2014. február 23.
Miért nem vagyok szociáldemokrata a nyolcvanas évek végén Magyarországon? Vagyis – pontosabban – miért nem szociáldemokrata pártot csinált a „demokratikus ellenzék”-nek elkeresztelt laza mozgalom 1988-ban? Miért kerültek a hangsúlyok egyre inkább a liberális vonásokra a Szabad Demokraták Szövetségében, míg az kikötött a szociáldemokratáktól jól megkülönböztetett „liberális pár” öndefiníciónál?
2014. január 7.
Ottilia egyre inkább visszavonult a nagy nyilvánosság előtti közszereplésektől. Az „aprómunkába”, hajléktalan-interjúzásba, szociális munkát tanuló diákok felnevelésébe, „iskolateremtésbe” fektette fogyó, de minden erővel fenntartott, hihetetlen életenergiáit. Egészen kivételesen vállalta el, baráti unszolásunkra, hogy hangsúlyozottan szubjektív megnyitót mond a fővárosi szociálpolitika jövőjéről rendezett konferenciánkon. Előadásának itt közreadott, leírt szövegét 1997. január 31-én adta fel postára. (Győri Péter)
Egy budapesti munkáskerület egyik általános iskolájának körzetében 1972–73-ban teljes körű kérdőíves vizsgálatot végeztünk. Kérdőívünkkel lehetőleg pontosan igyekeztünk összeírni a családok jövedelmét is. Majd „sorba raktuk” az összegyűjtött kérdőíveket a családokban egy főre jutó jövedelem szerint, és a legrosszabb viszonyok között élő 10%-hoz ismét elmentünk. Ebben a körben az egy főre jutó jövedelem nem éri el az 1000 Ft-ot. Hogyan élnek a gyerekek ezekben a családokban? Földhözragadtan vizsgálódtunk: pontos leltárakat készítettünk kereken 20 lakásban.
„Csíkszereda erdélyi viszonylatban is végvárnak tekinthető” – írta a Beszélőben a kolozsvári Cs. Gyímesi Éva 1992-ben, bemutatván a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja nevű, Biró A. Zoltán vezette szellemi műhelyt. „A végeken általában a nemzetnek azt a peremét értjük, ahova alig érnek el az információk.
Gyűrűfű. Ez a helységnév ugyanazt jelenti minden magyar folyóirat-olvasónak úgy negyven év fölött, az első aprófalu, amelynek végzete valamikor a hetvenes évek elején beteljesedett. Elhagyta utolsó lakója is, eltűnt a térképről. Gyűrűfű az államilag vezérelt, kérlelhetetlen modernizáció és a vele járó pusztulás – a kádári Magyarország falurombolásának metaforája.
Aprófalvak
Sok minden történt azóta. A hetvenes évek végén a szakértők általános meglepetésére a tájék elnéptelenedése lelassult, sőt a lakosság megfiatalodott.
A hetilap Beszélőt már hosszabb ideje légüres tér veszi körül. Közleményei, függetlenül azok színvonalától és relevanciájától, többnyire visszhangtalanul enyésznek el. A közvélemény-formáló értelmiségnek az a része, amelyet a Beszélő hagyományai és szellemisége elvileg arra predesztinált volna, hogy a lap támasza és éltető közege legyen – tisztelet a kivételnek –, már réges-rég elparentálta. Rosszabb esetben mindent meg is tett azért, jobb esetben semmit sem tett az ellen, hogy a halálos verdikt beteljesedjék.
Miért is kellett a távfűtési díjak miatt a főpolgármesternek elmennie a miniszterelnökhöz?
Az általunk vásárolt távhő díját az Energia Hivatal meg akarta emelni 40 százalékkal. Ez a távhő ráadásul hulladék-hő, az elektromos energia előállításának mellékterméke. Világos, hogy nyereségesebbé akarták tenni az erőművet, hogy minél drágábban lehessen magánkézbe adni. Mindeközben a saját telepeinken mi olcsóbban állítjuk elő a hőt. Egy héten át szajkóztuk, hogy ez őrület, ezt nem tudják fizetni az emberek, csődbe megy a vállalatunk. De ez kevéssé érdekelte a kormányzatot.
Az ombudsman jogintézményének megszületése majdnem hat évig tartott. 1989-ben nagy általánosságban bekerült az alkotmányba, aztán az ombudsmanok elvben egyre szaporodtak a különféle sarkalatos törvények megszületése során, az ún. ombudsmantörvény, amely végül is szabályozta, hogy hányféle országgyűlési biztosunk lesz, 1993-ban született meg, ám a személyeket akkor nem sikerült megválasztani. A szavazásnál derült ki, hogy nincs konszenzus az ellenzéki és kormánypártok között, ami a szükséges kétharmados szavazatarányhoz kell.
Ütött a szakszervezeti vagyon végleges felosztásának órája. Azért – úgy tűnik – a vagyonviták eltartanak még egy darabig. Az újonnan vagyonhoz jutott konföderációk apródonként szembesülnek a keserű ténnyel, hogy a működésük anyagi alapjait megerősíteni hivatott birtokon nem sok fű terem számukra. Akkor, amikor 1992 őszén a szakszervezeti vagyon felosztásáról megegyeztek az MSZOSZ-szel, ők sokkal erősebbnek, az MSZOSZ meg sokkal gyengébbnek látszott, mint most, amikor a végrehajtásra sor kerül.
A csábító analógiáknak ezzel (egyelőre) vége. Az Antall-kormány lendületesen kezdte: először nyélbe ütötte a nevezetes paktumot, ami biztosította mozgásterét, megcsinálta a nagy horderejű önkormányzati törvényt, majd hozzáfogott volna a gazdasági intézkedésekhez is, ám rögtön az elején a taxisblokád sokkja riasztotta vissza a sokkterápiától, s ennek nyomán fogott hozzá Antall az első kormányátalakításhoz. Mentek szép sorban a miniszterek, ki ezért, ki azért, de a dolog egyértelműen a miniszterelnök kezében volt, s ő úgy sakkozott, hogy politikailag semlegesítette menesztett minisztereit.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
3 év 16 hét
5 év 42 hét
5 év 45 hét
5 év 45 hét
5 év 47 hét
5 év 47 hét
5 év 47 hét
5 év 49 hét
5 év 50 hét
5 év 50 hét