Beszélő: Hogyan határoztad el, hogy politikai szerepet vállalsz?
– Középiskolás korom óta mindig volt bennem közéleti érdeklődés. Odáig mindig eljutottam, hogy a társaim megválasztottak. Ennél tovább azonban soha nem: a küldöttek küldöttének valahogy már nem választottak meg.
Beszélő: A KISZ-es múlttal manapság aligha dicsekszik képviselőjelölt. Inkább az a szokásos, hogy hivatásos vallásüldözők a mély vallásosságukra emlékeznek.
– Azok között a keretek között próbáltam tenni valamit, amelyek a rendelkezésre álltak. Az egyetemen az évfolyam gazdasági tagozatának voltam a KISZ-titkára három éven keresztül. Ebben az időben a „mozgalom” belső tartalmát már alapvetően mi magunk határoztuk meg. Így például a karon – a szegedi egyetem jogi karán – sikerült három éven át megünnepelni március 15-ét.
Beszélő: Rögtön érettségi után felvettek a jogra?
– Nem. Először katonai főiskolára jártam, repülőműszaki tagozatra. Húszévesen búcsút mondtam a katonai pályának, de minthogy akkor még két év volt a katonaság – le kellett húznom nyolc hónap sorkatonai szolgálatot.
Beszélő: Miért határoztad el, hogy mégsem leszel hivatásos katona?
– Rájöttem, hogy az elvek és a tettek, a szavak és a gyakorlat igen messze esnek egymástól. 1973. szeptember 11-én egy hadgyakorlaton vettünk részt. Az eldugott rádiókon hallgattuk a chilei elnöki palota ostromának legfrissebb híreit. Ott ültünk a felfegyverzett repülőgépek alatt, miközben Chilében hozzánk hasonló repülősök lőtték a védtelen elnöki palotát. Tarkón vágott a gondolat, hogy mit érnek a fegyverek, mit ér az erő, ha nem igazságos ügy érdekében alkalmazzák.
Beszélő: Szűkebb szakterületed a gazdasági jog…
– Édesapám állami gazdaságban dolgozott, tőle sok mindent láttam, tapasztaltam, így amikor egyévi levelezés és munka után végre bekerültem a nappali tagozatra, akkor a gazdaság belső mozgása, mechanizmusa volt az, ami igazán érdekelt. Mégis hosszú időn keresztül nem tudtam, hogy mi akarok lenni. Végül a pályázati rendszer szorító hatására helyezkedtem el Nyíregyházán, a megyei tanács mezőgazdasági osztályán. Másfél év múlva adódott egy lehetőség, hogy ügyvédjelöltnek visszamehessek Kossuth városába, Sátoraljaújhelyre. Talán ez a félév volt életem legszebb hat hónapja. Ott tanultam a legtöbbet, igazi kollektívában éreztem magam. Mégsem lehettem ügyvéd. Megnősültem, gyerek született, elkezdtünk építkezni, mint a legtöbb magyar fiatal sorsába, ez is beleszólt. Az ügyvédség helyett inkább egy fix fizetésű munkahelyet választottam, egy látszólag jól prosperáló szövetkezetet, amelynek azonban a vezetőit tíz hónap múltával elvitte a rendőrség. Utóbb családi gondjaim támadtak, elváltam.
Beszélő: Ezután kerültél a bíróságra?
– Szétnéztem magam körül, és elkezdtem gondolkodni, hogy jól csináltam-e az eddigi életemet, a mellékállásokkal, a szőlővel, a cukorrépával, a pénz utáni hajszával. Ekkor határoztam úgy, hogy most ennek vége, ezt befejezem. És elmentem egy szegényházba, amit úgy hívnak, hogy bíróság. Bíróként elsősorban vállalkozók jogvitáit, illetve gazdálkodó szervezetek közötti jogvitákat tárgyaltam. Szerencsém volt, mint férfinak megadatott a választási lehetőség.
Beszélő: Hogy érted ezt?
– A bírói kar 80 százaléka nő. Hölgyek tartják az egészet a hátukon. Tőlük nem kérdezik meg, hogy mit szeretnének csinálni, hanem amikor leteszik a szakvizsgát, közlik velük, hogy itt és itt van hely.
Beszélő: ’89-ben, a rendszerváltozás kezdetén bekapcsolódtál a politikai életbe?
– A korábbi, a KISZ-es múltam ellenére távol maradtam az egypárttól. A bíróságon az, hogy nem voltam párttag, azt jelentette, hogy nemigen léphetek feljebb szakmailag, nem lehetek megyei bíró. Amikor az egyesületi törvény megszületett, és elemi erővel tört fel a társadalomból a szervezkedés igénye, akkor előbb a Magyar Jogász Egyesületen belül megalakuló bírói tagozatnak voltam az egyik szervezője, később pedig a Magyar Bírói Egyesület alapító tagja, majd a társaim bizalmából egyik elnökhelyettese. A pártbeli tevékenységet a ’89 őszi alkotmánymódosítás megtiltotta a bírók számára.
Beszélő: Miért döntöttél úgy, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben vállalod a képviselőjelöltséget?
– Tavaly tavasszal a választási kampány idején itt, Szerencsen összehoztunk egy – talán kicsit fellengzősnek hangzik – nemzeti kerékasztalt. Azt szerettem volna elérni, hogy üljenek össze a választásokban érdekelt partok, és ott beszéljék ki magukból az első szabad választással kapcsolatos gondokat, nehézségeket. Ennek a nemzeti kerekasztalnak a közbizalom alapján én voltam a levezető elnöke. Meghívtam egy walesi nyelvész ismerősömet, aki kiválóan beszél magyarul, sokat tanultunk tőle az angol demokrácia működésének hétköznapi dolgairól. Az őszi önkormányzati választásokon a választási bizottság elnöke voltam, mert a tavaszi szereplésem alapján úgy ítélték meg, hogy tudok objektíven és elfogulatlanul működni.
Beszélő: A szórólapon, amelyet most a választásra készítettek, főleg a helyi problémákról, a válságövezet speciális problémáiról írsz. A mai választási gyűlésen viszont arról beszéltél, hogy intézményekben kell gondolkodni, a parlamenti képviselő feladata, mondtad, hogy olyan intézményeknek és olyan törvényeknek a megteremtésén fáradozzon, amelyek túlmutatnak egyetlen válságövezet problémáinak a kezelésén.
– Nem hiheti senki, hogy akár a Borsod megyei tizenegyes körzetre, akár más körzetre, volna egyedi megoldás. Ebben az országban most sokkal több a válságövezet, mint ahány miniszter ül a kormányban. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy a polgár vagy a vállalkozó számára tiszta viszonyok teremtődjenek, kiszámítható állami beavatkozás, kiszámítható szabályozás, a tulajdonviszonyok, egyértelmű és végleges rendezettsége, hogy lehetséges legyen hosszabb távra gondolkodni. Képtelenség lenne azt mondani, hogy majd jön egy új kormány, és félresöpri azt, amit eddig alkottak.
Beszélő: Hány választói gyűlésen vettél részt a kampány kezdete óta?
– Az az igazság, hogy nem számolom. Egy kicsit más választási kampányt folytatok, mint a kollégák többsége. Ők úgy próbálkoznak az érdektelenség ellen védekezni, hogy minden egyes gyűlésre visznek magukkal egy országos hírességet vagy legalább egy országgyűlési képviselőt. Én azt hiszem, hogy azok a választók, akiket egyáltalán érdekel egy-egy jelölt, nem azt akarják hallani, hogy mit ígér, hanem arra kíváncsiak, hogy szóba tud-e állni a választóival.
- Belföld [5]