Joli néni 1914-ben született Pátyon. Szülei még két gyermeknek adtak életet, de a legkisebb fiú négyéves korában meghalt. Egyszerű gazdálkodó család, nap mint nap a megélhetés nyomorúságos gondjaival köszködik.
Joli néni hat osztályt végez. 1929-ben megismerkedik M. Kálmánnal, aki a szomszéd faluban cipészsegéd. Fél év múlva összeházasodnak. A férj dolgozik, a feleség a háztartást látja el, és a hozományként kapott földet műveli. 1935-ben megszületik egyetlen gyermekük. Kitör a második világháború, M. Kálmánt besorozzák, és a keleti frontra vezénylik.
Többször megsebesül, orosz hadifogságba esik. Joli néni hónapokon át nem hall róla. A háború eseményei zajlanak, a front vonul és a megszálló orosz csapatok feldúlják otthonukat, lefoglalják a cipészszerszámokat, és elviszik a féltve őrzött vetőmagot. 1946-ban, testileg-lelkileg elgyötörten megérkezik kifosztott otthonába M. Kálmán.
Az új élet reményében teljes erőfeszítéssel dolgozni kezdenek. Eladják az eldugott és megmaradt értékeiket, hogy cipészszerszámokat és vetőmagot vehessenek. Az ’50-es években anyagi helyzetük javulása megtörik. Egyre sűrűbben követelik a terménybeszolgáltatásokat, bőrzakós adószedők zaklatják őket. M. Kálmán tiltakozik a helyi tanácsnál – erre felszámolják a cipészműhelyét. 1956 után helyzetük ismét jobbra fordul, de már belefáradtak az örökös változtatásokba.
Egyetlen fiukat odaadóan nevelik, minden anyagi támogatási megadnak neki, hogy kiemelkedhessen a paraszti környezetből. Ipari iskolába íratják a fővárosban. A távolság egyre nő köztük. Az iskola elvégzése után a fiú Angyalföldön helyezkedik el, munkásszállásról munkásszállásra jár, alkoholista lesz.
1959-ben Joli néni férje egy Cipőjavító Szövetkezetnél dolgozik, de egészségi állapota megrendül, három év után leszázalékolják. A pénzkeresés gondja Joli nénire szakad. Reggeltől délutánig a földjükön gazdálkodik, este a háztartást és ápolásra szoruló férjét látja el. A nehezen összegyűjtött pénzt felemésztik az orvosi kiadások.
1961-ben Joli nénit kötelezik, lépjen be a helyi tsz-be, vagy adja el a tulajdonában lévő jó hozamú földet. Joli néni nagyobb összeg reményében eladásra kínálja a földet, de a tsz a törvények segítségével fillérekért vásárolja meg.
A 47 éves asszony elkeseredetten keres kiutat a válságos helyzetből. Munkahely után néz, de csak nehéz fizikai munkát talál. Egy közeli téglagyárban helyezkedik el: egy hónapig dolgozik, kora s fáradt szervezete nem bírja a hajszát. Férje rábeszélésére belép a helyi tsz-be. Nem fogadják be, pedig megpróbál beilleszkedni.
Joli néni elkeseredetten kilép a tsz-ből, és megmaradt kertjüket átalakítja baromfiudvarnak. Feljelentik, hogy a baromfineveldéje nemcsak a saját igényeiket látja el. Megbírságolják. Ezek után már csak a háztájiból és a férje rokkantnyugdíjából élnek. Naponta 50 forintból gazdálkodnak.
Jolika néni 74 éves, Nagykovácsiban egy rozzant házban él. Férje 1980-ban meghalt, rokkantsági nyugdíja (850 Ft) ezzel megszűnt. A háztájit az idős asszony már nem tudja ellátni. Nyugdíjra nem jogosult. Havi 450 Ft járadékot kap, amelyet a bíróság „szülőtartásként” tiltott le a fia fizetéséből. Lakását és puszta létét alkalmi munkákból, üvegek gyűjtögetéséből tartja fenn. Ebből származó jövedelme havi 400-500 forint. Húst csak nagyon ritkán vesz, egy-egy ünnep alkalmából. Ruhadarabjait guberálás közben szerzi. A szomszédok bejelentésére a tanácsi szervek meglátogatták, javasolták, hogy menjen be a Szociális Otthonba. Joli néni nem megy, nem akarja elhagyni omladozó házát, amelyet otthonának nevez. Ragaszkodik lakhelyéhez és a szabadságához, ha oly keserves is. Rendszeres segélyt kért inkább. Kérésére az alábbi levelet kapta:
„Kérelmére válaszolva közlöm, hogy az ez évre előirányzott szociális célokra a pénzkeretünk elfogyott, ezért kérelme elbírálásának határidejét a jövő év január havára módosítom. Kérem szíves türelmét és megértését.”