Cenzorok népe
Nem akármilyen újévi ajándékot kapott a magyar nép a rádió megbízottjaitól és vicemegbízottjaitól. Sokat vesztett tehát az, aki – mint e sorok írója is – elmulasztotta a szilveszteri rádiókabaré meghallgatását. Hisz mikor adatik meg újra az a lehetőségünk, hogy a cenzorok nemes hivatását gyakoroljuk?
A Magyar Rádió alelnöke által felkért bizottság ugyanis meghallgatta a rádiókabaré szilveszteri műsorát. Katona Terézia megbízott műsorigazgató közölte: „a bizottság megítélése szerint a műsor egyoldalú, belterjes és több részletében ízlésbelileg kifogásolható színvonalú. A bizottság azonban hosszas szakmai viták után egyhangúlag úgy döntött, hogy nem vállalja magára a cenzor szerepét, nem a feszültség gerjesztése a célja, ezért a hallgatókra bízza ennek a három órának a cenzúráját.”
„Nyelvbelileg” bizony nem éppen sikerült szöveggel van dolgunk. Ám ha a stíl hibádzik is, a szöveg annál tanulságosabb. A legfontosabb felismerést valószínűleg az jelenti, ha észrevesszük: e nyilatkozat maga voltaképpen súlyosabb sérelme a sajtószabadságnak, mintha, mondjuk, betiltották volna a „kifogásolható” szilveszteri viccelődést. Először is: milyen jogon mondanak le a hölgyek és urak a „cenzori szerepről”? Ha egyszer kormányzati házőrzőknek fogadták fel őket, akkor dolgozzanak csak meg a falatokért: ugassanak szépen, s ne hárítsák másra a felelősséget. Másodszor: miért tesznek úgy, mintha ez a döntésük éppenséggel nem cenzori döntés lenne? Hiszen a cenzor – bármennyire meglepőnek tűnjék – elsősorban nem tiltó, hanem engedélyező hivatalnok; a cenzúra lényege sem a tiltásban, hanem ama jog hatalmi eszközökkel történő kisajátításában áll, hogy megmondják: mi közölhető (gondolható), és mi nem.
Végül pedig, honnan veszik maguknak a bátorságot, hogy kegyet gyakoroljanak? Ha nem tudnák a megbízottak és megbízottkák: a cenzúra jogintézmény, még ha nem is a legszimpatikusabb fajtából. A cenzorok működését szigorú és pontosan körülhatárolt törvények, szabályok vezérelték és korlátozták. A cenzort be lehetett perelni, személyével szemben komoly szakmai és műveltségi követelményeket fogalmaztak meg. A cenzúra és az APO bizony nem azonos intézmények. Mert „cenzori szerep” csak akkor van, ha megvannak a cenzúra törvényi feltételei. Úgyhogy kedves hölgyek és urak, ott a rádióban, szomorú, de így van: Önök még csak nem is cenzorok. Hogy micsodák? Nos, ennek eldöntését valóban bízzuk a hallgatókra.
Rejtvényszövegünk pedig segíthet abban, hogy – ha már ilyen komoly feladatot kaptunk – tájékozódjunk a valódi cenzori tevékenységről. Mert a humort cenzúrázni eléggé strapás dolog volt mindig is. Azt kérjük az olvasóktól, hogy legalább egyet nevezzenek meg az alábbi jelentésekben megbírált három élclap közül. A szövegek szerzője egyébként Worafka József, Pest akkori rendőrfőnöke, aki Jókai szerint „szelíd és becsületes úr volt”, de jobban féltek tőle, mint „egy alkotmányos, vad alispánytól”. Nem lenne azonban méltányos, ha azt várnánk az olvasóktól, hogy ismerjék őt.
A cenzorok nevét, sajna, gyorsan elfelejtik.
Ö-kör
I. „A Horn-féle nyomdában megjelenő B. [?] c. vicclap 23. számának – amelyet ellenőrzésre bemutattak – hátsó borítólapján egy karikatúra látható, A haza oszlopai felirattal Figyelmet érdemel a rosszmájú ábrázolás. – Az itteni humorisztikus lapok német államférfiak feletti állandó és féktelen gúnyolódásainak ideje volna gátat vetni. Ez csak az uralkodó ellenzéki agitáció műve, amely folyton a kormány tagjai ellen izgat, és mélyíti a politikai ellentéteket, nehéz azonban ellene tenni.
Mivel pedig ezek a vicclapok nem maradnak csak a művelt és belátó közönség körében, hanem közkézen forognak, és éppen a legpikánsabb darabok kerülnek a kirakatokba, s így a legszélesebb rétegek, az utca birodalmává válnak, az alábbiak segítségével táplálják a kormány iránti ellenszenvet. A B. c. lap benyújtott mutatványszámát bátor voltam tehát elkobozni. Több levonat ebből a számból nem készült.
Pest, 1861. aug. 7.”
II. „Az Emich Gusztáv-féle nyomda ma bemutatta felülvizsgálatra a B. M. [?] c. humoros-szatirikus hetilap 29, számát. Ez több olyan cikket és megjegyzést is tartalmaz, amelyek a kormányzat intézkedéseit, ill. a végrehajtó szerveket a nyilvánosság előtt gúny tárgyává teszik. Ezért az említett számot elkoboztam.
A kifogásolt cikkek és megjegyzések a következők: az 1. lapon áll az Alkotmányosan kormányozunk [c. írás], amelyben a kormány intézkedései vannak kicsúfolva. [Egy másik írásban] a királyi biztosokat figurázzák ki és a végrehajtóhivatali szerveket teszik nevetségessé. A 3. lap jegyzeteiben Kipfelhauser a nagy világban címszó alatt egy királyi biztos elszámolásáról, a királyi biztosok kinevezéséről, az útlevelekről, végül a budai katonai parancsnokságról történik említés. Ezek alapján feljogosítva érzem magamat a bemutatott példány elkobzására és a többi kiszedésének betiltására.
1861. szept. 27.”
III. „…jelentem, hogy a Boldoni- és Noseda-féle nyomdában megjelent F. [?] c. humorisztikus újság felsőbb parancsra betiltott és most újra kiadott legutolsó számát ma revízióra benyújtották. A kijavított újság utolsó oldalán az előző kiadásban törölt kép [császári sasról készült karikatúra] helyén a szerkesztőség egy rejtvényt közölt, a következő felirattal: »Ide való képünket a cenzúrázó hatóságok kitörülvén, következő rebust adjuk.« A rejtvény megfejtése kétségen kívül ez: »Ö-kör.« Erre a pimaszságra, mivel a bemutatott példányból még csak egyetlen példány volt, azt elkoboztatom.
Pest, 1861. okt. 13.”
???
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [6]