Korunk egyik legfurcsább politikai jelensége, hogy társadalmunk tízévnyi kemény alvajárás után felfedezte a skinheadet. E sorok írója 1984 táján szintén bőrfejű volt.
1984. Az ellenzék a fiatalság számára is lehetővé tette, hogy hozzájusson a kommunista rendszer ellenségeinek ideológiájához és kiadványaihoz. Mi, akkori kölkök így jutottunk hozzá a lázadás egyik lehetőségéhez. A másik lehetőség a külső jegyekben megnyilvánuló nonkomform öltözködés és viselkedés. Elit gimnáziumom katonafrizurámra utalva szinte példaképül állított a hosszabb hajat kedvelő diáktársaim elé. Tájékozatlanságukat jelezte, hogy munkásőrbakancsomnak köszönhetően is a szocialista haza elkötelezett híveként tartottak számon. Pedig pont az ellenkezője volt igaz. Akkoriban a punkkal vállvetve mi voltunk az antikommunista ifjúság agresszív szárnya. Néhányan már az idő tájt is gőzös fejűek, olykor fasisztoidok voltak. De a többség csak egy kicsit volt fűtöttebb az átlag punk–skinhead divatnál. Erre vall az is, hogy mindkét mozgalom nemzetközi divatirányzatként indult. 1968 májusa: néhány fiatal a hippizmus ellenreakciójaként kopaszra borotváltatta a fejét, és elővette az 50-es évek öltönyeit, hogy demonstrálja antikommunizmusát és a baloldali rendszerek elleni háborúk mellett való elkötelezettségét. Úgy is mondhatnánk, hogy a Vietnam és a hippik keltették életre a skinheadmozgalmat. Már ekkor megfogalmazódott a mozgalom lényege: „Magad, uram, ha szolgád nincs!” (A rendőrség nem intézkedik, a kormány nem intézkedik, mi vagyunk a cselekvőképes erő: WHITE POWER.)
Mint mozgalom a békekötések hatására a 70-es években elhalt, de mint divat és eszme regenerálódott, kialakította saját zenéjét és szubkultúráját. Létrejött az „OI” mint zenei irányzat, a kopasz fejhez megjelent a felhajtott farmer, a bomber-dzseki, az acélozott orrú, acéltalpú Dr. Marten’s bakancs. Emlékezetes az 1981-es londoni faji zavargás, ahol az oi-skinheadek brutalitásukkal hívták fel magukra a figyelmet.
Mi Magyarországon mindebből természetesen keveset tudhattunk. Mi egyszerűen divatos srácok voltunk, akiket – baloldaliakat és jobboldaliakat egyaránt – a lázadás ténye tartott össze. Megfogalmazott ideológiák nélkül jártunk koncertekre, ahol együtt hallgattuk a ricsajos punkzenét, és a néha megjelenő dallamosabb oi-együttesek attrakcióit. Probléma nem is lehetett, hisz egy nagy társaság voltunk. De közbejött valami. 1985-ben a skinheadek Nyugatról jött hírekből megtudták, hogy ők a punkok esküdt ellenségei. Felelevenítették a skinheadek eredeti, a punkokkal ellentétes ideológiáját, ami a kirekesztésen kívül semmi más ideológiát nem tartalmaz. „Elpusztítok minden cigányt, felnőttet és gyereket, nemsokára kiírhatjuk: cigánymentes övezet”. Ez a dal egy MOS-OI nevű együttestől származik 1982-ből. Visszhangja szinte nem volt, és mindmáig nincs. Elkezdődött egy folyamat, melynek tehetetlen szemlélői voltunk. A skinhead elvált a punktól, zajosan és véresen. Immár egyedül álltak a páston. Önjelölt ideológusaik gyártották a kopasz eszmét, a kirekesztés szabályait, ősmagyarsággal, nemzeti hitvallással fűszerezett fasizmusukat.
1987-ben a skinhead az amatőr kis létszámú rohamcsapat szerepét játssza – sikertelenül. A kispesti metrónál történt kubaiverés az első főpróba. Ezt az eseményt még teljes alapossággal felderítik, és a vétkesek egész Európának példaértékű büntetést kapnak.
Hiába, a rendszer változik – Európában és nálunk is. 1988–89. Nemcsak kiengedik – sokkal a büntetésük lejárta előtt – az akció fő bűnöseit, hanem fellépési lehetőséget adnak. Egyelőre csak a zene porondján.
Dalaik toborzó hatást érnek el. A divatból ismét mozgalom lesz. A cél megrajzolása előtt semmi akadály, hiszen rendszerváltás lesz. „A rendszert jobboldalivá kell formálni, hogy ellensúlyozzuk az elmúlt évtizedek balos diktatúráját.”
1989. Szabadság van minden tekintetben, részben anarchia. Plakátháborúk dúlnak az országban, senki nem botránkozna meg egy szélsőjobboldali, fajvédő plakáton.
A tiltásoktól és a börtöntől kicsit megszeppent „Pannon skins” újjászületik. Amatőr, szervezetlen és gyenge brigád az újonnan alakult, ravasz öreg rókák által vezetett, jól szervezett légiókhoz képest. Az újakat már a most hatalmon lévők is támogatásukról biztosítják azzal, hogy hallgatnak!!! A kormányhoz közel álló, gyűlölködő publicisztikák szerzőire gondolok, a rendőrök impotenciájára.
Balszerencsénkre a problémával nem vagyunk egyedül. Európa meggyújtotta alattunk a puskaporos hordó kanócát. Nem múlik el nap anélkül, hogy a tömegkommunikációból ne értesülnének egy-egy brutális skinheadtámadásról. Így hát nem mondhatjuk a magyar kopaszoknak, hogy: „Fiam, nem vagy európai.” Nagyon is európai ez a jelenség.
Talán a feltörekvő gátlástalan politikusok, akik rohamlégiókká szervezik a skinheadeket, tudnának Európa elé kerülni egy lépéssel – avagy Európa fölé helyezni ezt a kis országot – ha egy sörre hívnánk meg ezeket a fiúkat, nem tüntetésekre, pártokba és szervezetekbe.
Hisz: „Skinheadek kezében jól áll a sör.” Oikors (egykori magyar skinhead együttes)
- Belföld [6]