A történelmi tisztánlátáshoz három dolog kell: hiszékenység, tudáshiány és cenzúra. Az emberi tudás e századi klasszikus szimbóluma a léggömb, amely minél nagyobbra fúvódik, annál nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel. Minél több dolog tisztázható, annál több marad tisztázatlan. Közkeletű tévképzet, hogy egy nemzet történelmi tudata annál egészségesebb, minél egységesebb képe van a saját történelméről, annak nagy eseményeiről és nagy alakjairól, s minél szorgalmasabban ünnepli a múltját. Nem. Egy nemzet történelmi tudata annál egészségesebb, minél mélyebb, intenzívebb és szabadabb vitát folytat a saját történelméről, minél jobban elviseli a tisztánlátás lehetetlenségét, minél kevésbé igényli, sőt minél kevésbé viseli el a hivatalos történetírást, a kincstári igazsággyártást, s minél jobban tűri az ünneprontást. Az ünnep illemtana az elhallgatás illemtana, az ünnep az ünneprontó tények és értelmezési lehetőségek elhallgatására kondicionál.
Az ambivalenciával és bizonytalansággal teli egészséges történelmi tudat előfeltétele a biztonságérzet. A harckészültségben élő nemzet szilárd történelmi tévképzeteket igényel, és hamis tudattal táplálja harci szellemét.
A hivatalos hazugság ellentéte nem a hivatalos igazság (ez a kettő: ugyanaz), hanem a szabad vita és a szabad tévelygés. Akkor lehet szabadon vitatkozni a múltról, amikor a jelenről. Akkor, amikor nem kell féltenünk a vitáinktól a „Rendszert”, amikor bátran széthúzhatunk, anélkül hogy az ország szétesésétől kellene tartanunk.
Az MDF a Kónya-dolgozat szellemében készült igazságtételi csomagtervében már 1991-ben megígérte, hogy megajándékozza az országot a leváltott rendszer hivatalos (természetesen: fehér) történelemkönyvével. A kormánykoalíció tankönyvíró pártkáderei hevenyészett hivatalos tantörténelmet gyártanak. A legújabb kincstári álláspont szerint az MDF 1989-ben csupán kegyet gyakorolt „a többi, a gyakorta (!) még éppen csak létező politikai erővel”, amikor „magához emelte” őket a nemzeti kerekasztalhoz – tudjuk meg a félhivatalos kormánylap évfordulós főszerkesztői főcikkéből. „Négy esztendeje, hogy 1989. szeptember 18-án megkezdődtek a kerekasztal-tárgyalások”, írja a kincstári főszerkesztő, bátran szembeszegülve a profán dokumentumokkal aládúcolt közemlékezettel, mely szerint a jelzett napon nem megkezdődtek, hanem lezárultak azok a tárgyalások. Az ezekről készült dokumentumfilm ellenben – tekintettel a közszereplők személyiségi (magán)jogaira – 1989 óta sem kerülhetett a nyilvánosság elé…
A kormányzó úr őfőméltósága félhivatalos temetése alkalmából a televízió háromrészes félhivatalos Horthy-portrét szolgáltatott. A hivatalosított képernyőn, a választásokig terjedő időszakban negyvenöt részes, összesen kétezerkétszázötven perces szocializmustörténeti kampánytanfolyam hömpölyög majd át.
Azután majd választhatunk. Nézők legyünk vagy szabadok?
- Harmadik oldal [5]