Skip to main content

Szolgálatmegtagadók

A katonai szolgálatmegtagadás hazai történetéhez


Bányász Rezső 1988. április 22-i szóvivői tájékoztatója szerint ma Magyarországon 158-an töltik szabadságvesztésüket katonai szolgálatmegtagadás miatt. Ezek közül 146 fő a Jehova Tanúi szekta tagja, 6 fő katolikus, továbbá egy nazarénus és egy adventista van közöttük. Egy személy „jelentette ki, hogy részéről a szolgálatmegtagadásnak politikai okai vannak”.


Elsőfok

1987. április 27-én 40-50 főnyi, állig fegyvertelen közönség gyülekezett a Katonai Bíróság Fő utcai épületének udvarias ostromára. Még soha nem fordult elő, hogy szolgálatmegtagadók tárgyalására közönséget engedtek volna be. Először most is csak K. Zs. édesanyját és sógornőjét bocsátották be az épületbe. De eddig soha nem próbálkoztak ennyien a nyilvánosság kikényszerítésével. Most jelen volt az Amnesty International kiküldöttje is, dr.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon