Gyurovszky S. László

Nyomtatóbarát változat

Ki ne emlékezne Antall József emlékezetes kijelentésére arról, hogy önmagát 15 millió magyar miniszterelnökének tekinti? Akkor Dél-Szlovákiában sokan úgy gondolták, hogy érdemes elviselni e „szenzációs” bejelentést követő szlovák gyanúsítgatásokat és kellemetlenségeket, hiszen minden bizonnyal gyakorlati következményei is lesznek. Sokáig úgy tűnt, hogy csalódniuk kellett. Egy szerencsés véletlen folytán aztán tavaly tavasszal napvilágot látott egy hír, miszerint a magyarországi fél harminc szlovákiai magyar diákösztöndíjat biztosít. Az igazi meglepetést viszont az okozta, hogy a hír közzététele idején már javában folyt a diákok kiválasztása, mégpedig a nyilvánosság teljes kizárásával, belső pártügyként kezelve a dolgot. Kiderült ugyanis, hogy a magyarországi illetékesek érthetetlen módon egy szlovákiai magyar politikai mozgalmat, a Duray Miklós vezette Együttélést bízták meg a kiválasztás lebonyolításával, és ők bizalmas ügyként kezelték ezt a közérdekű dolgot. Miután kipattant a botrány, az „illetékesek” dicséretre méltó erőfeszítéseket tettek a kiválasztás szalonképessé tétele érdekében, de arra kínosan vigyáztak, hogy a kiválasztás nyilvánosan továbbra is nehezen legyen ellenőrizhető. Az objektivitás kedvéért rendezett formális felvételi megbeszélésen egy gyermekpszichológus és egy középiskolái tanár választotta ki a harminc továbbtanulót, ám az továbbra sem volt világos, ki az igazi illetékes. A pozsonyi előfelvételin ott tartózkodó Balogh Júlia (Csoóri Sándor felesége) azt nyilatkozta az Új Szó munkatársainak, ő a minisztériumban dolgozik, ő foglalkozik a továbbtanulás ügyével, s beosztásánál fogva Dobos Lászlót, illetve általa az Együttélést bízta meg az ügy intézésével, mégpedig „személyes okokból”. Tovább bonyolította az esetet Bakos István nyilatkozata. A minisztérium főosztályvezetője azt közölte a szlovákiai magyar közvéleménnyel, hogy a minisztérium négy „köztiszteletben álló” szlovákiai magyar személyiséget bízott meg a kiválasztás lebonyolításával: Dobos Lászlót, Popély Gyula történészt, Gyurcsik Ivánt, az Együttélés külügyi titkárát és Duray Miklóst, történetesen valamennyien az Együttélés vezetőségének tagjai. Az eset óriási tiltakozást váltott ki a többi szlovákiai magyar szervezet körében, s abban valamennyien egyetértettek, hogy a helyzet kialakulásáért nem kismértékben a magyarországi minisztérium a felelős.

Tavaly ősszel a kisebbségi iskola közös kezelése céljából Pozsonyban létrejött az oktatási tanács. Munkájában részt vett a pedagógusszövetség, a diákszövetség, a kisebbségi magyar politikai mozgalmak, valamint a szlovákiai egyetemek magyar tanszékeinek a képviselői. A tanács felvállalta a magyarországi továbbtanulás ügyének pártsemleges és korrupciómentes kezelését is. A testület kizárólag megegyezéses alapon hozhatott döntéseket, tilos volt bármelyik fél leszavazása, és az oktatási tanács nevében csakis előzetesen megbízott küldöttségek tárgyalhattak. Úgy tűnt, hogy az így létrehozott szervezet életképes. Sikerült megegyezni az idén esedékes magyarországi ösztöndíjak odaítélésének és az esetleges felvételik megszervezésének alapelveivel, és a testület által megbízott tárgyalóküldöttség aránylag sikeres megbeszéléseket folytatott a budapesti minisztériumban. A magyarországi illetékesek viszont a tárgyalások során két dologban hajthatatlannak mutatkoztak. Elmondásuk szerint a magyarországi egyetemek nem hajlandók a szlovákiai magyarok nagyszámú felvételiztetésére, és ezért az előzetes kiválasztást Szlovákiában kell elvégezni. Budapest egyébként is csupán a felvételi vizsga lehetőségét biztosítja, de nem garantálja azt, hogy a 35 hely a szlovákiai magyarokat illeti meg. Elméletileg tehát előállhatott az a helyzet, hogy az idén egyetlen szlovákiai magyar középiskolás sem kerül magyarországi egyetemre. Később azonban fény derül a merev álláspont okaira… Az oktatási tanács képviselői a feltételek ellenére aláírták az egyezményt, a szlovákiai magyar sajtóban közzétették a továbbtanulási lehetőséget, és ezt követően a harmincöt helyre mintegy hatvan diák jelentkezett. Ebben a helyzetben hideg zuhanyként hatott Andrásfalvy Bertalan körlevele, mely arra szólítja fel a magyarországi egyetemeket, hogy lehetőség szerint utasítsák el a külföldi magyar diákokat. A levél tartalma annál megdöbbentőbb, hogy keltezésének időpontja megelőzi a minisztérium és az oktatási tanács által aláírt továbbtanulási egyezmény megkötésének időpontját.

Az eset Pozsonyból nézve kissé megalázónak tűnik. Az MDF vezette magyarországi kormányzat csupán harmincöt középiskolás számára biztosít felvételiztetési (nem továbbtanulási) lehetőséget, ám olyan feltételek mellett, melyek szinte lehetetlenné teszik a pozsonyi előzetes kiválasztás objektivitását, és a szlovákiai magyar illetékeseket sorozatosan korrupciógyanús helyzetbe hajszolják. Aligha hihető, hogy ez volna a kitűzött cél, de a magyarországi minisztérium ezzel kapcsolatos tevékenysége arról győz meg, hogy a jelenlegi hivatali apparátus részéről ez az ügyek intézésének természetes módja.

A szlovákiai magyarok megsegítése rendkívül nemes és tiszteletre méltó szándék. Sajnálatos azonban, hogy a kormányzat ilyen irányú törekvéseinek Szlovákiában elsősorban negatív következményeit érezni. És az ügyek mederbe terelésére fordított energia távolról sem áll arányban az elért eredménnyel. Úgy tűnik, itt volna az ideje a kisebbségeknek nyújtott segítségről folytatott korrekt magyar–magyar párbeszéd elkezdésének. Az érzelmektől és kölcsönös előítéletektől mentes tárgyalások minden bizonnyal segíthetnék az ideihez hasonló helyzetek elkerülését.

• Oktatás