„…a nép ünge hol tág, hol szoros”

[Kisbali László] [1]

Demagológia


A „fajirtás” idejét érjük. Legalábbis egy keresztényként virító közgazda szerint „II. János Pál azt mondja a külföldi tőke finanszírozási rendszeréről, hogy az a fajüldözés egy rafinált formája, ami már a fajirtás jellegét ölti. Ezt látszik igazolni a kormány március 12-én bejelentett szociális intézkedéseinek érvrendszere is.” Szép! Mintha érteni lehetne Horn Gyulát, amikor a „nemzeti és szociális demagógia” elharapózásáról beszél. Mégis jobban tenné, ha halkabban ostorozná a demagógiát. Egyrészt jön Orbán Viktor, és frappánsan visszavág: demagóg az, aki mondja. Másrészt nem olyan egyszerű dolog ez a demagógia.

Először is, egyáltalán nem baj, ha tavasztájt tömegesen bújnak elő a demagógok. Ebből tudhatjuk, hogy virágzik a demokrácia. Lehet persze, hogy inkább egy másik szó volna helyénvaló, melyet rejtvényszövegünket fordító költőnk eszelt ki: „democsokrácia.” Akárhogy is ítélünk, tény, hogy valódi demagógokhoz demokrácia szükségeltetik. A „szocialista demokráciát” is szokás demagógiával vádolni, történeti értelemben azonban bizonyosan jogosulatlanul. A szocialista demagóg ugyan állandóan hivatkozott a népre, de korántsem kereste a kegyeit, egyáltalán nem igyekezett kedvében járni, és meggyőzni őt. Nem érdekelte, mit kíván a nép, hiszen amúgy hatékony eszközei voltak a nép „kívánságainak” befolyásolására. Ez a „demagóg” sohasem becézgette a népet, a démoszt nem szólította „démikémnek”. Éppen azért lehetett cinikusan hazudni milliós nyilvánosság előtt, mert nem számított, mit is gondol valójában a démosz.

S egyáltalán: kinek jutna eszébe a suksükölő, egy beszéd felolvasására is képtelen ünnepi szónokokról az antik demagóg, akitől Thuküdidésznél így óvják a népet: „nem a szemetekben bíztok, mint kellene, hanem a fületekben, ha a szónok ügyes szóval beszél. S ha valamelyik szónok különösebb éleselméjűséget árul el, még be sem fejezte a szót, ti már helyeseltek, de képtelenek vagytok átlátni beszédének következményeit.” E leírásban különösen megkapó, hogy a görög történetíró annak a Kleónnak a szájába adja, aki rejtvényszövegünkben (egy i. e. 424-ben bemutatott színműben) a demagóg mintájaként szerepel. Állítólag még a bőrcserzőkötényt is magára öltötte, amikor a népgyűlésen szónokolt, holott gazdag vargaként már rég nem végzett fizikai munkát. Tudta, mire megy a játék. Amint ma is láthatjuk: a demagógot a másik demagóg ismeri föl a legbiztosabban. Mi több, s ezt is Thuküdidésznél mondja egy újabb demagóg, a demagóg leghatásosabb eszközei közé tartozik a mások demagógiával történő megvádolása.

Idézett szerzőnk pedig azt sugallja, hogy a demagógot csak egy másik demagóg győzheti le: Hurkás a hízelgés minden csínját-bínját ismerve csapja be a népet Kleón ellenében, majd hipp-hopp, gazfickóból derék emberré változik, a vén Démoszt fiatalító varázsfürdőbe ülteti, és teljes szépségében állítja a közönség (azaz: a démosz) elé.

Ezért sem baj, ha mostanában sok a demagóg. Sosem lehet tudni, melyikükben búvik meg e népet megváltó varázserő. Biztosak persze csak abban lehetünk, hogy az átveréssel mindegyikük megpróbálkozik.

„…a nép ünge hol tág, hol szoros”

„KLEON:<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />	Bitóra kötlek, isten engem úgy segéljen.
HURKÁS:	Mi pulykaméreg! mit eszel, fiam?
	Mit adjak enned? jó lesz pénzes erszény?
KLEON:	Kitépem a körmömmel a beled.
HURKÁS:	Kikörmölöm prytani étkedet.
KLEON:	A Nép elé hurcollak: ott lakolj.
HURKÁS:	Oda én téged, s még jobban elgyalázlak.
KLEON:	De az neked semmit se hisz, cudar,
	Én meg kis újjon forgatom, nevetve.
HURKÁS:	Oh, be tiednek tartod már a népet!
KLEON:	Mert szája ízét én tudom leginkább.
HURKÁS:	S úgy bánsz, miképp a rossz dajkák, vele:
	Rágtodbul egy kicsit szájába téssz,
	Saját poklodba háromannyi megy.
KLEON:	Zeusz uccse, én fortéllyal megteszem,
	Hogy a nép ünge hol tág, hol szoros.
HURKÁS:	E tudománnyal az én s–em is bír.
KLEON:	Nem a Tanácsban piszkálsz most,
	ne gondold!
	Jerünk a Néphez!
HURKÁS:	Ott az út eredj,
	Ne tartson vissza semmi akadály.
KLEON:	Hej, Demos, jer ki csak!
HURKÁS:	Jer, jer, apám!
KLEON :	Galambom Démikém, jer csak ki, jer:
	Lásd, mint gyaláznak érted, kedvesem!
DEMOS:	Ki lármáz? Mentek az ajtóm elől! (…)
KLEON:	Ez, és az ifjú lovagok.
DEMOS:	Miért?
KLEON:	A mért szeretlek, kedvesed vagyok.
DEMOS:	Te meg ki volnál?
HURKÁS:	Én: vágytársa ennek (…)
KAR:	Szép a te uralmad, oh Demos, kit
	az emberek félnek
	s az egész világ, mint zsarnoki férfit;
	Ám félrevezethető vagy, s kedveled
	a hízelgést
	rászedtetést nagyon, bámúlva szüntelen a
	Szólóra; de távol az elméd, noha itt van.
DEMOS:	Nincs a hajatokban ész, hogy engem
	oktalannak
	tartotok; együgyű színből vagyok én csak
	Kedvem pitizálni napról-napra
	magamnak is van,
	s tartani mindig egy orgazda parancsolót
	Mikor tele van pedig, földhöz
	csapom aztán.”

???

• Ki beszél? [5]