Az isten háta mögött
Szeged határába érve Hódmezővásárhely felé kanyarodunk. A Tisza-hídon átérve ráfordulunk a töltésre. Az enyhén szinuszos hullámzású aszfaltozott bekötőút mentén a megszokott dél-alföldi táj, omladozó tanyák tövében egy-egy unatkozó disznó legelészik. Úgy öt kilométer után aprócska tábla igazít el bennünket: Nagyfa, Fogház és Börtön. Zárt terület!
Nagyfa a magyar honpolgárok fülének ismerősen csengő helységnév. A „rencer” évtizedeiben jobb asztaltársaságokban megszokott dolog volt Nagyfával cukkolni a megszomorodott cimborát. Itt működött ugyanis a szocialista embertípus megformálásának nemes szándéka jegyében az alkoholelvonó intézet, ahová a bíróság utalta be kényszergyógykezelésre a megrögzöttnek minősített, a társadalom egészséges fejlődését gátoló eseteket. A rendszerváltás nyomán az esetekből felnőtt emberek lettek, az alkoholelvonó kényszergyógykezelés intézményét, akárcsak a többi, emberformáló intézményt, mint például a baracskai közmunkatábort, megszüntették. 1990 tavaszán szélnek eresztették az utolsó alkoholistákat is. A helyüket mostantól azok a külföldiek foglalják el, akik a bíróság megítélése szerint fokozott veszélyt jelentenek a magyar társadalomra, ezért szabad mozgásuk „odakint” nem kívánatos.
Őrizet – börtönben
Az idegenrendészeti őrizet intézményét a parlament által egyöntetűen megszavazott idegenrendészeti törvény hozta létre, még 1993 novemberében. A külföldiek szabad mozgását korlátozó intézkedések sorában a kötelező tartózkodási hely, illetve, ha a körülmények ezt indokolják, a Közösségi Szállás kijelölése után ez a következő, legsúlyosabb fokozatú kényszerintézkedés. (Az előző kettőről l. múlt heti cikkünket.) Az idegenrendészeti őrizetet a rendőrség vagy a határőrség kezdeményezésére a bíróság rendelheti el. Ide azokat hozzák – mondja Kovács alezredes úr –, akik már többször vétettek az idegenrendészeti szabályozás ellen, a zöld határon át érkeztek úti okmányok és pénz nélkül, kiutasítási végzés van ellenük, és a kiutasítás végrehajtásának biztosítása érdekében indokoltnak látszik őrizet alá helyezni őket, mert valószínű, hogy eltűnnének a hatóságok elől, esetleg megkísérelnék, hogy átszökjenek a határon. Az őrizet funkciója tehát az – teszi hozzá –, hogy megkímélje a rendőrséget a fölösleges tortúrától, attól, hogy ezeket az embereket újból és újból be kelljen gyűjteni, mielőtt sikerül őket végleg kirakni az országból.
Az idegenrendészeti őrizet meglehetősen ellentmondásos intézmény. A törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet tette lehetővé, hogy az idegenrendészeti őrizetre (bár ez nem büntetőjogi intézkedés) ideiglenes jelleggel, büntetés-végrehajtási intézetben is sor kerülhessen. Ezt nyilván hatékonysági megfontolások indokolták: a büntetés-végrehajtásnak van a legnagyobb gyakorlata és legjobb infrastruktúrája emberek őrzésére. (Az őrizetesek többsége ez idáig a rendőrségi fogdában várta sorsának rosszabbra fordulását.) A három hatóság, a rendőrség, a határőrség és a büntetés-végrehajtás megállapodása alapján a büntetés-végrehajtás parancsnoka a férfiak számára a nagyfai, a nők számára a pálhalmai börtönt jelölte ki. Ennek megfelelően Nagyfán szabaddá tettek és felújítottak egy korábbi körletrészt, hogy alkalmassá váljon külföldiek fogadására. A beruházás negyvenmillió forintba került – tudtuk meg a parancsnoktól.
Miután ezek az emberek nem követtek el bűncselekményt, legfeljebb szabálysértést, az őrizet nem büntetésként kiszabott szabadságvesztés. Ugyanakkor az őrizet akár hónapokig is elhúzódhat. Az egyik Nagyfán vendégeskedő kliens őrizetét éppen a minap hosszabbította meg a bíróság újabb fél évvel, ami már felér egy kiadósabb szabadságvesztéssel. A parancsnok úr nem tudott felvilágosítást adni arról, vajon mi indokolja, hogy embereket hónapokig bezárva tartsanak egy börtönben, még ha annak egy modernizált szárnyában is. Mint mondta, erről nem ők döntenek, ők csak megkapják megőrzésre a beutaltakat, akiket a rendőrség hoz és visz, saját belátása szerint.
Mivel nem elítéltekről van szó, az őrizetesek börtönbeli státusa is más. Nem foghatóak például munkára, mint a magyar elítéltek, és ha valahogy sikerül meglépniük, tettük nem számít jogi értelemben szökésnek, csak önkényes eltávozásnak. Ez többek között azt jelenti, hogy a szökés maga sem számít bűntettnek, amiért a „tettest” bíróság elé lehetne állítani. Az őrség a szökés megakadályozására nem használhatja a fegyverét, és nem is veheti üldözőbe a szökevényt, a táboron kívül a delikvens újbóli begyűjtésének feladata a rendőrségre hárul.
Idegeneknek tilos a kijövet!
A börtön irodaépületéből átballagtunk az idegenrendészeti őrizetre kialakított körletbe, ami egy egyszintes, kis udvart közrefogó épület. A körlet 120 ember befogadására alkalmas (egyelőre még csak 12-en vannak Nagyfán, de a számítások szerint a létszám rövidesen eléri a százat). A négy méter magas szögesdrót kerítéssel övezett épület láttán nem könnyű értelmezni a börtön és az őrizet közötti finom jogi különbséget. Belépve az udvarba a distinkció tovább homályosult. Az itt tartottak nem mozoghatnak szabadon a börtön területén, a kis udvart semmiképpen nem hagyhatják el. Ha az őrizetes netán azt fontolgatja, hogy a tetőn át kísérli meg, az ereszre felcsavarozott szögesdrót spirálok késztetik további megfontolásra.
Az udvarra sem jöhet ki akármikor. A körlet négy szekcióra oszlik, mindegyikben három-négy hálóterem és egy-egy mosdóhelyiség, illetve közös helyiség található, ám a szekciók ajtaja napközben zárva van. (Sőt, a hálótermeket éjszakára külön is bezárják.) Az udvarra a kidolgozás alatt álló belső házirend alapján eresztik ki külön-külön valamelyik szekció őrizeteseit. Egyszerre kiengedni őket kockázatos lehet, mert az egyes nációk képviselői hajba kaphatnak – indokolta az óvatosságot Kovács alezredes úr. Persze igyekeznek majd olyan megoldást találni, hogy a fogvatartottak a lehető legtöbb időt tölthessék szabad levegőn.
Az épület egyik szárnyában rendezték be az elkülönítő részleget. A folyosó egyik oldalán az egészségügyi elkülönítő helyiségek, a másik oldalán pedig azok a fapriccses szobácskák (bár nem börtönben vagyunk, ezek bizony magánzárkák) találhatók, ahová szükség esetén az összeférhetetlen őrizeteseket helyezik majd el. A házirendbe, feltehetően biztonsági okokból, nem tekinthettünk bele, így azt sem tudtuk meg, vajon miért és mennyi időre lehet valakit majd „elkülöníteni”. Elég hozzá a felügyelet (hivatalosan nem őrség) froclizása, vagy a társakkal kell kakaskodni?
A csendes hétköznapok
A tábor parancsnoksága, már csak a biztonságosabb együttélés érdekében is, anyagi lehetőségein belül igyekszik gondoskodni a bentlakók elfoglaltságáról. Lesz tévé, megpróbálnak könyvtáraktól, közintézményektől idegen nyelvű könyveket, folyóiratokat beszerezni, de vásárlásra, netán újságok rendszeres megrendelésére egyelőre gondolni sem lehet. Ezenkívül néhány pakli kártya, sakk-készlet, társasjátékok szolgálhatnak az unalom ellen.
Az őrizetesek szabadabban érintkezhetnek a külvilággal, mint elítélt honfitársaink. Szabadon küldhetnek és kaphatnak levelet, csomagot, előzetes bejelentkezés alapján bármikor fogadhatnak látogatót. Ha pénzük van, akkor vehetnek élelmiszert, cigarettát is. Bár rendszeres, kirendelt ügyvédi szolgáltatás egyelőre nincs, saját ügyvédjével (ha egyáltalán eljutott odáig Magyarországon, hogy legyen neki), mindenki szabadon tarthatja a kapcsolatot. A levelezés költségeit elvileg az őrizetesnek kellene állnia, de mivel valószínű, hogy a többségüknek erre nem lesz pénze, a hivatalos természetű leveleket, jogi beadványokat a parancsnokságnak továbbítania kell az illetékes magyar hatóságokhoz. Tolmács szintén nincs a táborban, de a személyzet néhány tagja beszél szerb-horvátul, angolul, németül, így az alapvető kommunikáció a fogvatartottak és a felügyelet között biztosított. Hivatalos alkalmakkor természetesen lesz kirendelt tolmács.
A tábor lakóival nem volt alkalmunk szót váltani. Ehhez felsőbb engedély szükséges, de a fogvatartottak személyiségi jogainak védelme sem teszi lehetővé – indokolta az elutasítást a parancsnok. Ottlétünkkor a részleg még nem volt teljesen kész, ezért az „első fecskéket” sem ott őrizték. Kovács alezredes úr annyit elárult róluk, hogy többségük mohamedán vallású, és most éppen a Ramadan, a mohamedán vallási böjt hónapja van. Ezért csak este kapnak egy kiadós vacsorát, mellé kis csomagban a nappali élelmiszeradagjukat, amit éjjel elkölthetnek. A szegedi egyetem arab diákjai pedig küldtek nekik néhány imaszőnyeget. Azóta állítólag sokkal jobb a hangulat.
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]