Itt aztán minden megvan! Ezek aztán, Kerényi Dalma, Somogyi Győző, megcsinálták, amit akartak!
Nemhogy házuk, udvaruk, de házaik, udvaraik, istállóik, színjeik vannak, műhellyel, műteremmel, kéziszövővel, fonóval, házi kápolnával!
Odakint, a csapkodó, hideg esőben egész állatsokadalom, szamár, kecskék, rackák, pulik álldogállnak nagy dideregve. A gazdát várják; engedné már őket meleg vackaikra.
„Tisztára mint Noé bárkája!” – kacsintok már vagy harmadszor Somogyi felé. Ha csak rábólintana, már magamtól is tudnám a folytatást; már meg is lennék a riportommal.
Kivonulás, ugyebár, az ipari civilizáció hullámverése elől. Végmenedék az élőnek a negyvennapos, -éjszakás savas eső elől. Amit nem más, mint a magunkfajta, füstölgő, mocskos kétütemű járgányokon, az ördög valóságos szekerein közelítő liberálisok idéznek elő. Akárcsak a sztratoszférából aláhulló nukleáris, elektromágneses, lézeres, digitális zuhatagot.
„Befelé a birkákkal, rackákkal a sáncok mögé! Hogy alkalomadtán mi meg az ő zsíros bundájuk mögé bújhassunk” – rázogatom a házigazda kabátujját.
Somogyi Győző, aki ma hírneves grafikus, festőművész, környezetvédő és zöld fundamentalista, legújabban meg a Badacsony környéki lovasbandérium huszárja is (ezt hozta neki a rendszerváltás) valamikor katolikus pap volt. Nagyjából tudom is, hogy miként gondolkodik. Technikai civilizációnk négy keréken menetel a Sátán torka felé – nagyjából ezt gondolja.
Ám ezekkel az expapi személyekkel nem mindig könnyű boldogulni. Nem hagyja rám az összefoglalást. Csak annyit mond, szereti, ha itt vannak mellette az állatok; jó, ha tele van velük az udvar. Igaz, eközben nem is cáfolja az én állításaimat.
Ortológus
Mindenesetre, nem ez a salföldi, Balaton-közeli porta Somogyi legelső óvó- és búvóhelye. Még kisgimnazista volt, amikor öccsével meg néhány komájával, Vanyó László későbbi teológiaprofesszorral, Gajzágó Sándor festőművésszel, Márffy István nyomdásszal együtt megalapítottak a Tihanyi Királyságot. (Márffyt koronázták meg.) Törvényt hoztak róla: ami odakint, az oroszok, Kádár, Biszku birodalmában történik, az itthon, az alkotmányos tihanyi monarchiában érvényét veszti. Be kell állni az eresz alá, kivárni, míg elül az átmeneti marxista–leninista zivatar – tartották a katolikus hitben nevelkedett fiatalok.
De hiába nevelte vasutas apja, volt parasztlány anyja Somogyi Győzőt is e szellemben, a pubertással, kamaszkorral együtt őnála is megfogyatkozott a hit.
S itt kezdődnek a Somogyi körüli furcsa, rendhagyó mozzanatok. Melyekből, mert nincs hely, csak párat említek.
Az első mindjárt az, hogy keresztényi hitfogyatkozásából épp egy Bergen-Belsent járt, nagy tudású öreg zsidó nyelvtanár és filozófus emelte ki. Szilágyi Emő, ámbár ő maga óhitű volt, és a békepapokat meg békerabbikat kizárólag csak szidalmazni tudta, arra ösztökélte növendékeit, Győzőt és barátait, iratkozzanak csak az ő vallásuk szerinti katolikus teológiára. Ezenkívül még nagy hazafi, első háborús hadnagy is volt az öreg, úgyhogy végül ő oktatta – német nyelven – a kései ifjakat a magyar vitézség s ugyanakkor őfelsége, a császár tiszteletére. Ha nincs ez az egyebekben hóttszegény, kisnyugdíjas öregúr, talán se pap, se huszár nem lett volna Somogyi Győzőből.
De másfajta, szemléleti következményei is lettek ennek a dolognak. Aki ismeri Somogyi Győző grafikáit, festményeit, tudja, hogy előtte a bibliai meg galíciai zsidó, még maga Jézus Krisztus is, ugyanaz a kiszikkadt, bütykös, fancsali, seggbe rúgott figura, mint a magyar paraszt, a mélyépítő segédmunkás, a közhajdú.
Ezt az univerzális emberlátást persze a teológián is tanították. 1968-ban végzett. Utána napközben segédmunkásként dolgozó, este, vasárnap miséző munkáspap lett. Főleg fiatalokból álló gyülekezetéből mindjárt egyfajta bázisközösséget szervezett; rajzoltak, színházat, bábszínházat csináltak, betegeket ápoltak.
Csak egy nagy baj volt. Somogyi Győző átkozottul, már-már pogány módon kreatív és tehetséges fickó. Neki nem erőltetnie, hanem szinte visszafognia kell magát. Amikor celebrál, úgy kell visszafognia magát, hogy közben ne rajzoljon. Amikor rajzol, hogy ne fessen; mikor fest, hogy ne zenéljen, házfalakat rakjon, birkát nyírjon vagy lován karéjozzon. Az ilyen embert aztán bizonyos evilági hatalmasságok, nevezetesen a nők, fokozott ambícióval próbálják letépni az egyház kebeléről.
Egyszóval, hét esztendő után Somogyi Győző művészkedő papból keresztény világképű művész lett.
Talán csak azért, hogy ne szüneteljenek a rendhagyó mozzanatok, Somogyi Győző, aki igazi nyelvőr, ortológus; akinél tradícióféltőbb, ókatolikusabb, ómagyarabb művész szinte nem is létezhet, a magyar avantgárdok csoportosulásába keveredett bele. A korabeli források némelyike, teljesen rosszul és tévesen, ide is sorolja őt.
Somogyi Győzőt személyes és morális indítékok, de mindenekelőtt a diktatúra közbelépései terelték az avantgárd közelébe. Pedig tudta ő jól akkor is, hogy az avantgárd, bizonyos értelemben, a technokratikus univerzalizmus, vagyis hát a Sátán szócsöve. Ennek ellenére még mint zsákhordó munkáspap meghitt jó barátja lett Erdélyi Miklósnak, aki nemcsak atyja a magyar neoavantgárdnak, de mellesleg egyszerre volt hívője és tagadója a zsidó és a keresztény vallásnak. Amikor pedig Somogyi Győző látta, hogy politikailag meg rendőrileg mennyire nyomják ezeket a nyelvújítókat, ő sem tudott a Tihanyi Királyság tétlen alattvalója maradni.
Ennek következtében neki is kijutott. Különösen azután, hogy a színházi újítókkal, Halász Péterrel meg a ’72. március 15-i fellépése miatt bebörtönzött, rendőri felügyelet alatt álló Ulveczky Gáborral (lásd Beszélő ’91/11.) is összeszövetkezett. Ha az avantgárdot az határozza meg, hogy behívják a rendőrségre, kihallgatják, megfenyegetik, elveszik az útlevelét, akkor Somogyi Győzőt okkal számítják a csoporthoz.
Idelent, Salföldön meg az okozott nagy rendőri és pártfelzúdulást, hogy kint, az utcán mutatták be, miként győzi le Szent György a sárkányt. Mit akart ezzel mondani? – tudakolták Somogyitól a vizsgálat során.
Így, amikor Somogyi Győző 1980 elején a Szegényeket Támogató Alaphoz is odacsatlakozott, már nagy rendőri és egyéb tapasztalatokkal rendelkezett. A karitatív munkában még nagyobb is volt a tapasztalata, mint a szetásoknak, hisz munkáspapként ő már a hetvenes évek elejétől ápolta a betegeket, segítette a rászorulókat.
A képein is látszik, milyen közelről ismeri Somogyi a különféle nyomorúságokat. De nemcsak ezért, a mostani nyomoruk miatt elgyötörtek, csúfak, kizsigereltek Somogyi Győző alakjai.
Somogyi, aki egy ideig nem volt ellene az evilági haladással, újításokkal megbékélő reformteológiáknak, később felülbírálta magát. Tényleg radikálisan tradicionalista, királypárti, a rendi berendezkedés barátja lett. Tényleg úgy tartja, a középkor volt a csúcs. Ekkor emelkedtek magasba a katedrálisok tornyai, vetettek színes lángot a templomi üvegablakok. Ettől fogva csak lefelé megyünk. S a középkori csúcs idején az ember nem szép, nem diadalmas, hanem megváltásra váró, vacak kis görcs volt. Legfeljebb e ténytől kaphatott valami másodlagos, belső szépséget. Ezért kis görcsök Somogyi Győző képalakjai. A nagy hősök, híres huszárok persze kiemelkednek az átlagból. De még nekik is gyakran eláll a fülük, uborka az orruk, vagy keresztbe áll a szemük a sok tüzes egri bortól.
Alternatív
Egypár sovány esztendő, aztán Budapestből Bécs lesz; Győrből Klagenfurt, Debrecenből Regensburg. Nagyjából így néz ki a mai magyar liberális jövőképe.
Ebben a jövőképben mindössze egyetlen kicsi, de annál szorongatóbb kérdőjel marad. Mi lesz, ha nem így alakul? Ha menetközben elszökik a cél, elfogy az üzemanyag, nem bírja a zseb meg maga az útburkolat, a környezet, a természet az újabb megterhelést?
Tulajdonképpen e szorongás miatt zötykölődtünk, rozzant kétütemű járművünkkel, Somogyi Győző portája felé. Többé-kevésbé liberálisok és modernisták vagyunk, de távolról sem olyan magabiztosak, mint amilyennek látszódunk. Pláne most nem, ezen a hideg, esős nagypénteken.
„Ha így indultok neki, nem Regensburgba, ez ősi kultúrvárosba juttok, de Dallasba – mondja (vagy inkább mondhatná) Somogyi. Ahol se vár, se kolostor, se táncház, fonó, kutyakaparó. Csak aluljáró, felüljáró, bank, cash flow, drog, videó, Miki egér. A háttérben meg az égő, korommal füstölgő kutak, a rémítő nagy olajfolt az Arab-tengeren.”
Amióta megrendültek a moszkvai birodalom, az utolérő, sietősen habzsoló, brutális technokrácia alapjai, azóta Somogyi Győző fő aggodalma Amerika, az amerikanizmusnak nevezett jelenség felé fordul. Errefelé lesz a Sátán legkedveltebb szálláshelye, innét ugrik majd neki tetszetős árukínálatával Közép-Európa torkának – inti a rendszerváltásnak korán örvendezőket.
„Az Egyesült Európa viszont védelmet nyújthat” – folytatja. „Ennek megvannak a történeti gyökerei, a Res Publica Christiana az előképe!”
Ebbe a nagy európai keretbe viszont már nem eső után vett köpönyegben, későn felébresztett, mohó indusztriális ambíciókkal kellene bevonulnia a keleti népeknek. Hanem megfontolt posztindusztriális és ökológiai programmal. Ezt pedig úgy találjuk meg, ha testközelben, a helyi és még helyibb kultúrán keresztül teszünk szert a hasznos szokásokra és életmódra. Ezekből a kis mozaikokból állhat aztán össze a jó Európa.
Mert nem ám mint magyarok, magyar nemzet épülünk majd be a Somogyi-féle kultúrkontinensbe. Hanem mint helyi illetőségek, palócok, kunok, jászok, bunyevácok, tiszai emberek, dunai emberek. Megnyugtató lenne, persze, ha egy felülről leeresztett jó hatalom, egy bölcs király fogná össze ezt az egész nagy sokadalmat, jogarával időnként koppintván a kun fején, ha nem hagyja békén a jászt, vagy viszont. De azért ha nincs jobb, az egyesült európai köztársaság is megteszi.
A jó világ az, ahol az ember a műszaki javak túlfogyasztása nélkül is boldogságra lel, és érdemesnek tartja megvédeni a környezetét, mert különben megdöglik a lova, birkája. Ez a nemzetállam előtti, rendies és a nemzetállam utáni különnemű helyi részecskékből összerakott világ.
Nagyjából így tudnám összefoglalni Somogyi Győző alternatívságának elméleti részét.
Somogyi és Kerényi Dalma, a hetvenes évek közepe táján, azért vette meg akkoriban színtiszta romból álló salföldi portáját, hogy a saját példáján keresztül bizonyítson. Kommunát, kultúr- és bioközösséget, kézműves céhet, „koedukált kolostort” szerettek volna tető alá hozni.
Ezek a célok meg is valósultak, meg nem is. Aki manapság idelátogat, az emberkommuna, művészműhely, állatmenedék nehezen átlátható komplexumával találkozik Mindenesetre olyan állapottal, ami megelőzi a technokratikus világrendet és a nemzeti államot.
„Kérlek szépen, ha ezt meg ezt, meg ezt nem számítanám, akkor ez tulajdonképpen a liberális megközelítésmóddal is…” – kezdeném el legújabban fejtegetésemet. De nem folytatom, mert közben alábbhagyott az eső, és odakint rákezdtek a rigók. Félek is, hogy Somogyi, ez a madárszóval élő, híres huszár a végén még fültövön csap, ha nem hagyom abba…
Hivatkozott cikkek
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]