Beszélő: Murry úr, arra kérem, mutassa be néhány szóban az AFL–CIO-t.
Jim Murry: Az AFL–CIO kb. 14 millió amerikai munkást képviselő szakszervezeti szövetség. Tagjaink között egyaránt megtalálhatóak a helyi kis szervezetek, városi és állami szintű szövetségek és nagy országos szakszervezetek. A munkásmozgalom az Egyesült Államokban több mint 100 évre tekinthet vissza, azonban az AFL–CIO az 50-es évek közepén vált igazán erőssé, amikor az ipari, elsősorban építőipari szakszervezetek csatlakoztak hozzánk. A különböző államokban lévő szövetségek és a több ezer helyi szervezet önálló döntési joggal rendelkezik. Olyan határozatokat is hozhatnak, amelyek az AFL–CIO központi döntésével adott esetben nem állnak összhangban. Ily módon a mi demokráciánkban a munkásoknak nemcsak ahhoz van joguk, hogy ne értsenek egyet a kormányzattal, hanem ahhoz is, hogy ne értsenek egyet a szakszervezetekkel és a szakszervezeti vezetőkkel. Véleményem szerint elsősorban ez az, ami stabilitást és erőt ad az egész országnak.
Beszélő: Hogyan teremtik elő a fenntartásukhoz szükséges pénzügyi hátteret?
J. M.: A szakszervezeti tagok egyrészről tagdíjat fizetnek a saját helyi szervezetüknek, másrészről úgynevezett fejadót fizetnek a tagszervezeteket tömörítő városi és regionális szövetségeknek. Ez utóbbi összege változó, függően az adott régióban lévő tagok számától. A helyi szakszervezetek a befolyt tagdíjak egy részét szintén fejadó formájában az állami szintű szövetségeknek fizetik be. Azonban minden tagszervezetnek jogában áll úgy dönteni, ha a tagok többsége úgy határoz, hogy nem támogatják a városi vagy az állami szövetséget. Jogukban áll az is, hogy bármikor kilepjenek az AFL–CIO-ból.
Beszélő: Mi az oka mostani magyarországi látogatásuknak?
J. M.: Elsősorban azért jöttünk, hogy ismételten kifejezzük támogatásunkat a Liga mellett. Az egész országot bejárjuk, megbeszéléseket folytatunk a Liga különböző szervezeteinek képviselőivel, és megpróbáljuk átadni az amerikai szakszervezeti mozgalomban szerzett tapasztalatainkat. A munkásokat arra bátorítjuk, hogy a Ligát támogassák a választások során.
Beszélő: Milyen tapasztalatokat szereztek a látogatás alatt?
J. M.: Nagyon izgalmas időszakban érkeztünk ide, és rendkívül örülünk, hogy Magyarországon az új törvénynek köszönhetően végre szabad választások lesznek. De az az érzésem, hogy itt az ideje végre a részletekben is megegyezni a választásokkal kapcsolatban. Olyan problémákra gondolok itt, mint hogy hol legyenek a szavazóhelyiségek, hogyan lehet majd szavazni, s mi garantálhatja a választások tisztaságát. Úgy tapasztaltuk, hogy a Liga tagjai körében nagy a lelkesedés, és bíznak a választások sikerében. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a szabad szakszervezetek nagy hátránnyal indulnak a versenyben. Sokkal kisebb anyagi lehetőségeik vannak választóik eléréséhez, mint a volt kommunista szakszervezeteknek, és természetesen 40 éves múltra sem tekinthetnek vissza, ami ebben az esetben hátrányokkal is jár. Mi mindenesetre reménykedünk a Liga sikerében, de aktivistáik számára nem lesz könnyű dolog megértetni az emberekkel, hogy valójában mit is jelent az, hogy szabad szakszervezet.
Beszélő: Elképzelhető, hogy különböző okok miatt a választások után továbbra is az MSZOSZ marad a legerősebb szakszervezeti tömörülés Magyarországon. Ebben az esetben önök el fogják fogadni őket legitim partnerként?
J. M.: Ahogy ma a sajtótájékoztatón Don Slaiman kollegám is elmondta, a kommunista szakszervezetek az előző rendszerben a hatalmat és nem a munkásokat képviselték. Vezetőiket a kommunista párt választotta, vagyonukat nem a munkások kezelték, s a vezetőség döntéseibe nem volt beleszólásuk. Mi nem ismerjük el őket csak azért, mert most megváltoztatták a nevüket. Mielőtt elfogadhatnánk őket, be kellene bizonyítaniuk, hogy valóban a munkásokat képviselik. Nagyon sok volt kommunista szakszervezet kéri az AFL–CIO támogatását, de mi csak a szabad szakszervezeteket ismerjük el. A választások kimenetelétől függetlenül továbbra is a Ligát fogjuk támogatni, hiszen ők a mi testvéreink.
Beszélő: Mi a véleménye az MSZOSZ vagyonátmentési kísérletéről?
J. M.: Nem akarunk igazán beleszólni ebbe a vitába, mert úgy erezzük, hogy ezt a problémát csak önök oldhatják meg. El kell mondanom azonban, hogy számunkra nagyon nehéz megérteni azt, hogy egy törvényt annak elfogadása után egyszerűen semmibe vegyenek. Ha ez az Amerikai Egyesült Államokban történne, ott a bíróság tilalmat rendelne el az eladásokra vonatkozóan. Egy törvény ignorálása ugyanis bűncselekménynek minősül. A tilalom után bírósági tárgyaláson döntenék el, hogy a szakszervezet megszegte a törvényt, mielőtt a tilalom feloldásáról egyáltalán beszélhetnénk. Nem ismerjük igazán az önök jogrendszerét, és valószínűleg ezért nem értjük, hogy ilyesmi egyáltalán hogy fordulhat elő. Van egy másik, számunkra meglehetősen nehezen feldolgozható élményünk is. A gyárakban sok helyütt azt tapasztaltuk, hogy a vállalati vezetésnek rendkívül jó a kapcsolata a volt kommunista szakszervezetekkel, és mindent megtesznek, hogy az embereket lebeszéljék és elijesszék a szabad szakszervezetek támogatásától. Nálunk ez sem történhetne meg, mert Amerikában ez is törvényszegésnek minősül. Törvényellenes az, hogy a munkaadók beleszóljanak abba, hogy a munkavállalók milyen szakszervezetet választanak.
Beszélő: A munkavállalók közül sokan tartanak a nyugati tőke beáramlásától, félve attól, hogy érdekeiket a tőkével szemben még nehezebben tudják érvényesíteni. Önnek mi a véleménye erről?
J. M.: Ez a kérdés gyakran felmerült országjárásunk során. Mi ilyenkor rendszerint azt hangsúlyozzuk, hogy nagyon fontos, hogy minden munkás megőrizze az identitását. Az identitását mint emberi lény és mint szakszervezeti tag; mind erkölcsi, mind politikai értelemben. A szakszervezeteknek mentesnek kell lennie mind a kormány, mind a munkaadók befolyásától. Szabad szakszervezetekről beszélünk, ahol a munkások szabadon döntenek. Ami a nyugati tőkét illeti, az az érzésem, hogy az elkövetkező időben egyre többen és többen fognak befektetni Magyarországon. A tőke, mint jól tudjuk, mindig a stabilitást keresi. A múltban önöknél a munkásokat nem a szakszervezetek képviselték, ez a kormányzat és a munkaadók dolga volt. Ez nem túlzottan szerencsés helyzet a gazdasági stabilitás szempontjából. Mindenütt a világon a szabad szakszervezeti mozgalom a gazdasági stabilitás és a demokrácia alapja. Ezért aztán a tőkéseknek, befektetőknek is elsőrendű érdeke, hogy Magyarországon is szerkezetileg jól felépített, a munkások érdekeit hatalomtól, pártoktól és munkaadóktól független szabad szakszervezetek képviseljék.
- Belföld [6]