Bányász Rezső 1988. április 22-i szóvivői tájékoztatója szerint ma Magyarországon 158-an töltik szabadságvesztésüket katonai szolgálatmegtagadás miatt. Ezek közül 146 fő a Jehova Tanúi szekta tagja, 6 fő katolikus, továbbá egy nazarénus és egy adventista van közöttük. Egy személy „jelentette ki, hogy részéről a szolgálatmegtagadásnak politikai okai vannak”. 49 személy ellen folyt – akkor – eljárás, mert „elvállalták ugyan a katonai szolgálatot, de később meggondolták magukat”.
Bár a közvélemény a szolgálatmegtagadók pontos létszámáról ekkor hallhatott először, a probléma gyökerei messzire nyúlnak.
A Jehova Tanúi gyülekezet, a Krisztusban hívő Nazarénusok gyülekezete és a Hetednapos Adventista Egyházból kivált Reformadventista gyülekezet mindegyike tételesen elítéli az eskütevést és a fegyverfogást. A század eleje óta a társadalmi, politikai közegtől függetlenül – anélkül, hogy tettükkel visszhangot váltottak volna ki – tucatjával vállalták a különböző súlyú büntetéseket (a Rákosi-korszakban 8 év börtönt).
A ’40-es évek végén jöttek létre Magyarországon – Európában először – a katolikus bázisközösségek. Ezek új vallási modellt képviseltek az egyházban. Kettős szükséglet hívta őket életre: az egyházon belüli strukturális gondok (pl. paphiány) és az egyházon kívüli „történelmi helyzetből” adódó működési képtelenségük. Az új – voltaképpen őskeresztény – hitéleti modell lehetett egyedül képes arra, hogy töretlen gerinccel vigye tovább, mentse át a hitet. A Bulányi György piarista szerzetes nevével jelölt „Bokor” nevű bázisközösség volt az, amelyik az ellenségszeretet bibliai parancsát tettekre is váltotta. Bulányi, miután nyolc évet (1952–1960) töltött börtönben az „életfogytiglan szóló börtönbüntetésből”, 1968-ra ezeroldalas munkában dolgozta ki az erőszakmentesség teológiáját. Az első katolikus, „Bokorban” nevelkedett szolgálatmegtagadók 1973-ban, ill. 1975-ben léptek színre. Ekkor azonban még a „Bokor” maga sem tudott megbirkózni ennek esetleges következményeivel: tagjaikat lebeszélték a katonai szolgálatmegtagadásról. Kiszely Károly, a Regnum Marianum bázisközösség tagja volt az, aki – bázisközösségének ellenzésével nem törődve – 1976-ban elsőként tagadta meg mint katolikus a katonai eskü letételét. (33 hónap fogházbüntetést szenvedett.) Szabadulása után 8 éven át, kivándorlásáig fáradhatatlanul küzdött azért, hogy Magyarország ne tartozzon azon 6 európai ország közé, ahol semmiféle alternatív szolgálatra nincs lehetőség.
1976-ban egyes vallások részére az állam lehetővé tette a fegyver nélküli sorkatonai szolgálatot. A mai napig titkosan kezelt jogszabály szerint az említett gyülekezet tagjai a katonai szolgálattal azonos időtartamban, fogadalomtételi kötelezettség mellett, „beöltözve”, reguláris katonaként szolgálhatnak, fegyveres kiképzés nélküli építő alakulatoknál. Ezzel a lehetőséggel a katolikus és más történelmi egyházak hívei elvileg sem élhetnek, a Jehova Tanúi és a reformadventisták pedig gyakorlatilag nem élnek (aki Jehova Tanúi közül él a lehetőséggel, azt kiközösítik).
1979 őszén a négygyerekes, akkor 47 éves dr. Merza József matematikus – elsőként a „Bokor” bázisközösségéből – megtagadott 19 napos tartalékos szolgálatot. Elsőfokon 8 hónap fogházra, másodfokon pénzbüntetésre ítélték. A hatályos Büntető Törvénykönyv szerint a szolgálatmegtagadás bűntett, és (békeidőben) öt évig terjedhető szabadságvesztéssel büntetendő. Ez a joggyakorlatban azt jelenti, hogy a katonai bíróságok 2 év 7 hónap és 3 év közötti szabadságvesztést szabnak ki. A Jehova Tanúi fogházban, a katolikusok 2-3 hónappal rövidebb – 1985 óta kizárólag – börtönben (eggyel súlyosabb fokozatban) végrehajtandó szabadságvesztés büntetést kapnak.
Védőként – a szolgálatmegtagadók ügyében, mint minden katonai ügyben – csak olyan ügyvéd járhat el, akit az igazságügy-miniszter által összeállított jegyzékbe felvettek. 1979-től napjainkig – a jelenleg is börtönben lévőkkel együtt – 26 római katolikus bázisközösségi tag tagadta meg a katonaságot. Helyzetük egyházi szempontból rendezetlen. Míg a világegyház – a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes dokumentuma[SZJ] – egyértelműen foglal állást a kérdésben (mindenki egyéni lelkiismerete szerint dönthet a katonáskodás vagy a szolgálat megtagadása között), addig a nemzeti egyházak különbözőképpen vélekednek. Van olyan egyház, amelyik deklaráltan támogatja a szolgálatmegtagadást (pl. az amerikai, a lengyel) és van, amelyik csak hallgatólagosan (pl. a csehszlovák). A magyar egyház állásfoglalása azonban példa nélküli a világegyházban: a szolgálatmegtagadókat egyértelműen elítélő nyilatkozatot adott ki 1986 októberében.
A szolgálatmegtagadók szabadságvesztésüket – kevés kivétellel – a baracskai fogházban és börtönben töltik. Az átlagosnál némileg jobb börtönviszonyok ellenére diszkriminációk egész sorának vannak kitéve. Állami könyvkiadók által kiadott vallásos tárgyú szépirodalmi művek éppúgy tiltott irodalomnak számítanak, mint a Biblia. Ha valakinél Bibliát találnak, azt automatikusan tíz-húsz nap fogdabüntetéssel sújtják. Bármelyik köztörvényes bűnöző részesülhet jó magaviselet esetén feltételes szabadságban (azaz szabadul, ha a büntetés kétharmad részét kitöltötte); a szolgálatmegtagadók közül még senki sem részesült ebben a kedvezményben. A „börtönviselt” szolgálatmegtagadó társadalmi megítélése azonos a köztörvényes bűnözőével: sem erkölcsi bizonyítványt, sem útlevelet nem kap, továbbtanulási lehetősége nincsen. A büntetett előélethez fűződő joghátrányok alóli mentesítési kérelmeket kivétel nélkül elutasítják. Így képességeiktől függetlenül perifériára szorulnak.
1987 áprilisában Keszthelyi Zsolt „volt egyetemi hallgató” – Magyarországon először – politikai okokból tagadta meg a 18 hónapos szolgálatot. Két és fél év börtönt szabtak ki rá. A demokratikus ellenzék tevékenysége nyomán az esetre felfigyelt a hazai és nemzetközi közvélemény. ’87 márciusában az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága határozatot hozott a szolgálatmegtagadásról, „amelyben támogatja a katonai szolgálattal szembeni lelkiismereti tiltakozás jogát”, továbbá javasolja, hogy az államok vegyék fontolóra az alternatív szolgálat bevezetését, és tartózkodjanak attól, hogy a szolgálatmegtagadókat bebörtönözzék. Az Európa Parlament is hasonló nyilatkozatot tett közzé.
1987 novemberében Budapesten tartotta konferenciáját a Kelet–Nyugat Párbeszéd Hálózat elnevezésű, független nemzetközi társadalmi szervezet, amely napirendre tűzte a szolgálatmegtagadás kérdését, és petíciót intézett az MSZMP-hez.
A következő év elején, 1988 februárjában megalakult a Kelet–Nyugat Párbeszéd Hálózat magyar csoportja (a továbbiakban Kelet–Nyugat Kör), amely élénk tevékenységet fejt ki az alternatív civil vagy társadalmi szolgálat bevezetéséért.
Fordulópontot jelentett március 14-e, amikor az egyházak és állami vezetők találkozóján Paskai László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke javasolta, hogy „a hívő fiatalok bizonyos csoportjai számára tegyék lehetővé az alternatív katonai szolgálatot”.
Grósz Károly „megelégedéssel vette ezt tudomásul”, és kijelentette: „az illetékesek vizsgálják a megoldás lehetőségét.” Az országos Béketanács, amely novemberben, a Kelet–Nyugat konferencián még hallani sem akart a szolgálatmegtagadásról, március 17-én vitát rendezett a kérdésről. Részben a nyilvánosság előtt, részben a háttérben élénk mozgás indult el. A Kelet–Nyugat Kör áprilisban felhívással fordult az állami, politikai és egyházi vezetőkhöz, májusban nemzetközi szolgálatmegtagadó szemináriumot tartott, és egy 9 oldalas, 17 paragrafusból álló részletes törvénytervezetet készített. Ezt az Alkotmány módosítását is javasló törvénytervezetet 1988. június 29-én nyújtották be az Országgyűlésnek, a társadalmi békeszolgálatról szóló, 790 aláírással ellátott állampolgári javaslattal együtt.
Márciusban Haraszti Miklós író felhívással fordult a bécsi utóértekezleten részt vevő európai államokhoz, hogy támogassák a Kelet-Európában bebörtönzött szolgálatmegtagadók szabadon bocsátását és az alternatív civil szolgálat bevezetését. A felhívást 400 kelet-európai állampolgár aláírása hitelesítette.
Június 23-án ismét vitát rendezett a kérdésről az OBT, a „bulányista” szolgálatmegtagadók, szakértők, a 4–6–0 Békekör és a Kelet–Nyugat Kör, valamint egyházak, országgyűlési képviselők, minisztériumok részvételével. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a bevezetendő alternatív szolgálatnak a fegyveres testületektől független, egészségügyi-szociális vagy környezetvédelmi jellegű szolgálatnak kell lennie; nem lehet büntetés jellegű, és nemcsak vallási okból lehet vállalni („a lelkiismeret ennél szélesebb kategória”), és háborúban és békében egyaránt lehetséges. A résztvevők együttesen javasolták, hogy az új szabályozás bevezetéséig az újabb szolgálatmegtagadók ügyét jóindulattal kezeljék az illetékesek.
A Kelet–Nyugat Kör – a nemzetközi ajánlások alapján szerkesztett – törvénytervezetében ezeket az elveket részletesen és a garanciák figyelembevételével tárgyalja. Abból indul ki, hogy a haza szolgálata az, ami minden állampolgár számára kötelező – tehát az állampolgárok szabadon választhatnak a szolgálat módját illetően. A szolgálati idők hossza, nehézségi fokuk, juttatási-ellátási rendszerük megegyezne. A tartalékos állományban lévők, a szolgálatukat megszakítással teljesítők („előfelvételisek”), a már katonák és a még bevonulás előtt állók egyaránt választhatják az alternatív szolgálatot, amely eskü helyett fogadalomtétellel járna. Javasolják továbbá a jelenleg szabadságvesztésüket töltők szabadon bocsátását, ill. alternatív szolgálattételre való beosztásukat, továbbá a szabadságvesztésüket már kitöltők részére az előéletükhöz fűződő hátrányok alóli azonnali mentesítést. (A törvényjavaslat szövegét lapunk dokumentumként közli.)
Az Európa Parlament azzal az ajánlással fordult a Közös Piac országaihoz, hogy a civil szolgálat ne legyen hosszabb a katonai szolgálat időtartamánál. Belgiumban – ahol eddig a civil szolgálat kétszer olyan hosszú volt, mint a katonai – napjainkban vita folyik a polgári szolgálati idő leszállításáról. Lengyelországban – a Szejm az általános hadkötelezettségről szóló törvény július 15-i módosítása után – lehetőség nyílt a fegyveres erőktől független (szociális, környezetvédelmi és vízügyi munkakörben) civil szolgálat teljesítésére. A törvénymódosítás a katonai szolgálatnál egy évvel hosszabb időt rendel eltölteni civil szolgálatban, és a katonai szolgálatmegtagadásért bebörtönzötteket nem részesíti amnesztiában.
A nyár folyamán először a svédországi Lundban, az END („Európai Nukláris Leszerelés” – nemzetközi békeszervezet) konferenciáján, majd Ljubljanában és Krakkóban, a katonai szolgálatmegtagadók nemzetközi találkozóin vitatták meg a résztvevők – köztük a hivatalos és nem hivatalos magyar szervezetek képviselői – a katonai szolgálatmegtagadás kérdéseit.
Az itthoni nyári események közül kettő kívánkozik ide.
A Fidesz fölvette programjába a szolgálatmegtagadók követeléseit, a civil szolgálat bevezetését, a „baracskások” szabadon bocsátását és kártalanítását, a már szabadultak rehabilitálását. Augusztus 3-án a fogva tartott katonai szolgálatmegtagadók előtt kihirdették – miután a Kelet–Nyugat Kör levélben fordult az illetékesekhez –, hogy „lehetőség van arra, hogy az elítéltek a saját tulajdonukban lévő Bibliát szabadidejükben egyénileg használják”, azzal a kikötéssel, hogy az olvasottakról beszélni, belőle felolvasni, idézeteket kiírni és jegyzeteket készíteni továbbra is tilos.
Az alternatív civil szolgálatról (amely nem azonos a magyar tömegkommunikáció által használt alternatív katonai szolgálattal) számos hír, interjú, nyilatkozat látott napvilágot az alatt a fél év alatt, amióta az első nyilvánosság is helyet ad a problémának. Az akarva-akaratlanul több értelmű, hirtelen felszínre törő információkból csak az deríthető ki világosan, hogy hol húzódnak a frontok és a törésvonalak. Az alternatív békemozgalmak, a Fidesz és a szolgálatmegtagadásról folyó társadalmi disputát koordinálni akaró OBT, a „bulányista” és a reformadventista katonai szolgálatmegtagadók, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium Szociálpolitikai Főosztálya – ha általánosítható egyáltalán, akkor a „szociálpolitikus lobby” – és a KISZ KB egyetértenek abban, hogy a hadseregtől független, alternatív civil szolgálatot kell bevezetni, méghozzá 1989. január 1-től. A civil szolgálat időtartama, a szolgálat megtagadása lehetséges, a szolgálatszabályozás kérdéseiben viszont a vélemények eltérnek egymástól. A Honvédelmi Minisztérium, az Országgyűlés Természetvédelmi Bizottsága és az Állami Egyházügyi Hivatal a hadseregen belüli „fegyver nélküli szolgálatra behívhatók körének bővítési lehetőségét” érti alternatív szolgálaton. A két pólus között találhatók egyrészt azok, akik „homályosan beszélnek”, akikről nem lehet tudni, melyik nyilatkozatukat gondolják komolyan (Környezet- és Vízgazdálkodási Minisztérium, a Magyar Külügyi Intézet, az OBT Egyházközi Bizottsága, az OBT Katolikus Bizottsága és az MSZMP, másrészt a nagyszámú országgyűlési képviselő, a történelmi egyházak, az érintett és nem érintett gyülekezetek, akik egyáltalán nem hallatják hangjukat).
A hivatalosan közölt információmozaikokból annyit lehet összerakni, hogy az alternatív szolgálat kérdésében az Országgyűlés fog dönteni: a „kérdés rendezése legfeljebb 1989 második félévében várható”, és hogy „sok alapvetően fontos kérdés még tisztázatlan”.
Ilyen, a közvéleményt is érdeklő fontos kérdést vetett fel például a televízió Hét című adása (július 17.): mennyire veszélyezteti a szolgálatmegtagadás joga hazánk biztonságát és nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit? Mi lenne, ha mindenki a civil szolgálatot választaná? Nem jelent-e ez kibúvási lehetőséget, nem növeli-e a katonaságot választók terheit?
Nyugati és keleti statisztikai adatok szerint egyaránt az alternatív szolgálatot csupán a hadkötelesek 8-10 százaléka választja. A kezdeti érdeklődést erős visszaesés követi, majd stagnálás tapasztalható. A társadalmi szolgálat, a 3 műszakos kisegítő munka szociális otthonokban, az egészségügyben, sehol sem a kényelemszeretőket, a sokaságot vonzza. Az meg már sajátosan magyar gond, hogy míg börtöneink túlzsúfoltak (új börtön is épül), az egészségügyben kb. 40 ezer főnyi segédszemélyzetre, a gondozási hálózatban legalább ennyi szociális gondozóra lenne szükség.
Az alternatív szolgálat rendezésének ügye – mint a finn szolgálatmegtagadók bizottsága vezetőjének vagy az Amnesty International hazánkban járt főtitkárának is feltűnt – lassan halad, a megoldást „elnapolták”. Sokan úgy vélik: a kérdést csak a hazai és külföldi közvélemény megnyerése érdekében tartják napirenden; közben 160 ember van börtönben vagy fogházban, és nem kevés sorköteles él teljes bizonytalanságban.
Az augusztusi behívásokkor nyolc „bulányistának”, aki közölte, hogy megtagadja a katonai szolgálatot, illetve csak civil szolgálatot vállal, szolgálathalasztást adtak. Ugyanakkor Fehér Tamás, Almási László és Reich Ferenc ellen a katonai ügyészség megindította az eljárást. (Tóth Tamás debreceni lakos ellen, aki politikai okból nem kíván fegyvert fogni, hónapok óta folyik az eljárás. Október eleji értesülés szerint Almási Lászlóval és Reich Ferenccel a katonai ügyész „bizalmasan” közölte, hogy semmiképpen nem akarják lecsukatni őket; lehet, hogy az I. fokú tárgyalást megtartják, és ítéletet is hoznak, de szabadlábon maradnak, és a fellebbviteli tárgyalásig talán tisztázódik, mi lesz a szolgálatmegtagadók sorsa.)
Még bizonytalanabb a Jehova Tanúi helyzete. Kérdés, elfogadják-e az alternatív civil szolgálatot, és ha nem, vajon a jövőben is el kell-e szenvedniük a fogházbüntetést.
Ha a társadalom progresszív erői készek küzdeni, ha a hatalom nem gátolja meg a különböző nézetek kifejezését, és a közvélemény megismerheti őket, ha a képviselők kidolgozott alternatívák között választhatnak, de legfőképpen, ha a politikai vezetés nem hiteti el magával, hogy félmegoldásokkal egyszerre felelhet meg ellentétes igényeknek – akkor, talán, megoldódhat végre Magyarországon is a katonai szolgálatmegtagadás évtizedes problémája.
Október 4-én este a „bulányisták” együttesen misét hallgattak, majd közös esti imádkozáson vettek részt. Az irodalmi műsort is tartalmazó könyörgés jelmondata így hangzott: „Imádkozzunk, hogy a krisztusi ellenségszeretetre törekvő állásfoglalás hazánkban is nagyobb elfogadást nyerjen.”
Október 5-én, az Országgyűlés őszi ülésszaka megnyitásának napján mintegy ezren követelték a parlament előtt a békeszolgálat bevezetését és a bebörtönzött szolgálatmegtagadók szabadon bocsátását. Katolikus szolgálatmegtagadók társaik börtönleveleiből olvastak fel szemelvényeket, a követeléseket Orbán Péter ismertette, aki hároméves börtönbüntetésének letöltése után tavaly szabadult. Az 1500 aláírással ellátott petíciót a tüntetők képviseletében dr. Merza József adta át az Országgyűlés sajtófőnökének. Bíró László a Fidesz, Perlaky Tamás a Kelet–Nyugat Kör nevében Pozsgay Imre államminiszter titkárságát kereste föl, és egy, a miniszterelnöknek szóló nyílt levél továbbítását kérte. (A levelet lásd dokumentumaink között.)
A rendőrség nagy erőkkel volt jelen a téren, atrocitásokra nem került sor. A tüntetésről a televízió és a nyomtatott sajtó is beszámolt.