ismert múlt felé reformálunk. A jövő iskolája, munkafelfogása, energiaforrásai helyett a múltéit választjuk. A globális kérdéseket, a környezetvédelmet leszarjuk, mert ezek nem primitivizálhatók.
A kisebbségvédelem, a társadalmi szolidaritás ismét csak olyan dolog, amely a többség közvetlen önérdekével ütközik. Értelmének és szükségességének belátása szellemi, a gyakorlása gyakorlati nehézségekkel jár. A haszna (illetve elmaradásának kára) közvetetten és hosszabb távon jelentkezik, a föloldozás viszont a vele járó kötelezettségek és nehézségek alól közvetlen megkönnyebbülést, tehát közvetlen politikai hasznot jelent. Többség – több szavazat, kisebbség – kevesebb szavazat. Egyszerű ez. Ráadásul minél hátrányosabb helyzetű egy kisebbség, annál kevésbé tudatosan szavaz, tehát annál kevésbé kell az érdekeit tekintetbe venni. A kevésbé tudatos, hátrányos helyzetű szavazót pedig még kevésbé befolyásolják a hosszabb távú, közvetett hatások. Ezért lehet a többségtől is, a kisebbségtől is behajtott dupla politikai haszonnal és szavazatnyereséggel zsákutcába terelni, közmunkán tartani, a helyi vezetők önkényének kiszolgáltatni, jogaitól megfosztani, perverz újraelosztással tovább szegényíteni, szegregált iskolával a jobb jövő lehetőségétől megfosztani, a felszabadított hétköznapi rasszizmusnak és diszkriminációnak kiszolgáltatni az underclasst.
Orbán Viktor tavaly szeptemberben Kötcsén a következőket mondta [3]:„a keresztény identitás fontossági sorrendet rajzol ki: először is felelősek vagyunk a gyerekeinkért, aztán a szüleinkért, majd a lakóhelyünkért, aztán jön a hazánk, és aztán jöhet minden más". Ennek a fölfogásnak az ellentétét pedig így határozta meg: "Tudjuk, a liberális az egész világért felelős, merthogy jó ember, minden fáj neki, ami a világban történik"
Ebből kitűnik, hogy Orbán Viktorral ellentétben Máté evangélista, Szent Pál és Jézus nem volt keresztény, miként a pápa sem az. Ők a követőikkel együtt valamennyien liberálisok voltak. Szent Pál többször, de legrészletesebben a korinthusiakhoz írt első levelében fejti ki, hogy a keresztények egyetemes küldetése fontosabb, mint a család, ezért jobb, ha inkább nem alapítunk családot, s "akiknek van is feleségök, úgy legyenek, mintha nem volna.” Jézus pedig Máté evangélista tudósítása szerint ezt mondta: "És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.” Meg ezt is mondta: „Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.” Ezután pedig az evangélium 10. részének végén rögvest a befogadás egyetemes kötelezettségéről esik szó. A 25. részben pedig az utolsó ítélet napján az Úr jobb keze felől állítja a juhokat, akik enni adtak, inni adtak az úrnak, „jövevény voltam, és befogadtatok engem; mezítelen voltam és megruháztatok; beteg voltam és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” Mert hát ezt cselekszik az Úrral, akik az ő legkisebb atyjafiával megcselekszik ezt. Az Úr balja felől pedig a kecskéket állítja, akiket az örök kárhozat tüzébe küld, mert nem cselekedték meg az éhezőkkel, szomjazókkal, jövevényekkel, mezítelenekkel, betegekkel és foglyokkal, amit megcselekszik és kötelességének érez a liberális juh, aki „az egész világért felelős, merthogy jó ember, minden fáj neki, ami a világban történik"
"Aki nem hidakat, hanem kerítéseket épít a határon, az nem keresztény ember" – állítja Ferenc pápa.
Nos, Orbán Viktor célközönsége szempontjából a pápa is, a szent írás is távol van, de Orbán Viktor annál közelebb. Hiszen ő állítja fel azt a fontossági sorrendet, ami az önérdek követésének leginkább megfelel, tehát legvonzóbb. Orbán Viktor feloldoz az Úr által a keresztények számára megállapított kötelezettségek alól, felülírja az Úr utolsó ítéletét, és nem csupán pártolja, hogy minden egyébtől, éhezéstől, betegségtől, kitaszítottságtól stb., stb. függetlenül a hozzád való közelség legyen az egyetlen szempont, mely tetteidet meghatározza, de ezt az önérdek-centrikus, antialtruista életstratégiát etikailag meg is emeli, a kereszténységgel azonosítja. Orbán Viktornak pedig nem kell attól tartania, hogy a célközönségéhez közelálló egyházrészek szembeállítják Orbán Viktor kereszténységfelfogását Jézuséval és a pápáéval, mert hát miért pont ő ne tudná megvenni és/vagy megfélemlíteni ezen egyházakat, amikor ez évszázadok óta majdnem minden hatalomnak sikerült, a kommunistákig bezárólag.
Az önérdek korlátlan és aggálytalan követésének visszaigazolásával, az etikai szempontoktól megszabadulva és egyúttal az etikai felsőbbrendűség öntudatával fölvértezve élni – ennél kellemesebb pozíció nem létezik. Ennél többet hatalom a választópolgárnak nem adhat. Szabadon, lelkiismeretfurdalás nélkül lehet üdvözölni minden fillért, ami a szegényebbektől a gazdagabbak felé gurul, gátlások nélkül lehet gyűlölni szegényt és menekültet, s "a politikai antikorrektség" új kánonjában ezt visszafogottság nélkül meg is lehet fogalmazni.
Ily módon lehet azonosulni az etikai szempontoktól megszabaduló, a családi önérdeket a település érdeke fölé, a települését a haza érdeke fölé, a hazáét a világ közös gondjai fölé rendelő hatalommal is. Így szilárdul meg a haza pofátlan lerablásának szokásrendje.
Minden könnyű lesz, ha ledobjuk a jövő, gyerekeink, hazánk és bolygónk jövőjének terhét.
Ezzel a primitivizmussal, ha – mint a mi esetünkben – kiemelkedő hatalomtechnikai képességekkel párosul, nem lehet felvenni a versenyt. Minőségi ajánlat ezzel szemben nem versenyképes, primitívség tekintetében pedig a Fidesszel csak a Jobbik konkurálhat, mert skrupulusaik nekik sincsenek, viszont a hatalomgyakorlás egzigenciáitól is szabadok.
Az ellenzék hosszú történettel és kormányzási előzményekkel megterhelt része azonban nehéz helyzetben van. Mert ez az ellenzék ambivalens módon viszonyul a primitivizmushoz. Nem gyakorolja és nem tartózkodik tőle következetesen. Horn Gyula testesítette meg legmarkánsabban ezt az ambivalenciát. Az ellenzéki okoskodást megvető, az "egyszerű nép" "józan paraszti eszét" glorifikáló primitivizmus a legkevésbé sem állt távol tőle, nem fukarkodott a jövőellenes, fenntarthatatlan ígéretekkel, viszont magával hozta a szovjet blokkból a nemzetközi feltételek feltétlen tiszteletét, és miként a régi, azonképp az új rendszert is a keretek elismerével és tiszteletbentartásával menedzselte.
A "baloldal" győztes kampányai meglehetősen primitivista kampányok voltak. Valamelyest 1994-ben is, de 2002-ben és 2006-ban a Medgyessy-féle ígéretözönnel, a 13. havi nyugdíjjal, a magyarok munkáját elvevő Romániából beözönlő milliók rémképével, az adócsökkentéssel, az Uniós pénzből ígért hatalmas országépítéssel - már nagyon. Csak hát jelentős mértékben megmaradt a rendszer és az intézmények tisztelete, az Európának való megfelelés igénye, a fenntarthatósággal kapcsolatos szempontok és a szakértői álláspontok respektusa. Ez a "baloldal" azzal a stratégiával próbált élni, hogy a választásokat primitivista stratégiával megnyeri, aztán elfordítja a kormányt, végrehajtja a reformokat, rendbe rakja a költségvetést. Felemás stratégia érvényesült felemás módon, mert persze a "baloldal" prinitivista hajlamai választások között sem tűntek el. Volt reformmegvető retorika is, Út a munkához program is, az emberi jogok rendpárti megvetése 2006 őszén stb., stb.
A langyos primitivistákat kiköpte a népfelség.
Nagyon úgy tűnik, hogy a következetes primitivizmussal nem lehet esélyes versenytársat szembeállítani. A bonyolult valósággal szemben viszont a primitivizmusnak nincs esélye. Hosszabb távon. A fene tudja, mennyire hosszabb távon.
(A kép forrása: www.eremedia.com [4])
- PoliBlog [5]