Abban a kérdésben, hogy nemzetiség legyen-e a zsidóság, láthatóan nincs egyetértés az érintettek körében. Nincs, s nem is lehet, már csak azért sem, mert roppant nehezen megválaszolható a kérdés, hogy kik is azok, akiket ez – az SZDSZ legalábbis bizonytalankodó asszisztenciájával kísért – javaslat érint, akik tehát úgy ítélik meg, hogy az sorsukat negatív vagy pozitív irányba befolyásolhatja, függetlenül attól, hogy a történettudomány és a vallástörténet szerint e kérdésben mi is az igazság, ami az emberi jogok kérdéséhez képest másodrangú, ha nem épp lényegtelen. A nemzetiséggé változtatás-nyilvánítás mellett és ellene szóló érvek ugyanis elsősorban emberi jogi, illetve szorosan a parlamenti demokráciával összefüggő argumentumok, és azok között csak másodsorban játszhatnak szerepet valamely tudománytörténeti meggyőződés következtetései.
Nos, vannak tehát olyan magyar állampolgárok, akik jelenleg a zsidóság nemzetiségi jogaiért küzdenek, s e tekintetben bizonyos szempontból – mint erre alább kitérek – mindegy, hogy hányan vannak, akik álláspontjuknak megfelelően saját ombudsmant követelnek a parlamentben.
Egy ilyen igény kielégítése természetesnek tűnik, hiszen ellenkező esetben az igény megfogalmazóinak szabadságjogait csorbítanánk, ami nyilván ellentétes a demokratikus meggyőződéssel. Úgy vélem, hogy egy ehhez hasonló álláspont az, ami jelenleg az SZDSZ saját álláspontja lehet. Én magam ezt az álláspontot egyrészt támadhatónak, másrészt álnaivnak tekintem. Az alábbiakban előbb érveket hoznék fel a nemzetiséggé nyilvánítás ellen.
Elsősorban egy olyan érvet hoznék fel, amelyben a zsidóság, mint olyan nem játszik szerepet. Ez az érvem tehát formális, így próbálok meg rámutatni a javaslat elemi ellentmondásaira. E javaslatnak megfelelően ugyanis a magyar parlamentben nem egy, a magyar lakosság legkülönbözőbb kisebbségi csoportjainak vagy egyéneinek sérelmeit képviselő, jogorvoslatát kivívni igyekvő ombudsman foglal majd helyet, hanem annyi ilyen képviselő lesz, ahány etnikai vagy nemzeti kisebbség arra igényt formál. Nyilvánvalónak tűnik azonban, hogy a lehetséges kisebbségek számához viszonyítva a kisebbségek e két típusát képviselő ombudsmanok száma csekély, és én magam semmilyen okot nem látok arra, hogy a többi, immár nem etnikai és nem nemzeti kisebbség – a fenti logikának megfelelőén – adandó alkalommal ne juthasson hasonló képviselethez. Azaz, ahány magát kisebbségnek tekintő csoport jön létre, annyi ombudsman küldendő a parlamentbe. Az is belátható, hogy ebben az esetben megokolhatatlan a kisebbségfogalom számhoz kötése, azaz adandó alkalommal a magyar lakosság minden egyes tagja valamely kisebbség tagjának tekintvén önmagát, automatikusan követelheti ombudsmankénti parlamentbe kerülésének jogát. Ám reálisan mindez azt is jelenti, hogy feltétlen ilyen képviseletre formálhatnak igényt a nők, a hirtelen indulatú emberek, a horgászok, a csinos férfiak vagy épp a kék szeműek kisebbsége is. Mindez persze hasonlít Borges ismert kínai enciklopédiájának állatokra vonatkozó kategorizálásához, amely a tudománytörténet relativisztikus problémákra rámutatni igyekvő követőinek kedvelt példája.
Ám túl e formális, de nem mellékes érven, az ombudsmanok légiójának víziója ráadásul – megítélésem szerint – a parlamenti demokráciával is ellenkezik, ugyanis azt feltételezi, hogy az adott csoportok érdekeit egyébként semmiképp nem képviselik a szabadon választott pártokból álló képviselőcsoportok. (Adott alkalommal az SZDSZ-tagok által javasolt indítvány mélységes bizalmatlanságot árul el az SZDSZ iránt, amit érdemes figyelembe vennie magának a pártnak is.)
Ad absurdum tehát kettős hatalom jöhet létre, s a parlamenti pártokat ellenőrzi egy sereg ombudsman, ami, komolyabbra fordítva a szót, közelebb jár egyfajta korporatív állameszményhez, mintsem ahhoz a polgári demokráciához, amire itt és most mi vágyunk.
Másik érvem – szemben a fentivel – cseppet sem elvont, ellenben konkrét és tárgyinak tekinthető. Azaz: konkrétan ki is dönti el, hogy a magukat oly sokféleképp identifikáló magyar zsidók közül kiket is képviselne ez az ombudsman, azaz a nemzetiségi biztos. Tegyük fel ugyanis, hogy az identitás sokfélesége elemi és elidegeníthetetlen szabadságjog, olyannyira, hogy még ezek lehetséges módozatainak felsorolásától is tartózkodnék – igazán nem kívánnék ugyanis bárkinek a magánügyeibe avatkozni. (Magyarán: szerintem ideális demokrácia az, ahol mindenki úgy és akként azonos önmagával, ahogy akar, azaz úgy zsidó, ahogy neki tetszik.) Nos, tehát a magyar zsidókon belül létrejön egy csoport, mely magát nemzetiségnek kívánja tekinteni, s az ombudsman csak és kizárólag az ő képviseletükre vállalkozhat, azaz ahányszor megszólal, mindig roppant pontosan közölnie kell, hogy egy magyar kisebbségen belüli jelenleg törpe kisebbséget képvisel – és nem mást. A magukat zsidó nemzetiségnek tudók ugyanis semmilyen felhatalmazást nem kaptak a többi magyar zsidótól az ő érdekképviseletükre, amit nem pusztán a vita ténye bizonyít, ennél többről van szó. S itt már nem elhanyagolható az a kérdés, hogy hány ember nevében óhajt megszólalni adott alkalommal ez az ombudsman. Tudomásom szerint jelenleg néhány száz, megengedem, ezer emberről lehet szó. Ám a történettudomány – e tekintetben hála istennek csak feltételezésekkel rendelkezünk – mintegy 100 000 olyan emberről tud, aki érintett ez ügyben, tehát aki valamely módon zsidó vagy a zsidósággal összefüggésbe hozható. Ezek olyan emberek, akik egy szempontból közösek: nevezetesen nem kívánják, hogy nemzetiségként szerepeljenek. Nem rejteném véka alá azt sem, hogy magam is ezek közé tartoznék, s cseppet sem kérnék a nemzetiségi képviseletből. Nincs számomra elviselhetetlenebb gondolat annál, mint hogy bármilyen engem érintő ügyben valaki a megkérdezésem nélkül képviseljen. Függetlenül attól, hogy mi is az illetőről a véleményem. S erre nem lehet azt válaszolnunk, hogy a zsidó nemzetiség megjelenése a magyar politikai gyakorlatban és mindennapi életben adott alkalommal nem sértheti több tízezer akármiként, csak nem nemzetiségként zsidó magyar állampolgár érdekeit. Ez ugyanis az, amit tűrhetetlen álnaivitásnak neveztem.
A lényeg azonban az, hogy ennek a feltételezett ombudsmannak szinte reménytelen a helyzete, ha a nem zsidó magyar állampolgárok előtt kívánja magát elhatárolni a nem nemzetiségi magyar zsidóktól – akiket a fentieknek megfelelően soha egy pillanatig sem merhet képviselni. Reménytelen, mert lássuk be, hogy, nem akármilyen kisebbségről van szó, nem a halat hálóval, illetve bottal elfogók elkülöníthető csoportjának különbségéről, mely esetben a horgászok elvárhatják, hogy ne keverjék össze őket a halászokkal és fordítva. Tartok tőle ugyanis, hogy adott alkalommal egy zsidó ombudsman nem csak(!) olyanok szemében képviselné a magyar zsidók összességét, akiknek szemében végképp nem kívánnék ilyen védelemben részesülni. Élesen fogalmazva, attól tarthatunk, hogy a magyar antiszemiták nem követnék figyelemmel minden egyes alkalommal a fenti gondolatmenethez hasonló finom megkülönböztetések súlyát, s nyers általánosítással élnének – aminek következményeit magam legalábbis kockázatosnak ítélem meg. Ráadásul igen sokan élnek Magyarországon, akik már átéltek négy vagy három zsidótörvényt, s nincs kedvük még hallani sem egy újabb, igaz, önkéntes jogi elkülönülésről, amiből adandó alkalommal – ez a félelem nyilván létezik – elkülönítés is lehet. (Ezt az érvet pontos logikával vezette végig a Magyar Naplóban Melczer Tibor.) Végezetül: azért is helytelenítem a zsidó ombudsman megjelenését a magyar parlamentben, mert nem látnám be, hogy akár egy zsidó nemzetiségnek is elkülönült politikai érdekei lennének, melyek külön képviseletet követelnének. Azaz a zsidó identitásról van szó, és nem a zsidó politikai érdekről. Ezt viszont kéretik továbbra is kultúregyletekben, zsinagógákban, gimnáziumokban, sajtóban ápolni és képviselni, ahol az jelenik meg, aki óhajt, tehát nem merül fel a kéretlen képviselet antidemokratikus rémképe.
P. S. Nem titkolhatom, megnyugvással töltene el, ha az SZDSZ végre egyértelműen végiggondolná álláspontját e kérdésben. Általában ugyan nem hiszem, hogy egy politikai pártnak minden kérdésben ki kell nyilvánítania a nézetét, azaz nem várjuk el az SZDSZ-től, hogy az MSZMP mintájára hozzászóljon pl. a kozmológia vagy a földrajztudomány nagy kérdéseihez. Az azonban, hogy a párt saját színeiben egy ombudsman képviseljen néhány zsidót, politikai kérdés. Meggyőződésem szerint ráadásul mindez mélyen ellenkezik a szabadsággal és a demokráciával.
De ez már épp e vita tárgya.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]