A szabad egyesülésalapítási jog elnyerését követően több homoszexuális szervezet is alakult Magyarországon. 1993 novemberében a homoszexuális filmhéthez kapcsolódó Toldi mozibeli vita után többen mégis úgy gondolták, szükség van egy új egyesületre. A Homérosz, a Budapest Lambda és a többi, nyilvánosság elé nem lépő csoport nem lát el politikai és érdekvédelmi képviseletet, inkább a szegregációt erősíti, állították, és ’94 áprilisában megalakították a Szivárvány Társulást, amely nemcsak az azonos neműek párkapcsolatának a heteroszexuálisokéval egyenrangú jogi és szociálpolitikai elismertetését kívánná elérni, de egyedi jogvédelmet is vállalna.
Az első nekibuzdulás nyomán beadott alapszabályt júniusban a Fővárosi Bíróság visszadobta, és felszólította az egyesületet neve megváltoztatására. A „meleg” szó ugyanis, mint az a Fővárosi Bíróság szerint a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási kollégiumának egy állásfoglalásából kiderül, nem felel meg a nyelvhelyességi és névszabatossági kritériumoknak. Noha a hivatkozott állásfoglalás csak annyit ír elő, hogy egy társadalmi szervezet nevének megjegyezhetőnek, kiejthetőnek kell lennie, nem tartalmazhat Magyarországon meg nem honosodott idegen szavakat, valamint utalnia kell az egyesület tevékenységére; az MTA Nyelvtudományi Intézetével folytatott telefonos konzultáció után dr. Pölöskei Márta tanácsa elég otthon érezte magát a nyelvészet kérdéseiben ahhoz, hogy bizalmas jellegűnek minősítse a kifejezést.
A Szivárvány alapítói válaszul közgyűlést hívtak össze, ahol úgy döntöttek, bár szakvélemény kiadására kérik fel az MTA-t, továbbra is ragaszkodnak az inkriminált szóhoz, mivel az szerintük széles körben elterjedt, ráadásul kisebbségként megilleti őket az önmeghatározás joga („ha a cigányok nevezhetik magukat romának, akkor mi, buzik is nevezhetjük magunkat melegnek”). A bíróság azonban nemcsak névváltoztatást kívánt: a 18 éves korhatár bevezetésére is felszólította őket, és ezzel együtt az alapítók korának jegyzőkönyvezésére, ellenkező esetben szerinte ugyanis a Btk. 199. paragrafusának megsértése forog fenn.
Az előrángatott jogszabály, amely egyébként 1993 óta hever az Alkotmánybíróság asztalán (többek között a társulás alapítói is a beadók közt voltak) a „természetellenes fajtalankodás” hangzatos címét viseli, s homoszexuális nemi kapcsolat létesítését tiltja 18 éves kor alattiakkal. Hiába válaszolta a közgyűlés, hogy érdekvédelmi szervezetként nem célja szexuális kapcsolatok szervezése, a bíróság a bejegyzést 1994. augusztus 31-én megtagadta.
A Legfelsőbb Bírósághoz beadott fellebbezésében a névhasználat ügyében az egyesület már az MTA szakvéleményére hivatkozik, amely kimondja, hogy mivel itt a nemi életük alapján megkülönböztetett személyeket képviselni kívánó egyesületről van szó, a szervezet tevékenységét megjelölő kifejezés csakis a nemiséggel kapcsolatos lehet. Márpedig az ilyen szavak a magyar nyelvben vagy durvák, vagy orvosiak, vagy bizalmas jellegűek; a „meleg” szó viszont valóban széles körben használt. Ráadásul – állítja a társulás – a társadalmi szervezetek önmeghatározási joga az egyesülési jog lényeges tartalmához tartozik, az alapvető szabadságjogok lényeges tartalmát az alkotmány szerint pedig nem lehet korlátozni, magát a szabadságjogot is csak akkor, ha más alapvető jogokkal ütközik.
A Legfelsőbb Bíróság elutasító határozatában a névhasználat ügyében meg sem próbál új érvet felhozni, a korhatár ügyében azonban már buzgóbb volt. Szerintük az alkotmány 67. paragrafusa (gyermekek joga a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésre), az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 30. paragrafusa (az ifjúság egészségének védelme) és az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvény 23. paragrafusa (az ifjúság egészséges életmódra nevelése) „törvényi céljainak megvalósulását” „a kérelmező társadalmi szervezet célkitűzései nem szolgálják, sőt az ellen hatnak”. „Egy olyan társadalmi szervezetben, amelynek kifejezett célja az intézményes homoszexuális élethez szükséges infrastruktúra megteremtése, nem is valósulhat meg az a védelem és gondoskodás, amely a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges, ideértve egészségügyi nevelésüket is a családi életre.” Ez azonban még nem minden. Az egyesület – ha nem állítja föl a 18 éves korhatárt – puszta létével megsértené a Btk. 195. paragrafusát is (kiskorú veszélyeztetése), és „az egyesület céljának megvalósítása azt eredményezné, hogy miközben az egyesületi tagok az egyesület céljának elérése érdekében tevékenykednek, egyúttal megszegik… az ifjúság erkölcsi nevelésével kapcsolatos feladatokat, a kiskorú tagok erkölcsi fejlődését olyan irányba befolyásolják, amely a közerkölccsel és az egészséges életmóddal ellentétes.” S mivel az egyesület működésével „mintegy kivonná kiskorú tagjait az őket védő törvények alól”, „megengedhetetlen kiskorúak tagsága ebben a szervezetben”. Megdicsérik végezetül Pölöskei bírónőt, amiért óvni próbálta az ifjúságot a homoszexualitás mételye ellen, „más kérdés, hogy a bűncselekmény minősítésében tévedett, amelynek azonban az ügy lényege szempontjából nincs relevanciája”.
„Az intolerancia diadala” – nyugtázza a Legfelsőbb Bíróság végzését Halmai Gábor alkotmányjogász. (MH, február 14.)
„Az elsőfok még azzal vádolt bennünket, hogy az egyesület működtetése közben a tizennyolc év alatti tagokat meg fogjuk kefélni – mondja Juhász Géza, a Társulás egyik alapítója, másodfokon már finomítottak, csak a kiskorú veszélyezetéséről beszélnek, és kijelentik: melegnek lenni ellentétes az egészséges életmóddal. Érdekes persze, hogy ilyesmire is kiterjed a hatáskörük, különösen ha arra gondolunk, hogy 1973 óta az ENSZ egészségügyi világszervezete nem tekinti betegségnek a homoszexualitást. Nem kevesebbről van itt szó, mint hogy a Legfelsőbb Bíróság az állam nevében kinyilatkoztatja, hogy engem, mint magyar állampolgárt tizennyolc éves koromig a heteroszexuális, gyermeknemzést megcélzó standard családmodellre kell nevelni. És ha ez a nevelés a nagykorúságig nem jár eredménnyel, akkor már – mert mégiscsak vannak szabadságjogok –, egye fene, megengedik, hogy buzi legyek, de addig a törvény véd attól a gondolattól, hogy velem azonos neműbe legyek szerelmes.
Magyarországon kimerültek a jogorvoslati lehetőségeink – nem mintha sok lett volna. Valószínűleg a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fogunk fordulni, és bejegyzés nélküli társadalmi mozgalomként folytatjuk munkánkat. Ha szükséges lesz, bizonyos célokra jogi személyeket hozunk létre, „Háttér” néven például készülődik egy egyesület, amely telefonos lelkisegély-szolgálatot kíván működtetni a melegeknek és hozzátartozóiknak. Szeretnénk fellépni minden olyan jogszabály ellen, amely diszkriminálja a melegeket. Úgy tűnik, e téren legtöbbet a fegyveres erők esetében kell tenni. Egyedi jogvédelmi esetekben bizonyára együttműködünk majd emberi jogi szervezetekkel, a kulcskérdés azonban az, hogy azok, akiket sértenek munkavállalói vagy más jogaikban, vállalják-e a perindítást és a nyilvánosságot. A legfontosabb dolgunk azonban a társadalom meggyőzése: az azonos neműek szerelme is üdvözlendő. Társadalmi vitát kívánunk generálni a homoszexualitásról.”
- Belföld [6]