A piaci terápia
Lényege: piacképes ötletek, vállalkozói elképzelések megvalósításának felkarolása. Az ötlettől a megvalósításig hosszú út vezet. Stációk, melyeket a „bérmunkásnak” a „vállalkozóig” végig kell járnia. A munka kollektív, a klubba tömörült ötletgazdák egymást menedzselve, segítve, együtt, majd külön-külön teremtenek maguknak kis egzisztenciát. A finanszírozás jórészt a résztvevők zsebének és anyagi teherviselésének függvénye. A programot menedzselő cég (kft.) meghitelezi az előzetes költségeket, majd az üzleti haszonból részesedik.
Az egzisztenciális terápia
A vállalkozóvá válás másik lehetősége az egyéni út. Ebben segíthetnek azok az üzleti tanácsok, melyeket az erre létrehozott cégek (többnyire nonprofit alapon) adnak. A munkanélkülivé vált – váló – munkásnak, alkalmazottnak vagy értelmiséginek be kell menni a tanácsadó szolgálat épületébe, ahol ingyen és bérmentve foglalkoznak vele. A türelem véges, maximum két bukást finanszíroznak. A tanácsadáson túl az üzlet felé sóvárgó delikvensnek mindent magának kell csinálni. A tanácsadó cég – nonprofit jellegét megőrizve – magánpénzügyi szervezetek rendszerébe illeszkedik bele (bankok, biztosítók stb.).
Szociális terápiák
Munkanélküliek csoportokba, szervezetekbe tömörülve nem akarnak semmilyen vállalkozást elkezdeni, egyszerűen helyzetük értékelésére, értelmezésére törekszenek. Így fenntartják azt a „kommunikációs teret”, amit egyébként állástalanságukkal elvesztettek volna. A szervező központ lehet a munkaerőpiac mozgásában fontos szerepet játszó – egyébként technikai – szereplő, pl. egy hirdetési újság vagy egy-egy kerületi, kisebb települési önkormányzat is.
A válás terápiája
E terápia az elbocsátások egyik kritikus mozzanatának, a munkahelytől történő megválásnak gyötrelmeit enyhíti. A nem nyilvános folyamatok, a szavakkal és az emberi sorsokkal való játék az elbocsátási alkukban roppant fontos. Erőfitogtatás ez a javából, a vállalatnál megmaradt munkaerő betörését éppúgy szolgálja, mint az elbocsátottak további munkáséletére szóló figyelmeztetését. A programok enyhítő hatása az alkuk nyílttá tételén túl abban áll, hogy a munkaszervezet működéséhez szükséges „bizalmi háztartás” regenerálódik. Együttműködés alakul ki a gyárkapun kívülre rekedtek és a helyi munkaerőpiac más partnerei között is. A költségek magasak. Egy „kulturált elbocsátási kampány” lebonyolítása elérheti a cég veszteségének nagyságát. A finanszírozásban – de csak abban – különböző nemzetközi hitelekkel részt vesz az állam, viszont a programcsomag lebonyolítója lehet bármelyik munkaerő-piaci szereplő – megfelelő szakértői háttérrel.
Az új munkahely terápia
Hosszú folyamat – és a mai gazdasági krízisben ritka kivétel – amikor új munkahelyet, megfelelő munkakörülményeket talál magának a munkanélküli. Bizonyos körzetekben, ahol a munkahelyteremtés, vállalkozóvá válás nem kapcsolható össze, korlátozott munkaerő-kereslettel kell gazdálkodni. Társadalmi alkuban szükséges azt a kérdést rendezni, hogy ki marad otthon, ki részesülhet részmunkaidős vagy egész napos foglalkoztatásban. A megnyugtató döntésekhez a munkaerőpiac hagyományos partnereinek és az érintetteknek az érdekegyeztetése kell. A program ezeket az egyeztetőfórum-rendszereket szervezi, azok eredményeit menedzseli a szó legszélesebb értelmében. Komplex területi és regionális munkaerő-piaci politika alapjait rakja le. Intézményeket, új megoldásokat hoz létre és finanszíroz. Pénzügyi hátterének szilárdsága egyfelől a partnerek erőforrásainak nagyságától függ, másfelől az egyik aktor – lehet nemzetközi munkaügyi szerv vagy alapítvány – az állam hajlandóságától is. Ennek ellenére nem állami program, mert nélkülözi az állam közhatalmi erőfitogtatását.
Átképzések terápiája
Olyan átképző tanfolyamokról van szó, melyeknek szervezője, lebonyolítója, programadója szintén nem közhatalmi szerv, még akkor sem, ha pl. országos intézet (egészségügyben vagy a kutatásokban). A tanfolyamok résztvevői a szociális szolgáltatások területén kapnak képzést, hiányzó tevékenységeket pótolnak, vagy egész egyszerűen új szakmát teremtenek. A hallgatók maguk többnyire az egyik legveszélyeztetettebb társadalmi csoportot alkotó fiatal munkanélküliek. A pénzügyi hátteret a munkanélküli segély és az átképzési támogatás sajátos megállapodással újra elosztott összege jelenti. A vállalkozás maga nem hoz nyereséget, de a résztvevők – tanárok, pedagógusok, szervezők – honoráriuma kigazdálkodható. A munkanélküli szakmához jutva, új esélyekkel léphet a munkaerőpiacra, s – éppen az átképzésnek a szociális szolgáltatásokhoz való szoros kötődése miatt – valamiféle foglalkoztatási biztonságra tehet szert.
A gondozás terápiája
A különböző családsegítő központok és szociális gondozó hálózatok korán észlelték, hogy a munkanélküliség megjelenésével jórészt az ő klienseik kerülnek veszélybe. Reakciójuk a szolgáltatások kibővítése, új csoportok felállítása volt. Nemcsak a szociális gondozás, hanem a pszichológiai tanácsadás, a családterápia új formája – alkalmazkodva a munkanélküliség családra nehezedő terheihez – is helyet kapott munkájukban. A jórészt szociális problémák kezelésére létrehozott hálózat meglevő erőforrásaiból tud gazdálkodni, részükre a többletfeladat ellátásáért többleterőforrást senki sem biztosított. A gondozók rutinja, szakismerete, lényeges segítséget jelenthet a leszakadt, a munkaerőpiacról véglegesen kiszoruló családoknak.
A Schwarz-terápia
A típus ismertetőjegye a szervezetten működő munkaerő-piaci intézményrendszer elutasítása. A munkanélküli segély, vagy járadék – különösen ha magas volt a fizetés – jó kis jövedelemkiegészítés a második, harmadik gazdaságban megszerzett vagy illegális külföldi munkajövedelem mellett. Stabil pénz ez is, mint korábban a munkabér volt. Sajátos világ, melyről nem egyhamar lesz információnk. Az adatgyűjtés ugyanis az érintetteknek életveszélyes. Az illegális munkaerőpiacok társadalma összetett és vegyes csoportokból áll minden tekintetben. Témánkhoz tartoznak a budapesti – és környéki – munkaerőpiacok éppúgy, mint a nyugati határszél reggel autóba ülő és Ausztriába átruccanó társasága. A pénzügyi háttér sokszínű, mint ahogy a „munkaközvetítők” hálózata is az.
Leírásunk nem teljes és nem is végleges. Elméleti összegzés helyett ezért csak három tényre szeretnénk a figyelmet felhívni.
Először arra, hogy a terápiák mindegyike egyedi és sajátos, hatásában részleges. Pl. bizonyos csoportokat támogat, megvalósításukhoz néha egymásnak is ellentmondó logikájú pénzügyi menedzselés szükséges. A programok nem tudják a feszültségzóna egészét befogni és lokalizálni. Ez természetes, mivel különböző munkanélküliségi típusok vannak, amelyeknek kezelési módja eltérő. De attól, hogy ez természetes, még szükség van átfogó programra. (Nem szükségképpen kell államközpontúnak lennie.)
Másodszor a társadalom – hál’ istennek – nem vár, hanem cselekszik. Az ölbe tett kéz nem jellemző még a munkanélküliek – amúgy generálisan tehetetlennek és szerencsétlennek bélyegzett tömegére sem. A társadalom előbbre jár, mint a társadalmat vezényelni akaró(k) politikusai.
Harmadszor a megoldások és különböző típusú terápiák választéka szélesebb, mint bármelyik nyugat-európai társadalomé. Az ötletgazdagság meglepő. Az előny a társadalomnál van, az állam küszködik lépéshátránnyal. (Legújabban skandalum: megyei munkaügyi szervezetek vezetőinek hónapokig tartó kinevezése.) Azoknak sincs igazuk, akik a társadalom fejletlenségéről írnak, nyilatkoznak, hiszen szavaikkal közvetetten az erős állam pártjára állnak. A magyar társadalom innovációs mintái a szemünk előtt bontakoznak ki, vak, aki nem veszi észre.
Végül az innovációs minták gazdag, európai szintű választéka sem jelenthet felmentést az állam kötelező feladata alól. A munkaügyben is meg kell teremteni a korszerű szakmai alapelveken nyugvó közigazgatást, és az ehhez csatlakozó programokat. Ennek elmaradása esetén a társadalom más partner után fog nézni.
- Belföld [6]