A hazai nemzeti és etnikai kisebbségek kollektív jogainak megteremtése nagyon sok fejtörést okoz még kisebbségieknek és többségnek egyaránt, és nagyon sok kemény érdekütközést hív elő. Először is, amennyire köztudott, hogy a felvidéki és az erdélyi magyaroknak nincs elegendő magyar nyelvű iskolája, annyira nem az, hogy a hazai nemzetiségi kisebbségeknek szinte egyáltalán nincs. A német, horvát, szlovák, román és cigány tanítási nyelvű iskolák fölállításának számos feltétele hiányzik, mindenekelőtt a pénz.
De szinte teljesen embrionális állapotban van a nemzetiségi és etnikai kisebbségek politikai szerveződése, s még azt sem tudja senki világosan, hogy milyen bázisa van bárminemű kollektív jogokra vonatkozó követelésnek. Egy demográfiailag leírható közösség politikai közösséggé formálódása pedig fölöttébb bajos, hosszadalmas folyamat. Az a „veszély” fenyegeti törvényhozásunkat, hogy mélyen átérezve a határon túli magyar kisebbségek sorsát, sietve olyan alkotmányos kereteket teremt, ahová aztán a többség segít belegyömöszölni a kisebbségeket. S mindez nem a kisebbségeknek fontos és sürgős, hanem a többségnek. Pálos Miklós kereszténydemokrata állampolgár például azt a meglepő nyilatkozatot tette 1990. július 23-án a Mai Napban, hogy nálunk 800 ezres cigány kisebbség él (fogalmunk sincs, honnan vette, de ilyen érvényes adat nem létezik, s eddig a 600 ezres becslés volt a fölső határ), továbbá, hogy a népszámlálásnál helytelenül cselekedett az a magyar anyanyelvű állampolgár, aki magyarnak vallotta magát, noha tudja, hogy apja-anyja német eredetű. (Történetesen a tulajdon feleségét rótta meg ezért.)
Ám nem csak ettől tartunk. A helyi önkormányzati törvény formálásával kapcsolatos alkotmánymódosítások közé a szabad demokraták és fideszesek közös javaslatára a Kisebbségi és Ember Jogi Bizottság elé került egy olyan szöveg, amely az alkotmányban kívánná rögzíteni a nemzetiségi és etnikai kisebbségek önkormányzat-alakító jogát. Baka András, az MDF nemzetiségi kérdésekben illetékes frontembere ahhoz az állásponthoz ragaszkodott, hogy a nemzetiségi önkormányzatok az egyesülési törvény hatálya alá kerüljenek, vagyis nem közjogi, hanem egyesületi jogosítványokat bírhassanak csupán. Ez minden kétséget kizáróan a nemzetiségi-etnikai kollektív jogok megtagadásával egyenértékű. A bizottságban a szavazás hozott, az SZDSZ–FIDESZ- és a Baka-féle koncepció is megszavaztatott. A döntés joga a plénumé.
S végül, ha feltételezzük, hogy a nemzetiségek és etnikai kisebbségek jogi státusa teljesen megnyugtató, nagylelkű és rugalmas formákat ölt is, a hétköznapi élet szintjén még mindig ádáz küzdelmek következhetnek, s bizonyára következnek is. Hiszen ki tagadná, hogy erőteljes előítéletek hatják át közvéleményünket, beleértve bizony a szabad demokratákat is, vagyis a liberálisokat. Főképpen a cigányokkal szemben. A nemzetiségi jogok – ezt tudnunk kell – első lépésben a konfliktusok éleződését fogják magukkal hozni, a cigányságon s általában a nemzetiségeken belül is. Az Élőszó c. cigány újságban pl. Lakatos Menyhért, az MSZMP engedményes cigánypolitikájának egyik kiválasztottja éppen nekirohan a Phralipe parlamenti képviselőinek. De utalhatunk a zsidó nemzetiségről – többek között lapunkban – zajlott vitára is. Az Egyesült Államokban a feketék politikai szerveződését kölcsönös politikai gyilkosságok kísérték. S bizony a hazai cigányság helyzete sok tekintetben jobban hasonlít az amerikai feketékéhez, mint bármi máshoz. Persze szeretnénk, ha a dolgok nem fajulnának végzetes erőszakig, s még pofonok sem csattannának, és ez távolról sem szükségszerű. De nagyon hamis ábránd lenne, ha a jogoktól azt várnánk, hogy azonnal mindent megoldanak. Csak megoldhatnak. S az eredményeket úgy tíz év múlva érzékelhetjük – jó esetben.
- Beszélő [6]