– Mi most a hivatalos szovjet álláspont az 1956-os magyar forradalom leverését illetően, és hogyan vélekedik erről a Memorial?
D. L.: Amikor gyászszertartást akartunk szervezni a magyar nagykövetség előtt Nagy Imre újratemetésekor, akadályokba ütköztünk. Engem például felhívott egy hivatalnok a moszkvai szovjetből, és azt mondta, hogy nem tanácsolja, hogy odamenjünk, mert ott lesznek majd olyan egykori szovjet katonák is, akik ’56-ban Magyarországon voltak, látták, hogy ott milyen szörnyűségek történtek, hogy ott embereket nyúztak meg, és szét fogják verni a fejemet. Próbáltak megijeszteni. Hivatalos újraértékelés tudomásom szerint nem hangzott el.
Ny. B.: Volt azért bizonyos változás, egyes újságok leírhatták, hogy forradalom volt, és nem ellenforradalom, és ez már jelent bizonyos fokú lazulást.
– Orbán Viktort, a Fidesz szónokát élesen bírálta a TASZSZ és a Pravda a temetés után.
D. L.: Úgy gondolom, hogy főleg a semlegesség követelése válthatott ki ilyen reakciót. És arról is lehet szó, hogy Hruscsovnak és Andropovnak, akiket ma nem tartunk teljesen gazembereknek, súlyos közük volt a dologhoz. Nálunk Andropovnak nem tesznek szemrehányást, mert Gorbacsov pártfogója volt, noha ő volt a jogvédő mozgalom kiirtásának az értelmi szerzője és 15 évig a KGB feje. Itt mindig csak arról beszélnek, hogy ott Magyarországon kommunistákat öltek. A mi megemlékezésünket végül nem kergették szét, de több volt a rendőr, mint a résztvevő.
– Voltak-e tiltakozások a Szovjetunióban a november 4-i bevonulás után?
D. L.: A legjelentősebb tiltakozás a moszkvai egyetem diákjainak körében volt, amennyire tudom, kirúgással végződött. A tiltakozások gyűléseken hangzottak el, valamint az egyetemi sajtóban. De az ’56-os tiltakozásnál jóval erősebb visszhangja volt a csehszlovákiai intervenciónak. Társadalmunk még nem ébredt fel 1956-ban.
Ny. B.: Sok ember úgy gondolta, hogy a mi országunknak, amely akkor nemrég győzött a fasizmus felett – próbálok visszaemlékezni az akkori atmoszférára –, joga van rendre utasítani azokat a volt fasiszta országokat, Magyarországot, az NDK-t, Bulgáriát, amelyek, hogy úgy mondjam, vétkeztek, de megbocsátottak nekik, ugyanakkor a felettük való uralom ennek a birodalomnak a kizárólagos joga. Az emberek, beleértve az értelmiséget is, úgy gondolták, hogy ez a világ rendje, van a birodalom és vannak a csatlósok, és a csatlósoknak nincs megengedve, hogy önállóan cselekedjenek. Ez az impérium, a nagy ország tudata, a nagyság mítosza. Ne adj’ isten, hogy a legkisebb darabka is elszakadjon. Senki nem gondolt itt a gazdasági károkkal vagy a lakossági problémákkal. Ez nem pusztán félelem, ez egy pszichológiai komplexus az oroszok tudatának a mélyén. Mintha a szocializmussal a terület is csatlakozott volna, szocialistává vált, tehát a MIÉNK. Az expanzív kommunista ideológia rakódott rá az orosz birodalmi ideológiára.
– Lát-e változást ebben a birodalom orientált gondolkodásban?
D. L.: Az egyszerű embereket és a középhivatalnokokat nézve ez nem változott. De a külső körülmények arra kényszerítik a legfelső köröket, hogy ne az ösztöneik szerint viselkedjenek. A külső tényezők visszatartják őket, de az ösztön megmaradt. Egy cirkuszi szám jut az eszembe, volt egy nagy idomár, Durov. Ő mutatott be egy olyan produkciót, ahol egy asztalhoz ültetett farkast, bárányt, nyulat, rókát. Meg tudta csinálni, de ettől még nem változott meg a farkas vagy a róka ösztöne.
Ny. B.: A Lityeraturnaja Gazeta csinált egy felmérést ’89 januárjában, arról, hogy kinek szolgálhat ma a Szovjetunió példaképül. Olyan válaszok jöttek, amelyek iszonyatos megalázottsági érzésre utalnak, mint hatalom a Szovjetunió szörnyű kudarcot szenvedett. De ez többnyire a művelt, felsőfokú végzettséggel rendelkező emberek véleménye. Erős körükben a megalázottság érzése, de revánsvágy nélküli. A műveletlenebb emberek fejében viszont az Orosz Birodalom térképe van, amely valaha magában foglalta Finnországot és Lengyelországot is.
- Október 23. [6]