A gadarai Euphorión sírja
Ismeretlen költő, Meleagrosz iskolájából
Tudd, idegen, hogy Türosz és Szidón nevelt föl,
de Alexandria és a magas költészet nagy szerelme
tett tönkre végül engem, a szép, fiatal Euphoriónt,
a gadarait, Philoxenosz egyetlen fiát,
kit a szír Dekapolisz legszebb tájéka, Palaisztiné
Peraia földje szült – s most fekszem itt a szent
Szerapeionnál. Szír vagyok – hát aztán? Menj, s ne feledd,
idegen, hogy mindnyájunknak csakis egy a hazája: a föld,
mert mindenkit csakis egy anya szült a világra: a Khaosz.
(1901. augusztus 12.)
Alexandria, 1904 nyarán
Túl fiatal volt, tán huszonöt se volt még –
hódító herceg, ádáz hőse vad éjszakáknak.
Kártyában s gyönyörökben már sokakat kifosztott,
illatfelhőben járt-kelt, ritka finom ruhákban!
Drágán adta magát – igényes volt s kegyetlen.
Vénebb férfiakat kopasztott meg, ha kellett.
Drágán adta magát – testét, sosem szerelmét.
Szép volt, elég művelt – szégyentelen, kitartott.
Drágán adta magát – szerettem gyűlölettel.
Aztán meztelenül mellém feküdt egy éjre,
és mindent megadott már: tilos, titkolt gyönyörben
törtük, szerettük egymást, hosszan szerettük egymást,
amíg megjött a hajnal, s elvitte őt magával
az álom – úgy, miképpen elhozta őt egy éjre.
Drágán adta magát – szerettem gyűlölettel,
de nem kell sírnom érte, mert ingyen volt enyém ő!
Drágán adta magát – testét, sosem szerelmét!
Szép volt, szégyentelen, szerencsétlen s kitartott,
de nem kérlelhetem már – tegnap délben temették.
Túl fiatal volt, tán huszonöt se volt még –
múlt szombaton megölték a tengerparton, éjjel…
(1916. augusztus)
Androsz
„Csendben kelj át e szánalmas kis életen,
csendben, miként az idő maga is halad;
élj jeltelen, holtodban úgyis az leszel."
(Palladasz)
Öreg s beteg már. Most megint Athén felé
kel át a nyugtalan vizen, s nyugágyba süpped ismét:
ringassa tenger, élet is ringassa még,
hadd járja át a fény, a szél, a sós sugár
sötét, magányos tagjait, behunyt szemét.
El-elbóbiskol. Persze, másnak úgy tűnik,
hogy néma ajka mélyülő álmában tán motyog csak,
s feledte is, hogy csillogó fedélzeten
Athénba tart egy karcsú, férfias hajón –
a szépnevűn, a vakmerő, gyors Androszon.
Pedig nem alszik. Rossz szemét pihenteti,
s pár régi verssort hangtalan kutat, csak szája tátog.
Feledte már: hogyan szólt, s ki írta? Palladasz talán?
Pár régi verssort próbál megtalálni még,
Athén felé, a gyors, merész, szép Androszon.
Hamar kifárad… Képtelen most fölidézni
a régi verset pontosan, de sejti már:
van benne csend, jel, élet és tűnő idő.
Van benne csend, jel, élet – ez megnyugtató,
Athén felé, a karcsú, férfias hajó fedélzetén,
tajtékkal omló, jeltelen mélység fölött,
a szépnevűn, a gyors, merész, szép Androszon.
(1932. július 3–4.)
Versillusztráció [2] - Vers [6]