Angster László

Nyomtatóbarát változat

A Deák téri általános

iskola Budapest egyik legjobb hírű iskolája, mely az 1948-ban megszüntetett nyolcosztályos evangélikus leánygimnázium épületében működik. Az egyház most visszakéri volt iskoláját, helyesebben azt az épületet, amelyben most a Deák téri iskola működik, s melyet „hanyagság” vagy egyéb ok miatt hivatalosan soha nem is államosítottak.

Az iskola széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, 1952 (!) óta tanítanak angol nyelvet, évekkel ezelőtt itt dolgozták ki a 12 osztályos iskola tervét, amit akkor nem sikerült megvalósítani. A Kodály-módszeren alapuló speciális ének-zene tanterv, a vizuális nevelés tanterve, az integrált anyanyelv–művészet–történelem tanterv és sok egyéb újítás született meg ebben a pedagógiai műhelyben.

Az önkormányzat egyelőre még nem kényszerült nyit állásfoglalásra, de úgy tűnik, az egyházi iskola pártján áll.

A történet kezdetét dr. Várnai Andrásné, a tantestület által választott bizottság tagja mondja el:

„1989 végén a Heti Világgazdaság közölt egy listát, ami az egyházak által visszaigénylendő ingatlanokat tartalmazta. Amikor megláttuk ezen a Deák téri iskolát, megkérdeztük az egyházat közelebbi szándékai felől. Akkor semmi konkrétat nem sikerült megtudnunk, és csak 1991 márciusában értesültünk a Tv-híradóból, hogy az épületben 1992-től evangélikus gimnázium működik majd. Néztünk egy nagyot.

Többszöri sürgetésünkre létrejött egy találkozó, amelyen az egyház és az iskola képviselői és a volt diákokból alakult »Deák Téri Evangélikus Leánygimnázium Öregdiák Baráti Kör« egyes tagjai vettek részt. Mint kiderült, ez a kör szorgalmazta leginkább, hogy az egyház visszakapja az iskolát. Ezen a találkozón jelezték, hogy a tanári kar egy részét az új iskola átvenné, de nem kaptunk választ legégetőbb kérdéseinkre, például arra, hogy mit jelent a gyakorlatban az egyházi irányítás. Válasz helyett felolvastak egy 1938-as esküszöveget, amire szándékuk szerint az itt tanítóknak is fel kellett volna majd esküdniük, s amiben többek között a felettesek felé kötelező feltétlen engedelmesség is szerepelt. Ezt a későbbiekben úgy-ahogy visszavonták.

A következő lépésben november 27-i dátummal mindenki kapott egy aláírandó nyilatkozatot, melyet tizennégy napon belül vissza kellett volna küldeni. Ezen mindenki tudomásul veszi az iskola egyházi gimnáziummá való átszervezését, és közli, hogy részt kíván-e venni az új iskola munkájában. A nyilatkozat a nyilatkozó vallási hovatartozására is kitért.”

A tantestület egy emberként megtagadta az aláírást. Ellennyilatkozattal fordultak a polgármesterhez és az önkormányzathoz, melyben elismerik az egyház jogát arra, hogy a tulajdonát képező épületben iskolát nyisson, de kijelentik, hogy a jelenlegi iskola mint intézmény megszüntetésével nem értenek egyet, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az intézmény egy új épületben tovább működhessen. Érveik mellé a szülők nagy többségének aláírásával ellátott támogató nyilatkozatot is csatoltak.

A dolog külön érdekessége, hogy mind ez idáig

az önkormányzat

hivatalosan nem értesült az egyház szándékáról. A polgármester és dr. Harmati Béla püspök azonban aláírt egy szándéknyilatkozatot, miszerint „Budapest-Belváros Önkormányzata és az Evangélikus Egyház 1991. október 31-én megállapodott arról, hogy a gazdag történelmi hagyományokkal rendelkező Deák téri iskola 1992 szeptemberétől nyolcosztályos egyházi középiskolaként nyitja meg kapuit”. Az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvény értelmében a visszaadáshoz először önkormányzati testületi döntés szükséges, ez a téma azonban eddig nem került a testület elé, ezért a megállapodást az iskola érvénytelennek tartja. A tantestület szándéka most az, hogy jogi képviselőjük – egy szülő – segítségével az önkormányzatot a törvény betartására szorítsa.

Dr. Bartal Sándor (SZDSZ), az V. kerületi oktatási bizottság egyházi ügyekkel foglalkozó tagja elmondta, hogy már csak hivatalánál fogva is szívén viseli a pedagógusok ügyét, de az egyház igényét is jogosnak tartja. Legjobb megoldás szerinte az lenne, ha az iskola tovább működhetne egy másik épületben, de erre nem sok esélyt lát. Azt viszont nem érti, hogy azok a tanárok, akik tehetik, miért nem igazolnak át az evangélikus iskolába, hiszen ettől számukra lényegében alig változna valami. Szerinte itt bizonyos erők mesterségesen akarják megőrizni a tantestület egységét. Ha majd egy ember megtöri a jeget, és mégis elvállalja az egyházi iskolában való tanítást, sokan boldogan fogják őt követni. Azt is elmondta, hogy – bár ő ebben nem szakember – szerinte a törvény csak akkor írja elő a testületi döntést, ha az ingatlant az egyház visszaigényli az államtól, illetve önkormányzattól. Márpedig a jelen esetben a tulajdonjogban nem esett változás, az épület mindig is az egyházé volt és maradt, ennek megfelelően nem kell semmit visszaigényelni. Abban is biztos, hogy ha mégis a képviselőtestület elé kerülne az ügy, az minden további nélkül megszavazná az épület visszaadását.

Mihályi Gábor V. kerületi polgármester az ügy lezárása előtt nem kívánt nyilatkozni.

Az egyházon belül is viták folytak az indítandó iskola típusával kapcsolatban. A baráti kör tagjai a leánygimnáziumot akarták új életre kelteni, hogy kiküszöböljék a koedukáció okozta torzulásokat. Más elképzelések szerint az általános iskolai osztályokkal párhuzamosan indított nyolcosztályos gimnázium koedukált lenne, és folyamatosan szorítaná ki az általános iskolai osztályokat. Az iskola felszerelését – a baráti kör javaslata szerint – az evangélikus iskola „jogos tulajdonként” használhatná. Az egyház többek meglepetésére

új tervvel

állt elő. Dr. Harmati Béla püspök az V. kerületi önkormányzaton tartott gyűlésen kijelentette, hogy június 30-ával az egész mostani iskolát az alsó tagozattal és a teljes tanári karral együtt átveszik, és az épületben 12 osztályos egyházi iskolát indítanak. Egyes szülői vélemények szerint ezzel meg akarják törni az egyébként erős társadalmi ellenállást arra hivatkozva, hogy így az iskola által képviselt értékek az új iskolában hiánytalanul megmaradnak.

A következő találkozó az iskola tanárai és az egyház képviselői között január 17-én zajlott le. A tanterembe az egyház képviselői a tanárokon kívül senkit sem engedtek be.

Dr. Schulek Mátyás, jelenleg fasori tanár (pletykák szerint a kiszemelt Deák téri igazgató) elmondta, hogy az új koncepció részben kompromisszumot kereső gesztus, de mindig is volt egy csoport az egyházon belül, amely az alsó tagozat átvételét is szorgalmazta, csak régebben ezt dr. Harmati Béla püspök nem tartotta lehetségesnek.

Az új tervek szerint szeptemberben még a jelenlegi feltételekkel vennék föl – két osztályba az eddigi három helyett – az első osztályos gyerekeket, s elindítanának egy evangélikus gimnáziumi osztályt is (a 15 éves korosztály számára). A „régi” osztályokban a hittan még fakultatív maradna, az „újakban” már kötelező lenne. A tantestületben is történnek majd bizonyos cserék, az új tanárokat vallási szempontból is megválogatnák. Schulek Mátyás azt is elmondta, hogy a férőhelyproblémák megoldására – szerény számítások szerint 14 plusz tanteremre lenne szükség – az önkormányzattól, pontosabban Mihályi Gábor polgármestertől és Szekeres Varsa Vera oktatási bizottsági elnöktől igen határozott ígéretet kaptak.

Schulek Mátyás a tantestület által fölvetett kérdésekre – kollektív szerződés, szakszervezeti jogosítványok, a tantestület egyetértési joga – az Evangélikus Zsinat döntése előtt nem tud válaszolni. (Mint kiderült, ez a döntés akár évekig is elhúzódhat.)

A szintén jelen lévő dr. Havas Gáborné Bede Piroska, a „Baráti Kör” egyik fő szervezője szerint is az önkormányzatra tartozik a férőhelyprobléma megoldása, hiszen az adott helyt az új elképzeléseknek. Elmondta, hogy tapasztalata szerint az oktatás színvonalát mindenhol lehet emelni – itt is –, és hogy az evangélikus iskola csak többet nyújthat, mint egy állami. Kifogásolta az újságok és a tv magatartását, mert szerinte mindez nem nagyközönség elé való téma, „nem jó a dolgokat éretlenül olyan közönség elé vinni, amelynek ez nem ügye”.

A tájékoztató után a tanáriban csata utáni hangulat.

Nem értik, mi a bajunk

– mondja Albert Lászlóné tanár. Ebben az iskolában mindenki egyéniség lehetett, programokat, terveket vihetett végig, és lehet, hogy egy kissé beteges a gondolkodásunk, de mi továbbra is ilyesmit szeretnénk… De arra a kérdésre, hogy az elképzeléseinkből mit hajthatnánk végre, semmi választ nem kaptunk.

Szerintük egy tanár legyen tisztességes, jó munkavállaló, aki bemegy, letanítja az óráját, hazamegy – ők így gondolkodnak. Nálunk pedig igazából délután kezdődik az élet. Amikor azt mondjuk: viselkedésmód, kultúra, program, terv, testület – csak néznek ránk, és nem értik, mit nem értünk.

Ebben a korban a tanítónéni az, aki példát mutat, aki erkölcsi, gondolati téren a legerősebben hat a gyerekre. Ha mindenre én tanítom őket, de nem veszek részt velük az istentiszteleten és a konfirmációs előkészítőn, akkor a gyereknek valahol nem stimmel a dolog. Ha meg én nem lehetek az, aki, akkor régen rossz…

Várnai Andrásné: most az egyház is és az önkormányzat is boldogságban úszik, mert megoldódott minden probléma. A püspök úr kijelentette, hogy „ragaszkodom az egész iskolához”. Ez azt jelenti, hogy a felszereléshez, a bútorokhoz, a tanárokhoz, mert enélkül nem lehet beadni az iskolaalapítási kérelmet sem. Teljesen nyilvánvaló, hogy nekik ez egy alapfeltétel, hogy egy darabig mi is itt maradjunk meg minden, ami most itt van. Azt is érzem ugyanakkor, hogy Schulek Mátyás most igyekszik az elkövetett hibákat helyrehozni. Én őszintén mondom, hogy becsülöm őket, és úgy érzem, ők is becsülnek minket. Csak mást akarunk, más az alapvető érdekünk.

Én azt hiszem, hogy azt képzelték, hogy a társadalom sokkal fogadóképesebb lesz az egyházi iskolákra, hogy 43 év borzalmai után most valami küldetéstudatos megváltást hoznak az iskolákra, de ez nem egészen így van.

Albert Lászlóné: Én nem értem az önkormányzatot sem, hiszen törvény adta joga, hogy kártérítést kérjen egy elkülönített alapból azért, hogy minket hozzásegítsen ahhoz, hogy megmentsük és továbbvigyük ezt az értéket, amit az iskola jelent. Emellett maximálisan támogathatta volna az egyház törekvéseit is. Hogy miért nem teszi ezt, miért akar a polgármester kisstílűen mielőbb megszabadulni az egésztől, nem tudom. Amikor az önkormányzatot mint az iskola fenntartóját kértük, hogy segítsen, a polgármester azzal érvelt ellenünk, hogy mekkora érték, fog születni a kerületben, ha az evangélikus „tömb” a Deák téren helyreáll. Kiadta a szándéknyilatkozatot, és később egy találkozón kiderült, hogy még csak nem is ismerte az iskolánkat. Az igazgatónkkal négy hónapig nem volt hajlandó találkozni!

Én azt hiszem, mindkét oldalon csak fegyvertények kellenek: az egyháznak az, hogy visszaszerezte az iskoláját, az önkormányzatnak az, hogy bebizonyította: nem vallásellenes. Az, hogy mindezek mögött munka van, élet, az nem érdekes. Azelőtt is voltak bürokrata, érdektelen emberek, de valahogy kicselezhetőek voltak. Most ez sem megy valahogy.

• Oktatás