A békásmegyerieket – akikről múlt számunkban írtunk – új sátorozók váltották föl a Parlament előtti gyepen. Nem is akárkik: Szignár János postás, aki délutánonként jár szolgálatba, s ilyenkor a sátrára tűzött NE ZAVARJÁTOK OTTHONOMAT! felirattal demonstrál, továbbá Rostás Sándor, a Csövi, a decemberi, EMKE-aluljárói hajléktalan tüntetés szervezője, ama küldöttség oszlopos tagja, amely Bielek József főpolgármesterrel tárgyalt az első tömegszállás birtokbavételéről. Csövi igazi polgárjogi harcos, aki már a hajléktalanok sorsára is becsületből jutott – komolyan vette a válást –, és most, barátjával együtt, alkotmányos eszközökkel küzd szükséglakásért. Ezirányú kérvényüket elhelyezték szépen a kormányhivatalnál, és persze a rendőrhatósági engedély beszerzéséről is gondoskodtak sátorverés előtt.
Csak egyszer próbálták elzavarni Csöviéket: Václav Havel megérkezését előkészítendő. Ők kitartottak, s tegyük hozzá: helyesen, hiszen az ilyesmi aligha lehet mézaliánsz a csehszlovák elnök börtönökhöz szokott személyének. És miként a drámaíró esetében a börtönt – ökonomikus nézőpontból – befektetésnek foghatjuk fel, Csövinek is látnia kell: nem folytathatja küzdelmét ráfordítás nélkül. 3840 Ft nyugdíját (amelyet harmincegy-néhány éves kora létére mint volt uránbányász kap) most nem egészítheti ki lejmolással, sőt a dupla tetejű, bár csak fekvésre alkalmas sátrát is neki magának kellett megvennie. Ebből, továbbá a hideg ellen felöltött három réteg tréningruháját tekintetbe véve levonhatjuk a tanulságot: ne mondja senki, hogy a hajléktalanoknak nincsen semmijük.