Az egészségnek, mint tudjuk, tisztaság a fele. Gazdagság a másik fele. A Magyar Rádió Névjegy című műsorában vasárnap ebédtájt Hegyi Imre mikrofonja dr. Appel György személyében egy roppant egészséges vállalkozót fogott. Dr. Appel az ország egyik legtehetősebb nagyvállalkozója, Dagobert bácsi hozzá képest ágrólszakadt nimolista. Ennyit az egészség egyik feléről. Ami a másik felét illeti: „Tisztán került ki azokból (ti. az átkos) időkből koránál fogva is” – mondja a riporter, aki szerint az egészséges polgártárs az ötven évéből legalább ötöt le is tagadhat. De ha nem tagad, akkor is mindössze negyedszázadot élt le felnőtt fejjel az átkos időkben, mit lehet azalatt piszkolódni? „Igen, de meg kell mondani azt, hogy én ugyanúgy belekerültem, mint a kossuthos gimnázium pártösszekötő tanára… Benne voltam a legelőkelőbb pártkörökben, de mindig hátulról, mindig egyszerűen.” Tiszta sor. Pártösszekötőből kiemelték az iskolai számítógépes program felelősének, „így kerültem vállalkozók közelébe”, nyilatkozta a jeles életművész tavaly a mi szerény lapunkban. „Információelőnyben volt részem, így viszonylag kis tőkéből tudtam nagy tőkét csinálni… Voltak súgások… Francia befektetőkkel tárgyaltam, politikai biztosítékot akartak. Fogadta őket Iványi Pál, és ment minden, mint a karikacsapás… Mi már akkor gépkocsi-behozatallal foglalkoztunk, amikor a kormány (ti. az Antall-kormány) még az alkotmánnyal és a nemzeti jelképekkel törődött. A régi embereink kontingenst, engedélyeket adtak ki, inkább nekünk, mint másoknak címszóval… Berecz János, akinek szintén sokat köszönhetek, mert fogadta az én partnereimet, sem mondta soha, hogy gondjai vannak. Próbálta a maga erejéből fölépíteni az új életét.” (Beszélő, 1994. október 20.) Az is tiszta maradt, mert az is ember maradt. Mert tökmindegy, mondja az egyszerű milliárdos az egyszerű nép hangján a rádióban, hogy ki mi volt, „ember maradjon, ez a lényeg… hívják Berecz Jancsinak, aki nálam dolgozik, és nagyon szeretjük együtt a munkálatokat. Vagy bárkit a régiből, aki tud segíteni egymásnak, az rendes ember.” Pláne, ha birodalom az illető: „Régebben is azért, gondolják meg, hogy mit segített nekünk akkoriban, amikor szidtuk, hány forintért kaptuk az olajat. Kis hülye, naiv Brezsnyev meg a többiek, olcsón odaadták… ha akkoriban kiengedték volna a népet utazni ’57-ben… Mindenki visszajött volna. Mindenki rájött volna, hogy semmi különbség nincs egy nagy Amerika vagy egy nagy orosz birodalom között.”
A végtelen lehetőségek birodalma. Ez is, az is, meg a Kádár-birodalom is. Csak nem kell félni attól a pártelittől, csak „mindig hátulról, mindig egyszerűen”. Az egyszerű hátsó ajtó nyitva áll, bemehet abba a pártelitbe még egy egyszerű textilnagykereskedő is fiástul. Hiába csodálkozik a Hegyi Imre: „Ilyen káderlappal (ti. egy textilnagykereskedő fiaként) pártösszekötőnek lenni, ne haragudjon, maga a kapitalista csökevény volt az ántivilágban.” Nem számított. Nemcsak a fiát, a lányát is „szó nélkül fölvették az egyetemre, függetlenül attól, hogy az ő anyakönyvi kivonatába is az van beírva, hogy textilnagykereskedő az apja. Nem számított.” Még az se számított, ha az illető maga volt a textilnagykereskedő. Lehetett attól még a honvédelmi miniszter sofőrje, bizalmi állásban. Sőt: „Édesapám hol taxisofőr volt, hol államtitkár. Önként és dalolva feladta azt a nagy üzleti rendszert.”
Itt most váltsunk hangnemet. Dr. Appel György dr. Aczél György unokaöccse. A Névjegy egyórás portréműsorába ez az aprócska információ nem fért bele. A mi kétoldalas” őszi interjúnkba sem fért bele. Nem foglalkozunk interjúalanyaink rokoni kapcsolataival, ha nem szükséges. A mi interjúnkban nem volt szükséges. Mindegy, hogy miként került bele interjúalanyunk a diktatúra politikai elitjébe, elég, hogy benne volt. Hegyi kollégának azonban ez nem volt elég. Számára és, mint láttuk, interjúalanya számára is fontos volt az az információ, hogy a papa osztályidegensége a régi rendszerben „nem számított”. Ez pedig egyszerűen hazug információ, ha nem teszik hozzá, hogy Aczél György rokonai esetében nem számított.
Mi nem szeretünk az ilyen rokoni kapcsolatok fölött moralizálni, de azt sem szeretjük, ha e rokoni kapcsolatok eltakarásával moralizálnak.
Mi nem moralizálunk, mert szeretjük a szabadságot, és tudjuk, hogy a szabadság feltétele a tőkefelhalmozás, aminek egyik lezárhatatlan útja a diktatúrában szerzett politikai tőke átváltása. Az átváltók számára a diktatúra és a szabadság, az orosz birodalom és Amerika, mint látjuk, egylényegű. Ez tökéletesen érthető. A diktatúrában is ők voltak szabadok, a szabadság is nekik üzlet. Nekünk nem üzlet. Mi csak szeretjük. Aki a diktatúrában is szabad, az nem tudja, mi a szabadság. Az csak azt tudja, hogy mi benne az üzlet. Mi tudjuk, hogy mi a szabadságban a szabadság. Övék az üzlet, miénk a szabadság. És ez így van rendjén.
Kapcsolódó cikkek
- A hét hordaléka [6]