Boross Péter a maga szempontjából a lehető legjobb pillanatban szólta el magát a Die Welt hasábjain: az MDF a Fideszt – a liberális Fideszt! – esetleg el tudná fogadni koalíciós partnernek. A Fidesz (Deutsch Tamás) élesen tiltakozott, a belügyminiszter helyesbített, mindez csak erősítette a benyomást, hogy Boross Péter nem a vágyait fogalmazta meg. Mindez akkor történt, amikor a jobboldali sajtó munkatársait kivéve az egész újságíró-társadalom szembeszegült a kormánnyal.
A sértődős Fidesz
A Fidesz nem csatlakozott az újságírókkal szolidáris ellenzéki pártokhoz, legnépszerűbb értelmiségi politikusa pedig lemondott a mandátumáról. Ez meg a belügyminiszteri szó jobboldali karanténba zárta a fiatal demokratákat.
A Fidesz lejáratása persze elsősorban a szocialistáknak állt érdekében: tavasszal még úgy látszott, hogy a választási győzelemért a Fidesz és a szocialisták készülnek versengeni. A – bizony csúnya – székházügyet azért jócskán felnagyították, Fodor Gábort erénykórus kísérte ki a Fideszből. „Népszerűség ide, népszerűség oda, erőtlen és eszköztelen azokkal szemben, akik tudatosan dolgoznak a hatalom megszerzésén” – tisztelgett a vesztes előtt Uj Péter (Népszabadság, november 1.). Mintha volna párt és volna pártvezető, aki ne ezen dolgozna. „Fodor távozásával a Fidesz egy marad a hatalomra éhes politikai csoportok közül” – ezt Tanács István írta (november 8.), a közelmúltig Pozsgay odaadó híve. A Pesti Hírlap viszont „nemzeti liberális”-ként magasztalta Orbán Viktort. Aj, ez még rosszabb, mint a Népszabadság.
A Fidesz jól látta a sajtótámadások mögött a pártérdeket, de csak azt látta. Nem vette tudomásul, hogy a sajtónak megvannak a saját törvényei, hogy az úgynevezett véleményformáló értelmiség változékony véleményei az érdekek, vonzalmak, hangulatok és divatok együttes hatására alakulnak ki. Hiába figyelmeztette őket világlátott tanácsadójuk, Kovács András (Magyar Hírlap, október 25.), minduntalan megsértődtek, és végül a Pesti Hírlapon kívül nem maradt mellettük lap. A legsúlyosabb hibát azzal követték el, hogy félvállról vették az Egyenleg betiltását; a műsor annak idején persze bőven tálalta a székházügyet. De ilyen helyzetben elhinni a kormány rágalmait, finnyáskodni, hogy elegük van már a médiából: ezt még akkor sem mentené a sértődöttség, ha egyébként patyolattiszta a mellényük.
Ketten a sivatagban
Valaha a Fidesz arról álmodozott, hogy az MDF-nek – az antalli MDF-nek – mindenképpen szüksége lesz rá. A Csurka nélküli, szalonképes MDF – remélték – a tartozékaival együtt is olyan kicsi lesz, hogy átengedi a vezető szerepet a Fidesznek, de ahhoz azért elég nagy marad, hogy junior partner lehessen. Ma már nem ez a helyzet. Jelenleg nemigen képzelhető el olyan koalíció, amelyben a Fidesz benne van, az SZDSZ meg nincsen benne. A Boross-féle MDF viszont semmiképpen sem elfogadható koalíciós partner az SZDSZ számára; igaz, az SZDSZ se Borossnak. Ahogy más oldalról az MSZP is nyomasztó partner lenne az SZDSZ mellett egy kétpillérű koalícióban. Az SZDSZ és a Fidesz tehát – akár két Landrover egy sivatagi ralin – egymásra vannak utalva, miközben életre-halálra versengenek.
Innen nézvést az SZDSZ-nek nem diadal Fodor Gáborék kilépése a Fideszből; a kilépés (hát még az átlépés) csak aláássa az amúgy is ingatag bizalmat.
A miskolci beszéd
Fodor Gábor miskolci beszédének (szövege csak a Magyar Hírlapban jelent meg) a sajtóbeli ismertetéséből mindössze annyi derült ki, hogy Fodor a Fidesz eredeti értékeiről, kétoldalú nyitottságáról beszélt, meg a belső viták lehetőségéről.
Két lényeges elem kimaradt a beszámolókból. Fodor „átfogó társadalmi programot” kért számon a Fideszen: liberális jövőképet, a reális folyamatokon alapuló képet a közeljövőről, s, mindehhez politikai cél- és eszközrendszert. De vajon melyik párt rendelkezik a mai helyzetben ilyen programmal? Legfeljebb a keresztény-nemzeti pártoknak: egy az egyben vették át a háború előtti tekintélyuralmi rendszerektől.
Gyakorlati és szervezeti kérdésekről szólva Fodor a hatalom megosztására tett javaslatot: tényleges jogkört kívánt az országos választmánynak a jelöltek kiválasztásában és a párt gazdálkodásának, hivatali működésének ellenőrzésében. Vonzó jelszavak ezek, de tudnunk kell, hogy ilyen kompetenciákat egyetlen párt vezetése sem ad ki a kezéből, amíg nem kényszerül rá. A jelöltek minőségi szűrése – Fodor ezt is javasolta – ugyancsak szép (az SZDSZ-től kölcsönzött) elgondolás, csak hát a Fidesz e pillanatban azért küzd, hogy egyáltalán legyenek jelöltjei a 176 választókerületben, nemhogy válogathatna köztük.
Fodor Gábor programjáról nemigen lehetett vitatkozni, mert végül is nem filozófiáról volt benne szó, hanem hatalomról. Csak szavazni lehetett róla; aki ilyen helyzetben veszít, az vagy távozik, vagy belenyugszik, hogy a belátható jövőben mindig le fogják szavazni.
„A Mérleg utcában barátaink ülnek” – mondta a beszédében Fodor Gábor. Nem mindenkinek tetszett ez a Fideszben. Volt, aki úgy vélte, egy politikusnak nem lehetnek más pártban barátai, a magáéban is csak kevesen. Fodor szerint a barátság – vélhetően – egymással rokonszenvező emberek párbeszéde. A másik felfogás a barátságot együtt dobbanó szívek szövetségének tekinti. Männerbund, valamennyi mélylélektani tartozékával. Ha a Fidesz vezetőit ilyen szövetség fűzi össze, Fodornak abban sem lehetett helye. Akik kiszorították, végül is a szívükre hallgattak.
Egy másik változat
De lehet, hogy nem így van. Lehet, hogy a fideszesek messzibb néző terveket forgatnak a fejükben. Úgy vélik: az 1994-ben létrejöhető helyzetben a jobboldallal nem tudnak, a ballal nem akarnak együtt kormányozni, az SZDSZ pedig – vetélytárs. Megeshet, hogy az SZDSZ bukására játszanak, s az az érdekük, hogy a szabad demokratákat belekényszerítsék az MSZP-koalícióba. Akkor esetleg ők maradnak a legnagyobb, a legszebb, a legkorszerűbb liberális párt. Ahogy végül a fővárosban is elzárkóztak a liberális koalíciótól.
De olyan nagyok és szépek lettek ott?
- Belföld [6]