Aggódva olvasom, bár némileg feszengve,
miniszterelnök úr, hetente
az Ön egészségi állapotáról kiadott közleményeket.
Történészként emlékeznie kell,
volt hajdan egy retteghető vezér,
egy ország kénytelenült figyelni, hogy a vizeletében mennyi a fehérje,
hiszen olvasnunk kellett a Szabad Népet,
ezt a mindennapi próbareggeli-pépet.
Azt tudtuk magunktól, hogy milyen a foga fehérje,
és szívből kívántuk, hogy patkoljon el.
Ön persze erre nem szolgált rá semmivel.
Persze Ön nem egy Sztálin, legföljebb egy möchtegern,
poszt-Bethlen: nur eine Schale ohne Kern.
De semmivel nem is szolgálta meg
a kiérdemelhető tiszteletet.
A politikust nem illeti meg a részvét -
Nagy Imre is csak teljesítette a kötelességét.
(Bocsássa meg nekem ezt az allúziót,
bár kétségtelenül Ön is szétrombolt bennem egy illúziót,
jóllehet részesíthetném Önt azért köszönetben,
hogy egy Illusion perdue-vel gazdagabb lettem.)
Olvasom, hogy Ön csak sterilizált újságokat olvashat,
remélem a betűk, szavak azért nem irattatnak át.
Habár Ön egy sereg szolgával és hülyével vétette körül magát,
meg kell mondanom, jócskán alábecsülve ezzel önmagát.
Aztán a táncoló medve elszabadult, hagyta kiszakadni orrából a karikát.
Lehet, hogy így kellett, vagy csak így lehetett ezt csinálni,
homo politicusnak Ön biztosan nem akárki.
De homo morálisnak? Az egész koagulációs politikus had
az Ön háta mögött csahol vagy gyáván kushad.
Van söpredéke, vannak ál-Dimitrijei,
csak népe nincs, azt nem nevelte ki,
nem is akarta, a küldetéstudat, a gőg
elhomályosította az ítélőerőt.
Bár ne így lett volna. Bár lehetett volna valami mást!
Kívánva Önnek is, az országnak is jobbulást,
maradok polgártársi tisztelettel
sem alattvaló, sem trónkövetelő, csak egy ember.
- Belföld [6]