Imádság humorért
Azért annak is vannak előnyei, hogy manapság főleg a barna a divat az energikus gazemberek között. Most például mintaszerű összhangban követelik politikai ellenfeleik betiltását a szlovák szélsőjobbosok, a romániai vagy az orosz fasiszták. Hála istennek, a vak gyűlölet megakadályozza őket, hogy egymásra találjanak, még akkor is, ha amúgy nézeteik teljesen egybeesnek. Valójában ugyanis önmagukkal sem fognának össze, mely érzést én őszintén meg is értek.
Ezért aztán le kell tenni az ígéretes magyarázatról, hogy jófajta nemzetközi összeesküvést, Funar képét viselő guruló lejeket keressünk egyik hetilapunk vezércikke mögött. Így viszont magyarázat nélkül maradunk: racionálisan ugyanis megokolhatatlan a szövegből áradó féktelen düh. A szerző „ki akarja rúgni” az SZDSZ-t, ez eddig O. K. Ám itt az áll, hogy a szabad demokraták „eljátszották minden jogukat a politikai létezésre”. A javaslat szép, konzervatívhoz méltó indoklást kap: „A szétmosott agyakat, a megtiport és megmérgezett lelkeket, a manipulációval folyamatosan szétbombázott nemzettudatot azonban addig nem lehet orvosolni, amíg a mérgezést be nem szüntetjük, amíg a méregforrás egyszer s mindenkorra be nem dugul.” Szerző figyelmébe ajánljuk Krúdyt, aki Tiszaeszlár-könyvében egyenesen a sör megmérgezéséről beszél. Magyar embernél ez még hatásosabb érv lehet. „Mi lenne, ha betiltanánk az SZDSZ-t, majd egy egészséges lendülettel végérvényesen kitakarítanánk [po nyemecki: Endlösung – KL] őket a közéletből, a médiából, a pénzvilágból, a föld alól és a föld fölül, a szülőszobákból és az iskolákból, és mindenhonnan, ahol emberek élnek [sic!], ahová a kor elpusztíthatatlannak látszó pestise, a neobolsevizmus beférkőzött?”
Senkinek ne legyen kétsége: a szerző szerint csak elpusztíthatatlannak látszik a „pestis”; élénken él benne a végső harc reménye. A részletek, igaz, homályban maradnak. Pl. a szülőszobák. Pusztítsák ki az SZDSZ-es bábákat? Ne születhessenek SZDSZ-es származású csecsemők? Rögtön fojtsák meg őket, vagy már a mamákat sterilizálják? Vagy csak a neobolsevikok húsvéti rituáléira utalnak itt? Megannyi titok!
Mielőtt azonban az olvasó elmerülne a töprengésben, egy valódi keresztény konzervatív imát ajánlok figyelmébe: „Humort, humort önts szívembe, / Meghallgatás istene” (Sík Sándor). Rejtvényszövegünk szerzője (1836–1916), a múlt századi magyar politikai humor – főleg álnevein ismert – nagymestere, a Borsszem Jankó egyik szellemi atyja. Ő találta ki Spitzig Itziget, aki akkor, amikor 1878-ban Istóczy a magyar zsidók Palesztinába telepítését javasolja, ennyit üzen: „menjen ü Betlemba, vadj ha neki meszi van, hát Bedlamba. Aztot is jó lesz neki.”
A „Bedlam” egyébként London egyik legrégibb tébolydájának neve.
Deók Ferenc és a kis emoncibált világpolger
„Dühös vadjok a zsidókra! Elüször életibe, de anál döhöseb.
Fox tschodálkozni tégedet! De ógy van.
Edj idű ótatául fogva az én izralitó honphitársaim kezdenek edj kölömös spekulaciont. A formája szent, de a tortolma szentelen. Értsél meg engemet.
A Kohn Kóbi van edj szegény paket-izraelitó (amit úgy is híják hoid: »batyós zsidó«). No jó. Szöletik a Kohn Kóbinak edj kis fiócskát. Ez is türtente mán máskor is. Mert hála istenek, szaporodjunk magonkat, mint a homok a mezűn.
A régi jó idükbe ha ilyen szerentsche jütt a tscholádjára: a Kóbi elment a kávéházba és elmonta edj pajtásnak s kerte ledjen koma. Kilencwen eset közül százszor acceptirozta a kínálást.
De most fogja a kis emoncibált világpolgert, begönyölgeti az aszony önepi kendüjébe és elmén vele a Deók Ferenchez.
Natságos oraság, mongya neki. Jehova külte nekem esztet az ártatlan anyalkát; de elfelejtette neki adni a kezibe edj kis opró penzt, ami nélkől mai idűbe nem csak szöletni, de meghalni is nem lehet. Tesek, ajánlom őt a natságos oraságnak. Ha már nem lehet pöspök a borátya, legalább ledjen a gewaltige Deók Ferenc a kereszt-tátija.
No, eztet megjárja. Ha vót eser Bodán kotyavásár, lehet ecer Pesten zsidó-vásár. A nagy patriót elkölte edj pár florin a szegen házhoz és nem tsak sopán telt edj kis büleszra, túrós deklire, sokoládra, kávéra de tolán tán marat is valamitskét, amibül a házoló segítete magán rajta es azon kivöl mondhatta magárul, hoid ő van a Deók Ferenc komája.
Az olcsó bóleszés túrós dekli nyomán azonba elindult edj egész sereg izraelitó. (…) Mikor láttak, hodj a Deók Ferenc iszt bezect mentek el a ministerhoz (…), ledjen koma ehez a jerekhez.
A minister sakogyan elméne a Könyök otcába és edj szobában, ami tele van edj beteg aszonnyal és ütven egéséges zsidóval, ölibe veszi a jermeket és nézi, hodjan kurtítják bele az izraelitóság keblibe (…) Mert bizony, nálonk a keresztelés is nehezeb mint a keresztengyeknél. Ot vizel csinálják; nálonk vérbe keröl.
És edj minister nadjlelkö és bűkező és ottand felejt tíz darab sárga csikót. Másnap, mer zsidó jerek szöletik amikor tetszik, sőt akor is amikor nem tetszik már harminchárom táti rohan harminchárom jerekkel a ministeriumokba (…) Aztán fogják szolodni a szerkesztőkhez. Az bízom szép molatschág lesz, ha a Simele Chélekfresser elviszi a fiacskáját a Herrn von Lonkájihoz, aki minden fröstökre eszi meg két fokhajmásos zsidót. Fogja mégis acceptírozni a komaságot, de ógy, hoid fent kereszteljék meg és vágják el a két fölit. Mesüge világ!
Spitzig Iczig,
Ismeretesch madjar izraelitó hazaphi.”
???
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [6]