A mosonmagyaróvári ügy – koncepció és valóság

A forradalom leverése utáni propaganda egyik visszatérő tétele volt a „győri ellenforradalomról” szóló. Eszerint a dunántúli városban az

„ellenforradalmárok különösen szélsőségesen, céljaikat alig vagy egyáltalán nem leplezve léptek fel, közvetlen kapcsolatokat létesítettek nyugati hírszerző és szélsőjobboldali magyar emigráns szervezetekkel”,

az itt megalakult Dunántúli Nemzeti Tanács „lényegében” ellenkormányként működött, s ennek következtében fennállt az ország kettészakadásának veszélye.

Az állítások egy tekintetben valóságos események torz és túlfeszített interpretációján alapultak. Győrött valóban létrejött egy forradalmi szervezet, amely a regionális szerveződés viszonylag magas fokáig jutott, s november első napjaiig fenntartásait és bizalmatlanságát hangsúlyozta a Nagy Imre-kormánnyal szemben. De regionális szerveződésre az országban másutt is volt példa, s a bizalmatlanság – a kormány és Nagy Imre október 28-a előtti magatartása következtében – a forradalmi szervezetek és a felkelőcsoportok jelentős részét jellemezte, egyebek között a fővárosban is. A Dunántúli Nemzeti Tanács valódi történeti szerepét remélhetőleg további és elfogulatlan történeti kutatások fogják feltárni, az alább következő ítélet pedig nemcsak ehhez, hanem a fentebb említett „interpretáció” saját történetéhez is adalékot szolgáltat. Sőt ennél többről van szó. Az események interpretációja 1956-ban nem esett messze a koholt koncepciótól, s ezt számos esetben perek és ítéletek voltak hivatva igazolni.

Jelen esetben a koncepció a mosonmagyaróvári népítélet és a győri nemzeti tanács tevékenységének összekapcsolása, ok-okozati összefüggésbe helyezése. 1956 októberének kis számú lincselését a forradalmat leverő rendszer már igen korán, 1957 elejétől (tulajdonképpen máig) az eseménynek valódi jellegét meghatározó történésnek tekinti, s minden (történeti) megítélést erre épít. Ha a Dunántúli Nemzeti Tanácsban az „ellenforradalom nyíltan és szélsőségesen lépett a színre”, s képviselői történetesen jelen voltak Mosonmagyaróváron, akkor kétségkívül ők a felelősek, ők az okai az ott végbement atrocitásoknak.

A koncepció reális magva mindössze a három áldozatot követelő népítélet. Ami a kiváltó okot illeti, azt a környéken és távolabb is mindenki ismerte: a határőrség (amely a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságához tartozott, s a köznyelv csak mint „zöld ÁVH”-t emlegette, sortüzet adott a fegyvertelen tüntetőkre, amikor azok követelték, hogy szimbolikusan és ténylegesen azonosuljon a forradalommal. Az ítélet elszólásaiból is kiderül, hogy a rendőrség a tüntetők követelését – a váll-lapok és sapkarózsák, a vörös csillag eltávolítását, fegyverek átadását a diákokból és honvédségi alakulatokból szerveződő nemzetőrség számára – teljesítette, s itt incidensre nem is került sor. A határőrlaktanyából leadott sortűznek viszont csaknem száz halálos s ennél is több sebesült áldozata volt.

Földes Gábor és Tihanyi Árpád a felelősök letartóztatására és a népi követelések végrehajtására érkeztek Győrből, a forradalmi törvényességet igyekeztek betartatni, akárcsak a tőlük teljesen függetlenül tevékenykedő levéli református pap, Gulyás Lajos. A bíróság egyáltalán nem vizsgálta a sortűz körülményeit, a halottakért a negyedrendű vádlott főiskolai igazgató nyakába igyekezett varrni a felelősséget (mert nem akadályozta meg a tüntetést). Nem vizsgálta, mi történt a laktanyában a sortűz után, hogyan „távozott el” a sortüzet vezénylő parancsnok (egy Dudás nevű százados)[SZJ] stb. Nem vették figyelembe az elsőrendű vádlottak szándékát, sem azt, hogy két tisztet épségben kimentettek a helyszínen a bíráskodni kívánó tömeg kezei közül, kettőt kórházba szállítottak (az egyiken már nem lehetett segíteni). A tényeket fejtetőre állítva, őket tették felelőssé a másnap, távollétükben lefolyt lincselésért is.

A fő koncepciónak alárendelve szerepet kapott a perben több kisebb „koncepció”, s ez határozta meg a rendezés körülményeit. Az első mellékszál: a vádlottak távolabbra néző, tudatos elgondolásból szerelték le az óvári laktanyát. A cél a nyugati határ megnyitása, az „imperialistákkal” való kapcsolatfelvétel, a fegyveres segítség előtti kapunyitás volt. A győriek szerepének aláhúzását és szinte kizárólagossá tételét szolgálta, hogy a helyi nemzeti bizottság tagjai egy kivétellel nem kerültek a vádlottak közé. A koncepció ilyen irányú formálódásáról árulkodik az a tény, hogy a pert beharangozó helyi sajtótudósítások szerint Ambrus József honvéd őrnagy, óvári városparancsnok is a vádlottak között szerepelt (Kisalföld, 1957. máj. 11.). A tárgyaláson viszont csak tanúként jelent meg — természetesen letartóztatásban. Szereplése a vádlottak „politikai-szociológiai” összetételét sem befolyásolta volna előnyösen, ez pedig a valamennyire nyilvános perek során mindig fontos szempont volt. A négy fővádlott közül kettő a revizionista értelmiséget képviselte (Földes az „árulásig” jutott el, dr. Varga Ernő inkább csak „megtévedt”), kettő pedig a „reakciót” (Gulyás Lajos a klerikálisat, Tihanyi a Horthy-félét: apja vitézi címet s hozzá járó 50 holdat bírt.) A honvédség szerepe – a koncepció szerint – e kategóriák bomlasztó tevékenységének eredménye.

Nem szóltunk eddig a vádlottak másik csoportjáról, a lincselés résztvevőiről. Tettük joggal vont maga után ítéletet, de körülményeik mérlegelése bizonyos fokig itt is megkérdőjelezi a győri statáriális bíróság döntését. Az ő szerepeltetésük az összekapcsolás folytán nyeri el jelentőségét: az értelmi szerzők, a felbujtók az élen, a sorban pedig a véres tettek végrehajtói. Az előre megfontolt ölési szándék feltételezésén kívül még egy fogással éltek a per konstruktőrei annak „bizonyítására”, hogy a sortűz okozta hangulat nem feltétlenül vált ki gyilkos indulatokat. Felléptetnek egy vádlottat, aki ellentétben a lincselőkkel, közvetlen hozzátartozóját, a testvérét vesztette el a laktanyánál, ő jelen van a népítéletkor, de nem gyilkol, csak a már halott tiszt testét bántalmazza, így vele szemben helye van a megértésnek.

A győri per a forradalmat követő[SZJ] első rövidebb szakaszhoz tartozik. E szakasz jellemzője a közvetlen elrettentés és megfélemlítés szándéka, s így a bizonyos fokú nyilvánosság. Amíg az országos sajtó az első kirakatjellegű tárgyalás, a Tóth Ilona-ügy után – nyilván nem függetlenül e következetlen vezetésű, koncepciós per kedvezőtlen visszhangjától – jószerével az ítéletek közlésére szorítkozott, addig a helyi, megyei hatóságok ennél többet is megengedhettek maguknak. A Népszabadság csak a per kezdetéről és végéről tudósított (1957. máj. 22. és jún. 11.). A Kisalföld viszont már két héttel a tárgyalás megkezdése előtt elkezdte a „hangulati előkészítést”: a fő vádlottakról külön is megjelentek szélsőségesen demagóg hangú, szó szerint „feszítsd meg”-et kiáltó cikkek, maga a tárgyalás egész oldalakat foglalt el, s a hangnem jottányit sem változott. De a per az első szakaszt képviseli abban a tekintetben is, hogy célpontjait a közvetlen bosszú szándéka jelöli ki.

A második szakaszra való átmenet jelei mutatkoznak, amikor a forradalmi bizottságok, munkástanácsok tagjai, vezetői kerülnek sorsa: a vádlottak tevékenységei mögött az ítélet minduntalan a Dunántúli Nemzeti Tanácsot találja meg. E logika következetes végig vitele esetén annak vezetői lehettek volna az elsőrendű vádlottak. Szigethy Attila azonban még tanúként sem volt jelen.[SZJ]

Az átmenet – és egyben az első szakasz vége felé is mutat tehát a győri per. 1957 kora őszétől megritkulnak, majd – egy-két kivételtől eltekintve – eltűnnek a megtorlásról szóló híradások. A pereket – így a jelen ügy másodfokú eljárását is – teljes homály fedte.

Elsőfokú ítélet a mosonmagyaróvári ügyben

A Győri Megyei Bíróság
8009/1957/92

A Népköztársaság nevében!

A Győri Megyei Bíróság különtanácsa a Győrben 1957. évi május hó 23., 24., 25., 27., 28., 29., 30. és június hó 1-jén, 4-én tartott folytatólagos nyilvános tárgyalás alapján meghozta, s 1957. június 10-én kihirdette a következő

ítéletet:

FÖLDES GÁBOR I. r. vádlott – aki 1923. május 31-án született Budapesten, győri – Sztálin u. 35. lakos, magyar állampolgár, nős Ungvári Irmával, feleségétől különváltan él, 1 gyermek (5 éves) atyja és eltartója, színházi főrendező a győri Kisfaludy Színháznál foglalkozású, havi 3000 Ft fizetéssel, korábbi foglalkozása – rendező színész, érettségi és színművészeti főiskolai végzettségű, katona volt, alhadnagyi rendfokozattal, vagyontalan, szülei – Földes László és Fürst Erzsébet, büntetlen előéletű –

1957. május 3-tól előzetes letartóztatásban van

bűnös

a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntettében, valamint 3 rendbeli gyilkosságra való felbujtás bűntettében és ezért őt a bíróság

összbüntetésül

halálra és teljes vagyonelkobzásra ítéli.

TIHANYI (TIEL) ÁRPÁD II. r. vádlott – aki 1916. január 7-én született Győrben, ottani – Árpád u. 51/a – lakos, magyar állampolgár, nős Torma Máriával, 2 gyermek (13 és 8 évesek) atyja és eltartója, általános iskolai tanár foglalkozású Győrben, havi 1370 Ft fizetéssel, vagyontalan, korábban tanító volt, levelező oktatással végezte a Pedagógiai Főiskolát 1954-ben, azelőtt tanítóképzőt végzett, katona volt hadapród őrmesteri rendfokozattal, szülei – vitéz Tihanyi Ferenc és Rakovszky Cecília, atyjának 50 k. hold vitézi birtoka volt, 65 százalékos hadirokkant lábsérülése miatt, ortopéd cipőt visel, büntetlen előéletű –

1956. december 27-től előzetes letartóztatásban van

bűnös

a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntettében, valamint 3 rendbeli gyilkosságra való felbujtás bűntettében

és azért őt a bíróság

összbüntetésül

halálra és teljes vagyonelkobzásra ítéli.

GULYÁS LAJOS III. r. vádlott – aki 1918. február 4-én született Kisújfalun, levéli – Újhelyi tér 19. – lakos, magyar állampolgár, nős Puskás Gabriellával, 3 gyermek (13, 12, 10 évesek) atyja és eltartója, református lelkész foglalkozású, havi 848 Ft fizetéssel, a Teológiai Főiskolát 1942-ben végezte, azóta lelkész, vagyona – 600 n.öl föld, katona volt főhadnagyi rendfokozattal, szülei – Gulyás Lajos és Kovács Erzsébet, atyja Csehszlovákiában 25 k. holdon gazdálkodott – büntetve volt a mosonmagyaróvári járásbíróság által 1953-ban becsületsértés és rágalmazás bűntette miatt 400 Ft felfüggesztett pénzbüntetésre,

1957. évi február 5-e óta előzetes letartóztatásban van

bűnös

a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntettében, valamint

2 rendbeli gyilkosságra való felbujtás bűntettében

és ezért őt a bíróság

összbüntetésül

halálra és teljes vagyonelkobzásra ítéli.

DR. VARGA ERNŐ IV. r. vádlott – 1911. július 3-án született Győrben, mosonmagyaróvári – Akadémiai Konviktus – lakos, magyar állampolgár, nős Káldi Katalinnal, főiskolai tanár, akadémiai igazgató foglalkozású havi 3300 Ft fizetéssel, munkahelye – Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia, agráregyetem, mezőgazdasági tudományok doktora végzettségű, vagyontalan, katona volt tart. főhadnagyi rendfokozattal, szülei – Varga József és Zsarnóczai Mária, büntetlen.

1957. február 14-től előzetes letartóztatásban van

bűnös

a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékenység részvétel bűntettében

és ezért őt a bíróság főbüntetésül

7 (hét) évi börtönre,

mellékbüntetésül 8 évre a törvényben felsorolt egyes jogainak (választójogi, közhivatali állás, közfeladat ellátás) gyakorlásától való eltiltásra – valamint 2000 (kettőezer) Ft értékű vagyonelkobzásra ítéli,

a kiszabott börtönbüntetésbe az előzetes letartóztatással eltöltött időnek teljes beszámítását elrendeli.

KISS ANTAL V. r. vádlott – 1933. július 30-án született Diószegen, mosonmagyaróvári – Lenin út 61. – lakos, magyar állampolgár s anyanyelvű, nőtlen, fűtő – diákotthonban – foglalkozású, havi 600 Ft fizetéssel, vagyontalan, 8 éven át volt állami gondozásban, azután parasztszülőkhöz volt nevelésbe kiadva, 8 ált. iskolát végzett, katona volt 3 héten át, szülei – Kiss Antal és Fülöp Mária, de szüleit nem ismerte, büntetlen előéletű

1957. január 24-e óta van előzetes letartóztatásban

bűnös

2 rendbeli gyilkosság bűntettében, valamint a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében, és ezért őt a bíróság

összbüntetésül

életfogytig tartó börtönre,

mellékbüntetésül 10 évre a törvényben felsorolt egyes jogainak (választójog, közhivatali állás, közfeladatellátás) gyakorlásától való eltiltásra, valamint 200 (kettőszáz) Ft értékű vagyonelkobzásra ítéli, elrendeli az előzetes letartóztatással eltöltött időnek teljes beszámítását.

WEINTRÁGER LÁSZLÓ VI. r. vádlott – 1928. július 4-én született Mosonmagyaróváron, ottani – Tímár u. 20. – lakos, magyar állampolgár és anyanyelvű, nős Wolf Annával, 2 gyermek (2 és fél, 3 és fél évesek) atyja és eltartója, segédmunkás foglalkozású a Kötöttárugyárban havi 1200 Ft fizetéssel, korábbi foglalkozásai – fodrászsegéd, 1951–1955-ig rendőr, szakaszvezetői rendfokozattal, 7 ált. iskolát végzett, vagyontalan, szülei – Weintráger Lajos gátőr és Lamper Mária háztartásbeli, katona nem volt, büntetlen előéletű

aki 1957. február 5-e óta előzetes letartóztatásban van

bűnös

egyrendbeli gyilkosság bűntettében, valamint

a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében

és ezért őt a bíróság összbüntetésül halálra és 1000 (egyezer) Ft értékű vagyonelkobzásra ítéli.

SZALAI FERENC VII. r. vádlott – 1923. június 11-én született Sárfenyőszigeten, ottani – Április 4. u. 3. – lakos, magyar állampolgár s anyanyelvű, nős Szűcs Ilonával, 4 gyermek (6, 5, 3, 1 évesek) atyja és eltartója, eltartja még hibbant nővérét is, mezőgazdasági napszámos foglalkozású, azelőtt is az volt, vagyona – lakóház 6000 Ft értékben, ált. iskolát végzett, szülei – Szalai Teréz, aki gazd. cseléd volt, büntetve volt a mosonmagyaróvári járásbíróság által 1952-ben társadalmi tulajdon elleni lopás bűntette miatt 5 hónapi börtönre, 1200 Ft pénzbüntetésre, 3 évi jogvesztésre, de az 1953. évi 11. tvr. alapján kegyelemben részesült,

aki 1957. január 31-e óta előzetes letartóztatásban van

bűnös

2 rendbeli gyilkosság bűntettében, valamint

a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében

és ezért őt a bíróság összbüntetésül

életfogytig tartó börtönre,

mellékbüntetésül 10 évre a törvényben felsorolt egyes jogainak (választójog, közhivatali állás, közfeladat ellátása) gyakorlásától való eltiltásra, valamint 1000 (egyezer) Ft értékű vagyonának elkobzására ítéli, elrendeli az előzetes letartóztatással eltöltött időnek a teljes beszámítását.

CZIFFRIK LAJOS VIII. r. vádlott – 1914. augusztus 10-én született Mosonmagyaróváron, ottani lakos – volt gazdasági iskola – lakos, magyar állampolgár és anyanyelvű, nős, de feleségétől különváltan él, jelenleg közös háztartásban él Kurcsics Erzsébettel, akinek tőle 2 gyermeke (féléves, 12 éves) született s ezeket, valamint az élettársának mástól származó egy gyermekét közösen tartják, tsz-tag, tehenész foglalkozású, felszabadulás előtt mezőgazdasági napszámos volt, a földreform során 16 k. hold juttatott földet kapott, amelyet bevitt a tsz-be, vagyontalan, katona volt tizedes rangfokozattal, iskolai végzettsége 4 elemi, szülei – Cziffrik József és Rubes Rozália, akik mezőgazdasági napszámosok voltak, büntetlen előéletű –

előzetes letartóztatásban van 1956. december 27-től

bűnös

egyrendbeli gyilkosság bűntettében, valamint a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében

és ezért őt a bíróság

összbüntetésül

halálra és 500 (ötszáz) Ft értékű vagyonelkobzásra ítéli.

ZSIGMOND IMRE IX. r. vádlott – 1924. június 6-án született, Doborgaszigeten, ottani – 38. szám – lakos, magyar állampolgár és anyanyelvű, nős Szabó Júliával, 2 gyermek (8, 6 évesek) atyja és eltartója, földműves 10 k. hold földön, mely anyja tulajdonát képezi, s akivel közösen gazdálkodik, vagyontalan, elemi iskolát végzett, katona nem volt, szülei Zsigmond Gyula és Bölcs Júlia, akik 10-14 k. holdon gazdálkodtak – büntetve volt 1. a mosonmagyaróvári járásbíróság által 1952-ben közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt 3 hó felfüggesztett börtönre és 500 Ft pénzmellékbüntetésre, 2. mosonmagyaróvári járásbíróság által 1955-ben becsületsértés bűntette miatt 100 Ft pénzbüntetésre, 3. a komáromi járásbíróság által 1947-ben könnyű testi vts. miatt 40 Ft felf. pénzbüntetésre –

előzetes letartóztatásban van 1957. január 31-e óta

bűnös

2 rendbeli gyilkosság bűntettében, valamint

a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében,

és ezért őt a bíróság

összbüntetésül

halálra és 500 (ötszáz) Ft értékű vagyonelkobzásra ítéli.

MOLNÁR FERENC X. r. vádlott – 1922. március 27-én született Szentgotthárdon, ottani – Széchenyi u. 18. – lakos, ideiglenes lakása – Mosonmagyaróvár, Cseh szálló, magyar állampolgár és anyanyelvű, nőtlen, segédmunkás a mosonmagyaróvári Timföldgyárban, havi 1400 Ft fizetéssel, azelőtt is gyári munkás volt, 4 elemit végzett, vagyontalan, katona volt, szülei – Molnár Gyula és Hores Anna földmívesek, büntetlen előéletű –

előzetes letartóztatásban van 1957. évi február hó 19-e óta

bűnös

egyrendbeli szándékos emberölés bűntettében és ezért őt a bíróság

5 (öt) évi börtönre, mint főbüntetésre,

mellékbüntetésül 5 évre a törvényben felsorolt egyes jogainak (választójog, közhivatali állás, közfeladat-ellátás) gyakorlásától való eltiltásra ítéli.

A kiszabott börtönbüntetésbe az előzetes letartóztatással eltöltött időnek teljes beszámítását elrendeli.

KÓRÓDI KÁROLY XI. r. vádlott – 1926. április 16-án született Mosonmagyaróvárott, ottani – Ipartelep 55. sz. – lakos, magyar állampolgár és anyanyelvű, nős Vlasics Borbálával, 1 gyermek (20 hónapos) atyja és eltartója, segédmunkás a mosonmagyaróvári Vízmű vállalatnál, havi 850 Ft fizetéssel, vagyontalan, azelőtt is vagyontalan volt és segédmunkás volt, 5 elemi iskolát végzett, katona volt, szülei – Kóródi János és Németh Gizella – büntetve volt 1. a győri járásbíróság által 1947-ben lopás bűntette miatt 7 hónapi börtönre, 2. a mosonmagyaróvári járásbíróság által 1949-ben lopás vts miatt 1 heti fogházra, 3. a mosonmagyaróvári járásbíróság által társadalmi tulajdon elleni lopás bűntette miatt 1953-ban 8 hónapi börtönre és 500 Ft pénzmellékbüntetésre –

előzetes letartóztatásban van 1957. évi február hó 19-e óta

bűnös

egyrendbeli szándékos emberölés bűntettében

és ezért őt a bíróság

7 (hét) évi börtönre, mint főbüntetésre,

mellékbüntetésül 5 (öt) évre a törvényben felsorolt egyes jogainak (választójog, közhivatali állás, közfeladat-ellátás) gyakorlásától való eltiltásra ítéli,

a kiszabott börtönbüntetésbe az előzetes letartóztatással eltöltött időnek teljes beszámítását elrendeli.

FEKETE ISTVÁN XII. r. vádlott – 1924. december 25-én született Győrben, mosonmagyaróvári – Boldogasszony u. 37. – lakos, magyar állampolgár és anyanyelvű, nős Benki Hildával, 1 gyermek (3 éves) atyja, feleségétől különváltan él, a házasság felbontása iránti per folyamatban van, géplakatos a mosonmagyaróvári MÖFEM gyárban, havi 1164 Ft átlagfizetéssel, korábban is géplakatos volt, 6 elemit végzett, katona volt, vagyontalan, szülei – Fekete János és Varga Katalin, atyja géplakatos volt, büntetve volt a mosonmagyaróvári járásbíróság által feltűnően durva becsületsértés bűntette miatt 1955-ben 300 Ft pénzbüntetésre –

előzetes letartóztatásban van 1957. február 18-a óta

bűnös

a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében, és ezért őt a bíróság 2 (kettő) évi börtönre, mint főbüntetésre, mellékbüntetésül 2 évre a törvényben felsorolt egyes jogainak (választójog, közhivatali állás, közfeladat-ellátás) gyakorlásától való eltiltásra, valamint 500 (ötszáz) Ft értékű vagyonelkobzásra ítéli,

a kiszabott börtönbüntetésbe az előzetes letartóztatással eltöltött időnek teljes beszámítását elrendeli

A Győri Megyei Bíróság, mint rendes bíróság

SIPOS DEZSŐ XIII. r. vádlottat – 1928. október 22-én született Gasztonyban, halászi – Újtelep, Kossuth Lajos u. 9. – lakos, magyar állampolgár s anyanyelvű, nőtlen, kazánfűtő s munkás foglalkozású, 1200 Ft fizetéssel, azelőtt gazdasági cseléd volt, vagyontalan, katona volt, 7 általános iskolát végzett, szülei – Sipos István és Horváth Anna, akik 7. k. hold juttatott földön gazdálkodtak, s most tsz-tagok, büntetlen – előzetes letartóztatásban van 1957. január 26. óta

bűnös

a népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntettében, és ezért őt

6 (hat) hónapi börtönre, mint főbüntetésre,

mellékbüntetésül 500 (ötszáz) Ft értékű vagyonelkobzásra ítéli, a kiszabott börtönbüntetésbe az előzetes letartóztatással eltöltött időnek teljes beszámítását elrendeli.

A felmerült bűnügyi költségek közül:

Földes Gábor vádlott                  152,– Ft

Varga Ernő dr. vádlott                  20,80 Ft

Kiss Antal vádlott                        400,– Ft

Szalai Ferenc vádlott                    615,– Ft

Cziffrik Lajos vádlott                   400,– Ft

Molnár Ferenc vádlott                  200,– Ft

Kóródi Károly vádlott                  200,– Ft-t

kötelesek egyenként megtéríteni, mint olyan költséget az összes vádlottak egyetemlegesen kötelesek az államnak megtéríteni.

Indokolás

I. Bevezető

Ennek a bűnügynek a rendkívüli jelentősége szükségessé teszi, hogy a bíróság bevezetőül néhány jelentős kérdéssel foglalkozzon:

1. A bűnügyből megállapítható volt, hogy a győri és a mosonmagyaróvári ellenforradalmi cselekmények szorosan beletartoztak az országos eseményekbe. Az előkészületek egybeestek a budapesti előkészületekkel. Az ellenforradalom győri irányítói már október 23. előtt gondoskodtak arról, hogy kiépítsék a megfelelő hálózatot a lázadás tényleges lebonyolításáról. Földes Gábor I. r. vádlott már 23. előtt a beszervezettek között van. A bíróságnak nem volt feladata az ügyben nem szereplő ellenforradalmi vezetők tevékenységének vizsgálata, az összefüggés folytán azonban ezt mégis meg lehetett állapítani, hogy már okt. 23-a előtt találkozók, megbeszélések voltak, s ezek tartalma a párt és államvezetés lejáratása, a korábban elkövetett hibák mikroszkopikus vizsgálata, azokban való vájkálás volt, és ezek alkalmasak voltak az ellenforradalom talajának előkészítésére. Földes Gábor a talajt lazítók közé tartozott. Október 23-át közvetlen megelőző napokban ez a tevékenység egyre élénkebb lett. A rendezvények egymást érték, ahol már nyíltan is elhangzottak a párt- és a szovjetellenes kijelentések.

A győri „Petőfi-kört” október 23-án délelőtt alakították meg. Annyira biztosak voltak a dolgukban, hogy a választási formaságokat is mellőzték, és a vezetőséget maguk között osztották szét. Ekkor lett Földes a „Petőfi-kör” vezetőségének elnöke.

2. A személyi kapcsolatokra is lehet következtetni, ha ebben az irányban nem is folytatott le bizonyítást a bíróság. Kéri József a győri ellenforradalom egyik vezetője Nagy Imre titkára volt 1953-ban mintszterelnöksége alatt és Nagy Imre leváltása után Kéri lett a győri megyei ügyész. Nagy Imre és közötte a kapcsolat mindvégig megvolt. Kéri Szigethy Attilával részt vesz az előkészítésben. Kéri szervezte meg a Petőfi-kört, részt vesznek a „Dunántúli Nemzeti Tanácsban”, majd november 4. után is vezérei a kormányellenes akcióknak. Földes Gábor persze mindenben segít nekik. A vezérek itt is, mint Nagy Imre Losonczy-csoportja, magukat kommunistáknak vagy legalábbis szocialistáknak valló elemekből állt és napról napra egyre több kispolgári, sőt fasiszta elem vette körül őket. A jobbratolódás rohamosabb volt, mint Pesten.

Szigethyék még a Földes Gábor-féle látszatkommunistákat is kiszórták maguk közül, hogy a „tömeg” (fasiszta csőcselék) bizalmát el ne veszítsék. Ugyanakkor, amikor a kommunisták minden pozícióból kiszorultak, a nyugati ügynökök, újságírók szabad bejárást kaptak a „Dunántúli Nemzeti Tanácshoz” és „segítettek” a „forradalmat” győzelemre vinni.

3. A per anyagából az tűnik ki, hogy a tüntetések szervezése időzítve volt szinte megyeszerte a Nagy Imre pozícióinak megszilárdulása idejére. Győrben is és Mosonmagyaróváron is 25-én délután kezdenek mozgolódni, amikor már világos, hogy a budapesti tömegeket sikerült megtéveszteni és az ellenforradalom eszközévé tenni.

4. A mosonmagyaróvári laktanya lefegyverzése döntő tényező volt a nyugati beavatkozás lehetőségeinek szélesítése terén. Október 26-án történt a lefegyverzés, és már 27-én a lincselésnél nyugati újságírók segítenek és 1-2 nap alatt elözönlötték Győr megyét. Adat van a perben arra is, hogy a határőrlaktanyában gyűltek össze a deklasszáltak, volt tőkések, földbirtokosok és ott készültek a „szabad, független Magyarország építésére”.
Ezek a körülmények is a per anyagával szoros összefüggésben világosan mulatják, nemcsak az ellenforradalom módszereit, a benne szereplők karakterét, hanem a célját is.

II. Tényállás

1956. október 23-án a budapesti tüntetésre való készülődéssel egy időben, Győrben Kéri József az akkori megyei ügyész a Petőfi-kör megszervezése végett az ügyészségen összehívott egy társaságot, hogy megválasszák a győri Petőfi-kör vezetőségét. Erre a vezetőségi megalakulásra meghívták Földes Gábor I. r. vádlottat is. Kéri József itt tájékoztatta a jelenlévőket a budapesti készülő tüntetésekről, majd megválasztották a vezetőséget. Földes Gábor egyetértett a Petőfi-kör győri megalakulásának szükségességével. Ő is azok közé tartozónak mondotta magát, akik sürgős változást követeltek a párt- és az államvezetésben.

Október 25-én Győrben Földes Gábor a Kisfaludy Színház dolgozóit kivonulásra mozgósította. Ebben az időben Győrben már több vonatkozásban készülődés volt tapasztalható, tüntetésre. A Kisfaludy Színház dolgozói között nem volt egyöntetű az álláspont a tüntetéssel kapcsolatban.

Voltak, akik ellenezték azt s voltak, akik egyetértettek vele. A színház vezetősége és a párttitkár határozottan ellenzett minden megmozdulást, Földes Gábor és néhány társa azonban minden erővel azon fáradozott, hogy a színház dolgozóit minél nagyobb számban kivigye az utcára. Heves vita folyt le Földes Gábor és a párttitkár között. Földesnek és társainak sikerült elérni, hogy a színház dolgozóinak egy része csatlakozott hozzájuk, és 25-én délután kivonultak. A kivonulást Földes Gábor vezette. A színházból nemzeti zászlóval az élen egyenesen a pártház elé vonultak. Útközben Kossuth-nótákat énekeltek. „Éljen a párt”, „Éljen Nagy Imre”, „Éljen a független Magyarország” – jelszavakat kiabáltak. Útközben az utcán tartózkodó nagyszámú lakosság csatlakozott hozzájuk, s mire a pártház elé értek, már több száz főnyi, jelentős tömeg gyűlt össze. A pártház előtt a tömegből különböző szovjetellenes, pártellenes kiabálások hangzottak, a pártház oldalánál lévő szovjet harckocsik elvonulását követelték, valamint a párt vezetőivel akartak tárgyalni.

A pártház zárva volt. Küldöttséget állítottak össze, akit felküldtek azzal, hogy hívja le a vezetőket. Amíg a küldöttség bent tárgyalt, Földes Gábor beszédet mondott a tömegnek. A beszédjében említést tett arról, hogy a Kossuth rádió nem mond igazat, hogy Budapesten nem az ellenforradalmárok harcolnak, hanem a hős ifjúság, szabadságharcosok. Közben nyugalomra is intette az embereket, hogy vérontásra Győrött ne kerüljön sor. Időközben néhányszor elszavalta a Talpra magyart, elénekelte a Himnuszt a tömeggel, egy ízben ötperces néma tüntetésre szólította fel a tömeget a Budapesten elesett hős „szabadságharcosokért”. A párt vezetői kijöttek s megpróbáltak beszélni.

A tömeg azonban elnyomta, fenyegetőzések, köpködések történtek feléjük, aminek következményeként kénytelenek voltak visszamenni a pártházba. Majd Földes Gábor a tüntetőket visszavezette a színházba. Amíg ez az esemény történt, közben más tüntető csoportok a győri Városi Tanács épületéről leverték a vörös csillagot, ezzel egy időben lerombolták a szovjet hősi emlékművet, más csoport pedig a börtön épületét támadta meg. A börtön épületénél a tömeg kézigránátokat dobált be, melynek következtében egyik börtönőr megsebesült, majd tűzparancsot adtak ki a börtön védelmére. A börtön védői a tömegben néhányat megsebesítettek és itt 1-2 halott is lett. Földes Gábor a színházban értesült a börtönnél történtekről.

Ezt követően ismét néhány társával a pártbizottsághoz ment, hogy ott a börtönben történtekről tájékozódást kapjon, illetve a felelősökről tudomást szerezzen. Itt azonban nem nyert bebocsátást, a tömeg felzaklatott hangulatban volt, a börtönnél a tömegre lövők kiadását követelték. A pártház kapujára kézigránátot is dobtak. A pártházban levők nem bocsátották be Földest, erre Földes az újságszerkesztőségbe ment, innen telefonált a pártbizottsághoz. A telefonálásnak sem lett eredménye, ezután sem engedtek fel senkit a Pártbizottság épületébe.

Földes Gábor innen a börtönhöz ment, ahol a tömeg a lövésektől tartva hátrább húzódott, de meglehetősen felzaklatott hangulatban követelőzött, a foglyok kiengedését követelte. Földes Gábor a tömegből kiválasztott két társával, mint küldöttség a börtön ajtójához ment feltartott kezekkel, és bebocsátást kért. Beengedték őket, majd az őrzéssel megbízott főhadnaggyal való tárgyalás után, társaival végigjárta a cellákat és akik el akartak menni a rabok közül, azokat szabadon bocsátották.
Innen Földes Gábor a színészklubba ment. Itt tartózkodása közben még aznap este egy vagongyári munkásküldöttség kereste fel s az ő segítségét kérték, hogy 18-20 pontból álló követelésük kinyomtatásában járjon el. Földes Gábor a küldöttséggel a nyomdába ment át, ahol a követelések kinyomtatását elintézte.

Október 25-én Mosonmagyaróváron a Mezőgazdasági Akadémia hallgatói ugyancsak tüntetést szerveznek, s a tanárok részvétele mellett kivonultak az utcára. A mosonmagyaróvári Pártbizottság az akadémiai hallgatók tüntetésére való készülődésről értesülve, dr. Varga Ernő IV. r. vádlott, az akadémia igazgatóját áthívatták és közölték vele a készülődést, valamint azt, hogy akadályozzák meg a tüntetést. Dr. Varga Ernő ahelyett, hogy bármit is tett volna, lakására ment, nem törődve a felügyeletére bízott diákok tüntetésének esetleges következményeivel.

1956. október 26-án délelőtt Földes Gáborék a nyomdában összejöttek a győri nemzeti tanács megalakulása érdekében. Kéri József, az akkori megyei ügyész, Szigeti Attila országgyűlési képviselő, Földes Gábor I. r. vádlott és mások részvételével Szigetiék kezdeményezésére elhatározták, hogy létrehozzák az ún. győri nemzeti tanácsot.

Maguk között szétosztották a funkciókat. Szigeti Attila lett a tanács elnöke, Földes Gábornak a nemzeti tanácson belül az értelmiségi tanács elnöksége jutott. Ezt követően átmentek a tanácshoz, ahol bejelentették az ún. nemzeti tanács megalakulását, s ezzel magukhoz ragadták a hatalmat, a törvényesen megválasztott megyei tanács fölé helyezték magukat, és elindították alsóbb szerveknél is a törvényes tanácsok leváltását és helyükbe nemzeti tanácsok szervezését. Ezen időközben Győrben megtörtént az államvédelmi laktanya lefegyverzése ismeretlen személyek vezetésével s az egész laktanyaépület feldúlása, az ottlevő iratanyag megsemmisítése.

Mosonmagyaróváron október 26-án reggel a Mezőgazdasági Akadémia hallgatóinak és tanárainak kezdeményező részvételével ugyancsak tüntetés kezdődött. Az összesereglett tömeg a városi tanács elé vonult, ahol a tanácsházáról leszedték a vörös csillagot, majd innen a pártház elé mentek, s itt szintén eltávolították a vörös csillagot, sőt a falról a pártbizottság megjelölésére szolgáló táblát is eltávolították. Közben pártellenes, szovjetellenes kiabálások, megnyilatkozások hangzottak a tömegből. Ezt követően a tömeg járásbíróság elé vonult, ahol a börtönből a rabokat szabadították ki, s a feszített hangulatban valakit meg is vertek a börtönnél.

A tömeg természetesen időközben egyre sokasodott s egyre forróbbá vált a hangulat. Innen a tömeg egyik része a rendőrség leszerelése, másik része a határőrség leszerelésére indult. A mosonmagyaróvári rendőrség Éliás nevű rendőrőrnagynak a győri megyei kapitányság akkori vezetőjének utasítására letette a fegyvert, a váll-lapokat és a sapka-rózsákat letépte.

A tömeg másik része a laktanya felé vonult. A laktanya egyik oldalán csupán drótkerítéssel volt elhatárolva. A többi oldalon megfelelő erősségű kerítés, illetve kapu védte a laktanyát. A tömeg a drótkerítés felőli oldalon közelített a laktanya felé. A határőrség megyei parancsnoksága Győrben székelt és állandó összeköttetést tartott a laktanya parancsnokságával. A tömeg közeledtére a laktanya parancsnoksága érintkezésbe lépett Győrrel, a határőrség kerületi parancsnokával Fexi alezredessel. Tájékoztatást kértek, hogy mitévők legyenek a tömeggel szemben. Ugyanebben az időben történt a győri államvédelmi laktanya leszerelése és feldúlása is, így Fexi alezredes előtt a tömeg szándéka nem volt kétséges, és tudva azt, hogy a laktanya előtt 8 vagon lőszer és robbanóanyag van, továbbá a nyugati határ biztosítását szolgáló operatív anyag, olyan parancsot adott, hogy minden körülmények között meg kell akadályozni, hogy a laktanya a tömeg kezére jusson, és ha más mód nincs, az egész laktanyát fel kell robbantani, de az ottlevő anyag nem kerülhet illetéktelenek kezébe. A tömeg közeledtére ennek a parancsnak birtokában a laktanya tisztjei közül elébe mentek a tömegnek, próbálták megmagyarázni, hogy ne közelítsenek a laktanyához.

Nemcsak a határőrlaktanya tisztjei, hanem a helyőrséghez tartozó műszaki alakulat tisztjei közül is megpróbálták visszatartani a tömeget, azonban eredményre a szép szó nem vezetett. A drótkerítéstől mintegy 15 méterre ért el a tömeg, amikor lövöldözés kezdődött.

A jelen perben azt megállapítani, hogy a lövöldözést ki kezdte, bizonyossággal nem lehetett. A laktanya védelmére rendelt katonaság sortüzet adott a tömegre, melynek következtében közel 100 halott és mégis sebesült maradt a helyszínen. A tömeg ezután megriadva elmenekült.

A helyszínen maradt halottak és sebesültek összeszedésében és kórházba szállításában a határőrlaktanya és a műszaki laktanya katonái a civil lakossággal együtt segítkezett. A sebesülteket és halottakat túlnyomó részben a mosonmagyaróvári kórházba szállították be. A lövöldözés híre rövid időn belül elterjedt a városban és a környező falvakban.

Az akkori hangulatban nem a realitásnak megfelelően értesült a lakosság az eseményekről, hanem a felforgató elemek szája íze szerint. Általában a gyilkos „ÁVH”-ról, ártatlan emberek mészárlásáról folyt a beszéd. A sortűz után a kórház körül a tanács körül és általában a városban az emberek az utcán tartózkodtak csoportokba verődve tárgyalták az eseményeket.

Hangadók jelentek meg itt-ott és szították az egyébként is felkavart szenvedélyeket. Különösen a kórház körül volt kiélezett a helyzet, s ezt fokozta, hogy közben a sebesültek és halottak behordásával egy időben az elesettek hozzátartozói sírása, jajveszékelése kezdődött.

Gulyás Lajos III. r. vádlott volt kisgazdapárti országgyűlési pótképviselő, református lelkész Levél községben értesült a mosonmagyaróvári eseményekről, rögtön kerékpárra ült, és Mosonmagyaróvárra ment.

A kora délutáni órákban érkezett meg, s itt rögtön cselekvésbe kezdett. A tömeg kíséretében a rendőrségre ment, ott a parancsnokkal tárgyalt, az utcán a tömeg jelenlétében követelte tőle, hogy fegyverezzék le a határőrséget. A parancsnok közölte vele, hogy a rendőrség a fegyvert letette, így nem áll módjában semmilyen formában beavatkozni a határőrség lefegyverzésébe. Itt Gulyás III. r. vádlott kiválasztott két embert s a tömeggel együtt a tanácsházára sietett.

Itt a határőrlaktanya lefegyverzését követelte és felvetette, ha másként nem lehet, kérjenek Győrből fegyvereseket, hogy azok segítségével mielőbb történjék meg a lefegyverzés. A tanácsházán közölték vele, hogy a segítségkérés már megtörtént és Győrből fegyveresek fognak érkezni. Gulyás ezután kiment a néphez és közölte az ottlévőkkel, hogy a győri fegyveres segítség útban van.

A hír hallatára a tömegben a bosszú hangulata kerekedett felül, s mindenki arról beszélt, hogy majd a győri fegyveresek segítségével leszámolnak az ávósokkal.

Általában a tömegben ávósokként emlegették a határőrséget, minden valószínűség szerint a tüntetést szervező felforgató elemek szándékosan dobták be ezt az elnevezést, mert akkor már Győrben is és másutt is a „gyűlölt ÁVH”-ról beszéltek, ezzel a megjelöléssel a tájékozatlan tömeget a határőrség ellen tudták fordítani.

Győrben ez alatt az idő alatt megtörtént az ÁVH-laktanya feldúlása, a rendőrség egyes tagjainak, valamint a honvédség átállása úgy a politikai, mint a gazdasági hatalmat az ún. győri nemzeti tanács vette kezébe Szigeti Attila, Kéri József, Földes Gábor és mások vezetésével.

A mosonmagyaróvári tragikus események híre eljutott Győrbe is. Az utca népe Győrben is arról beszélt, hogy a gyilkos ÁVH Mosonmagyaróváron a védtelen tömeget mészárolja. A segítségkérés eljutott a győri nemzeti tanácshoz is, és Szigeti Attila és társai intézkedtek a segítségről.

Tihanyi Árpád II. r. vádlott értesülve az eseményekről hivatottnak érzi magát, hogy a politikai porondra lépjen, és felajánlja a szolgálatait a nemzeti tanácsnak. Vállalkozott arra, hogy fegyveres csoporttal Mosonmagyaróvárra siessen „rendet csinálni”.

A nemzeti tanács egyik vezetője Szigeti Attila jelenlétében és tudtával megbízást ad e feladat végrehajtására. Tihanyi maga mellé vett néhány embert, a nemzeti tanács intézkedésére a győri katonaságtól tehergépkocsit és fegyveres katonaságot kért, majd mintegy 15, fegyveresekkel megrakott teherautó-karaván élén elindult Mosonmagyaróvárra „felszabadítani”.

A teherautókon nemcsak fegyveres katonák, hanem felfegyverzett civilek, suhancok és fegyvertelen emberek, sőt fiatal gyerekek is voltak.

Alighogy a karaván elindult, Szigeti Attila megbízólevelet állított ki Földes Gábor részére, s őt is Mosonmagyaróvárra küldte „rendet csinálni”.

Földes Gábor néhány társával szürke Pobjeda gépkocsival a karaván után indult, Öttevény község közelében utolérte és megelőzte őket, majd megállította a karavánt, és átveszi az élen haladó kocsitól a fehér zászlót, és azzal indult tovább Mosonmagyaróvárra.

Földes Gábor és Tihanyi Árpád itt találkoztak először. Közöttük beszélgetés is lezajlott.

A közöttük itt lefolyt megbeszélés tartalmát a tárgyalás során tisztázni nem lehetett. Mindenesetre megállapítható volt, hogy Földes Gábor a fegyvereseket nem küldte vissza Győrbe, illetve azoknak Mosonmagyaróvárra menetelét nem szándékozott megakadályozni.

Ezt követően Földes Gábor a személykocsival, fehér zászlót kitűzve a mosonmagyaróvári tanácsházához ment. Itt már nagy tömeg fogadta, s a kocsiban ülők közül valaki beszélt a tömeghez a megérkezésekor és bejelentette, hogy a győri nemzeti bizottság megbízásából jöttek és utánuk a győri honvédség és polgárőrség segítsége is megérkezik.

Ezt a bejelentést Gulyás Lajos III. r. vádlott is hallotta. Gulyás Lajos ezeket hallva visszament Levél községbe azzal a szándékkal, hogy Levél község lakosságát is behozza Óvárra, hogy minél nagyobb erő álljon rendelkezésre a határőrlaktanya lefegyverzésében.

Földes Gábor azzal a szándékkal indult a Győrből, hogy a határőrséget lefegyverezze. A tanácshoz való megérkezésekor az első teendője – miután megbízólevelét megmutatva bemutatkozott – és intézkedett az irányban, hogy telefonon közöljék a határőrség parancsnokságával, hogy a győri nemzeti tanács megbízásából, egy szürke Pobjeda személygépkocsi fehér zászlóval a laktanyához érkezik a nemzeti tanács küldöttségével tárgyalások folytatása végett, s előttük nyissák ki a laktanya kapuját.

A telefonálás megtörtént, majd Földes Gábor a gépkocsival a laktanya elé hajtatott.

Miután a mosonmagyaróvári lakosság értesült a győriek megérkezéséről, nagy számban a laktanyához indultak, s mire Földes Gábor a személykocsival odaért, már hatalmas tömeg szorongott a kapu előtt.

A határőrség a telefonértesítésre a megállapodás szerint a laktanya kapuját kinyitotta, hogy a személygépkocsi bejuthasson a laktanyába. A személykocsi megindulásával egy időben a tömeg is a laktanya felé tódul, s közvetlenül a gépkocsi után a laktanya udvarára betódul, úgyhogy a kocsi után a laktanya kapuját becsukni már nem lehetett. Földes Gábor ekkor kiszállva a kocsiból a győri nemzeti tanács nevében letetette a katonákkal a fegyvert.

Beszédet intézett a tömeghez, közölte velük, hogy Győrben az ÁVH-t felszámolták. Forradalomról beszélt, a délelőtti lövöldözés miatti felelősök törvény elé állításáról, felelősségre vonásáról beszélt.

Majd a parancsnokot keresve felment az épületbe, ott közlik vele, hogy a parancsnok eltávozott, ennélfogva a helyettest követelte.

Telefonálni akart, a telefon azonban nem működött, a rádiószobához ment, melynek ajtaja be volt zárva. Miután felszólítására a kulcsot nem tudták előadni, így vállával befeszítette az ajtót, annak a rádiószobának ajtaját, amelyben négy adóvevő rádiókészülék volt üzemben.

A készülékekhez nem értett, s így visszament a parancsnoki szobába, itt találkozott Vági József főhadnaggyal a határőrlaktanya parancsnokának politikai helyettesével. A főhadnagyot őrizetbe vette, s a mosonmagyaróvári tanácsházára akarta szállítani. E végből a tömegen keresztül a személykocsihoz kísérte. A tömeg közben, míg a személykocsihoz értek, Vági József főhadnagyot ütlegeli, rugdossa, mire a kocsiba be tudják ültetni, a főhadnagy már több sebből vérzett, arcán, fején s egyéb testrészein számos ütés, rúgás érte.

Közben Földes Gábor is kapott egy-két ütést, szeméről a szemüveget is leverték, amely összetört. A kocsiba beültetve Vági Józsefet, a sofőrnek utasítást adott, hogy vigye a tanácsházára.

Mindez a megérkezéstől számítva mintegy fél óra alatt zajlik le, és közben megérkeznek a fegyveresek Tihanyi Árpád vezetésével Mosonmagyaróvárra. Itt beavatkozásra már nem lenne szükség, mert ekkor már a laktanya lefegyverzése megtörtént.

Mégis a teherautók egy része a műszaki laktanyához hajtott, ahol fegyvereket szereztek a fegyvernélküliek részére, majd a határőrlaktanyához mentek, ahol megkezdték az akkor már ottlevő tömeg segítségével a lincselést.

A határőrségnél a lefegyverzett katonáktól a fegyver nagy része szintén a lakosság kezére kerül. A határőrség legénységét és tisztjeit a laktanya ebédlőjébe összeterelték és közölték velük, hogy a határőrséget felszámolták, szolgálataikra tovább nincs szükség.

A tömeg betódult az épületbe, s ott tör-zúz, pusztít. A tisztek közül egynéhányat kivisznek az udvarra, s ott barbár módon ütlegelik, tapossák, tépik őket. Így többek között Gyenes György határőrtisztet, Stefkó Józsefet, Máté Lajos géhás főhadnagyot és másokat is. Az udvaron ezek körül a tisztek körül gyűrűk alakultak, s a Győrből érkezettek segítségével folyik a lincselés.

Tihanyi Árpád a megérkezése után elválik az általa vezetett fegyveresektől s a tanácsházára ment, ott közli, hogy a győri nemzeti tanács megbízásából jött rendet csinálni Mosonmagyaróvárott. Tihanyi ugyanazzal a szándékkal és feladattal érkezett meg, mint Földes Gábor, a határőrlaktanya lefegyverzésére. Ekkor hozták meg Vági József főhadnagyot is, akit Tihanyi többek jelenlétében kihallgatott.

Vági József ekkor már több sebből vérzett, elgyötörten, összeverten került a tanácsházára. Tihanyi kérdéseket tett fel, hogy a laktanyából kik lövettek, kik lőttek, és vallatja az egyébként is elgyötört embert. Majd felszólítja Vági Józsefet, hogy telefonáljon ki a határőrségre is, hogy a katonák ott is tegyék le a fegyvert.

Vági József kényszerhelyzetében Rajkára ki is telefonált. A tömeg ekkor már a városháza előtt felszított hangulatban „a gyilkosok kiadását követeli”.

Gulyás Lajos református lelkész a győri fegyveresek megérkezésével egy időben a levéli tanácsházára sietett, s itt felszólította a tanácselnököt, hogy Levél népével induljanak Mosonmagyaróvárra. Majd hasonló felhívást intézett a Levél községi párttitkárhoz is. Miután az közölte vele, hogy sem ő, sem a lakosságot nem hajlandó Mosonmagyaróvárra vinni, gyávának nevezi és megfenyegeti, hogy ennek még következményei lesznek.

Majd most már motorbiciklivel visszament Mosonmagyaróvárra ki a határőrlaktanyához, ahol már folyt a lincselés. Odaférkőzött a Máté Lajos géhás főhadnagy körül alakult gyűrűhöz, és közreműködött abban, hogy Máté Lajost az egyik győri teherautóba betuszkolják. Majd ő maga is a teherautóval együtt a városi tanácsházára szállítja Máté Lajos tisztet. Közben a keze a határőrtiszt vérétől véres lett. Máté Lajos tisztet is a tanácsházára vitték fel, nem sokkal később, mint Vági Józsefet. Gulyás Lajos, amikor bevitte Máté Lajost, ott átadta azzal, hogy hoztam egy ávéhást, ítélkezzenek felette.

Fönt a tanács helyiségeiben ekkor már jelentős számú ember tartózkodott, nagy volt a zűrzavar, különböző követelések hangzottak el, teljes volt a fejetlenség.

Nem sokkal ezt megelőzően Tihanyi Árpád megérkezése után utasítást adott az ún. nemzeti tanács újjáalakítására. Tudniillik az a nemzeti tanács, melyet a győriek odaérkezése előtt alakítottak, Tihanyiéknak nem volt megfelelő, mert abban még kommunisták is és a tanács volt vezetői is részt vettek. Ismét összeállítottak egy listát, amelyet kivittek az erkélyre, s a tömeg előtt is felolvasták, s a kommunistákat kiszórták a tanácsból.

Tihanyi Árpád kiment a határőrlaktanyához is meggyőződni róla, hogy a lefegyverzést milyen mértékben hajtották végre. Kint találkozott Földes Gáborral is, majd visszatérve a tanácshoz az erkélyről az ottlévő tömegnek beszédet mondott. Beszédében nacionalista, soviniszta uszító megjegyzések voltak. Beszélt arról, hogy Győrben a győri lakosság a szovjet tankok ellen kivonult az utcára, beszélt a „Rákosi-rendszer bűneiről”. Általában a pártot, a Szovjetuniót becsmérelte, s közölte a tömeggel, hogy a lövöldözésben felelős határőrtiszteket másnap felelősségre fogják vonni.

A beszéd egyes részletei nem ismeretesek a bíróság előtt, az azonban tényként megállapítható, hogy a beszéd arra volt alkalmas, hogy az egyébként is ingerült tömeget tovább ingerelje, a szenvedélyeket felkorbácsolja.

Tihanyin kívül mások is beszéltek a tömeghez, többek között Gulyás Lajos is, általában a Tihanyiéval azonos hangnemben. Tihanyi, Gulyás ott-tartózkodása alatt a határőrkerület győri parancsnoka, Fexi alezredes is tudomást szerzett arról, hogy a laktanyát lefegyverezték, tiszteket elhurcoltak, illetve súlyosan bántalmaztak. Ezért a győri határőrtisztek közül néhány önként jelentkezővel Mosonmagyaróvárra ment, hogy megmentse veszélyben lévő tisztjeit.

A tanácsházához mentek, ahová feljutni csak a tömegen keresztül tudtak. Az akkor már felfokozott hisztériás tömeghangulatban csak nehezen tudtak bejutni a tanácsházára. Közben a tömeg őket is bántalmazta, köpködte. Felérve a tanácsházára Vági Józsefet és Máté Lajost már ott találták. Megpróbáltak tájékozódni, hogy hogyan tudnák elvinni onnan a tiszteket, ez azonban az ottani hangulatban már lehetetlen volt.

A hangadók között, akik az elvitelt mindenképpen akadályozták, egy Sipos nevű akadémiai hallgató, Tihanyi Árpád, Gulyás Lajos főszerepet játszottak, s ragaszkodtak hozzá, hogy másnap ítélkezzenek a lefogott két tiszt fölött. Gulyás Lajos az utcán követelőző tömeg elé Fexi alezredest is kituszkolta az erkélyre azzal a megjegyzéssel, hogy ő a gyilkosok parancsnoka, hát beszéljen a néphez.

Ekkor már olyan veszedelmes volt a hangulat, hogy Fexi alezredes is és a vele érkezett tisztek is életük megmentése érdekében jónak látták, ha a tanács hátsó kapuján eltávoznak.

Földes Gábor szereplése azon túl, hogy a határőrséget leszerelte és a laktanya parancsnokának helyettesét a tanácsházára küldötte, nem ismeretes. Az azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a győri fegyveresek tevékenységéről, s így a lincselésről is tudomással bírt. Az esti órákban azon a gépkocsin, amelyen érkezett Mosonmagyaróvárra, vissza is tért Győrbe két határőrtiszttel, akiket kérésükre Győrbe behozott.

Tihanyi Árpád aznapi további tevékenysége ismeretlen.

Gulyás Lajos református lelkész vádlott a később esti órákban hagyta el a tanácsházát, és tért haza Levél községbe, lakására.

A két fogva tartott határőrtisztet a műszaki alakulat katonái őrizték fegyveresen a tanács épületében. A sebesült tisztek egész éjjel egyik szoba szemben lévő sarkaiban széken ülve töltötték az éjszakát. A fegyvereseket óránként váltották mellettük.

A tömeg kb. 10, 1/2 11 óráig követelőzött a tisztek kiadásáért, közben az eső is esni kezdett s a tömeg szétoszlott, csupán lézengő járókelők maradtak az utcán.

A győri határőrtisztek a késő éjszakai órákban még egyszer megkísérelték a lefogott tisztek kimentését mentőautóval, orvossal ismét Mosonmagyaróvárra mentek, előbb a tanácsházához, itt azonban már nem álltak szóba velük, s a tömeg megérkezésük után ismét kezdett összegyűlni, ezért nekik el kellett hagyniok a tanácsházát, majd a kórházhoz mentek.

A kórházban ekkor bent tartózkodott Gyenes György és Stefkó József határőrtisztek, akiket a tömeg a határőrlaktanyánál agyonkínzott. Gyenes György ekkor már meghalt. Stefkó József még élt, állapota azonban súlyos, életveszélyes volt. A tisztek kérték a kórházat, hogy engedélyezzék az életben lévő Stefkó József Győrbe szállítását, az orvosok azonban azzal az indoklással, hogy Stefkó József nincs szállítható állapotban, a kiadást megtagadták.

Október 27-én Győrben a városi tanács nagytermében gyűlésre jönnek össze a különböző területeken megválasztott ún. forradalmi tanácsok küldöttei. Ezt az értekezletet Szigeti Attila bevezetője nyitotta meg. Majd elsőnek Tihanyi Árpád II. r. vádlott szólalt fel, beszédjében a soviniszta, nacionalista uszítás foglalta el a fő helyet. 1848-as márciusi ifjúságról beszélt, a Rákosi-rendszer bűneit itt is éles kirohanásokkal vázolta, fegyveres beavatkozást követelte a budapesti harcokba, beszámolt a Mosonmagyaróváron történtekről, az általuk véghez vitt hőstettről, a határőrlaktanya lefegyverzéséről.

Ennek a beszédnek a részletes tartalma sem ismeretes a bíróság előtt. Itt is megállapítható azonban, hogy a beszéd az akkori körülmények között mindenképpen a szenvedélyek felkorbácsolására, zűrzavar, fejetlenség keltésére volt alkalmas. Ezen gyűlésen s így a beszéd elhangzásakor Földes Gábor I. r. vádlott is jelen volt.

Ugyanezen a napon Mosonmagyaróváron már a reggeli órákban gyűlt a tömeg a tanácsháza előtt. Nagy számban jöttek a környező községek lakói is, s általában úgy tudták, hogy ezen a délelőttön akasztják az ávósokat. Így jöttek Sérfenyőszigetről, Halásziból, Mosonból és sok más környező községből is. A tanácsházán ekkor már jobboldali reakciós elemek vették át az irányítást. A kommunistákat még előző este eltávolították a tanácstól, egy részük pedig látva a fenyegető helyzetet, 27-én már nem is mert visszamenni.

Ahogyan gyűlt a tömeg, úgy forrósodott a hangulat. Küldöttség küldöttséget ért a tanácsházán, akik felelősségre vonást sürgettek.

A vádlottak közül Fekete István is a követelők közé tartozott. Fölment a tanácsra többedmagával, s ott részt vett olyan társaságban, akik a leghangosabban követelték a „gyilkosok” kiadását és fenyegetőztek, hogy az utcaköveket felszedve megtámadják a tanácsi épületet, ha nem adják ki a tiszteket. Majd miután a tisztek kiadása nem történt meg, a tömeg benyomult az épületbe.

A két határőrtiszt a második emelet egyik szobájában tartózkodott, amikor meghallották, hogy kiabálások közepette értük jön a tömeg. Vági József az őt őrző egyik katonának könyörgött, hogy lője agyon. Miután a katona azt megtagadta, a folyosón keresztülfutva az egyik udvarra néző ablakon kivetette magát. A tömeg látva a tiszt kiugrását, visszafordult, lerohant az udvarra, a leugrott határőrtisztet kivonszolták a tanácsháza elé az utcára, és ott vadállati kegyetlenséggel ütötték, rúgták, taposták, mindaddig, ameddig teljesen széttaposva ottmaradt az utca kövezetén.

Máté Lajos, a másik határőr ennek köszönheti megmenekülését. Csak miután a tömeg végzett Vági Józseffel, ezután követelték a másik tisztet.

Az erkélyről valaki közölte, hogy a másik tiszt a kórházban van, menjenek oda érte. A tömeg erre megindult a kórház felé.

A kórházban az előző nap beszállított Gyenes György és Stefkó József határőrtisztek közül Gyenes György még az előző este meghalt.

Stefkó József sebesüléseit orvosilag ellátták, de őt katonai őrizet mellett saját ruhájában a fertőző osztályra tették át. A tömeg a kórházba is küldöttségeket menesztett Stefkó József kiadása érdekében. Az orvosok előbb nem akarták kiadni, majd felhívták telefonon a tanácsházát, ahol Ambrus őrnagytól, az akkori városparancsnoktól azt az utasítást kapták, hogy adják ki Stefkó Józsefet.

Ezután hordágyon hozták ki a súlyosan sebesült Stefkó Józsefet. A kórház közelében lévő evangélikus templomig vitték, s útközben köpködték, ütötték, becsmérelték, majd a templom előtt egy fánál letették, s megkezdődött a borzalmas lincselés. Előbb lábára kötöttek kötelet, és lábánál fogva húzták föl a fára, közben testét, fejét rugdalták, ütötték, ki hol érte, pumpával, kézzel, bottal addig ütlegelték, amíg a fáról le nem szakadt, majd leszakadva fölült a földön és könyörgött, hogy „ne bántsák, ő nem bűnös”.

Ekkor Cziffrik Lajos mellbe rúgta, hogy a száján vér spriccelt ki, s ez ráfröccsent Cziffrik Lajos ruhájára is. Ezután ismét kötelet vettek elő, és most a nyakára kötötték és húzták föl a fára.

A felakasztott határőrtiszt mellére Kiss Antal V. r. vádlott a határőr véréből ötágú vörös csillagot rajzolt, majd szájába cigarettát dugott, s az egyik cipőjét hóna alá tette.

Ezután ment oda Sipos Dezső vádlott is, aki a másik cipővel néhányat a felakasztott Stefkó Józsefre ütött, majd ezt a cipőt is a vádlott hóna alá tette. Az akasztásnál egy külföldi újságíró is segédkezett, ő volt egyike azoknak, aki fölment a fára és segített a kötél megkötésében, s innen fentről fényképet is készített a lincselésről, majd több különböző képet is csinált a földről is. Ezeken a képeken a vádlottak némelyike is felismerhető, egyik képen Zsigmond Imre, másik képen Weintráger László. Ezek a képek később a nyugati újságokban, mint a „magyar szabadságharcosok hőstettei” illusztrálásaképpen meg is jelentek.

Gulyás Lajos október 27-én Levél községben részt vett a Hazafias Népfront által rendezett ülésen. Ezen a gyűlésen Levél község lakosságának többsége volt jelen. A Hazafias Népfront elnökének megnyitója után rögtön Gulyás Lajos református lelkész kezd beszélni. Már a népfront elnöke is szenvedélyes hangnemben apolitikusan szólalt fel. Gulyás Lajos hozzászólása még tovább korbácsolta a szenvedélyeket. Beszélt arról, hogy Budapesten a szovjetek gyilkolják a magyar fiatalokat. Beszélt a múlt rendszer hibáiról, és hogy akik a faluban felelősek ezért, azok isten és ember előtt felelősségre lesznek vonva.

Felszólította a tanácsot, hogy mondjon le, helyette válasszanak ún. nemzeti tanácsot. Ennek következménye lett az, hogy a tanácselnök lemondott, s ott nyomban választásokat tartottak. A jelölőbizottságban a vádlott is benne volt, s a gyűlésen az új jelöltek neveit is a vádlott olvasta fel. A vádlott nem volt tagja a nemzeti tanácsnak, azonban ő irányította a tanács munkáját, később is rendszeresen bejárt oda, tanácsokat adott és beavatkozott a konkrét ügyek intézésébe is.
Gulyás Lajos október 30-án a járási tanácsra ment, ahol az akkori járási tanács munkástanácsa elnökétől, Lugositól megbízólevelet kapott.

A megbízólevél értelmében felhatalmazást kapott, hogy a mosonmagyaróvári járás egész területén minden megalakult nemzeti bizottság felé utasításokat továbbítson a városi nemzeti és katonatanács rendelkezése szerint, s itt megbízást kapott arra, hogy menjen ki Hegyeshalomra, ott ellenőrizze le a határőrség lefegyverzését, valamint gondoskodjék arról, hogy Fexi alezredest, a határőrség parancsnokát a határról távolítsák el. A járási tanácsnál tolmácsot is adtak melléje, s így Gulyás Lajos a tolmáccsal együtt Hegyeshalomba ment, hogy végrehajtsa a kapott utasítást. Hegyeshalomba motorbiciklivel megérkezve a tanácsházára mentek, a tanácsházán az ott lévő tanácselnökkel közölte az utasítást, hogy a határőrséget le kell fegyverezni. A tanácselnök tiltakozik, s a vita közben a Szabad Európa két munkatársa is megjelent a tanácsházán. Gulyás Lajos mint országgyűlési képviselő mutatkozott be, s mindjárt tájékoztatást adott az újságíróknak. Elmondta, hogy Budapestet két órája szovjet repülőgépek bombázzák, közölte az újságírókkal, hogy szólítsák fel a nyugati nagyhatalmakat és az ENSZ-t, hogy küldjenek segítséget Magyarországnak.

Megköszönte a gyógyszer-, egyéb vöröskeresztes küldeményeket, kifejezésre juttatta, hogy mindez azonban nem elég, hanem szükséges, hogy a nyugat fegyveres segítséget is adjon Magyarországnak, mert egyébként a szabadságharc elbukik.

Majd ugyanezeket a követeléseket egy memorandumba foglalták össze, s ugyanezeket írásban rögzítve a jelen lévő 25-35 emberrel aláíratva az újságíróknak átnyújtották. A memorandumot magyar nyelven írták Gulyás diktálására, s az ott lévő egyik németül tudó asszony segítségével németre is lefordították, s így adták át a két újságírónak. Ezt a memorandumot Gulyás vádlott is aláírta s az ott-tartózkodókkal is aláíratta.

Amíg ezek történtek, a tanácsházán a vádlottal jött tolmács és egy Cseh nevezetű hegyeshalomi ellenforradalmár a polgári lakosság segítségével a határőrséget lefegyverezték. Ezt követően Gulyás innen eltávozott, s további ténykedése a bíróság előtt nem ismert.

Gulyás Lajost később, már november 4-e után a járási tanács végrehajtó bizottságába is beválasztották, majd december 10-e körül most már a járási tanácsi végrehajtó bizottságának megbízólevelével ellenőrzést akart tartani ismét a hegyeshalomi tanácson, ezt azonban számára már nem tették lehetővé, s így ellenőrzés nélkül távozott el Hegyeshalomból. Ezen az alkalomkor a vádlott szakállt viselt, amit akkoriban a kormánnyal nyíltan szembehelyezkedő ellenforradalmárok viseltek.

Január elején a Győr megyei MSZMP lapjának, a Kisalföldnek egyik cikke Gulyás tevékenységét leleplezte, ennek következményeként Gulyás Lajos tisztségéről lemondott, majd február 5-én letartóztatták.

Tihanyi Árpád II. r. vádlott október végén Budapestre ment, utazásának célja és körülményei ismeretlenek. Majd november 2-án Klauz nevű ismerősével Ausztriába ment és ezen útja alkalmával az amerikai követségen is megfordult, ahol Klauzzal együtt tárgyalt az amerikai követtel. A tárgyalás tartalma a bíróság előtt nem ismeretes. Tihanyi csak november közepe táján érkezik vissza Magyarországra és őt december 27-én tartóztatták le. November 4-e utáni magyarországi tevékenysége a bíróság előtt ismeretlen.

Földes Gábort Szigeti Attilláék október utolsó napjaiban a győri rádió ellenőrzésével, felügyeletével bízták meg. Ezt a megbízatást csak néhány napig gyakorolta, mert október végén a nemzeti tanácsi tagságáról lemondatták.

November 4-e után Földes minden ténykedése a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ellen irányult.

A színházban maga köré tömörítette a jobboldali reakciós elemeket s igyekezett akadályokat gördíteni a kommunisták munkája elé. Szoros kapcsolatot tartott fenn a kormányellenes Hazánk[SZJ] című lap szerkesztőségével. Részt vett a Vagongyárban szervezett műsorok lebonyolításában. A színészek bizonyos időközönként a Vagongyárban különböző ellenforradalmi verseket szavaltak, ennek az volt a célja, hogy az ún. „forradalmi szellemet” ébren tartsák.

Egy alkalommal Földes Gábor is elszavalta a Vagongyárban Tamási: Piros vér a pesti utcán c. ellenforradalmi versét.

Több ízben szórakozóhelyeken ellenforradalmi elemekkel összejött, s itt kormányellenes megnyilatkozásai voltak. Egy alkalommal az egyik vendéglőben eléggé ittas állapotban a kormány elnökére, Kádár János elvtársra lealacsonyító, becsmérlő kifejezéseket használt. (A május 30-án felvett tárgyalási jegyzőkönyv 15. oldal 1. bek.-e szerint.)

Attól sem riadt vissza, hogy zavart, felfordulást csináljon. Így amikor a színház a Bánk bán előadásának bemutatójára készült, mindent megtett azért, hogy az előadást botrányba fullassza. A színház vezetősége figyelemmel az országban és Győrben is meglévő hangulatra, az előadásra megfelelően szervezett közönséget igyekezett biztosítani, hogy az első előadások zavarok nélkül lefolyhassanak.

Földes Gábor mindenáron azon volt, hogy a jegyeket a munkástanácsok osszák ki, akik abban az időben meglehetősen mereven többségükben kormányellenes politikát vittek. Miután ez nem sikerült Földes Gábornak, az előadás előtt beszédet akart tartani s ebben csak a rendőrség tudta megakadályozni. Nemegyszer kifejezésre juttatta, hogy ő forradalmár. Csak 1957. március–április hónapjaiban húzódott vissza a nyílt kormányellenes megnyilatkozásoktól, s akkor kezdett alkalmazkodni a párt és kormány politikájához. Május 3-án tartóztatták le.

Varga Ernő IV. r. vádlottat a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia igazgatóját 25-én a kora délutáni órákban a Városi Pártbizottság első titkára áthívatta és közölte vele, hogy értesülései szerint az akadémia hallgatói kivonulásra készülnek, s felhívta Varga igazgató figyelmét, hogy ezt meg kell akadályozni. Varga Ernő a figyelmeztetésre nem reagált, és nem törődött azzal, hogy mi történik az akadémián. Aznap estefelé a diákság néhány tanár kíséretében néma tüntetésre indult a városba. A tüntetés különösebb baj nélkül zajlott le.

Másnap október 26-án az akadémia diákjai és tanárai ismét tüntetni mentek, s jelen vannak a csillagok leverésénél, a börtönből a foglyok kieresztésénél és az élen haladnak a határőrlaktanyához. Varga Ernő csak a sortűz után értesült a történtekről diákjaitól és tanáraitól.

Értesült arról is, hogy több hallgató életét vesztette, illetve megsebesült a laktanyánál. Ekkor nyomban küldöttséget szerveztek a hallgatókból és tanárokból, s a küldöttség vezetőjeként Varga Ernő átment a tanácsházára, ahol felháborodva követelte a felelősségre vonást.

Felháborodását diákjainak elvesztése, a nagy számú sebesült váltotta ki, s figyelemmel arra, hogy nem ismerte a laktanyánál történt tragédia körülményeit, felháborodása emberileg érthető volt.

26-án este az akadémia hallgatói is részt vettek a határőrlaktanya lefegyverzésében, s innen vontatóval nagy mennyiségű fegyvert szállítottak az akadémiára.

27-én Varga Ernő is tudomást szerezve a fegyverről, a tanári karral közös egyetértésben elhatározták, hogy az akadémián fegyveres alakulatot létesítenek a hallgatókból. Még aznap érintkezésbe lépett Ambrus őrnaggyal.

Varga Ernő személyesen beszélte meg Ambrus őrnaggyal, aki akkor az ún. Forradalmi Katonai Tanács elnöke s egyben a város parancsnoka is volt, hogy a hallgatókat felesketik, s ezáltal katonai alakulattá válnak, s így a fegyverek jogszerűen birtokukban maradhatnak.

A megbeszélésnek megfelelően október 28-án az akadémián Ambrus őrnagy kezébe a nemzeti tanácsra letették a hallgatók az esküt.

Az eskü szövegét Ambrus őrnagy diktálta, s azon oly változtatást eszközöltek, hogy a fegyvert csak támadás esetén használják.

Ezután az alakulatot úgy szervezték meg, hogy a szakaszparancsnokokat a tanárok közül jelölték ki. Majd karhatalmi feladatokat is bíztak a most már felfegyverzett akadémiai hallgatókra. „Pl. járőrszolgálat, őrizetbe vétel.” Ezekben a napokban került sor az elesett akadémiai hallgatók temetésére.

A temetéseken Varga Ernő tartotta a búcsúztatókat. Az egyik ilyen búcsúztatás alkalmával az akadémia hallgatói által letartóztatott K. Papp Józsefet az akadémiára kísérés közben a búcsúztatás színhelyén keresztül vitték, itt Varga Ernő, amikor meglátta őt, felelősségrevonásszerűen megjegyzéseket tett K. Pappra.

Azt juttatta kifejezésre, hogy azért ami a laktanyánál történt, K. Pappot is felelősség terheli. A megjegyzései alkalmasak voltak arra, hogy K. Papp ellen, aki a marxista tanszék vezetője volt és korábban az akadémia párttitkára, olyan hangulatot keltsen, amely az akkori időket figyelembe véve testi épségére, sőt életére is veszélyes lehetett.

Varga Ernő október 23-a előtt is rossz viszonyban volt K. Papp Józseffel. Egy ízben már javaslatot is tett leváltására. Varga Ernő K. Papp Józsefet korábban sem tartotta alkalmasnak a marxista tanszék vezetői beosztására. A képességeit nem tartotta megfelelőnek.

K. Papp Józsefet fegyveresek tartóztatták le a lakásán, és kísérték be az akadémiára. Az akadémián a pincébe zárták. Varga Ernő a letartóztatásáról tudomással bírt, s az egyik értekezleten fölvetette, hogy K. Pappot bocsássák szabadon. Az értekezlet állásfoglalása az volt, hogy szabadon bocsátják azzal a feltétellel, hogy a lakásán köteles tartózkodni, ott senkit nem fogadhat, senkivel nem érintkezhet és egy nyilatkozatot aláír, amelynek az a tartalma, hogy az őrizetét saját felelősségére hagyta el. Ezeket a feltételeket K. Pappal is közölték. K. Papp gondolkodási időt kért s másnap kijelentette, hogy a nyilatkozatot nem hajlandó aláírni, Varga Ernő ennek ellenére hazaengedte őt.

Azokat a feltételeket, amelyeket K. Papp Józsefnek a szabadon bocsátása ellenében előírtak, K. Papp József nem tartotta meg, ugyanis Cseh Zsófia, a marxista tanszék egyik tanára és annak férje, Karkus István rendőr szakaszvezető november 1-jén meglátogatta őt lakásán.

Erről tudomást szereztek az akadémián s közölték Varga Ernővel is, hogy K. Papp a feltételeket megszegte. Majd tanácskoztak, hogy mitévők legyenek. Arra a megállapodásra jutottak, hogy mindhármukat le kell tartóztatni. A megállapodás szerint Szekeres Ferenc, a katonai tanszék vezetőjének parancsnoksága alatt fegyveresek kimentek K. Pappék lakására, és K. Papp Józsefet, Cseh Zsófiát, valamint Karkus István rendőr szakaszvezetőt letartóztatták, átkísérték az akadémia épületébe és ott a férfiakat a pincébe, Cseh Zsófiát pedig a fáskamrába zárták be.

Ugyanezekben a napokban a hallgatók közül Kopa Dénest ÁVH-s besúgói gyanú és egy Szendrői nevűt meg nem állapítható címen szintén letartóztattak, majd Kopa Dénes bátyját, aki nem tartozott az akadémia kötelékébe, állítólagos ÁVH-s volta miatt zártak be szintén a pincébe.

Ezt követően a mosonmagyaróvári „Fekete Sas” vendéglő pincéréért is kimentek az akadémia hallgatói közül, és bekísérték őt is állítólagos ÁVH-s besúgó volta miatt. Minderről Varga Ernőnek tudomása volt, a hallgatókat ki is hallgatta, kihallgatás közben meg is ütötte az egyiket, és Kopa Lászlót kihallgatás közben állon rúgta. Lengyel Gézának – a letartóztatott pincérnek a felesége – személyesen is felkereste Varga Ernőt, hogy férjének sorsáról tájékozódjon és ennivalót vitt neki. Varga Ernő az asszonyt elutasította, s az ennivalót sem engedte átadni Lengyel Gézának. A szovjet csapatok bevonulásakor november 4-én a letartóztatottakat szabadon bocsátották.

Az akadémia tanárai a szovjet csapatok hírére Varga Ernőt arra akarták rávenni, hogy az egész akadémia vonuljon nyugatra. Varga Ernő azonban ebbe nem egyezett bele, majd fegyveres ellenállást akartak szervezni a szovjet csapatok ellen, Varga Ernő azonban ehhez sem járult hozzá. A szovjet csapatok bevonulásakor az akadémiai hallgatók a fegyvereket a szovjet csapatoknak átadták. Varga Ernőnek november 4-e utáni magatartása általában pozitíven értékelhető. Ami megnyilvánult a tanítás beindításában is.

Kiss Antal V. r. vádlott, állami gondozottként nőtt fel, szüleit nem ismerte, nehéz anyagi körülmények között élt mindig letartóztatása előtt is, 600 Ft-os fizetésből élt, mint fűtő teljesített munkát.

1956. október 26-án a kollégiumi diákokkal együtt ő is részt vett a tüntetésben, ott van a csillagok leverésénél, a börtönnél a foglyok kiszabadításakor, itteni ténykedései a bíróság előtt nem ismeretesek. A sortűz után a kórháznál jelen van, a sebesültek behordásakor tudomást szerez arról is, hogy Győrből az ÁVH lefegyverzésére fegyveres segítség érkezik.

A győriek megérkezésekor az egyik teherautóra felkapaszkodva a határőrlaktanyához ment, a laktanyánál a tevékenysége ismeretlen. Jelen volt a tanácsház előtti tömegnél is, ahol követelték az ávósok kiadását. Hallotta a beszédeket, amelyek a tanácsháza erkélyéről elhangzottak. Majd másnap október 27-én ismét jelen volt a tömegben, ahol kiabálták, hogy az ÁVH-sokat adják ki.

Majd amikor Vági József a tanácsház emeletéről kiugrott és a tömeg kihúzta az utcára, ő is odament, s a földön fekvő határőrtiszt fejébe rugdosott. Innen a kórházhoz ment, ahol Stefkó József felakasztásában is részt vett. Amikor a nyakára tették a kötelet, Kiss Antal a lábánál fogva segítette harmadmagával fölfelé nyomni, hogy a kötelet fenn meg tudják kötni. Majd amikor felakasztották, zsebéből cigarettát vett elő, azt a felakasztott tiszt szájába tette, a földön lévő egyik cipőjét a tiszt hóna alá tette, majd mellére a vérző tiszt véréből ujjával vörös csillagot rajzolt. Ezután a tett színhelyét elhagyta.

Weintráger László VI. r. vádlott segédmunkás foglalkozású, korábban rendőr volt, több éven keresztül. 1956. október 26-án tudomást szerezett a tüntetésről és a börtönnél jelen volt, amikor a foglyokat kiengedték. Itteni tevékenysége a bíróság előtt nem ismeretes.

Majd később tudomást szerzett a határőrlaktanyáról történtekről, s megtekintette a kórháznál a beszállított halottakat, sebesülteket.

Itt szerzett tudomást arról is, hogy Győrből fegyveres csapat érkezik a határőrlaktanya lefegyverzésére.

Másnap, október 27-én a kórház előtt lévő tömegnél jelen volt kerékpárral, a tömegben tudomást szerzett arról, hogy a kórházban egy ávós fekszik, aki állítólag felelős a sortűzért.

Amikor a kórházból kihozták Stefkó Józsefet, aki Weintráger László vádlottnak jó barátja volt, ő is közel megy a sebesült tiszthez, majd mikor a fára lábánál fogva felakasztották, a kötélnek fán keresztül átvetett végét megfogta, majd kezével segített megtartani a felhúzott tisztet, hogy a felakasztás sikerüljön. Ezt követően magatartása a bíróság előtt nem ismert.

Vádlott felismerte Stefkó Józsefet, még amikor a hordágyon volt, és mégis részt vett az akasztásban.

Szalay Ferenc VII. r. vádlott mezőgazdasági napszámos, 1956. október 26-án a vádlott odahaza Sérfenyőszigeten értesült a mmóvári határőrlaktanyánál történt eseményekről. Elmondták neki, hogy sok ember meghalt és megsebesült.

27-én reggel Sérfenyőszigetről több társával együtt megindultak Mosonmagyaróvárra kerékpárral, hogy megnézzék, mi történik Mmóváron.

A faluban az a hír járta, hogy Óváron szombaton fogják akasztani az ávósokat. A vádlott beérve a tanácsháza elé ment s itt hallotta az uszító beszédeket. „Le az ávóval, ki az oroszokkal az országból.”

Meglehetősen forró hangulat volt már akkor a tanácsháza előtt, közben vonszolták ki az emeletről leugrott Vági Józsefet, a tanácsháza elé.

Szalay Ferenc vádlott is közel férkőzve a tiszthez, fejébe rugdosott, majd amikor azt mondják az erkélyről, hogy a másik tiszt a kórházban van, a tömeggel együtt ő is a kórházhoz ment. Ott a tömeg követelte Stefkó József kiadását, majd miután kiadták a vádlott is odament a fához, s a lábbal felfelé való húzásban úgy segédkezett, hogy két kezével a vállánál megfogva felfelé emelte, amíg fönt meg nem kötötték a kötelet. Majd ezután a csizmaszárából a pumpát elővéve, ütlegelni kezdte a felakasztott határőrtisztet.

A fejjel lefelé lógó tiszt megfogta a vádlott kabátját és könyörgött, hogy ne bántsa, mert ő nem bűnös. Vádlott a könyörgést figyelmen kívül hagyva tovább ütlegelte a felakasztott tisztet.

Többen is ütötték, az ütlegelések következtében a tiszt a fáról leszakadt, a földön elterült, a vádlott pumpával ezután is ütéseket mért rá. Az ütlegelésektől több sebből vérző határőrtiszt vére összefröcskölte a vádlott nadrágját, kabátját és arcát. Ezután a vádlott zsebkendőjével az arcáról a vért letörölte, majd eltávozott.

Cziffrik Lajos VIII. r. vádlott, termelőszövetkezeti tehenész 1956. október 26-án értesült a határőrlaktanyánál történtekről, jelen volt, amikor a sebesülteket szállították a kórházba.

Másnap, október 27-én a vádlott biciklire ült és bement Mosonmagyaróvárra a kórházhoz. A kórháznál ekkor a Stefkó József kiadatását követelték már, majd nem sokkal később hozták ki Stefkó Józsefet.

A vádlott az evangélikus templom előtti fánál, amikor Stefkó Józsefet lábnál fogva felakasztották, közel férkőzött a határőrtiszthez és a fejjel lefelé lógó tisztbe belerúgott. Majd amikor leszakadt a tiszt s könyörögve széttárta karját, a vádlott mellbe rúgta és ennek következtében a tiszt szájából vér spriccelt ki, s ettől a vádlott ruhája is véres lett. Majd Cziffrik Lajos vádlott innen eltávozott.

Hazafelé menve egyik üzlet előtt találkozott Szakáll Sándor tanúval.

Szakáll Sándor tanút megkérte, hogy menjen be az üzletbe, számára vegyen cukorkát, ő azért nem akar bemenni, mondotta, mert véres a csizmája, ruhája, itt említette azt is, hogy az egyik felakasztott ávós tisztbe belerúgott, s attól lett véres.

Majd másoknak mesélt el részleteket a határőrtiszt kivégzéséről, a tsz tagsága vádlottról mint hóhérról, Bali Mihályról beszélt, s ott általában tudomásul bírtak a vádlott tevékenységéről.

Zsigmond Imre IX. r. vádlott, földműves, 5 éven keresztül Sérfenyősziget tanácsának vb-jében mint elnökhelyettes működött. Innen leváltották, s ezután földműveléssel foglalkozott.

Október 26-án kerékpárral Mosonmagyaróvárra ment, s itt tudomást szerzett a határőrlaktanyánál történtekről, ott volt a kórháznál és segített a sebesültek ellátásában.

Majd innen sötétedés után a tanácsháza előtti tömegben meghallgatja az erkélyről elmondott beszédeket. Majd innen hazatért.

Másnap október 27-én motorkerékpárral Mosonmagyaróvárra ment. A tanácsházánál Vági József határőrtiszt földön fekvő testébe belerugdalt. A rúgások a tisztet a fején érték.

Ezután a kórháznál jelen volt, amikor Stefkó Józsefet kihozzák s már a hordágyon fekvő tiszttel szót vált, s itt a tiszt közli vele, hogy ő nem bűnös, és könyörög neki életéért. Ezt követően, amikor fölhúzták, Zsigmond Imre is belerugdalt a fejjel lefelé lógó tiszt fejébe. Majd ezt követően eltávozott onnan.

A késő délutáni órákban Sérfenyőszigeten az utcán Zsigmond Imre kérkedve mesélte el, hogy ő jelen volt az akasztásnál, még csizmáját is megmutatta és közölte, hogy nemcsak az akasztásnál, hanem a tanács előtt is, ahol az ávóst agyontiporták is jelen volt és ott lett véres a csizmája.

Molnár Ferenc X. r. vádlott, gyári segédmunkás, 1956. október 26-án a gyárból kijövet a határőrlaktanya felé menő tüntető tömeghez csatlakozott és a tömeg közepe táján is a laktanya elé vonult.

Itt a sortűz eldördülése után elfutott, majd segített a sebesültek összeszedésében. A késő délutáni órákban, amikor a győri fegyveresek megérkeztek, Molnár Ferenc vádlott is a laktanya elé ment, s a tömeggel együtt ő is bement a laktanya udvarára, s itt részt vett Gyenes György határőrtiszt lincselésében.

A vádlott egy darab kővel az ottlévő tömegtől összetaposott, összerugdalt, a földön hason fekvő határőrtiszt fejére csapást mért, majd eltávozott. A vádlott egyéb tevékenysége a bíróság előtt nem ismert.

Kóródi Károly IX. r. vádlott 1956. október 26-án tudomást szerzett a határőrlaktanyánál történtekről, majd jelen volt a kórháznál, mikor a sebesülteket beszállították.

Még aznap, amikor a győri fegyveresek megérkeztek, a vádlott is a laktanyához ment, s ott részt vett Gyenes György határőrtiszt agyonverésében. A vádlott tevékenysége abból állott, hogy a laktanya udvarán a tömeg által ütlegelt Gyenes György határőrtisztet néhányszor megrúgta, majd segített a laktanyából kivonszolni a laktanyán kívül egy árokba. Innen eltávozott a vádlott, egyéb tevékenysége nem ismert a bíróság előtt.

Gyenes György határőrtisztet az árokpartról később Stefkó Józseffel együtt, akit szintén itt lincseltek meg, kórházba szállították, a beszállításkor még élt, csak később a kórházban halt meg az elszenvedett sérülések folytán.

Fekete István XII. r. vádlott géplakatos 1956. október 26-án részt vett a tanácsháznál és a pártház előtt lezajlott tüntetésekben, amikor a csillagokat leverték, ugyancsak ott volt a börtönnél a foglyok kiengedésénél, s az utcán tartózkodott, amikor a határőrlaktanyánál a sortűz eldördült. Ő is segítséget nyújtott a sebesültek kórházba szállításához, majd később a határőrtisztek kiadatását követelő tömeghez csatlakozik, s a tanácsházára is felment.

Ott közölte a tanácsházán lévőkkel a tömeg követelését. Majd másnap, 27-én szintén a kiadást kérő tömeggel tart, fölment a tanácsházára és a tömeg követeléseit tolmácsolta, határidőről beszélt, melynek be nem tartása esetén a tanácsháza megtámadásával fenyegetőzött. Vádlott további ténykedése nem ismeretes a bíróság előtt.

Sipos Dezső XIII. r. vádlott, kazánfűtő 1956. október 26-án értesült róla, hogy öccsét, aki a határőrlaktanya elé vonult a tüntetőkkel, a sortűzben agyonlőtték.

A gyárból kijövet a kórházba ment, hogy az ottlévő halottak közül megkeresse öccsét. Itt az udvaron megtalálta, majd másnap a hullaházba szállították, s a vádlott is a temetési előkészületekkel volt elfoglalva.

Hazafelé menet a kórház előtt ment el, ahol ekkor már hatalmas tömeg volt, s folyt a lincselés, ekkor akasztották fel Stefkó Józsefet.

Mikor már az akasztás megtörtént és Stefkó József a nyakánál fogva felakasztva lógott, a vádlott odament és a földön levő egyik cipőjét fölvette, azzal néhány ütést mért a felakasztott tiszt testére, majd a cipőjét a hóna alá tette.

Ez akkor történt, amikor már a csillag a tiszt mellére volt rajzolva, a cigaretta a szájában volt, s a másik cipője már szintén a hóna alatt volt. Ezután eltávozott onnan.

Ezt a tényállást a megyei bíróság a vádlottak vallomásai, a kihallgatott tanúk vallomása, a nyomozati anyagnál szereplő fényképfelvételek, vegyészeti és orvosszakértői vélemények alapján állapította meg.

III. Védekezések és bizonyítás



1.
FÖLDES GÁBOR a tényállásban megállapítottakat nagyobb többségükben saját vallomásában is elismerte. Néhány vonatkozásban azonban Földes Gábor vallomásától eltérően állapította meg a megyei bíróság a tényállást, éspedig:

Földes Gábor védekezésében azt adta elő, hogy amikor a megbízást Szigeti Attilától megkapta és a Pobjeda kocsival Mosonmagyaróvárra indult, útközben Tihanyi által vezetett gépkocsioszlopot leállította, és ott olyan utasítást adott, hogy a gépkocsikon lévő fegyveresek Óvár területére ne térjenek be, még akkor sem, ha az ő kocsijára lőnének.

Ezt a védekezést a bíróság tényállásként azért sem fogadta el, mert Földes vallomásán kívül, erre semmi bizonyíték nincs, és a tények is ellentmondanak ennek. Ugyanis Mosonmagyaróváron már a fegyveresek megérkezése előtt tudnak a fegyveresek érkezéséről. A fegyveresek korábban indulnak, mint Földes Gábor, tehát Földes Gábornak már az induláskor tudnia kellett, hogy fegyveresek is mentek ki Óvárra.

Annál is inkább tudnia kellett, mert Földes Gábort Szigeti Attila bízta meg az Óvárra menéssel, aki ezt megelőzően a fegyveresek elindulásáról is tudott, s Földes Gábor, mint a nemzeti tanács tagja, ezeket a körülményeket ismerhette. Még abban az esetben se fogadható el tényállásként Földes Gábor idevonatkozó vallomása, ha nem tudott volna arról, hogy a fegyveresek indulnak Mosonmagyaróvárra, mert kint Óváron a laktanyánál Tihanyival és a fegyveresekkel is találkozott.

Saját bevallása szerint is még csak kérdést sem intézett hozzájuk, hogy az általa kiadott parancsot miért szegték meg. Legfőképpen pedig azért nem fogadható el Földes Gábor idevonatkozó vallomása, mert amikor kocsijuk megérkezett Mosonmagyaróvárra, a tanácsháza előtt lévő tömeggel a vádlottak kocsijából az egyik személy közölte, hogy „a győri nemzeti bizottság megbízásából jönnek, utánuk jön a segítség a győri honvédség és a győri polgárőrség”. Ha tehát Földes Gábor leállította volna a gépkocsioszlopot, ez a közlés mindenképpen elmaradt volna.

Földes Gábor a megállapított tényállással szemben azt vallotta, hogy amikor a személygépkocsi a határőrlaktanya elé ért, a kocsit beengedték és utána a kaput bezárták. Majd akkor nyitották ki megint, amikor már ő a nemzeti bizottság nevében felszólította a katonákat, hogy tegyék le a fegyvert.

A megyei bíróság ezt a vallomást sem fogadta el.

A kihallgatott tanúvallomások ebben a vonatkozásban csaknem kivétel nélkül azt bizonyították, hogy a tömeg a gépkocsival egy időben tódult be a laktanya kapuján. A megyei bíróság megítélése szerint az idevonatkozó tanúvallomások minden vonatkozásban meggyőzőek, a tényállás alapjául szolgálhattak. Egyetlen tanú – a vádlottat a határőrlaktanyához vivő – sofőr vallomása áll szemben a vádlott vallomásán kívül ezzel a tényállási résszel. A megyei bíróság megítélése szerint ennek a tanúnak, Andrási Istvánnak a vallomása aggályos. Több vonatkozásban homlokegyenest ellentétben áll Földes Gábor vallomásával is, a II. r. Tihanyi Árpád vallomásával is. Így pl. a tanú azt állította, hogy Földest Vágival együtt a tanácsházára szállította. A Földes ezt határozottan tagadta. Ugyanez a tanú határozottan állította, hogy Tihanyi az ő kocsijában egyáltalán nem ült, viszont a Tihanyi azt állította, hogy ő szállította ki a laktanyához. Ezért ennek a tanúnak a vallomását mint teljesen megbízhatatlant a bíróság figyelmen kívül hagyta.

Földes Gábor a tényállás többi vonatkozásaiban a tényeket beismerte.

Védekezése főként cselekményeinek elkövetésére irányuló szándékára, szándékának indító okaira terjed ki. Ezekkel a bűnösség vizsgálatánál a bíróság külön fog foglalkozni.

2. TIHANYI ÁRPÁD a lényeges tények tekintetében beismerő vallomást tett.

Tagadta, hogy az általa megtartott beszédet államrendünkkel szembeni ellenséges érzületből vagy uszító szándékkal mondotta volna.

A bíróság védekezésével szemben – a tanúk vallomásait fogadta el, s azokból vonta le azt a konzekvenciát, hogy a vádlott ellenséges szándékkal beszédében demokratikus államrendünk ellen izgatott.

Még azok a tanúvallomások is, melyeket védelmére a vádlott kérésére hallgatott meg a bíróság, a bíróság által megállapított tényállást támasztották alá.

A bíróság abból indult ki, hogy aki október 26-án vagy 27-én, amikor már Budapesten Nagy Imre került a kormány élére és Kádár elvtárs lett a Magyar Dolgozók Pártja első titkára, tehát azok a követelések, amelyek jóhiszeműségüknél fogva a hibák kijavítását célozták – Nagy Imre árulása ekkor még nem volt nyilvánvaló – a személyi változás folytán is biztosítottnak látszott, tehát ezután még olyan tartalmú beszédet tart, amelyben további követelésekkel fegyveres beavatkozással az egyébként is reakcióssá, szocializmusellenessé vált hangulatot tovább szítja, az már feltétlen a fennálló szocialista rendszer ellen tör és szándéka nem lehet más, mint a rendszer megdöntése.

Tihanyi Árpád ugyancsak tagadja, hogy a Mosonmagyaróvárra való megérkezésekor olyan kijelentést tett volna, mely szerint „rendet csinálni” jött Mosonmagyaróvárra.

Vádlott tagadásával szemben a kihallgatott tanúk csaknem egybehangzóan vallják határozottan, hogy ezzel a megjegyzéssel érkezett meg Tihanyi.

Az idevonatkozó tanúvallomásokat támasztja alá az is, hogy Tihanyi általa is bevallottan a fegyveresekkel azért ment Óvárra, hogy a határőrséget lefegyverezze. A tényállásban megállapított ezen kifejezés logikailag teljesen beleillik a vádlott által sem tagadott tényekbe. Ezért a tanúvallomásokkal megerősítetten ezt el kellett fogadni.

Tihanyi Árpád tagadta azt is, hogy Vági főhadnagynak olyan utasítást adott, hogy nevezett telefonáljon ki az őrsökre és szólítsa fel azokat, hogy tegyék le a fegyvert.

Azt állította, hogy ő olyan utasítást adott Váginak, hogy csupán a váll-lapokat szedjék le az őrsökön.
A bíróság a védekezést nem fogadta el. A tanúk, köztük Horváth Imre határozottan vallotta, hogy fegyverletételről volt szó az utasításba, s a tanúk idevonatkozó vallomását alátámasztja vádlott korábbi vallomása is, mely szerint ő azzal a feladattal érkezett meg Óvárra, hogy a határőrséget lefegyverezze. Nem képzelhető el, hogy míg vádlott az egyik irányban lefegyverzési utasítást kap, a másik irányban csak a váll-lapok leszedéséről lenne szó. Ezért az idevonatkozó védekezéssel szemben a tanúk vallomását fogadta el a bíróság a tényállás alapjául.

A bíróság tényállásként azt állapította meg, hogy Tihanyi Árpád a hangadók között volt, akik megakadályozták, hogy Fexi alezredesék a két határőrtisztet megszöktessék.

Tihanyi Árpád védekezésében azt adta elő, hogy ő éppen azért hallgatta ki a Vágit, hogy tisztázza annak szerepét a laktanyánál, és tagadta, hogy neki szerepe lenne abban, hogy a két tisztet nem tudták elvinni.

Idevonatkozóan is a tanúk vallomását fogadta el a megyei bíróság, mert a vádlott egyéb magatartása is megerősíti a tanúk által mondottakat. Maga a kihallgatás ténye is arra enged következtetni, hogy Tihanyi Árpád felelősségre vonást akart a lefogott tiszttel szemben. Az erkélyen tartott beszéde is azt támasztja alá, hogy a lefogott tisztet nem kívánta szabadon engedni, mert akkor nem beszélt volna másnapi felelősségre vonásról.

3. GULYÁS LAJOS vádlott a megállapított tényállás tényei tekintetében általában beismerő vallomást tett. Tagadta, hogy október 27-én a Levélen megtartott községi gyűlésen uszító, népi demokráciánk elleni beszédet tartott volna.

A bíróság tényállásként a kihallgatott tanúk vallomását fogadta el. Ezeket a tanúvallomásokat alátámasztja vádlott egyéb tevékenysége is, ezért a védekezését a bíróság nem fogadta el.

Ezeket a tanúvallomásokat alátámasztja vádlott egyéb tevékenysége is, ezért a bíróság védekezését nem fogadta el. Tagadta azt is, hogy Máté Lajost felelősségre vonás szándékával vitte volna a tanácshoz, és tagadta, hogy az átadáskor a tényállásban megállapítottakat mondotta volna. Nevezetesen, hogy „hoztam egy ÁVH-st, ítélkezzetek vele”.

A bíróság vádlott védekezését nem fogadta el. Több tanú egybehangzóan vallotta, hogy a vádlott a tényállásbeli kifejezést használta, s ez következik abból, hogy személyesen a határőrlaktanyából gépkocsival a tanácsházára vitte a tisztet. Ha ugyanis megmentés a szándéka, akkor módja lett volna útközben elengedni, vagy a több sebből vérző tisztet elsősorban a kórházba kellett volna szállítani, semmiképpen sem a tanácsházára. A megmentés szándékát az is bizonyította volna, ha amikor Fexi alezredesék megérkeztek a tisztekért, ő maga is azon igyekezett volna, hogy Fexiék valóban elvihessék a tiszteket.

Minthogy a vádlott nem ezt tette, hanem tiltakozott az elvitele ellen, ebből nyilvánvaló, hogy szándéka nem a megmentés, hanem a későbbi felelősségre vonás volt.

A vádlott a megállapított tényállással szemben tagadta, hogy 1956. október 30-án fegyveres beavatkozást kért volna a nyugati nagyhatalmaktól, s hogy ilyen követelést aláírt volna. A megyei bíróság az egybehangzó tanúvallomások alapján állapította meg a tényállást.

Valamennyi ide vonatkozó tanú, saját magát is terhelően azt adta elő, hogy a megfogalmazott követelést, melyet Gulyás Lajos diktált, magyarul írták s abban az volt többek között, hogy fegyveres segítséget is kérnek. A tanúk is aláírták ezt a memorandumot, tehát ez a körülmény rájuk nézve is terhelő, mégis valamennyi tanú egybehangzóan állítja ezt. Így vádlott védekezése nem fogadható el.

4.
VARGA ERNŐ a megállapított tényállást beismerte. Védekezése a szándék vonatkozásában tért el a bíróság megállapításaitól. Ezzel a későbbiekben még foglalkozik a bíróság.

5.
KISS ANTAL a megállapított tényállásnak megfelelően ismerte be a cselekményt azzal a különbséggel, hogy tagadta azt, hogy a csillagot ő rajzolta volna a felakasztott tiszt mellére.

A megyei bíróság ebben a vonatkozásban Meszlényi István tanú vallomását fogadta el tényként.
Vádlott logikusan védekezik ebben a vonatkozásban, ugyanis azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha ő nem tudatosan, hanem csak a tömeghangulattól sodorva követte volna el cselekményét, márpedig ha a csillagot ő rajzolta, akkor az ő magatartásának kifejezett politikai tartalma volt, s így sodródásról nemigen lehet beszélni.

Ez magyarázza, hogy védekezése eltér a tényállástól.

6.
WEINTRÁGER LÁSZLÓ a cselekményt beismerte. Védekezésében arra hivatkozott, hogy egy Boros Jenő nevű ismerőse fenyegetésére követte el.

A védekezést nem fogadta el a megyei bíróság, mert

a) a nyomozás során többször kihallgatták, s erre soha nem hivatkozott, csak a tárgyaláson.

b) Ha a vádlott mint volt rendőr félt volna, akkor abban a vérgőzös hangulatban még az utcára sem mert volna kimenni, nemhogy az akasztás közelébe férkőzzék.

c) Ha Boros valóban megfenyegette volna, azt a jelen levő többieknek is hallani kellett volna, hiszen közvetlen közel állottak hozzá.

7.
SZALAI FERENC teljes egészében beismeri a megállapított tényállás szerint cselekményét. Beismerését tanúk is és a vegyészeti szakvélemény is alátámasztja.

8.
CZIFFRIK LAJOS szintén a tényállás szerint ismerte be cselekményét. A kihallgatott tanúk és a vádlott ruhájáról adott szakvélemény is alátámasztja.

9.
ZSIGMOND IMRE csak a Vági József lincselésében ismerte be tevékenységét a tényállás szerint. Tagadta, hogy Stefkó József határőrtiszt megölésében részt vett volna.

A bíróság az iratoknál lévő fénykép, Weintráger László vádlott-társának vallomása, valamint Rongies István, Ambrus Sándor és Rigó János tanúk vallomása alapján bizonyítottnak látta a tényállást, vádlott védekezésével szemben is.

A tanúk egy része közvetlenül a cselekmény elkövetése után magától a vádlottól hallotta a történteket, ez is a szemtanú és a fénykép bizonyító erejét húzza alá.

10.
MOLNÁR FERENC és
11. KÓRÓDI KÁROLY beismerése a tényállással megegyezik.

12.
FEKETE ISTVÁN beismerte cselekményét, azzal védekezett, hogy ő csak a tömeg követelését tolmácsolta, s hogy szándéka nem irányult bűncselekmény elkövetésére.

A megyei bíróság megállapítása szerint aki abban az időben, azok között a körülmények között, ilyen tolmácsolásra vállalkozik, annak szándéka azonos kell, hogy legyen a tömegével, mert egyébként a tömeg meg sem bízza a tolmácsolással. A tömeg szándékát akkor már félreérteni nem lehetett, hiszen Vági József a második emeletről teljes biztonsággal el tudott igazodni a tömeg szándékát illetően, ezért is vetette ki magát az ablakon.

De mutatja a vádlott akkori magatartását a vádlottnak a tárgyaláson tanúsított magatartása is. Az első kihallgatása során azt mondta, hogy „azért mentem fel a tanácsházára, hogy megnézzem, kik voltak azok a rendes magyar emberek, akik a védtelen tömegre tüzeltek” stb. A vádlottnak ez a megjegyzése azt mutatja, hogy még ma is gyűlölettel gondol a határőrökre, akik pedig kötelességüket teljesítették.

13.
SIPOS DEZSŐ beismerte cselekményét, a megállapított tényállással egyezően.

A tényállás megállapításánál sok vonatkozásban hézagot kellett hagyni, vagy éppen azt kellett megállapítani, hogy a vádlottak ténykedése némely vonatkozásban nem ismert.

Így például hézag van a tényállásban Földes Gábor vonatkozásában, hogy a laktanyánál, miután Vágit a kocsival a tanácsházára küldte, ettől az időtől a hazaindulásig eltelt időben mit cselekedett.
Vagy nem tudta a bíróság megállapítani, hogy Tihanyi Árpád mikor és hogyan tért haza Győrbe stb.

A hiányosság oka részben, hogy bizonyítékok nem álltak rendelkezésre, részben az, hogy az eltelt hosszú idő a cselekmény elkövetése és elbírálása között az egyes tanúk vallomásai között sok formai ellentétet eredményezett, s emiatt tényállás alapjául a vallomás idevonatkozó része nem volt elfogadható.

Ezért főként a bíróság a vádlottak vallomásaira, s a tanúk egybehangzó vallomásra, valamint egyéb tárgyi, okirati bizonyítékaira építette a tényállást.

IV. A bűnösség és a minősítés kérdései


Földes Gábor, Tihanyi Árpád, Gulyás Lajos azzal, hogy a tényállásban leírt cselekményeket elkövették, megvalósították a BHÖ 1. pont (1) bek.-ben felvett, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntettét, valamint a BHÖ. 349 pontban foglalt és a BTá. 20. § (2) bek.-e szerinti gyilkosságra való felbujtás bűntettét.

Az országosan 1956 októberében lezajlott ellenforradalom egyik legjelentősebb góca Győrben volt. Győrben a megalakult nemzeti tanács „Dunántúli Nemzeti Tanáccsá” nőtte ki magát, befolyása alatt tartotta csaknem az egész Dunántúlt. Biztos bázisra talált a nyugati imperializmus benne, de a budapesti ellenforradalmi erőknek is erős támasza volt.

Rádión, sajtón keresztül hathatós támogatást nyújtott ahhoz, hogy a reakciós erők kiszoríthassák a kormányból a kommunistákat s a kormány egyre inkább alkalmasabbá váljék a kapitalista restaurációra. Hogy ezt a célkitűzést minél jobban és minél hatásosabban elérhesse az ún. Dunántúli Nemzeti Tanács, igen jól látta, hogy döntő szerepet játszik a fegyveres erők hovatartozásának kérdése, valamint a nyugati határ megnyitása az imperializmus erői előtt.

Ennek a folyamatnak a megvalósításához kapcsolódik Földes Gábor, Tihanyi Árpád és Gulyás Lajos szerepe. Földes Gábor nemcsak funkciójában, mint a győri nemzeti tanács tagja, hanem tevékenységében is vezetője volt a fent írt folyamat megvalósulásának. A fegyveres erők lefegyverzése, a nyugati határ megnyitása az ő vezetése alatt történik.

Nem kisebb a szerepe Tihanyi Árpádnak sem, aki egyik oldalról az államhatalom törvényes szervének, a tanácsok felbomlására működik közre, a másik oldalon a fegyveres erők felszámolására, a határ megnyitására felfegyverzett csapatot vezet.

Hasonló Gulyás Lajos tevékenysége is, azzal a különbséggel, hogy ő önállóan is kezdeményez, így ő kezdeményez, hogy Levél községből a lakosság tüntetésre induljon, s nem rajta múlik, hogy ez meg nem valósult.

Kezdeményezi a helyi tanács leváltását Levél községben, kezdeményező szerepe később vezetői tevékenységbe csap át, így a hegyeshalomi határőrség leszerelésének vonatkozásában is.

Mindhárom vádlottnál tehát a fent írt törvényhely alkalmazásáról lehet csak szó. A védelem Tihanyi Árpád vonatkozásában csupán a tevékeny részvételt vitatja. A megyei bíróság megítélése szerint ilyen országos vonatkozásban is jelentős tevékenység, mint a nyugati határ megnyitása, önmagában véve olyan ténykedés, amely az államhatalom megdöntésére, különösen az októberi állapotokat figyelembe véve alkalmas lehet, ennélfogva a BHÖ 1. pont (2) bekezdése, vagyis csak tevékeny részvétel kizárt Tihanyi vonatkozásában.

A védelem Gulyás Lajos vonatkozásában még a BHÖ 8. pontjára, illetve 35. pontjára is hivatkozik. A megyei bíróság álláspontja szerint Gulyás Lajos a tényállásban vett cselekményeit nem lehet egymástól elszigetelten, egymagukban vizsgálni. Ezért nem lehet azt mondani, hogy azzal, hogy ő fegyveres beavatkozást kért, a vádlott hazaárulást követett el azzal, hogy tüntetést akart kezdeményezni Levélen, csak az előkészületi cselekménynél tartott, tehát a BHÖ 8. pontjában felvett bűncselekményt valósította meg, hanem csak összes tevékenységét egymással és az országos eseményekkel összefüggésben lehet vizsgálni. Ha ezt tesszük, arra a megállapításra kell, hogy jussunk, hogy a vádlott az állam megdöntésére irányuló szándékának keresztülvitelében, úgy a belső, mint a külső erőket differenciáltan, sokoldalúan mozgósította, s mosonmagyaróvári és környéki területnek az ellenforradalmi erők egyik vezetőjévé vált.

Mindhárom vádlott szándéka az államhatalom megdöntésére irányult, azonban a szándékot motiváló körülmények különbözőek.

Földes Gábornak az államrend megdöntésére irányuló szándéka a bíróság megállapítása szerint nem a kapitalista rend visszaállításának akarásából keletkezett. Az ő szándéka karrierizmusból, a Szovjetunió iránti gyűlöletéből, nacionalista beállítottságából táplálkozott.

Tihanyi Árpád és Gulyás Lajos vádlottak szándéka a szocialista rend iránti gyűlöletből, a kapitalista rend visszaállításának lehetőségéből táplálkozott.

Mindhárom vádlottnak a határőrlaktanyánál, illetve a tanácsházán a tényállásban leírt cselekménye megvalósítja a gyilkosságra való felbujtást is. Mindhárom vádlott a mosonmagyaróvári tömeg hangulatának ismeretében cselekedett.

A laktanya lefegyverzésével, a fegyvereknek a tömeg kezére való juttatásával, tudatuk át kellett hogy fogja a lincselés lehetőségét. Mindhárom vádlott azzal, hogy felelősségre vonásról beszélt, a tömeg előtt kifejezésre juttatták, hogy a határőrség tisztjei bűnösök. Ez az amúgy is felzaklatott tömeget még inkább a lincselés irányába hangolta. Ha nem is volt kifejezett szándékuk, hogy a határőrtiszteket a tömeggel kivégeztessék, de szándékuk mindenképpen eshetőleges volt, vagyis a lincselés lehetőségét látva cselekményük végrehajtásánál belenyugodtak abba, hogy cselekményük következménye a tömeg által elkövetett gyilkosság lehet.

Ezért a megyei bíróság mindhárom vádlottat a gyilkosságban való felbujtásban is bűnösnek mondta ki. Mindhárom vádlottnak vonatkozásában az előre megfontoltság is megállapítható. Hiszen Tihanyi Árpád is, Földes Gábor is már Győrben átgondolhatta cselekménye következményeit, s több óra hossza állt rendelkezésükre, hogy cselekményük eshetőségeit mérlegeljék. Különösen ha figyelembe vesszük azt is, hogy fegyvereseket is vittek magukkal, tehát az emberélet kioltásának lehetőségével előre számoltak.

Gulyás Lajos, amikor a győri fegyveresek megérkeztek Mosonmagyaróvárra, már akkor felmérte a helyzetet, s Levélre siet, hogy Levél lakosságát is bevigye Mosonmagyaróvárra. Ez is azt mutatja, hogy világosan látta, hogy a lefegyverzés esetleg erőszakos úton fog bekövetkezni, s ha nem is kívánta az emberáldozatot, de ennek lehetőségébe belenyugodva cselekedett.

Földes Gábor vonatkozásában 3 rendbeli felbujtásról van szó. Ugyanis a vádlott felbujtói tevékenységének folytán a tömeg három gyilkosságot követett el. Mind a három gyilkosság függetlenül attól, hogy közülük kettő csak másnap hajtatott végre, okozati összefüggésben van I. r. vádlott tevékenységével.

A megyei bíróság álláspontja szerint az eshetőleges szándékkal elkövetett felbujtás vonatkozásában a rendbeliséget amennyiben több ember megölésére irányult a szándék, a rendbeliséget a ténylegesen bekövetkezett gyilkosságok száma határozza meg.

Ennek megfelelően Földes Gábor három rendbeli, Tihanyi Árpád ugyancsak három rendbeli gyilkosságra való felbujtásban bűnös. Gulyás Lajos III. r. vádlott bűnösségét két rendbeli gyilkosságra való felbujtás tekintetében állapította meg a megyei bíróság.

Gulyás Lajos tudott a győri fegyveresek érkezéséről, ennek tudatában ment Levél községet mozgósítani, majd maga is a honvéd laktanyához ment. A szándéka eshetőlegesen már ekkor átfogta a gyilkosságok lehetőségét, azonban Gyenes György meggyilkolása és az ő felbujtói tevékenysége – nevezetesen, hogy Levél község népét a laktanyához vigye – között okozati összefüggés nem állapítható meg.

A további ténykedése azonban már okozati összefüggésben van Vági József és Stefkó József meggyilkolásával. Amikor ugyanis Máté főhadnagyot bevitte a tanácshoz, a nyilvánosság előtt vitte, sőt a tömeg segítségével vitte, hiszen azon az autón a győri fegyveresek és az óvári lakosság közül is számosan voltak.

Maga az elvitel ténye olyan cselekmény volt az akkori körülmények között, hogy a tömegekben azt a meggyőződést alakította ki, hogy azok a tisztek, akiket akkor letartóztattak, bűnösök és a felelősségre vonásuk fog bekövetkezni.

Ez a cselekmény alkalmas volt arra, hogy felbujtsa a tömeget az őrizetbe vett tisztek meglincselésére. De ezt követően Gulyás még a tanácsházán is olyan magatartást tanúsított a határőrtisztek megmentésének megakadályozásában, amely az ottlévő személyekben olyan hangulatot keltett, hogy a tiszteket minél előbb vonják felelősségre.

Ez a felelősségre vonás abban az időben azok között a körülmények között nem lehetett más, mint a tömeg kezére adni őket. A fentiek alapján Gulyás Lajos tehát kettő rendbeli gyilkosságra való felbujtás bűntettében bűnös.

Varga Ernő tényállásban megírt cselekménye a BHÖ 1. pont 2. bek.-ében fölvett népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettét valósítja meg.

Varga Ernő tevékenysége szervesen beleillett az ellenforradalom által létrehozott az állam megdöntésére irányuló mozgalomba.

Az akadémia hallgatói által szerzett fegyverek legalizálása azt jelentette, hogy a törvényes államhatalmi és államigazgatási szervek kezéből a fegyver, ami a hatalmat jelentette – ezekkel szemben olyanok kezébe került, akiket az ellenforradalmi erők bármikor fel tudtak volna használni.

Ugyanígy beleillett az ellenforradalmi törekvésekbe Varga Ernőnek az a tevékenysége is, hogy kommunistákat és olyan személyeket, akik az ellenforradalom szemében rájuk nézve veszélyesek lehettek, őrizetbe vetetett, illetve őrizetbe vételükhöz hozzájárult. Ugyancsak hozzájárult a pártház igénybevételéhez az akadémia részéről. Ezek mind olyan ténykedések voltak, amelyek a tevékeny részvétel megállapítására alkalmasak.

Varga Ernő szándékát vizsgálva a megyei bíróság azt állapította meg, hogy cselekményeit eshetőleges szándékkal követte el. Nem kívánta ugyan az államrend megdöntését, de mindenesetre a megdöntés lehetőségébe belenyugodva cselekedett. Varga Ernő szándékát vizsgálva a megyei bíróság megállapította, hogy cselekményének elkövetésére irányuló szándékát kispolgári beállítottsága, mérhetetlen karrierizmusa táplálta. Október 23-a előtt kommunistának vallotta magát, és mint kommunista a mosonmagyaróvári mezőgazdasági akadémián igazgató lett. Október 23-a után, amikor látta, hogy veszélyben van a párt, amikor látta, hogy kezd kétségessé válni az államhatalom, nem sokat gondolkodott, hanem cselekedett, hogy az akkor kialakuló rendszernek bebizonyítsa érdemességét az igazgatói székre, s hogy annak további megtartásáért érdemeket szerezzen, nem tartotta vissza az sem, hogy az állam megdöntésére irányuló mozgalomban tevékenykedik.

Október 25-én, amikor előtte sem volt világos, hogy mi is történik Magyarországon, már óvatos, s a párt azon felhívására, hogy az akadémián mozgolódás van, hogy akadályozzák meg a tüntetést, nem tesz semmit, hanem félrehúzódik és várja a fejleményeket.

Másnap is csak később megy be az akadémiára, nem akar találkozni az emberekkel, még nem biztos, hogy mi lesz.

Mikor azonban a vörös csillagokat leverték, a börtönt lefegyverezték, a rendőrség átállt, tehát minden úgy nézett ki, hogy a szocializmus ügye megpecsételődött, ő is a cselekvők oldalára állt, újból aktív lett. Nem riadt vissza attól sem, csakhogy bebizonyítsa alkalmasságát az ellenforradalmi erők előtt, hogy a marxista tanszék vezetőjét nyilvánosan pellengérre állítsa.

A megyei bíróság megítélése szerint ezt azért tette, hogy a nyilvánosság előtt is elhatárolja magát a kommunistáktól.

Ő, aki marxista meggyőződésűnek vallotta magát, hajlandó imádkozni is a temetésen, hogy őszinteségét bizonyítsa. Magatartásában, amikor a szovjet csapatok megérkeznek, ismét gyökeres változás következik be. Politikai tisztánlátással azonnal felismerte a helyzetet, látja, hogy a Szovjetunió segítsége mindenfelé rendszerváltozás megakadályozását jelenti, világos előtte, hogy a Szovjetunió csak a szocialista Magyarországnak nyújt segítséget, így tehát ismét kommunista lesz.

Az iskola nyugatra való kiköltözését megakadályozza, mert hisz ő nyugaton nem kezdhet mesterséget. Azzal tisztában van, hogy nyugaton a kommunista igazgatókat nem várhatják tárt karokkal. Azzal is tisztában van, hogy minden fegyveres ellenállás a szovjet csapatokkal szemben öngyilkosságot jelentett volna számukra, így a legkézenfekvőbb megoldást választotta, színt változtatni, és ismét kommunistának lenni. A megyei bíróság meggyőződése szerint Varga Ernő vádlott szándékát a fenti motívumok táplálták, s cselekménye elkövetésének ezek a valódi rugói.

Kiss Antal, Weintráger László, Szalai Ferenc, Cziffrik Lajos, Zsigmond Imre tényállásban leírt cselekményei a BHÖ 349. pontjában felvett gyilkosság bűntettét valósítják meg, éspedig
Kiss Antal, Szalay Ferenc és Zsigmond Imre két rendbeli, Weintráger László és Cziffrik Lajos egy rendbeli gyilkosságot követett el. Mind az öt vádlott előző nap értesült az eseményekről, tud a győriek megérkezéséről, és cselekményüket a következő napon hajtják végre.

Közülük Szalay Ferenc, Cziffrik Lajos és Zsigmond Imre vidékről jönnek be, ahogy Szalay vallomásában mondta, megnézzük Mmóváron hogy akasszák az ávósokat. (május 30-i jegyzőkönyv 7. old. ut. bek.)

A vádlottak előtt ekkor már nem volt vitás, hogy Mosonmagyaróváron a rend felbomlott. Tudták, hogy a tömegnek most csaknem szabad keze van, s nem kellett félniök a leleplezéstől, mert hisz olyan volt a zűrzavar, hogy felelősségre vonástól tartaniok egyáltalán nem kellett. Ilyen légkörben tudták végrehajtani cselekményüket.

Az a körülmény, hogy az emberölésre alkalmas felszereléseket nem vitték magukkal, mint ahogy azt az általában közönséges gyilkosságoknál megtaláljuk, a megyei bíróság megítélése szerint nem teszi vitássá, hogy ölési szándékkal indultak el.

Ugyanis a vádlottak cselekménye olyan körülmények között valósult meg, amikor nem volt szükség az elkövetés körülményeinél a konspirálásra, nem kellett tartani a felfedezés lehetőségétől és a szándékuk sem azt volt, hogy magányosan vagy kisebb csoportban hajtják végre cselekményüket, amikor védekezéstől is tartaniok kell. Világosan látták a helyzetet, s ennek tudatában hajtották végre cselekményüket. Különösen Cziffrik és Zsigmond vonatkozásában domborodik ki élesen az ölési szándék, mert mind a kettő a cselekménye befejezése után szinte kérkedve mesélte el az általa elkövetett cselekményeket.

Ez is aláhúzza a bíróság azon megállapítását, hogy a vádlottak akkor felelősségre vonástól egyáltalán nem tartottak, és teljesen tudatában voltak, hogy az államrend felbomlott, hogy a hatóságok működése megbénult, tehát minden gátlás nélkül végrehajthatják cselekményüket.

A védelem az előre megfontolt szándékot vitatta mind az öt vádlottnál. Egyik esetben súlyos testi sértésről, másik esetben szándékos emberölésről, ismét más esetben erős felindulásból elkövetett cselekményről beszélt.

A megyei bíróság álláspontja szerint valamennyi vádlott vonatkozásában az előre megfontolt szándék megállapítható, a fent kifejtettek alapján.

Nem vitás az, hogy bizonyos felindultság mind az öt vádlottnál meglehetett. Az akkori események országos és helyi vonatkozásban nemcsak a vádlottakat, de minden más országunkban élő embert meglehetős idegizgalmi állapotba juttatott. Mosonmagyaróvári viszonylatban az általános izgalmi állapothoz kétségtelenül fokozó hatással voltak a határőrlaktanyánál lezajlott események.

Ennek azonban semmiképpen sem lehetett olyan hatása, amely a megfontoltságot kizárná, mert akkor elsősorban az elhalt személyek hozzátartozói lincseltek volna, azonban tényként megállapítható, hogy nem a hozzátartozók, sőt többségükben nem is mosonmagyaróvári lakosok lincseltek, hanem a környező községből az emberi mivoltukból kivetkőzött söpredék követte el a lincseléseket. Nyilvánvalóan következik ebből, s a konkrét tények is ezt igazolják, hogy a vádlottaknak ölési szándéka már jó előre bennük megfogamzott.

A szándékuk természetesen nem a közönséges gyilkosságoknál szokásos motívumokból keletkeztek. A vádlottak szándékának indító oka az államrend egyik alapintézménye, az államvédelmi hatóság iránti gyűlöletükből fakad.

A vádlottak nem Vági Józsefet, illetve Stefkó Józsefet akarták megölni, hanem szándékuk ÁVH-s tisztek megölésére irányult. Ez adja cselekményüknek politikai tartalmát is. A vádlottak tisztában voltak azzal, hogy az országban milyen események zajlanak le. Ismerik azokat az ellenforradalmi követeléseket, amelyek akkor közszájon vannak, így hallják a követelést, hogy ki az oroszokkal az országból, le a kommunistákkal, le az ÁVH-val. Tudják, hogy ezek a követelések mit jelentenek, tisztában vannak azzal, hogy államrendszerünk vezető ereje a párt, belső és külső biztonságunk tartópillére az államvédelmi hatóság volt. Úgy tehát tudják azt is, hogy ennek a szervnek a tisztjei meggyilkolása egyet jelent a hatalom elvesztésével, s minthogy céljuk éppen ez volt, cselekményük szorosan beletartozik az állam megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvételbe.

Ezért a megyei bíróság Kiss Antal, Weintráger László, Szalay Ferenc, Cziffrik Lajos és Zsigmond Imre bűnösségét a BHÖ 1. pont 2. bek.-e szerinti bűntettben is megállapította. A védelem álláspontjával szemben.

Molnár Ferenc és Kóródi Károly tényállásban leírt cselekménye megvalósította a BHÖ 351. pontba felvett szándékos emberölés bűntettét.

A megyei bíróság a vádtól eltérően minősítette mindkét vádlott emberölési cselekményét, éspedig azért, mert álláspontja szerint a vádlottak által véghezvitt cselekménynél az előre megfontoltság minden bizonyossággal megállapítható nem volt.

Molnár Ferenc ott volt a tüntetésnél, amikor a laktanyánál a sortűz eldördült. Előtte körülötte estek el és sebesültek meg az emberek. Ez az esemény benne olyan idegizgalmi állapotot válthatott ki, amelyben a mérlegelés, megfontolás lehetősége csaknem kizárt.

Aránylag nem hosszú idő telt el az izgalmi állapot keletkezése és az általa elkövetett cselekménytől. Ez az időköz is olyan eseményekkel volt tele, amely nemhogy az idegek megnyugvására volt alkalmas, hanem az izgalmi állapotot még inkább fokozta, különösen a győri fegyveresek megérkezése jelentkezett tömeg hatásában is, úgyhogy a vádlottból a leszámolás indulatát váltotta ki.

A vádlott szándéka a megyei bíróság megítélése szerint ölésre irányult. Ez a szándék hasonló motívumokból táplálkozott, mint az előző öt vádlottnál, azzal a különbséggel, hogy a megyei bíróság megállapítása szerint a vádlott gyűlölete nem általában az ÁVH ellen irányult, hanem kifejezetten a határőr-laktanyabeliekre.

Hasonló a Kóródi Károly által elkövetett cselekmény. Ő ugyan nem volt jelen a sortűznél, később azonban a halottak és sebesültek kórházba szállításánál már jelen volt. Ennek a látványnak a hatása nála is okozhatott olyan idegizgalmi állapotot, amelyet a győriek megérkezése benne ölési szándékká érlelt. A megfontoltságra, a nyugodt mérlegelésre az akkori légkör nem adott lehetőséget. Ezért a vádlott bűnösségét is a fentiek szerint állapította meg a megyei bíróság.
Mindkét vádlottat vádolta még a megyei ügyészség a BHÖ 1. pont 2. bekezdés szerinti bűntettel is.

Minthogy vádlottak egyikénél sem állapítható meg sem a cselekmény előtt, sem a cselekményük utáni magatartásukban ellenséges megnyilvánulás, sem származásuk, osztályhelyzetük nem ellenséges ezen oknál fogva is, de a cselekmény elkövetésének körülményei is arra a meggyőződésre juttatták a megyei bíróságot, hogy ezen két vádlott szándéka az államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvételre nem terjed ki. Cselekményüket a tragédia tudatában s azon való felindulásukban hajtották végre. Mint ahogy az ölési szándékukat nem volt módjukban mérlegelni, úgy a cselekményük politikai oldalát sem láthatták tisztán, tehát függetlenül attól, hogy cselekményük objektíve a tevékeny részvétel bűntettét valósítja meg, a vádlott szándékának hiányában bűnösségük erre a bűncselekményre nem terjedhet ki, ezért cselekményüknek a BHÖ 1. pont 2. bekezdés szerinti minősítését a megyei bíróság nem állapította meg.

Kóródi Károly védője azt vitatta, hogy védence a tömeghatás folytán olyan öntudat-zavartsági állapotba került, hogy akaratának megfelelő magatartásában korlátozva volt.

A megyei bíróság álláspontja szerint a tömeghatás vádlott vonatkozásában arra volt jó, hogy gátlásai megszűntek és jellembeli fogyatékosságai lettek úrrá rajta, azonban akaratának befolyásolására nem volt alkalmas. A vádlott önként, saját elhatározásából ment a helyszínre, önként állt a lincselők közé. Ő is egyik alkotója volt a hisztérikus hangulatnak. Éppen ezért öntudatzavarról a legcsekélyebb vonatkozásban sem lehet beszélni a megyei bíróság megállapítása szerint.

Fekete István a tényállásban leírt cselekménnyel a BHÖ 1. pontjának 2. bek. szerinti népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettét valósította meg.

A vádlott tevékenysége annyiban különbözött a gyilkosságot elkövetők tevékenységétől, hogy ő maga a lincselés tényleges lebonyolításában tevékenyen nem vett részt. Magatartása egyebekben semmiben sem különbözik a gyilkosok magatartásától. Szándéka is azonos volt azokéval.

A vádlott védekezésével kapcsolatban a bíróság fentebb már kifejtette véleményét, ezek támasztják alá a vádlott szándékát is. Ennek megfelelően a tevékeny részvételt a megyei bíróság Fekete István vonatkozásában is megállapította, és ennek megfelelően ebben mondotta ki bűnösnek.

Sipos Dezső XIII. r. vádlott cselekményét a vádtól eltérően a BHÖ 2. pont b) alpontja szerinti izgatás bűntettének minősítette a megyei bíróság. Ez a vádlott a meghalt ÁVH-s tiszt holttestét bántalmazta a nyilvánosság előtt. Ez a cselekménye az Államvédelmi Hatóság elleni gyűlölet felkeltésére, izgatásra alkalmas.

Ezért a megyei bíróság ebben mondotta ki bűnösnek. Vádlottnak testvérét az előző napi sortűz alkalmával lőtték agyon. Az öccse feletti fájdalma kétségtelenül olyan megrázkódtatást, izgalmi állapotot idézhetett elő benne, amelyből a határőrség tagjai iránt gyűlölet fakadhatott, különösen ha figyelembe vesszük az akkori felzaklatott idegállapotot és azt a körülményt, hogy a vádlottnak nem állt módjában akkor még meggyőződni arról, hogy öccse haláláért kik a felelősek.

Így a tömeghangulattól irányítottan ő is kielégítést szerzett bosszújának a tényállásban írt cselekményével. Vádlottnál a megyei bíróság álláspontja szerint az összes körülményeket figyelembe véve az állam megdöntésére irányuló szándék még eshetőlegesen sem merült fel, enélkül pedig a vád szerinti minősítés nem állapítható meg. A fenti okoknál fogva a megyei bíróság a vádtól eltérően minősítette a cselekményt.

Tekintettel arra, hogy a minősítés ilyen változtatása folytán Sipos Dezső vádlott cselekménye nem tartozik a gyorsított eljárás alá vont cselekmények közé, vele szemben, mint rendes bíróság hozott ítéletet a megyei bíróság. Az eljárási szabályok szerint a vádlott vonatkozásában külön ítéletet kellett volna hozni, minthogy jelen esetben ez csupán formai megoldásként jelentkezett volna, s ennélfogva bürokratikus, ezért a megyei bíróság a külön ítélethozatalt mellőzte, minthogy a tárgyalás is egy eljárás keretében zajlott le, ezért a döntést is egy ítéletben hozta a megyei bíróság azzal az elkülönítéssel, hogy Sipos Dezső vádlott vonatkozásában az eljárás további része a rendes eljárási szabályok szerint kell hogy történjék.

A minősítés keretében a bíróság már rámutatott a vádlottak szándékára. Külön foglalkozni kell azonban az első három vádlott szándékával és különösen Földes Gábor vádlott szándékával.

Mint előbb már megállapította a megyei bíróság, a vádlott szándéka az államrend megdöntésére irányult és ez a szándék karrierizmusából, a Szovjetunió iránti gyűlöletéből, nacionalista beállítottságából táplálkozott.

Ezt a megállapítást támasztják alá a vádlott november 4-e előtti tevékenységei éppúgy, mint az azt követő időkben tanúsított magatartása. Vádlott mint magát kommunistának valló ember október 23-át követően minden tevékenységét az államhatalom megdöntése irányába tette. Akkor lép aktívan a porondra, amikor a korábbi hibák kijavításának akkor hangoztatott legfőbb biztosítéka Gerő Ernő leváltása, Nagy Imrének a miniszterelnökké való megválasztása már megvalósult.

Vádlott ekkor kezdi a tüntetést szervezni és ezután valósulnak meg a tényállásban írt cselekményei. Ha az okokat keressük a megyei bíróság álláspontja szerint, csak egyféle választ lehet adni, hogy vádlott és társai nem a hibák kijavításáért, hanem az államrend megdöntéséért harcoltak.

Földes Gábor tisztában volt a marxizmus lényegével, hiszen környezetében mindenki korábban kiváló marxistának tartotta. Tudnia kellett, hogy a szocializmus elválaszthatatlan a proletárdiktatúrától. Az átmenet formája a kapitalizmusból a szocializmusba különböző lehet, de a tartalom, a proletárdiktatúra nélkül a szocializmus építése nem lehetséges.

Tisztában volt vádlott a munkásosztály szerepével, a párt szerepével is, mégis homlokegyenest ellenkezően cselekedett. A hatalmat olyan társasággal együtt vette át, akiknek semmi közük sem a munkásosztályhoz, sem a parasztsághoz. A vezérkarban vele együtt helyet foglaltak ellenséges osztályhelyzetű elemek is. A vádlott hajlandó volt karrierje érdekében a legszélsőbb jobboldallal, sőt fasiszta elemekkel együtt haladni, amint ez későbbi, november 4-i utáni magatartásából is világosan kitűnik. Szovjetellenes nacionalista beállítottsága világosan kitűnik szónoklataiból, amikor szabadságharcról, nemzeti függetlenségről szónokolt, amikor november 4-e után le akar mondani a főrendezői tisztségéről azzal az indokolással, amíg a szovjetek Magyarországon vannak, ő nem rendez darabot. Ezek a tények bizonyítják egyértelműen vádlott szándékának indítóokát.

A védelem igyekezett vádlottat olyan beállításba feltüntetni, mint aki az akkori ideológiai zűrzavarban eltévedt, s hogy erre az eltévedésére alapos oka lehetett, jó néhány kormánynyilatkozatot, sajtócikket sorolt fel a védőbeszédében. A védelemmel szemben a megyei bíróság Földes Gábor fellépését, cselekményeit nem tekintette az eszmei zűrzavar megnyilvánulásának. Az általános élettapasztalat éppen azt mutatja, hogy az eszmei zűrzavar megnyilvánulásai nem lehetnek azonosak vádlott tevékenységével. Az eszmei zűrzavar nem abban fejeződik ki, hogy valaki meghatározott célok felé törekszik, arra másokat is mozgósítani kíván, hogy határozott szembenállást tanúsít az egyik irányban, s ugyanolyan határozottsággal csatlakozik a másikhoz, mozgósít, agitál, vagyis harcol céljai elérésére. Az eszmei zűrzavarban lévő embert éppen az jellemzi, hogy magában gondolkodik, töpreng, igyekszik a tapasztalatokat összegezni, majd a tapasztalatok alapján többféle véleményt leszűrve alkudozni.

Földes Gábort ez egyáltalán nem jellemezte.

Általános meghatározott célja volt. Amikor október 29-én Szigeti Attiláék kidobták maguk közül a vádlott szándékától független volt. Szigeti Attiláéknak a Földesre csak addig volt szükségük, amíg használni tudták. Földes Gábor viszont be akarta bizonyítani, hogy őrá az ellenforradalom minden körülmények között számíthat, és november 4-e után ugyanazzal a határozottsággal, amivel október 23-án, az ellenforradalom érdekében cselekszik.

Tevékenységét csak akkor hagyja abba, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a kormány erős, a kommunisták talpon vannak és az ellenforradalom kilátásai reménytelenek. Meg a tárgyaláson első kihallgatása során is hősnek, forradalmárnak tartotta magát, csak a bizonyítási eljárás során mutatott megbánást, illetve ismerte be bűnösségét.

A megyei bíróság véleménye szerint az az ember, aki ilyen céltudatosan, ilyen határozottsággal és ilyen hosszú időn keresztül szívós kitartással folytatja cselekményeit, annál eszmei zűrzavarról beszélni nem lehet, ennek nemcsak a józan élettapasztalat mond ellent, hanem a tények is.

A Tihanyi Árpád és Gulyás vádlott szándékával kapcsolatosan egyértelműen csak abból lehet kiindulni, hogy cselekményeiket a kapitalizmus visszaállítása érdekében követték el. Ezt mutatja mind a két vádlottnál a nyugati kapitalista államok felé fordulásuk.

Vádlottak is és mások is jól tudták, hogy a kapitalista nagyhatalmak segítségnyújtása a szocialista társadalmi rend végét jelenti. Hiszen ha a nyugatnak a szocialista rend támogatása lenne a célja, akkor elsősorban saját területein valósítaná azt meg. Tihanyi Árpád és Gulyás Lajos is világosan láttak ezt, hogy a függetlenség hangoztatása az csak a célok leplezésére szolgál. S ők nagyon is egyértelműen értelmezték a függetlenséget, függetlennek lenni a Szovjetuniótól olyan értelemben, hogy Magyarországon szabadon rendezhessék be a kapitalista rendszert.

Tihanyit és Gulyást nem érdekelte, hogy a magyar nép milyen árat fizetne az imperialista segítségért, őket a vak gyűlölet az 50 holdas birtok, az egyházi méltóság, a velejáró jövedelem inspirálta. Ez képezte alapját az általuk áhítozott „nemzeti függetlenségnek”, ahogyan Gulyás Lajos mondotta a „krisztusi szocializmusnak”.

V. A büntetés kiszabásáról



A vádlottak cselekményének társadalmi veszélyességét vizsgálva az egész tevékenységüket bele kell helyezni az országos összefüggésekbe az akkori nemzetközi viszonylatokba.

Ennek a büntető pernek az anyaga is minden vonatkozásban igazolja, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásától kezdve az egyedül lehetséges és helyes utat választotta a kibontakozásra.

Világosan bizonyítja ez a per, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt értékelése az 1956. évi október, november havi eseményekkel kapcsolatban helyes volt és mindenben megfelelt a valóságnak. A per anyagából tisztán látszik azoknak a rágalmaknak valótlansága, amelyeket különösen írói körökből, de egyéb vonalon is minduntalan terjesztettek az októberi események értékelésével és a párt politikájával kapcsolatban.

A per alapján is megállapítható, hogy az 1956-os év a népi demokratikus Magyarországon nemcsak bizonyos kormányzati, gazdasági és politikai hibák kijavítása megkezdésének éve volt, hanem egyben az elmúlt 12 év alatt a már régen levert és megdöntött magyar ellenforradalmi erők soha nem ismert kedvező lehetősége az elveszett „paradicsom” visszaszerzésére.

Az ellenforradalom számára a kedvező lehetőséget az adta, hogy a párton belül is kialakult ellenzék fellépésében a józan hang elveszett, és csak igen kevesen, különösen kezdetben, ismerték fel az ellenforradalom készülődéseit.

A per anyagából az is kitűnik, hogy a Győr megyei ellenforradalmi erők tevékenysége, nyílt színre lépése akkorra volt időzítve, amikor Budapesten már Nagy Imre és csoportja pozíciója megszilárdultak.

A Győri Nemzeti Tanácsban a faltörő kos szerepét a Földes Gáborok játszották. Földes Gábor is egyike volt azoknak, akik a kommunista álarc mögött a tömegeket becsapva előkészítették a talajt a reakciónak. Ahogy Földes Gábor vallja az ötágú csillaggal a mellén, a pártot éltető jelszavakkal vonult ki az utcára és mialatt ő a kommunista jelmezben a szenvedélyeket felkorbácsolja a fasizmus erői megkezdik működésüket, a csillagok leverésével, a bűnözők szabadon bocsátásával, a kommunisták összeszedésével stb.

Még mindig nem eléggé puha a helyzet, még a fegyver nem jó kézben van, tehát még szükség van Földes Gáborra, el kell végeznie a lefegyverzést is, szabaddá tenni a határt, hogy a pozíciók átvétele a lehető legsimábban vér nélkül történjen, amire hosszú időn keresztül Szigeti Attiláék büszkék voltak, és nemzeti hősként ünnepeltették magukat, hogy Győr népét megmentették a vérontástól. Azt is meg kell állapítani, hogy ezt hosszú ideig módjukban volt hangoztatni.

Miután Földes Gábor küldetését bevégezte, biztosította a terepet, Szigethy Attiláék nem szentimentálisak, a lakájt egy időre félreállították. Ezek a körülmények mutatják Földes Gábor és társai cselekményének rendkívüli társadalmi veszélyességét és mutatják egyben a vádlottak, különösen Földes Gábor személyében rejlő nagyfokú társadalmi veszélyességet.

Győrben is, Mosonmagyaróváron is éppen úgy mint Budapesten az október végi napokban napról napra forróbb lett a levegő. A Mezőgazdasági Akadémia diákjai pontokba foglalt követeléseket gyártanak. A követeléseknél már meglátszik, hogy a titkos rendező az ellenforradalom. Még a 23–24-i követeléseknél szó sincs a csillagos leveréséről, a szovjetek kivonulásáról. Még általában a belső reformokkal foglalkoznak, napról napra nőnek a követelések, túlnőnek az iskolák falain, belső hatalmi, majd később nemzetközi politikai kérdéseket vetnek fel.

Ez a túlnövés nem véletlen, ez már az ellenforradalom szándéka.

És ahogyan Pesten változtak át a reformkövetelések ellenforradalmi követelésekké, úgy erősödött, változott a vidéki ellenforradalmi erők hangja is. Majd a nyugati határ megnyitásával az imperialista erők segítségével Győr központja lett a dunántúli ellenforradalmi erőknek, a követeléseiben merészebben, nagyobb lépésekkel haladt, mint Budapest. És nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az amúgy is lehetetlen Nagy Imre-kormányt a fasizmus erői kézbe kaparintsák.

Az imperialista segítségnyújtás nemcsak eszmei téren, de konkrét ténykedésében is már az első napokban jelentkezhet. A nyugati újságírók mit sem törődve az írói hivatással, nem válogatósak. Kenyéradó gazdájuk szolgálatában a gyilkosságot is vállalják, mint a jelen perből is kitűnik Stefkó József felakasztásánál egyik nyugati újságíró tevékenykedik, ő köti meg a fán a kötelet, majd különböző pózokban felvételeket csinál, és viszi a hírt nyugatra, a „dicsőséges szabadságharcról”. Zsigmond Imre, Weintráger László portréjával mint a márciusi ifjak utódai a hős szabadságharcosok.

De a jelen per anyagában ugyanúgy megtaláljuk a „semleges” Ausztria aktív tevékenységét. Csak akkor hajlandók segítséget nyújtani, ha a határőröket a határról eltávolítják, sőt a parancsnok, Fexi alezredes név szerinti eltávolítását követelik. Azzal a jelszóval, hogy a vöröskeresztes adományokat a magyar népnek és nem az ÁVH-nak küldik. Ma már világos előttünk, hogy az adományok alatt ők mit értettek, és ezeket az adományokat miért nem akarták a határőrök kezébe adni.

A vádlottak cselekvőségét ilyen összefüggésben vizsgálva meg kell állapítanunk, hogy a vádlottak által elkövetett bűncselekmény mérhetetlen károkat okozott népünknek, jóvátehetetlen az a bűn, amely lelküket terheli.

A fenti körülmények figyelembevétele mellett a büntetés kiszabásánál figyelembe vette a megyei bíróság a vádlottak cselekményének hatását. Néhány vonatkozásban már fentebb a bíróság érintette ezt a kérdést, de nem hagyható figyelmen kívül különösen a határ megnyitását, későbbi hatása, nevezetesen, hogy az ország területéről a történelemben soha nem tapasztalt méretű kivándorlásának nyitottak utat, éppen abban az időben, amikor az ellenforradalom erői hibáit hallatlan zűrzavart, fejetlenséget teremtettek az országban.

A Földes Gábor-féle ún. kommunisták s Tihanyi Árpád és Gulyás Lajos-féle „szocialisták” a külföldi imperializmussal karöltve – amellett, hogy megteremtették a zűrzavar légkörét – ezzel szoros összefüggésben gondoskodtak arról, hogy százezreket kergessenek a kilátástalan jövőbe, süllyesszenek a kapitalizmus mocsarába.

A per világosan mutatja, hogy kikre támaszkodtak Földes Gábor és társai. A Szalai, Zsigmond és Cziffrik-féle gyilkosokra, akik méltó segítő társaik voltak a „nemzeti kommunizmus”, vagy ahogyan Gulyás Lajos mondotta a „krisztusi szocializmus” ügyének. A per szereplőit nem lehet elválasztani egymástól. Egyik függvénye a másiknak. S együttesen és világosan megrajzolja a képet az ellenforradalom résztvevőinek keresztmetszetéről.

A megyei bíróság a büntetések kiszabásánál mindezeket a körülményeket értékelte, s a vádlottak személyét egyenként vizsgálva szabta ki a rendelkező részben írt büntetéseket.

FÖLDES GÁBOR cselekményének és személyének megvizsgálása után a megyei bíróság külön tanácsa arra az álláspontra jutott, hogy a törvényben előírt legsúlyosabb büntetéssel, a halálbüntetéssel büntetni.

A javára figyelembe vehető enyhítő körülmények, a büntetlen előélet, s a megbánást mutató beismerés olyan mértékben eltörpülnek cselekményének és személyének társadalmi veszélyessége, valamint a bűncselekményének tárgyi súlya mellett, mely szerint négy olyan bűncselekményben állapította meg a bíróság a bűnösségét, melyre egyenként is a törvény halált ír elő, hogy az enyhítő szakasz alkalmazására a megyei bíróság megítélése szerint lehetőség nincs.

Enyhítésről különösképpen nem lehet szó akkor, ha figyelembe vesszük a súlyosbító körülményeket, így a többszörös halmazatot, azt a körülményt, hogy a vádlott cselekményét nem egy összefüggő folyamatban követte el, hanem hosszú időn keresztül szívós kitartással, rendkívül változatos módszerekkel, a helyzet adta lehetőségekhez szinte dialektikusan alkalmazkodva.

Súlyosítóként kell értékelni a megyei bíróság álláspontja szerint azt a körülményt is, hogy vádlott cselekményeit kommunista jelmezbe öltözve követte el. S éppen ez a körülmény volt alkalmas arra, hogy a becsületes dolgozókat is időlegesen maga mellé tudta állítani, galádul becsapva, kihasználva jóhiszeműségüket.

Mindezeknek figyelembevételével a fentebb már írt büntetést találta törvényesnek a megyei bíróság.

TIHANYI ÁRPÁD II. r. vádlottat a megyei bíróság ugyancsak halálra ítélte. A cselekményének és személyének társadalmi veszélyességéről fentebb már szó volt.

Az enyhítő körülményeket vizsgálva csupán a büntetlen előélet, a családi állapot jöhet figyelembe. Ezeknek a büntetés kiszabására lehetséges hatása az egyéb körülményeket figyelembe véve olyan csekélyek, hogy az enyhítő szakaszok alkalmazását lehetővé nem teszik.

Tihanyi Árpádnál is súlyosítóként kell értékelni a többszörös halmazatot, a személyének megítélésénél nem hagyható figyelmen kívül osztályidegen származása.

Tihanyi Árpád vádlottnál beismerését, mint enyhítő körülményt a bíróság nem értékelte. Nevezett beismerése csak az utolsó szó jogán jutott kifejezésre, nyilvánvalóan a tárgyalás, illetve a bizonyítási anyag eredményeképpen. Ez a beismerés is csupán a tényekre terjedt ki, a cselekmény elkövetésének szándékára azonban nem, ennélfogva mint enyhítő körülmény, nem értékelhető.

GULYÁS LAJOS III. r. vádlottat is halálra ítélte a megyei bíróság. Nála egyedül a családos állapot jöhet számításba mint enyhítő körülmény. A súlyosító körülmények túlsúlya vádlott bűnösségének foka, az elkövetett cselekményeinek tárgyi súlya, azoknak mérhetetlen kárt okozó hatása, személyének társadalmi veszélyessége olyan fokú, hogy az enyhítő szakasz alkalmazása törvényszerűen nem lehetséges.

Nála súlyosító körülményként értékelte a megyei bíróság a többszörös halmazatot, az általa elkövetett cselekmények módját, nevezetesen azt a körülményt, hogy részben lelkipásztori befolyását felhasználva, részben a körülményektől függően volt országgyűlési képviselői mivoltára hivatkozva hajtotta végre cselekményeit.

Ugyancsak súlyosbítóként értékelte a megyei bíróság azt a szívós kitartást, amelyet hosszú időn keresztül cselekményeinek elkövetésével tanúsított, alkalmazkodva a helyzet adta lehetőségekhez. Ezeknek a figyelembevételével szabta ki a megyei bíróság a büntetését.

Földes Gábor, Tihanyi Árpád és Gulyás Lajos vádlottak szemben a megyei bíróság teljes vagyonelkobzást mondott ki, a BHÖ 11. pont (5) bekezdése alapján, e törvényhely kötelező rendelkezése szerint.

VARGA ERNŐ IV. r. vádlott büntetésének kiszabásánál az összes körülményeket vizsgálva a megyei bíróság úgy találta, hogy a törvényben meghatározott büntetési tétel alsó határát megközelítő büntetés alkalmazása a törvényes.

Varga Ernőnél enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletet, valamint azt a körülményt, hogy november 4-e után a rend, a konszolidáció érdekében tevékenykedett, s megakadályozta november 4-én tanártársainak ellenforradalmi kezdeményezéseit. Súlyosító körülményt vele szemben a megyei bíróság nem talált.

Így figyelemmel cselekményének és személyének társadalmi veszélyességére, az elkövetett cselekménye tárgyi súlyára, úgy találta a megyei bíróság, hogy a minimum körüli büntetés alkalmas arra, hogy a vádlottat és másokat hasonló tevékenységtől a jövőben vissza tartsa.

Az egyes jogoktól való eltiltást azért mondotta ki a bíróság, mert azok gyakorlására érdemtelennek tartja, a vagyonelkobzást a BHÖ 11. pont (5) bekezdésének kötelező rendelkezésének alapján.

KISS ANTAL V. r. vádlottat a megyei bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte. A vádlott büntetésének kiszabásánál alkalmazta az enyhítő szakaszt, a BTA 51. § (2) bek. a) pontját.

A vádlottnál enyhítő körülményként értékelte a megyei bíróság töredelmes megbánást mutató beismerését, büntetlen előéletét, s azt a körülményt, hogy vádlott szülők nélkül nőtt fel, s ennélfogva cselekményében is felismerhető eldurvultságát, részben a szeretet hiányában történt nevelése is befolyásolta. Súlyosító körülmény nála a többszörös halmazat, s az összes körülmények értékelésével a megyei bíróság úgy találta, hogy vele szemben enyhítő szakasz alkalmazásának helye van, s ennek megfelelően hozta meg a döntést.

WEINTRÁGER LÁSZLÓ VI. r. vádlottat a megyei bíróság halálra ítélte.

Enyhítő körülményként ennél a vádlottnál a büntetlen előéletet és a családos állapotot vette figyelembe a megyei bíróság, viszont súlyosító körülményként vette igen nyomatékosan figyelembe, hogy a vádlott olyan gyilkosságban vett részt, amelynek sértettje jó barátja volt. Ez a körülmény arra a meggyőződésre juttatta a megyei bíróságot, hogy ez a vádlott, akinek gyűlölete az ÁVH iránt olyan mérvű volt, hogy barátját is képes volt felakasztani, az enyhítő szakasz alkalmazására nem érdemes, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy a vádlott korábban hosszú időn keresztül mint rendőr teljesített szolgálatot, tehát ismerte a fegyveres testületek tagjainak kötelezettségeit. Cselekményének társadalomveszélyességét, személyének társadalomveszélyességét, a cselekmény tárgyi súlyát egybevetve az enyhítő és súlyosbító körülményekkel, a bíróság úgy találta, hogy az enyhítő szakasz alkalmazására a vádlott vonatkozásában lehetőség nincs.

SZALAI FERENC VII. r. vádlottat a megyei bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte. A becsatolt orvosszakértői vélemény alapján a megyei bíróság közvetlen észlelete alapján is azt állapította meg, hogy ez a vádlott a cselekménye elkövetésekor is csupán korlátozott mértékben volt beszámítható.

Ennek a körülménynek a figyelembevételével enyhítőként értékelve a vádlott beismerését, megbánását és családos állapotát, a BTA 10. § (3)-ére figyelemmel a BTA. 52. §-ának alkalmazásával állapította meg a büntetést. Súlyosítóként a vádlott büntetett előéletét s a többszörös halmazatot értékelte a megyei bíróság.

Ennek a vádlottnak a cselekménye mutatja a legnagyobb brutalitást. Ezért a fennforgó nyomatékos enyhítő körülmények mellett is a megyei bíróság úgy találta, hogy a vádlottat hosszú időre el kell távolítani a társadalomból.

CZIFFRK LAJOS VIII. r. vádlottat a megyei bíróság halálra ítélte. Enyhítőként büntetlen előélete és családos állapota értékelhető. A vádlott cselekményének tárgyi súlyával, társadalomveszélyességének fokával összevetve ezek az enyhítő körülmények olyan súlytalanok, hogy az enyhítő szakasz alkalmazását nem teszik lehetővé. Különösen, ha azt a körülményt is figyelembe vesszük, hogy a vádlott a cselekménye elkövetése után még kérkedett is azzal másoknak elmesélve.

ZSIGMOND IMRE IX. r. vádlottat a megyei bíróság halálra ítélte. Enyhítő körülményként egyedül családos állapotát értékelte, súlyosbítóként a büntetett előéletét, a többszörös halmazatot találta.
Ezeknek a figyelembevételével s a többi vádlottnál felsorolt körülmények egybevetésével az enyhítő szakasz alkalmazására lehetőséget a bíróság itt sem talált.

Zsigmond Imre is kérkedik az elkövetés után a cselekményével. Ez is azt mutatja, hogy az általa elkövetett bűncselekményeket nem tartotta szégyellnivalónak sem, vagyis brutalitása odáig süllyedt, hogy túltett a közönséges bűnözőkön, akik legalább bűncselekményeiket igyekeznek titokban tartani, a szégyenérzetük tiltakozik a nyilvánosságra kerülés ellen.

Kiss Antal, Weintráger László, Szalai Ferenc, Cziffrik Lajos és Zsigmond Imre vádlottak vonatkozásában a kiszabott mellékbüntetések a törvény kötelező rendelkezésein alapulnak.

MOLNÁR FERENC X. r. vádlottat a megyei bíróság 5 évi börtönre ítélte. Enyhítő körülményként értékelte nála a büntetlen előéletét, töredelmes megbánást mutató beismerését, valamint enyhítő körülményként értékelte nála, hogy cselekménye elkövetésében nagyban befolyásolta az az izgalmi állapot, amelybe az események következtében került, különösen a tömeghangulatot, amely a győriek megjelenésével bosszúálló hisztériás hangulattá fajult.

Ezeknek a körülményeknek az értékelésével alkalmazta a vádlottal szemben a megyei bíróság a BTA. 51. § (2) c. pontját, arra is tekintettel, hogy súlyosító körülményt vele szemben a megyei bíróság nem észlelt.

KÓRÓDI KÁROLY XI. r. vádlottat a megyei bíróság 7 évi börtönre ítélte. A beismerés és családos állapot, mint enyhítő körülménnyel szemben a többszörösen büntetett előéletét értékelte súlyosítóként a megyei bíróság.

A Molnár Ferenccel kapcsolatosan már értékelt körülményeket figyelembe véve úgy találta a megyei bíróság, hogy ez a büntetés alkalmas a vádlott s mások visszatartására a bűncselekmények elkövetésétől. A BTÁ 51. § (2) bek. c) alpont alkalmazásával szabta ki a bíróság a büntetést.

FEKETE ISTVÁN XII. r. vádlottat a megyei bíróság 2 évi börtönbüntetésre ítélte. Sem enyhítő körülményt, sem súlyosító körülményt a megyei bíróság nem talált.

Így különösen a vádlott cselekményének társadalmi veszélyességéből kiindulva állapította meg a büntetést. Nem vitásan vádlottnak cselekménye az akkori hangulatban nagyfokú veszélyességet mutatott. Minden hasonló tevékenység alkalmas volt az egyébként is izzó tömeghangulatot tovább fokozni.

Ezért a megyei bíróság úgy látta, hogy a kiszabott büntetés áll arányban a bűnösségi körülményekkel s azt a BTÁ 51. § (2) b), c) pontja alapján állapította meg.

Végezetül mint rendes bíróság járt el az ítélethozatalnál a megyei bíróság, amikor Sipos Dezső XIII. r. vádlott felett ítéletet hozott.

SIPOS DEZSŐ vádlottat a megyei bíróság hat hónapi börtönre ítélte.

E vádlottnál enyhítő körülményként megbánását, beismerését, büntetlen előéletét, valamint azt a körülményt értékelte nyomatékos súllyal, hogy a határőr laktanyánál a sortűz alkalmával testvéröccsét agyonlőtték, s a bűncselekményre irányuló szándéka az ebből keletkezett felindulásából származott.

Súlyosító körülményt vele szemben a megyei bíróság nem talált, s ezek figyelembevételével a BTA 51. § (2) bek. d) pontját alkalmazva szabta ki a büntetést.

Molnár Ferenc, Kóródi Károly, Fekete István és Sipos Dezső vádlottakkal szemben a kiszabott mellékbüntetések a törvény kötelező rendelkezésein alapulnak.

VI. Bizonyítási indítványokról



A bíróság a védelem által előterjesztett bizonyításkiegészítési kérelmek közül azoknak a tanúknak a kihallgatását rendelte el, akiket a még tisztázandó körülmények szempontjából szükségesnek látott.

Földes Gábor és védője által bejelentett tanúk közül Kéri Edit, Komor István, Szilágyi Albert, Szakács Sándor, Gáti György tanúk kihallgatását azért mellőzte, mert a bizonyítani kívánt ténykörülmények tekintetében az addig lefolytatott bizonyítás a tényállást tisztázta, s ezek a tanúk főleg Földes Gábor korábbi magatartására, egyéniségére, politikai megnyilatkozásaira vonatkozóan tanúskodtak volna, minthogy ezen körülmények a bíróság előtt megnyugtató módon tisztázottak és a tényállásra befolyással nincsenek, ezért a kihallgatásukat mellőzte.

Pécsi Sándor tanú kihallgatását azért nem rendelte el, mert elfogadta a vádlottnak azt a vallomását, hogy a vádbeli események ideje alatt is kommunistának vallotta magát.

Ternyák Istvánné tanú kihallgatását azért nem rendelte el, mert a tanúval bizonyítani kívánt ténykörülményekre kihallgatott Szabó László volt ávh főhadnagy tisztázta a körülményeket.
Szigeti Attila tanúkénti kihallgatását azért mellőzte, mert a mosonmagyaróvári eseményekről csak Földes Gábortól értesült, ezekről közvetlen észlelete nem volt.

Tihanyi Árpád vádlott és védője által bejelentett tanúk közül Mészáros nevű tanár, Makkos Jenő és Szász István tanúk kihallgatását azért nem rendelte el, mert a védelem által ugyanezen ténykörülményekre vonatkozóan bejelentett többi tanúkat kihallgatta, s azok vallomása után nem volt várható, hogy a további tanúk vallomása a bizonyítási eljárás eredményétől eltérő ténymegállapítást eredményezett volna.

Majoross András, Magyar István, Függ Rezső, Antal Andrásné, Vészi Istvánné tanúk kihallgatását azért mellőzte a bíróság, mert Tihanyi Árpád vádlottnak korábbi magatartása a jelen perben nem oly döntő jelentőségű, hogy cselekményének más értékelést adhatna.

Gulyás Lajos vádlott és védője által előterjesztett egész bizonyításkiegészítési kérelmet a bíróság azért nem rendelte el, mert a bizonyítani kívánt ténykörülményeket az addig kihallgatott tanúk, s nemkülönben a vádlott vallomása annyira tisztázta, hogy azok meggyőző voltát a bejelentett tanúk esetlegesen eltérő vallomása sem ronthatta volna le.

Varga Ernő vádlott és védője által bejelentett tanúk kihallgatását a bíróság azért mellőzte, mert a vádlott korábbi magatartása ebben a perben nem döntő jelentőségű, egyébként is a bíróság elfogadta azt a vádlotti tényállítást, hogy korábban a szocializmus építése érdekében tevékenykedett.

Zsigmond Imre és vádlott védője által bejelentett tanúk kihallgatását a bíróság azért nem rendelte el, mert a tanúkat nemleges tevékenységekre jelentették be.

Fekete István által bejelentett Matala János és Sipos József tanúk kihallgatását a bíróság azért nem rendelte el, mert Máté Lajos tanú maga vallotta, hogy nincs tudomása arról, hogy Fekete István vádlott az ő megmentése érdekében tevékenykedett.

VII. Egyéb rendelkezések



1.
Az előzetes letartóztatásban eltöltött időt valamennyi vádlott vonatkozásában teljes egészében beszámította a megyei bíróság a kiszabott börtönbüntetésekbe.

A beszámítás alapjául a vádlottak tárgyalási vallomását vette alapul, ez eltér ugyan az ügyészi feljegyzésben szereplő adatoktól, de az ügyész a tárgyaláson nem vitatta azok valódiságát.

2. A büntetőeljárás során az elsőfokú tárgyalás befejezéséig 3850.10 Ft költség merült fel.
A rendelkezőrészben írt felosztást az indokolja, hogy a költség egy része személy szerint meghatározható vádlott vonatkozásában merült fel.

Győr. 1957. évi június hó 10. napján

Gyepes István s. k. a megyei bíróság elnöke, a tanács elnöke
Sütő Ferenc s. k. Kovács Károly s. k.
ülnökök

A kiadmány hiteléül: olvashatatlan aláírás (irodavezető)

• 1956 [5]