1.
A legfontosabb, közismert különbség a tulajdonviszonyok ügyében van. Igaz, valamennyi párt vegyes gazdaságot hirdet, többféle tulajdonforma együttélését szorgalmazza. Az MSZP programjának tervezetében és „népi demokratikus” platformjának elképzeléseiben ugyanakkor az állt, hogy „a közösségi tulajdon különböző formáinak” kell uralkodó szerepet játszaniuk. Ma már ezt nem hangsúlyozza a hivatalos MSZP. A „sokféle tulajdon egymásmellettiségét” hirdeti a Hazafias Választási Koalíció is.
Az SZDSZ – a Fideszhez és a kisgazdapártokhoz hasonlóan – a magántulajdon túlsúlya mellett van. Nem elég vegyes gazdaságról beszélni, nagyon fontos, hogy a vegyes gazdaságban melyik a domináns tulajdonforma, mert annak viselkedésmódja válik az egész gazdaságban uralkodóvá. Ott, ahol az állami tulajdon van túlnyomó többségben, ott az a maga képére alakítja a maszekokat is, míg azokban a piacgazdaságokban, ahol a magántulajdon dominál, az állami vállalatok működése is azokéhoz válik hasonlóvá.
Külön kell szólni az MDF felfogásáról. A programjukban levő tulajdonfelfogás a dolog érdemét tekintve továbbra is harmadikutas: olyan világot képzelnek el, ahol a lakosság nagyon széles köre válik tulajdonossá, ahol „gazda lesz az alkalmazottból”, ahol a gazdasági rend autonóm egyénekre és azok közösségeire épül, s ezt sajátosan magyar hagyományok alapján vélik reálisnak. Kiküszöbölhetőnek vélik tehát a lakosság szétválását tulajdonosokra és nem tulajdonos alkalmazottakra. Mi ezt nem tartjuk reális törekvésnek, és úgy véljük: a nyugat-európai tapasztalatok szerint alkalmazotti pozícióban is elérhető a jólét és az emberi méltóság, nincs szükség e tekintetben irreális célok kitűzésére.
2.
Ebből fakad a második fontos különbség: hogyan kezeljük a privatizálás kérdését. Az eddigi néhány visszaélés miatt a pártok többsége máris visszakozót fújt, elfordultak a gyors privatizálás programjától. Az MDF szerint több év elteltével is legfeljebb a versenyszférába tartozó ipar fele kerülhet ebbe a körbe. Erős fenntartásokat hangoztatnak a külföldi tőke bevonásával kapcsolatban. (A Hazafias Választási Koalíció „meghatározott területekre” kívánja azt korlátozni, s szembetűnően idegenkedik a külföldi tőke behatolásától.) Nem adnak ugyanakkor választ arra a kérdésre, hogy miként biztosítható a hosszú ideig még állami tulajdonban maradó nagyvállalati szektor hatékony működése. Mi viszont fontosnak tartjuk – ésszerű állami kontroll mellett – a privatizálás és a külföldi tőkebevonás határozott folytatását.
3.
A pártok széles körénél tapasztalható piacellenesség. Az MSZP „a pénz hatalma” ellen tiltakozik, az MDF szerint a „klasszikus piaci elméletek a magyar viszonyok között nem alkalmazhatók”. Mi viszont úgy véljük, hogy a gazdaságban és azon belül a versenyszektorban a pénz hatalmának kell érvényesülnie, a piaci koordinációnak kell dominálnia. Egy pillanatig sem vonatkoztatjuk ezt az elvet az egészségügyre, az oktatásra, és csak korlátozottan a termelő infrastruktúrára, a lakásgazdálkodásra. Alaptalan ezért a „szélsőséges liberalizmus” ránk szórt vádja.
Itt említjük meg a piacellenesség egy jellemző formáját, a kereskedelemellenességet. A hetvenes évek szakszervezeti és pártpropagandájából átvett „lánckereskedelem”-demagógia most még az MSZDP programjában is megjelent, nem is beszélve a Hazafias Választási Koalíció ilyen tartalmú jelszaváról. A mi álláspontunk szerint viszont akkor jár jól mind a termelő, mind a fogyasztó, ha minél több egymással versengő kereskedő fáradozik azon, hogy az áru a legelőnyösebb módon jusson el a termelőtől a fogyasztóig; ez lehet több láncszem is.
4.
Eltérnek a pártok álláspontjai a földkérdésben és a mezőgazdasági üzemstruktúra kérdésében. A kisgazdapártok az 1947-es földbirtokviszonyok visszaállítását követelik. Mi ezt nem tesszük magunkévá, mert ez újabb igazságtalansággal próbálná a korábbit helyrehozni: kirekesztené a földtulajdonból azokat, akik most a földeken dolgoznak, a mezőgazdaságból élnek, de negyven évvel ezelőtt nem volt földbirtokuk, azok javára, akiknek egzisztenciája sokszor évtizedek óta nem kötődik a mezőgazdasághoz. A föld bérlete túl széles körre terjedne ki, ami növelné a mezőgazdaság költségeit. Úgy tűnik, ebben a kérdésben nem állunk távol az MDF-től.
Mi nem szorgalmazzuk úgy a hagyományos egyéni parasztgazdaság előtérbe állítását, mint sok más párt, és a mezőgazdaságban sokrétű üzemstruktúrát tartunk kívánatosnak, ahol a hagyományos parasztgazdaság és valódi szövetkezet mellett a modern mezőgazdasági vállalkozásnak is helye van.
5.
Az MSZP gazdasági jelszavai között szerepel a „szegénységet növelő gazdaságpolitika” elutasítása, a „tömeges munkanélküliség” elkerülésének követelése. Úgy állítja be, mintha abban a helyzetben, ami az MSZMP-kormány gazdaságpolitikájának eredményeként jött létre, elhatározás kérdése lenne a jelenlegi gazdasági megszorítások elfogadása vagy elvetése. Számos kis párt, valamint a hivatalos szakszervezetek propagandája is ezt mondja, és ezt harsogja az MDF néhány szónoka is, eltérően az MDF írott programjától. (Az írott program elismeri, hogy nincs mód azonnali javulásra, ugyanakkor azt állítja, hogy a helyzet már néhány éven belül is számottevően javulhat – mi ezt nem hisszük, mi a további hanyatlás megállítását tartanánk nagy eredménynek, s ennek biztosítását merjük ígérni.) Mi számot vetünk a kialakult helyzettel, és nem áltatjuk sem magunkat, sem a választókat azzal, hogy a súlyos gazdasági megszorítások elkerülhetők. Inkább azt mérlegeljük, hogy hogyan lehet azokat a legszükségesebb mértékre korlátozni, és hogyan lehet mérsékelni szociális következményeiket. Ennek alapos megfontolása viszont más pártprogramokból szinte teljesen hiányzik.
6.
Az MDF – számos kisebb párthoz hasonlóan – elutasítja a restrikciós politikát, kínálatbővítő politikát hirdet, egyszerre szorgalmaz ugrásszerű adócsökkentést, kamatcsökkentést, hitelexpanziót és az infláció megfékezését. Mi ezt így együtt irreálisnak, sőt ki kell mondani: komolytalannak és veszélyesnek tartjuk. Szerintünk a mai magyar viszonyok között biztosan nem lehet egyszerre csökkenteni az adókat és kamatokat, megfékezni az inflációt, és ugyanakkor megőrizni a gazdaság belső egyensúlyát. Ilyesfajta törekvések elkerülhetetlenül az infláció elszabadulásába torkollnának. A monetáris restrikciót (a forgalomban levő pénz korlátozását) továbbra is szükségesnek tartjuk, sőt nem vagyunk feltétlen hívei a bérszabályozás azonnali megszüntetésének. Ennek előbb a feltételeit kell biztosítani egyfelől a bérmegállapodások intézményi feltételeiben, másfelől az összkereslet hatékony szabályozásában. Az ún. „bérreformot” teljesen irreális jelszónak tartjuk. (Ebben gyökeresen eltér nézetünk a Magyarországi Szociáldemokrata Pártétól.) Nem világos, hogy mit ért „szelektíven expanzív konjunktúrapolitikán” a Hazafias Választási Koalíció, de félő, hogy a restrikció elsietett feladásához nyújtana e jelszóval ideológiát.
7.
Más pártok szociális szempontokat csak nagyon általános jelszavak szintjén vetnek fel, szociálpolitikával érdemben nem foglalkoznak. Bennünket vádolnak „korlátlan liberalizmussal”, a szociális szempontok mellőzésével, miközben a pártprogramokat áttekintve az látható, hogy az SZDSZ foglalkozik szociálpolitikával a legkomolyabban. Az MDF programja a tulajdon biztonságától, a megtakarítások értékállóságától, a teherviselő képességhez szabott adóztatástól várja, hogy széles néprétegek saját erőből boldogulnak, és egyszerűen nem foglalkozik a mindebből kiszorulók helyzetével. (A kérdés ilyen megközelítése arra emlékeztet, ahogyan a hivatalos ideológia évtizedeken át azt hirdette, hogy a szocializmusban a tulajdonviszonyok és a tervgazdaság talaján megszűnnek a szociális problémák, nincs szükség jótékonykodásra, szegénypolitikára.) Az SZDSZ viszont – hűen SZETA-s hagyományaihoz – szembenéz a realitásokkal – nem tudunk elképzelni olyan gazdasági átalakulást, amely „automatikusan” kiküszöbölné a szociális feszültségeket –, és koncepciózus javaslatokat tesz az elszegényedés és visszafordíthatatlan leszakadás megakadályozására.
8.
Az MSZP és a Hazafias Választási Koalíció kiáll a KGST „megújítása” mellett. Mi erre nem látunk lehetőséget, az európai integrációba való betagozódás mellett vagyunk – a többi kelet-európai országgal együtt, ha ők is akarják. Nem várunk előnyöket olyan „megújult” KGST-től, ami nem jelenthet mást, mint egymás felé fordulást, vagyis elfordulást Nyugat-Európától. Az egy évvel ezelőtti helyzetben még nem tűnt időszerűnek a KGST feloszlását javasolni a programban; ma már ez több ország szakembereinek közös szándéka.
Pártonként is összefoglalva a fő különbségeket:
– Az MSZP-től megkülönböztet a kívánatos tulajdonviszonyok más felfogása, a privatizáció megközelítése, a gazdasági megszorításokkal kapcsolatos demagógia elvetése, a KGST eltérő kezelése.
– Az MDF-hez képest elvi különbség van a tulajdonviszonyok és a piacgazdaság megítélésében, a privatizálás értékelésében. Másképp ítéljük meg a válságkezelés lehetőségeit, a kínálatösztönzés, hitelexpanzió, adó- és kamatcsökkentés realitását. Ezzel függ össze, hogy az MDF mintha több teret engedne az ipari, közlekedési lobbyk fejlesztési koncepcióinak. Úgy tűnik, nem vet számot az elkerülhetetlen szociális problémákkal és azok kezelésének szükségességével.
– A kisgazdapártokhoz képest nagy különbség a földkérdés megítélése.
– A Magyarországi Szociáldemokrata Párt programja – úgy tűnik – nem néz szembe a válságkezelés súlyos problémáival. Nála is megjelenik a kereskedelemellenesség mozzanata. Hajlik a bér- és szociális követelések végiggondolatlan felkarolására, képviseli a „bérreform” komolytalan jelszavát.
- Melléklet [6]