„Éhes disznó makkal álmodik”
– foglalta össze röviden lapunknak Szekeres Imre szocialista frakcióelnök Giczy György törekvését a kormánykoalíció megbontására. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a párt országos választmányának hétvégi ülésén az MSZP „nemzeti” politikusait biztatta, hogy álljanak a sarkukra a koalícióval szemben. Három hete az MDF kongresszusán Orbán Viktor ugyancsak a szocialista frakció „nemzeti elkötelezettségű” képviselőinek üzent: lépjenek ki a politikai árnyékból, különben a formálódó Polgári Szövetség nem tekintheti őket önálló partnereknek. A két pártelnök fallabdajátszmája néhány hónapja tart – megoszlanak a vélemények arról, hogy ki kezdett adogatni –; az üzenetek tompán pattognak vissza a címzettről, az MSZP imaginárius „nemzeti” szárnyáról.
Orbán Viktor mielőbb zárt hárompárti szövetséget szeretne vezetni; Giczy György – ezt megakadályozandó – a lehető leghosszabb ideig, vélhetően a következő parlamenti választások második fordulójáig lebegtetni kívánja a különféle ellenzéki kombinációk közötti választást. Kettőjük között dermedten hallgat az MDF, amely május végi országos gyűlésén képtelen volt dönteni, és így egyelőre passzív szemlélője két gyengébb riválisa aszimmetrikus játszmájának. Ha létrejön az exkluzív háromtagú klub, a Fidesz-MPP jut helyzeti előnyhöz, de ehhez szüksége van a kereszténydemokraták részvételére is. A három párt közül viszont egyedül a KDNP bejáratos a Kisgazdapárt (vagy éppen a Kisgazdapárt–MIÉP) szalonjaiba (talponállóiba), így tárgyalási pozíciója jobb, mint a Fideszé. Ha Orbán – felégetendő a hidakat – rendszeresen vérig sérti a nem kifejezetten pókerarcú kisgazdákat, az meg se kottyan a KDNP-nek. Ha viszont Giczy teszi ugyanezt a Fidesszel…:
„Ha most mi ebben a polgári szövetségben részt vennénk (különben azzal sem értünk egyet, hogy »polgári«) – mondta a pártelnök lapunknak a Parlament folyosóján –, akkor a Fidesz dominanciája érvényesülne. Azok a híresztelések, miszerint Orbán Viktor lenne a három párt miniszterelnök-jelöltje, önmagukért beszélnek.”
…akkor Orbánnak ezt szó nélkül le kell nyelnie, mert neki nincs hová hátrálnia. Füzessy Tibor is megjegyezheti csendben, hogy a kereszténydemokrata választóknak még időre van szükségük ahhoz, hogy meggyőződjenek arról: „a Fidesz tényleg a mi oldalunkon áll”. Neki sem vághatják a képébe, hogy a „Fidesz mindig is azt mondta, amit most, csak éppen a kontextus…” Az efféle kirohanások csak a fanyar szövetségesből első számú közellenséggé avanzsált szabad demokraták számára rendezett nagyjelenetekben engedhetők meg. Az új szövetségben nélkülözhetetlen kereszténydemokraták előtt Orbán csak a bokáját csaphatja össze.
És a „nemzeti elkötelezettségű” szocialisták?
…nekik mindkét pártelnök könnyű szívvel „üzenheti” ugyanazt, akár homlokegyenest eltérő tartalommal is. Nem kell tartaniuk komoly választól. A Fidesz a ciklus végéig, sőt, azon túl is egyben akarja „tartani” – mi több, össze akarja préselni – a kormánykoalíciót. Igazi címzettjük az SZDSZ, aki soha többé nem lehet szalonképes („Nőjön csak össze, aminek össze kell nőnie” – mondta a Fidesz-MPP elnöke az MDF kongresszusán. „A szabad demokratáknak ott van a helyük, ahová a lovukat bekötötték, a szocialisták istállójában” – nyilatkozta az Új Demokratának), de a fideszesek renegát szocialistákkal sem szaporítanák szívesen riválisaik számát. A KDNP viszont tényleg érdekelt a koalíció bomlasztásában, abban, hogy tovább tagolja a politikai palettát és növelje manőverezési lehetőségét. A kormány megbuktatását azonban ők sem gondolják komolyan, „üzengetésük” tehát ebben az értelemben blöff. Az MSZP-s „nemzetiek” a mostani ellenzék egyetlen pártja számára sem alkotnak tényleges, komolyan vehető partnercsoportot, még akkor sem, ha jó néhányukkal valóban bensőséges viszonyban van az ellenzék egy része.
Pokol Béla közvetítési kísérlete a polgári szövetség és a szocialisták „népi nemzeti” szárnya között hamvába holt. Tavaly májusban tényleg véget ért egy korszak, a médiaháború többé nem lehet alkalmas ellenzéki platform kialakítására, nem beszélve arról, hogy Orbán számára az SZDSZ kormányon tartása nyomósabb érdek, mint a „szociálliberális médiauralom” mumusának megfékezése.
Miután Jánosi György lemondott a politikai államtitkárságról, majd elültek a februári „kultúrharc” hullámai, kiderült, hogy az Antall-korszak viszolyogtató „kultúrshow”-it a legnagyobb erőfeszítéssel is csak ideig-óráig lehet felmelegíteni. Az oktatáspolitikai vitákat jórészt elsöpörte a Bokros-program. (Az MSZP elnöksége februárban még úgy vélekedett, a ciklusban nem lesz tandíj…) „Sokan vannak közülünk, akik – engem is bele értve – számos kérdésben közelebb állnak a KDNP-hez, mint az SZDSZ-hez” – nyilatkozta lapunknak Jánosi, de az MSZP-frakción belüli törést illuzórikusnak minősítette, a koalíció megbontására irányuló kísérletet pedig olyannak, amit mindkét frakciónak vissza kell utasítania.
A „nemzeti”-nek tartott Tabajdi Csaba államtitkár is visszautasította a kereszténydemokrata szirénhangokat. Óvatossága érthető: a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal élén történő személycserék – a Wolfart–Báthory-kettős távozása, illetve Orsós Éva kinevezése – egyik legfontosabb pozíciójától fosztják meg a szocialisták „nemzeti” szárnyát.
„Vagyunk olyan jó kapcsolatban, hogy erről baráti beszélgetést folytatunk majd a KDNP vezetőivel” – reagált Szűrös Mátyás a KDNP-víkendre. Mindazonáltal Szűrös köztársasági elnöki aspirációinak ellenzéki támogatása egy percig sem volt realitás. A szlovák–magyar alapszerződés parlamenti vitájában – Szent-lványi István államtitkár szerint – az egyik legszínvonalasabb ellenzéki felszólalást elmondó Szűrös a szavazásnál egyedül maradt. „Meglepett, hogy a frakcióban csak én tartózkodtam – mondta Szűrös. – Megértem Orbán Viktort. Néhány ember úgy gondolja, hogy az MSZP nemzeti baloldalát képezi, de szervezett erőként nem tud megjelenni és nem tudja befolyásolni az MSZP pártkapcsolatait. Talán még ma is van esélye a platformmá szerveződésnek, de egyre kevesebben vagyunk.”
Lehet, hogy ez idő szerint Polgári Szövetség nem létezik, de „nemzeti baloldal” is alig: tagjai saját játszmáikban vesztésre állnak. A kormányzati mainstream viszont azt érezheti, az ellenzék befolyása annyira elenyésző, hogy egyáltalán nem kell komolyan vennie. Ha pedig mégis, akkor olyannyira retrográd érvekkel dolgozik, hogy vele szemben hosszú távon is a Horn-kormány a kisebbik rossz. Jaj annak az országnak, ahol nincs alternatíva.
- Belföld [6]