Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Néhány másodperc bénultság után valamelyik fiatal rohant az ügyeletes orvosért. (Már csak a halál beálltát tudta megállapítani.) Mire a rendőrök is odaértek a rendelőhöz, az orvos már visszafelé jött a helyszínről. Mintegy negyedóra telt el a lövés óta.

A két rendőr a helyszíntől tisztes távolban először rádiózni próbált a kapitányságra, de adóvevőjük nem működött. (A lökdösődés során a földre esett, onnan szedték fel.) Kénytelenek voltak begyalogolni a kapitányságra, ott végre autót kaptak, azzal indultak a parancsnokukért és az orvosért. (Hogy hová előbb, erről mást mond a főtörzsőrmester és parancsnoka, a százados. Az ügyészségi nyomozás nem tartotta szükségesnek tisztázni. Azt sem, hogy miért nem kíséreltek meg azonnal segítséget nyújtani a lelőtt fiúnak a rendőrök.)

Már nem volt mit csinálni. Értesítették a megyei ügyészt, s aztán jelentést készítettek.

A Debrecenből érkező ügyészségi nyomozók dúskálhattak a tanúkban: a gyerekek jó része órákig várt a helyszínen. Őrizték a barátjuk holttestét, s tanúskodni akartak: el akarták mondani, hogy a főtörzsőrmester megölte Sípos Imrét, hogy szinte véletlen, hogy nem mást talált el, hogy iszonyat, ami történt! Ám a rendőrségen arról értesültek, hogy itt nem ők vádolnak, hanem őket vádolják: csoportos hatóság elleni erőszakkal. Ők azt mondják, lefogták Sípost, a rendőrök azt mondják, Sípossal együtt támadták a fiatalabbik rendőrt. A fiúk vallomását mint érdekeltekét és elfogultakét a vizsgálat nem vette tekintetbe.

Senki nem tudja pontosan, hogy mi történt. A helyszínt csak nagy késéssel biztosították, bizonyítási kísérlet, vagyis az események rekonstruálása nem történt meg. Senki nem tudja pontosan, ki hol állt, merre mozdult, mit láthatott és mit hallhatott október 23-án hajnali 3 órakor.

Az orvosszakértői vélemény két változatot is valószínűsít: a rendőr lábra célzott, de a barátai által rángatott Sípos Imre megtántorodott, lerogyott, s ezért érte a lövés a mellkasát. Vagy állt, s akkor a főtörzsőrmester mellkasra célzott, szemből, kinyújtott karral. Ez esetben, mondhatni, kivégezte a fiút. Ha viszont már a földre rántották, fölösleges volt lőnie.

A megyei főügyészség vizsgálata jogosnak és szükségesnek találta a fegyverhasználatot. A határozat indoklásában az szerepel, hogy Sípos elvette a főtörzsőrmester gumibotját, nem volt egyéb kényszerítő eszköze, csak a pisztolya. A helyszínen valóban találtak egy gumibotot, csakhogy azt a vizsgálat nem tisztázta, kinek a gumibotja is volt az.

A főtörzsőrmester nem tud arról, hogy az övé elveszett volna. Szerinte megvan, s egy pillanatig sem hiányzott. Viszont azt mondta, nem olvasta a határozatot.

Sípos Imre édesanyja az eset után kórházba került, az apja pedig keresi a fia becsületét. Ügyvédet keresett, s a helyi Fidesz közvetítésével talált is, két fiatal debrecenit, dr. Borsy Jánost és dr. Léka Andort. Segítségükkel raktam össze a történetet.

Balmazújvárosban a fiatalok nem tudnak napirendre térni Sípos Imre értelmetlen halálán. Temetésén valóságos demonstráció volt, s a tett színhelyén koszorúk cserélődnek. Ahogy múlnak a hetek, a történet valami újkori balladává kerekedik. Nem lesz könnyű dolga az újabb vizsgálóknak, ugyanis az ügyvédek panasza nyomán némi késéssel ugyan, de a megyei főügyész új vizsgálatot rendelt el. Azt az árkot, amelyikbe Sipos Imrét a főtörzsőrmester belelökte, azóta valamilyen városi kezek betemették.

A fiatalabbik rendőr – alig néhány héttel október 23. előtt húzta föl a mundért – leszerelt azóta, s elköltözött. A főtörzsőrmester betegállományba ment, s úgy hírlik, áthelyezik Hadháztéglásra.

• Belföld