Kiegyensúlyozott, szűkös időket élünk. Ha csak a nemzeti ünnepeinket vesszük. És ha csak a forradalmiakat. Az őszit meg a tavaszit. Egyfelől a Nagy Októberi november 7-e helyett október 23-át. Ami még rendben is volna: az előbbi örök illegalitásba kényszerült, az utóbbi végre legális lett. Másfelől viszont ott van a magára maradt, árva március 15-e. Ami pedig – az árvaság – nem volt mindig így.
Hiszen volt idő, mikor permanens forradalmi lázban éghettünk, mivel égettek minket: március 15-e, március 21-e, április 4-e. Sejtelmes számok és mozaikszavak évada. Teszem azt, a dicsőséges 133 nap. Előszörre prímszámnak tűnik. Olyannak, amely csak saját magával és eggyel osztható. Vagyis megbonthatatlan. Kikezdhetetlen. Megkérdőjelezhetetlen. Mint az 1003 Mozartnál. De az sem prímszám, mivel 17-tel és 59-cel osztható. De legalább azok már azok. És míg Don Giovanninak csak Spanyolhonban összesen 1003 volt meg, addig Kun Béláéknak Magyarországon csupán 133. De az mind dicsőséges. Szépséghibája persze, hogy 7-tel és 19-cel osztható. Vagy vegyük azt, hogy FIN – sejtelmem sem volt róla akkor, mit jelent. (Forradalmi Ifjúsági Napok.) Csak a hangzása. Ez a széllel bélelt tavaszi szertelenség. És persze a kikeleti távlatok, a kőbe vésett kilátások. Megannyi aprócska ablak az örökkévalóságra. Mint például ez is:
1919–1969
A II. KERÜLETI ÚTTÖRŐ-
CSAPATOK ÉS A MÁV SZÉCHENYI-
HEGYI ÚTTÖRŐVASÚT PAJTÁSAI
ITT HELYEZTEK EL ÜZENETET
A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG
100. ÉVFORDULÓJÁRA
2019. MÁRCIUS 21-ÉN BONTHATJÁK FEL
AZ ÚTTÖRŐK
Hát, nem jött össze. Ugyan a három szám – 1919, 1969, 2019 – így együtt tényleg jól hangzik. Noha egyik sem prímszám: az 1919 osztható 19-cel és 101-gyel, az 1969 11-gyel és 179-cel, a 2019 meg 3-mal és 673-mal. Nem prímszámok, csak úgy hangzanak, mintha. Akusztikailag prímszámok. A 100 viszont szép, kerek szám, de éppen ezért kissé erőltetett. Ha a kerületi úttörőcsapatok és a vasutas pajtások megelégedtek volna valamilyen forradalmias ízű – vagy legalább szimbolikusan telt – prím- vagy nem prímszámmal, akkor talán bejöhetett volna a kalkuláció. Számoljunk csak. A lenini 17 meg a Ságvári-féle 33 persze kilőve; hiszen már megvoltak, meglehettek illegálisan 1936-ban (ami sajnos nem prímszám, és még csak nem is tűnik annak) és 1942-ben (jaj, ez sem az). Vagy mondjuk a népmesei zamatú 77. Nem jó. Mert az már 1996. Vagyis túlfutás. 1989-hez képest legalábbis. Talán rá kellett volna ígérni a pajtásoknak 1969-ben még 133-at, ha nem is a 21-re, hiszen az már megvolt Kun Béláéknak, hanem a 19-re. Ami 2052. Vagyis matematikailag látványosan osztható páros szám, mentálisan meg halogatás, eltolás. Márpedig továrisi konyec – mégpedig forevör. Azaz sehogy se jó. Azazhogy épp így jó, hogy sehogy se jó.
Tegyük fel, nem oly nehéz, hogy 2019. március 21-én nem akad egyetlen úttörő sem, aki felbontaná az 1969-es pajtások üzenetét. Nem derül fény a titokra, megőrződik a rejtély, s így tovább fecseg a felszín, a kőbe vésett üzenet. A magára hagyott tábla egyfajta emlékeztető hellyé válik. A saját számaiba fúlt – ama ’48-at parodizáló – tavaszi akarás kudarcának emlékeztető helyévé. Vagy ha valaki nem kíván emlékezni, mivel nem olyan emlékezős fajta, akkor marad a hegyek között, völgyek között kanyargó kisvonatként zakatoló számsor: 1919, 1969, 2019. Csak az a bumfordi 100-as ne volna ott.
Meg egyébként is. Ha tavasz, akkor – a 15-ös számmal jegyzett szabadság mellett – szerelem. Ami tényleg csak saját magával és eggyel osztható. Mint az 1003 59-ed része, a 17. Ami ráadásul közelebb is áll a 15-höz, mint a 21-hez. Épp csak kettővel több nála. Ahogyan őnála meg a 19 több kettővel. Ami viszont egyértelműen a 21-hez áll közelebb, és nem a 15-höz. És noha a 17 éppen egyenlő távolságra van a 15-től és a 19-től, a 19 mégis inkább a 21-hez húz. A 17 így megmarad a 15-nek. Ahogyan az már ’48 előtt eggyel, ’47-ben is írva volt: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem.” Számokban kifejezve: 15, 17! / E kettő kell épp.
Mellékdal, Petőfi után:
„Mit nem beszél az a 19,
A 21 ütné meg!”