Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Ütött a szakszervezeti vagyon végleges felosztásának órája. Azért – úgy tűnik – a vagyonviták eltartanak még egy darabig. Az újonnan vagyonhoz jutott konföderációk apródonként szembesülnek a keserű ténnyel, hogy a működésük anyagi alapjait megerősíteni hivatott birtokon nem sok fű terem számukra. Akkor, amikor 1992 őszén a szakszervezeti vagyon felosztásáról megegyeztek az MSZOSZ-szel, ők sokkal erősebbnek, az MSZOSZ meg sokkal gyengébbnek látszott, mint most, amikor a végrehajtásra sor kerül. Nagy kérdés, hogy nem foszlik-e szét végérvényesen a vagyoni alapok ábrándja, van-e elég pénzük és energiájuk tényleges értékeket kibontani a zavaros csomagokból.

A Liga és a Munkástanácsok lőtere

Tavaly júliusban például a szakszervezeti konföderációk közös vagyonkezelő szervezete, a VIKSZ, úgy osztott és szorzott, hogy az úgynevezett kettes vagyoncsoportból (ez a hajdani SZOT-vagyonnak az a maradéka, amit nem osztottak szét már 1993-ban) az MSZOSZ által prezentált dokumentáció alapján a Ligának és a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) egy bajai meg egy sárvári művelődési házat, valamint egy egri lőteret juttatott. Hasznosítsák! Mikor az új tulajdonosok természetben is szemrevételezték birtokukat, azt kellett tapasztalniuk, hogy a művelődési házakban kocsmát üzemeltető bérlők tanyáznak. Bár Sárváron szépen meg tudtak egyezni, a bajai művház, amely havi 10 ezer Ft bérleti díjat fizetett az MSZOSZ-nek, nekik sem hajlandó többet adni. Holott szerintük 100 ezer Ft lenne reális. Pereskedhetnek. Az egri vár fölött fekvő mintegy négyholdas lőtér esete még csiklandósabb, oda ugyanis először be se engedték őket, s a tilalomnak a terület – nevének megfelelő – rendeltetése adott nyomatékot. Ki lődöz ott benn, és milyen jogcímen? Lassan aztán kibontakozott a birtok szövevényes históriája, de ez gyenge vigasz: a lényeg, hogy a tulajdonosok ebből egyhamar nem fognak hasznot húzni. Akik használják, méghozzá ingyenesen, azoknak eszük ágában sincs kimenni, hiába mondott fel nekik 1995 februárjában a Liga és a MOSZ. Május végéig tartott, amíg a terület használatára vonatkozó papírokhoz hozzájutottak, az Egri Polgári Lövészegylet elnökének levele kíséretében: „Az ügyvédjük által írott felmondást nem tudjuk elfogadni.”

A szóban forgó lőteret az 1763-ban alakult Egri Polgári Lövész-társulat vásárolta meg és alakította ki apródonként, míg 1948-ban a belügyminiszter rendeleti úton el nem vette tőle (az egyletet magát nyilván szintén megszüntette akkortájt…), s ugyanezzel a tollvonással oda nem ajándékozta a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének. A telekkönyvben ezt a tényt széljegyzettel látták el: az ingatlan csak a belügyminiszter engedélyével idegeníthető el vagy terhelhető meg. 1950-ben azonban – anélkül, hogy az okiratokon holmi belügyminiszteri engedélyeztetés nyoma látható lenne – Harustyák József, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke és a Magyar Szabadságharcos Szövetség megállapodtak: a Szakszervezetek Országos Tanácsa (immár így hívják, elvégre tanácsrendszerbe mentünk át) a területet felépítményestül ingyenes használatra átadja a Magyar Szabadságharcos Szövetség egri helyi szervezetének, mégpedig határozatlan időre. Egyszersmind a SZOT hozzájárul, hogy az egri szabadságharcosok átalakítsanak, új épületeket emeljenek itt, egyáltalán, azt csináljanak, amit akarnak, csak ne rontsák le az állagot, és fizessék a kéményseprődíjat, a vízdíjat, valamint a föld- és házadót.

A szabadságharcosok szövetsége – később mint MHSZ – használta is egészséggel a területet, sőt épített is rá szabályos tanácsi engedéllyel a hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek közepéig folyamatosan, többek között egy rádióközpontot, a SZOT hozzájárulását az MHSZ Országos Központjában fellelt megállapodás értelmében magáénak tudva. E felépítményeket a jelenlegi Lövészegylet elnöke 100 milliót meghaladó, a tulajdonosok szakértője nem egészen 20 milliós értéknek nyilvánítja. (Alkalmasint elvitatkozgathatnak rajta a bíróságon, hiszen a felépítmények semmiképp sem képviselik a Liga és a MOSZ tulajdonát, és elég bajos a földet, s a rajta álló épületeket külön-külön eladni.) Újabb fordulat 1990-ben következett: az egyesülési törvény alapján megalakult az Egri Polgári Lövészegylet, júniusban bejegyezte a megyei bíróság mint társadalmi szervezetet, s szeptemberben az MHSZ neki, valamint a szintén hirtelen polgáriasult Vár Rádiós Klubnak mint jogutódjának adományozta a lőtéren található  felépítményeket. Az 1990-ben csodálatos átlényegülés útján született Egri Polgári Lövészegylet elnöke (civilben a rendőrség kötelékébe tartozik) 1995-ben szemrebbenés nélkül hivatkozik a tulajdonos szakszervezetekkel szemben a XVIII. század óta fennálló egri polgári lövészeti hagyományokra. És sajnálkozik, hogy a szakszervezeti vagyonosztozkodás e tisztes polgári egyesület feje fölött garázdálkodik az őseik szorgosságából és takarékosságából származó vagyonnal…

Tessék Liga, tessék MOSZ, ezt nektek!

Következik az ágazati vagyon

Mint mi magunk is többször emlékeztettük rá olvasóinkat (például legutóbbi számunkban): az úgynevezett ágazati, tehát nem közvetlenül a szakszervezeti szövetség tulajdonába juttatott vagyont az egyazon ágazatba, de különféle konföderációkhoz, vagy éppen egyikhez sem tartozó szakszervezetek között az 1995-ös üzemitanács-választásokon elért eredmények szerint kell elosztani. Minden világos, csak a tények két csoportja homályos és vitatható: az ágazati vagyonok, valamint a választási eredmények. Ez utóbbit itt-ott vitatják is, folyamatban vannak bírósági ügyek, s csuda tudja, mikor zárulnak le, s mikor tekinthetik az érdekeltek véglegesnek a választási eredményeket. Ami az ágazati vagyonok tömegét és értékét illeti, itt alighanem a várományosok orra elől valamennyi végérvényesen elillant, s a megmaradt értéke is számos polémiára adhat alkalmat.

Illusztrációképpen tekintsük át, amit a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetének (NYDSZ) vagyonáról tudunk. A példa már csak azért is illusztratív, mert ebben az ágazatban szinte nincs is más szakszervezet, tehát alig kell osztani. (Azért a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete azt a kicsit sem adja könnyen, ugyanis az egy szem ligás nyomdászszakszervezet nem belőlük, hanem a Közalkalmazottak Szakszervezetéből vált ki néhány évvel ezelőtt. Bársony András NYDSZ-elnök szerint a vagyont is onnan kell követelniük, hiszen nem nekik, hanem a közalkalmazottiaknak fizették a tagdíjat azelőtt. Előző történetünk fényében ez az érvelés kicsit szemforgatónak tűnik. Az 1990-re előállt szakszervezeti vagyon nem egészen az elmúlt negyven év tagdíjaiból keletkezett…) A jó gazda azonban óvatos, nem kockáztat. Nem kell azzal a vagyonnal hivalkodni akkor sem, ha nincsenek a láthatáron mohó örökösök.

Történetünk itt elkanyarodik egy másikhoz, amit 1995. március 6-i számunkban írtunk meg „Bársonyos erőszak” címmel. Arról szólt, hogy az NYDSZ eladta zugligeti üdülőingatlanát a Globex Holdingnak, s bérlőit, akik szerződéses jogaikra hivatkozva nem akartak szépszerével eltakarodni az üzlet útjából, a Tasnádi-féle vagyonvédő fiúkkal füstölte ki onnét. Nos, annak a bérleti szerződésnek vannak olyan előzményei, amelyek fehéren-feketén bizonyítják, hogy 1992-ben, amikor a „pártállamtól örökölt” szakszervezetekre vészterhes idők jártak, Bársony András, az NYDSZ elnöke, a nevezetes 1991/XXVIII-as törvény tilalma ellenére burkolt adásvételi szerződést kötött a láthatáron jelentkező partnerrel. Az egyik okmányban leírják: mivel az ingatlan nem adható el a hivatkozott törvény miatt, az érdeklődő ezt bérbe veszi, de elővásárlási jogot kap, s esetleges építkezésével tulajdonostárssá lép elő. A bérlő nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, idővel kiderült, hogy nem fogja tudni megvásárolni az üdülőbirtokot. Viszont az 1992. szeptemberi szakszervezeti megállapodás enyhítette valamelyest a szigorú elidegenítési tilalmat, s az NYDSZ-nek szabadabb volt a keze, mikor új érdeklődő jelent meg a láthatáron, nevezetesen a Globex. Az ágazati vagyon egyharmadát immár el lehet adni, csak be kell jelenteni a tényt a VIKSZ-nek. Igen, csak minek az egyharmadáról van szó? A szakszervezeti vagyonbevallások az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint a legritkább esetben voltak pontosnak nevezhetők, s nem volt senki és semmi, ami vagy aki képes lett volna ezeket ellenőrizni. Az NYDSZ például 94 millió forintos összértékről adott számot, ez azonban csak a vagyonának könyv szerinti értéke, amivel szemben csak a szóban forgó Dániel úti üdülőingatlant 150 millióért adta el a Globexnek a szerződés szerint. Ezt nehéz a 97 millió egyharmadának tekinteni. Csak hát ki tudja, mennyit ér igazából az a 97 millió? Bársony András szerint csak a székházuk mostanában 300 milliót ér…

De hát kinek van pénze mostanában szabályos vagyonértékelésre? És ha nincs vagyonértékelés, akkor tulajdonképpen mit fognak elosztani az ágazatok?

Vagyonosztás választási eredmények szerint? Ezt nektek.

• Belföld