Beszélő: A független parlamenti státus nyilván morális megnyugvást jelent, ám politikai ütőképességedet erősen csökkenti!
Beke Kata: Én vagyok a hatodik MDF-es…
Beszélő: Hogy analógiával éljek, ha én leszámolnék az SZDSZ-szel – ami nagyon távol áll tőlem – akkor kivonulnék a parlamentből. Hiszen ittlétemnek az az értelme, hogy megpróbáljam ezt a 90 embert, a frakciómat rávenni arra, hogy az én álláspontomat támogassa.
B. K.: Igen, ezt mondták azok az MDF-es képviselők is, akiket szeretek, akikkel egy véleményünk van. Egész biztos, hogy a függetlenség jóval korlátozottabb lehetőséget jelent, lehet, hogy semmit. Nem tudom. Meglátjuk. Nekem az a fontos, hogy jussunk el demokratikus intézményeinkkel a négyéves választási ciklus végéig. Bár csodálatos az állampolgárok józansága, a morgásukkal együtt. De hát naponta háromszor éltetik a kocsmában a János bácsit, „amikor jobban éltünk”, és nem tudják kifizetni a villanyszámlájukat.
Számomra döbbenetes, hogy a miniszterelnökünk nem jelent meg az első nap a tévé képernyőjén, és nem mondta azt: nagyszerű dolog, hogy szabadság van és demokrácia, de nem fogunk jobban élni. Ezt sajnálom. Hisz a siker egyetlen garanciája maguk az emberek. Ennek az országnak nem volna szabad léteznie, ha a történelem racionális volna. De egy kevés jó szó kell! Jó szó, ami nem tölti meg a pénztárcámat, de önbizalmat ad, önbecsülést, reményt. Ez nem egy szónoklaton múlt volna talán, ez egy másfajta politikai stílus, amely érzékelhetővé teszi, hogy ez egy demokratikus hatalom, és ez a kormánykoalíció nem fog örök időkig létezni, mert négy évig szól a mandátuma. Azt meg lehetett volna tanítani, hogy itt valami megváltozott. Nekem azt mondják Angyalföldön, ahol lakom, és bejárok a közértbe vásárolni, hogy azelőtt „azok” ültek a Mercedesekben, most meg „ezek”. Itt szimbólum a Mercedes, és az „azok” meg az „ezek” használata.
Beszélő: Azt mondtad a függetlenségi székfoglalódban, hogy a kormány adós az MDF-programmal, amely szerint az oktatás prioritást élvez, stratégiai kérdés. Úgy gondolod, hogy ez pusztán a kormány szándékán múlik?
B. K.: Azt szokták mondani rám – nagyon mulatságos dolgokat mondanak –, hogy én nem tudtam leszokni az ellenzéki magatartásról. Hát ez komolytalan dolog. Nem rólam van szó először is, hanem rólunk, platformosokról, monopolysokról. Azt is hallottam, hogy én megsértődtem. Az égvilágon semmi okom, hogy megsértődjem. Kiegyensúlyozott ember vagyok, jól vagyok magánemberként. Nem leváltottak az államtitkárságról, hanem tehetetlenségemet látva magam mondtam le. Nem az én személyes ügyem az oktatásügy, hanem az országé. És ez nagyon kicsi pénzeken múlik, sőt egy csomó olyan intézkedés van, amihez nem kell pénz. Egyszerű intézkedésekkel egy jókedvű rendszerváltoztatás kezdődhetett volna, amiben nincs több nulladik óra, hetedik óra. A szerencsétlen, elgyötört pedagógustársadalom, ha nem is kap több fizetést, ha nem is kap kevesebb órát, legalább megtapasztalja azt, hogy könnyebben, eredményesebben dolgozhat. A legtöbb tanár szereti a gyerekeket, és nem szereti tönkretenni az idegzetüket. Szívem szerint én tanár volnék egy iskolában, ahol a gyerekek többet tanulnak, mint most, de nem teszik tönkre őket. Ahol a kicsiknek minden áldott nap testnevelés a negyedik óra, ahol egy óra hosszat tart az ebéd, és a tanárral együtt ebédelnek, hogy aki otthon nem tanult meg civilizált módon enni, az megtanulhasson az iskolában.
Beszélő: S miért nem lett ebből semmi?
B. K.: Ezt nem tőlem kell megkérdezni. Nem lett semmi. Nem látom az okát. Teljesen megdöbbenve tapasztaltam, hogy tőlünk, attól az ötven vagy harmincöt embertől, aki bedolgozott az MDF válságkezelő programba, meg sem kérdeztek semmit. 1990. augusztus elején kétségbeesve írtam egy levelet Andrásfalvy miniszter úrnak, akit a szívembe zártam, mert a kormány eskütételekor azt mondta, hogy „nem értek az oktatásügyhöz”. Nagyon rendes, jó szándékú, tiszta lelkű embernek tartom. Megírtam azokat az egyszerű intézkedéseket, amiket meg lehet csinálni úgy, hogy négy-öt okos ember összeül. És tudtam, hogy ki az a négy-öt okos ember. Hogy csak egyet mondjak, gyorsan át kell nézni az általános iskola alsó és felső tagozatának a túlduzzasztott tananyagát, amiből egy csomó fölösleges tárgyat ki lehet emelni. És így tovább. Nem kaptam rá választ.
Beszélő: Szóval, azt mondod, hogy az oktatási rendszerváltáshoz nem pénz kell, hanem némi jóakarat?
B. K.: Nem, pénz is kell. Egy részéhez nem kellett volna pénz. Másrészt kellett volna, mégpedig sok. Mert ha nem 10 százalékos bérautomatizmust alkalmaznak, ami 25 százalékos fizetésromlás, hanem 30 százalékost, akkor az 40 milliárd.
Beszélő: Szerinted ezt a 40 milliárdot át lehetett volna nyomni az oktatási ágazatba?
B. K.:. Ez a Pénzügyminisztérium dolga. Egyébként az államigazgatás eléggé túlméretezett… A Pénzügyminisztérium sokkal jobban tudja, hogy hol lehet ezeket a milliárdokat lecsípni, de le kell.
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]