Nem tudhatja a sorsát
senki se közöttünk, ki a reggeli müzli
után indul a munkahelyére,
hallgatja a tévét, az autóban a rádiót
nézegeti, a pirosnál
kapcsolja be mobilját,
rendezi gondjai közt, mi a sürgősebb.
Születésnapja a kódszám,
mint másoknak is, vagy a párjáé,
hogy el ne felejtse. Bankkártyája
kezében a boltban. Feleségének
szülinapja a kódszám,
hogy el ne feledje virággal
várni, majd ha eljön a nap. Jár benne ki-be
a városi rossz levegő, fújtat, cigaretta zsebében,
de épp leszokóban, s egy hamburgert kap be ebédre.
Mint mindenki, úgy teszi dolgát
programozott gépek közt,
mint bioprogram, akit a gének,
a mémek, a társadalom
programozott be. Tévésorozatja
jár az eszébe, hogy elvágy.
S nem veszi észre a csillagokat,
a Holdat az égen. Mert élete önzés,
hiába ha pénzt vet a kéregetőknek,
zebrán ha kísér át vakokat,
adja helyét át villamoson
a roncs öregeknek, de mégis az élete
az csupa önzés. Mégis a lottószelvényt veszi
főnyereményre kacsintva,
olvassa a bulvárt, azt szereti,
ahol 20-80% a szöveg és képek
aránya, a szemétbe gyűri,
be ha végzett. Rejtvény fejt.
Egy névre keresgél a világhálón,
és a halott rabbi nevét olvassa, aki
vicceseket mondott, vagy bölcseket inkább?
de ki tudja ma már. Vagy nézi a tévét,
hány a halott mai nap. Ha
megölték, látja a helyszínelők
kordonait. Majd a tőzsde
mai állását grafikonban,
és aki ma a holnapi időjárás ábráit nézegeti,
a napocskát, felhőcskét, hópiheformát,
meglehet az, hogy az esti hírekben
másnap őt mutogatják majd, vagy gyerekeit:
elgázolták, feldarabolták vagy kibelezték,
és este a többiek nézik majd izgalommal
a hírekbe remegve. „De borzasztó,
mennyi a vér, a fejét is ahogy
lenyiszálták, szörnyű, miért történhet
ilyen, mit vétett a szegény…?” A hírek
után meg harsog a reklám.
- Vers [5]