A kormánykoalíció megint szétzilálódott kissé. Az erővonalak átrendeződtek, ki-ki dolgozik politikai jövőjén, s benyújtja számláját a kormány támogatásáért. Itt következik ismét a miniszterelnök nagy pillanata: megmozgatja bábuit. A tétek, következésképp az árak nőnek, most a kormányt támogatni politikailag költséges műveletnek tűnik, hiszen a kormány népszerűtlen, s mellette állni nem látszik ígéretes befektetésnek a következő választások idejére.
A kormánykoalíció második válságát éli, s ez Antall József második jelentős kormányátrendezése, ha (egyelőre) csak a második vonalat érinti is.
Az önkormányzati választásokon elszenvedett vereséget és a taxisblokád okozta megrázkódtatást Antall dr. többek között arra használta fel, hogy gyorsan megszabaduljon szánalmas kisgazdaminisztereitől (Győriványi, Gerbovits) – vérig sértve ezzel a párt hangadóit –, és két félig-meddig kívülállóval (Kiss Gyula, Gergátz Elemér) töltse fel a kisgazdák kialkudott kontingensét. Belátta, hogy nem nélkülözheti a későkádári szakértőket, és gazdasági csúcsminiszterré tette meg Kupa Mihályt. Felhagyott a zavaros érzelmeknek tett engedményekkel, s az úri katonatiszt minden erényével ékes Boross Péterre mint belügyminiszterre bízta kormánya hatalmának stabilizálását. Boross úr a titkosszolgálatok élén maga helyett egy jámbor és lojális hivatalnokkal (Gálszécsy), a rendőrség élén viszont jogász helyett (Szabó Győző) egy parancsteljesítéshez szokott egyenruhással (Pintér Sándor) látott hozzá a feladathoz. Antall doktor s legmegbízhatóbb csatlósa, Jeszenszky külügyminiszter óvatosan építgetik a közép-európai birodalmi ábrándokat, s csöndben szabadra állítják a jelzőlámpát az irredenta nosztalgiázás és célozgatás előtt.
Az új vonal sikeresnek bizonyult: 1991 nyarán a kormány népszerűsége valamelyest nőtt, az MDF Kupa Mihállyal megnyert egy időszakos választást, s módszeresen kezdett megszállni nem kormányzati hatalmi pozíciókat: a települési önkormányzatokat, kultúrát, Nemzeti Bankot, bíróságot és a médiát.
Csakhogy mostanra megfordult minden. Az MDF két választást veszít el egymás után, az ellenzéki pártok, köztük a szocialisták vészjóslóan törnek fölfelé, a Kisgazdapárt nemcsak a politikai élet állandó botrányköve, hanem kiszámíthatatlan, fogyatkozó kormánypárti frakció a parlamentben. Rámenősen igyekszik kiterjeszteni befolyását a másik partner, a KDNP, ami mérhetetlenül bőszíti az MDF népnemzeti fundamentalistáit, Antall doktor legveszélyesebb ellenfeleit. Az egész nagy nehezen összeszedett politikai hátország egyszerre követelőzik.
Erre gyógyír többek között az újabb kormányátalakítás. A miniszterelnök feláldozza Katona Tamás külügyi államtitkárt, a kormány egyik legszínvonalasabb személyiségét, akiben soha nem bízott igazán a radikális népnemzeti mag, Csurka István nyíltan meg is támadta a Magyar Fórum február 13-i számában. Ám nem nevezi ki Katona helyett Csurkáék kedvencét, Csóti Györgyöt, a parlament külügyi bizottságának MDF-es alelnökét, hanem átteszi erre a mezőre Kelemen András pszichiátert, a kereszténydemokrata Népjóléti Minisztériumba beékelődött MDF-esek legfőbb emberét, aki nagyon-nagyon útban volt Surján miniszternek és kereszténydemokrata pártelnöknek. Mint külügyi államtitkár, Kelemen doktor török és francia nyelvtudása ellenére outsider a külügyben, s aligha lesz riválisa Jeszenszky Gézának. Surján doktor mellé Kelemen András helyére az a Pusztai Erzsébet került, aki a miniszter ellen lázadozó MDF-es orvosok ellenében ambiciózusan támogatta parlamenti bizottságában a kormányt, s ráadásul előtérbe tolható a kereszténydemokrata Surján doktornak fölöttébb kínos abortuszkérdésben. A kormány nyilvánvalóan nem akar minden eddiginél kínosabb konfliktusba keveredni a társadalommal az abortusz betiltása miatt, ám legkevésbé a kereszténydemokrata pártelnök állhat az élére valamilyen megengedő szabályozásnak.
S végül, de nem utolsósorban Füzessy Tibor KDNP-frakcióvezető miniszteri kinevezése a civil titkosszolgálatok fölé három nehézséget old meg egyszerre. Először is egy újabb bársonyszékkel ajándékozza meg a legkisebb, ám ambiciózus és mindeddig hűségesen szavazó kormánypárti frakciót. Felszámolja a kínos s rossz emlékeket ébresztő helyzetet, hogy a rendőrség meg a titkosszolgálatok felügyelete egy kézben, Boross belügyminiszterében időzik, ugyanakkor a szelíd exügyész nem fogja tudni gyorsan és erőszakosan kitessékelni a titkosszolgálatok környékéről Boross urat. Végül Füzessy Tibor nem fog több gondot okozni frakcióvezetőként Surján pártelnöknek és a frakció militáns, az egyház térnyeréséért harcoló többségének mint az alapító, keresztényszocialista színezetű Barankovics-pártiak utolsó mohikánja.
- Beszélő [6]