Vitatkoznék Charta-ügyben Neményi Lászlóval. Gondolkodásmódja, érvelése ezúttal kissé túlpöndörített az én egyszerű lelkemnek – de megpróbálom.
Védeni szeretném minden tökéletlenségével és formátlanságával együtt a Demokratikus Chartát. Sőt, megvallom, épp ezt a tökéletlen formátlanságot, civil csámpásságot szeretem benne, ami hibája és erénye egyszerre. Hogy nincsenek tagjai, csak támogatói, hogy „mindenki szóvivő”, hogy nincs alapszabálya, nincs székháza, és – bizony – nincsenek „legitim” vezetői, csak afféle közfelkiáltással született szószólói. (Talán azért szeretem ezt, mert túl sok gyönyörű kezdeményt, mozgalmat, szervezkedést láttam az utóbbi években institucionalizálódni, elidegenedni, önmaga ellentétévé zülleni.)
Szeretem stílusát, nyelvét, szimbólumrendszerét. A virágot és a gyertyát (a söprűvel és a bunkóval szemben), a farkasházyi szelíd, civil derűt meg a konrádi bölcs, higgadt dörmögést (a vicsorgó, görcsös, humortalan megváltók ellen). Szeretem azokat az ismeretleneket, akikkel rendezetlen sorokban sétáltunk – s nem masíroztunk – a pesti Duna mentén. Szeretem, hogy Bródy Ha én rózsa lennék…-je a dalunk. Szerettem az idegen emberek tekintetéből, tömegéből megérezni azt, amit Farkasházy tavalyelőtt egy félmondatában így fogalmazott: Én vagyok többen. Ezt filctollal akkor odaírtam előszobatükröm sarkába; vigaszul komor reggelekre.
Nem lehet, nem szabad a Chartáról ennek az egetverő lélektani hatásnak a megkerülésével szólni. Ama sötét napokban ennek hallatlanul fölemelő szerepe volt. S a sötét napok nem értek véget azzal, hogy Antall végül kiebrudalta szélsőségeseit a kormánypártból! Az Istenért, ne legyen már ily kurta a memóriánk! Igaz, Csurka nincs már a parlamentben, de a két nagy médiumot az ő két embere irányítja. Nem két éve, de még két hónapja is nyakunkon volt a kés. A 129 rádióst két hónappal a választások előtt rúgták ki. S a sztrájkot szervező társaikat a választások előtt egy hónappal fenyegette-zsarolta meg az alelnök. Aki egyébként ma is cenzúráz, letilt, kitilt, följelent, pusztít. Nehogy máris elfeledjük ennek a négy évnek a lidércnyomását, csak mert a demokrácia ellenfelei jelenleg épp olvadni látszanak a nyár eleji napsütésben! S attól se, hogy most épp másféle gondjaink vannak.
Én egyébként, Neményitől eltérően, nem értelmiségi mozgalomnak látom a Chartát (annyi értelmiségi összesen sincs Budapesten, ahányan a nagy tüntetéseken voltunk). És nem is csupán két párt összegének. Ennyi tagja a két pártnak együttvéve sincsen. Sőt, a holdudvarukkal együtt sincs ennyi utcára menni kész hívük. Külön-külön se a szabad demokraták, se a szocialisták szavára nem jöttek volna el; ennyi embert csak a Charta hívószó mozgatott meg. Ugyan ne vegyük már át a fideszes frazeológiát: ők kezdték a két párt összefogása miatt leprázni a Chartát. Fodor Gáborék kiátkozása is akkor kezdődött, amikor eljöttek az első gyűlésre. Merthogy Orbánék keresztbe akartak feküdni a szocik elé. Ami, mint tudjuk, fényesen sikerült nekik.
A Kossuth Klubban június elsején lezajlott Charta-vitával kapcsolatban Neményi példátlannak találja, hogy „egy értelmiségi csoport kibicként ennyire belebeszéljen egy választott testületekkel rendelkező nagy párt ügyeibe” (apropó: melyikébe?).
Jómagam ezt a délutánt színvonalas brain-stormingként éltem meg. A Charta a házigazda és moderátor szerepét vállalta – napirendi pontok, határozathozatal nélkül. Nem kibicként és nem értelmiségiként, hanem állampolgárként vettünk részt, ugyanis nem pártügyekről, hanem mindnyájunk egyetlen, nyomorult életéről van szó. Gazdasági ember, mérnök, filozófus, vállalkozó, szociológus közelített rá más-más szögből ugyanarra a dilemmára – amely egyébként a Beszélő oldalait is megtölti –, megannyi kibic beleszól itt is a nagyok dolgába. Nem „testületileg” vitatkoznak, ahogy a cikk írja, hanem pár száz érdeklődő, értelmes pesti polgár cserélt eszmét egy nyitott vitán.
Amit írok, abban sok a mélabús nosztalgia. Tényleg nem tudom, mi lesz a Charta sorsa-dolga, s lesz-e egyáltalán. Vagy emlékké finomul, mint a demokratikus ellenzék? Ha netán ezután is ki kell nyitni alkalomadtán a konrádi „esernyőt”, mert a hatalom megsérti a demokrácia valamelyik kritériumát, akkor kinyitjuk – de kik jönnek velünk, mögöttünk demonstrálni Horn (netán Kuncze) ellen?
Hat éve Duna-ügyben Csurkáékkal együtt tüntettünk „a kommunisták” ellen. Két éve a „kommunistákkal” Csurka ellen. Ami engem illet, nem szeretném a jövőben csurkistákkal együtt védeni a demokráciát.
A Charta jövője – ez, úgy tudni –, egy következő nyílt vita témája lesz, ha leülepszik a jelenlegi ideiglenesség. E vitán a Charta önmagával fog foglalkozni; remélem, ezt az általam oly nagyra becsült Neményi László sem tartja majd belebeszélésnek.
- Visszabeszélő [5]