Ivan Lexa, a Szlovák Információs Szolgálat vezetője kabaré-tréfák és karikatúrák kedvelt és közismert figurája, politikai botrányok főszereplője, állandó levelezésben áll a köztársasági elnökkel és az ellenzéki pártok vezéreivel, minden valamirevaló napi- és hetilappal perben áll, s több ügyészségi feljelentést tett különféle ismeretlen tettesek ellen. Szervezetének – egyébként titkosnak minősülő – székhelyét, osztályainak és alosztályainak vezetőit lassan minden érdeklődő ismeri, csakúgy, mint szolgálati autóiknak típusát és rendszámát. Igaz, ezeket minden leleplezés után kicseréltetik a forgalmi rendőrségen, de a polgári sajtó rövid időn belül ismét leleplezi őket, és a nyilvánosság néhány napon belül ismét megismerheti az éppen aktuális titkosszolgálati akciót éppúgy, mint a legújabb érvényes rendszámokat.
A Meciar–Kovác-párbaj
Mindez ugyan egy amatőr módon dolgozó, a konspiráció alapelveit sem betartó titkosszolgálat szánalomra méltó vergődése is lehetne, a helyzet azonban ennél sokkal komolyabb. A Szlovák Információs Szolgálat Ivan Lexa vezetése alatt a jelek szerint a politikai és társadalmi élet korlátozására, a volt StB hálózatának és módszereinek felújítására, a nyugati kapcsolatok felszámolására és az orosz titkosszolgálattal való testvéri együttműködésre rendezkedett be. Mind-ezt valószínűleg sejtette Michal Kovác is, aki az önálló Szlovákia megalakulása után a Meciarral való nyílt konfrontációt is vállalva többször visszautasította, hogy kinevezze Ivan Lexát a titkosszolgálat élére. Ellenzéki körökből származó információk szerint Meciar 1994-es második bukását követően Lexa mégis hozzálátott saját titkosszolgálata kiépítéséhez, mely teljes mértékben a korábbi kommunista titkosszolgálat, az StB vezetőire és kádereire épült. Az 1994-es választásokat követően Meciar rövid időn belül távozásra kényszerítette az addigi szlovák titkosszolgálat vezetőit, és újra hozzálátott kegyeltje, Lexa pozícióba juttatásához. Mivel világos volt, hogy Michal Kovác köztársasági elnök soha nem mond erre igent, a parlamentben megváltoztatták a titkosszolgálatokról szóló törvényt. Az addigi – a parlament, a kormány és a köztársasági elnök egyenrangúságán és vétójogán alapuló – rendszer gyökeresen megváltozott: a kormány kizárólagos jogkört kapott a kinevezéshez, az ellenőrzés jogát pedig csupán egy parlamenti albizottság gyakorolja. Az öttagú, a kormánykoalíció legszélsőségesebb tagjaiból álló parlamenti albizottságba nem került be egyetlen ellenzéki képviselő sem, s az sem zavar senkit, hogy a testületet az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette.
Szabadkézi politika
Michal Kovácot tehát megfosztották kinevezési jogától, és immár semmi sem állt Ivan Lexa útjában, a kormánykoalíció pedig szabad kezet kapott a titkosszolgálat felhasználásához, mégpedig úgy, hogy erről az ellenzéki pártok ne szerezhessenek tudomást. Ladislav Pittner kereszténydemokrata képviselő, volt belügyminiszter, az első szlovák titkosszolgálat létrehozója (még a szövetségi állam keretein belül) ekkor interpellációjában azzal vádolta meg Ivan Lexát, hogy az általa vezetett titkosszolgálat felújította a volt kommunista StB ügynökhálózatát, újraalakította a politikailag másként gondolkodókat és az ellenzéki pártokat figyelő osztályt, hogy ismét van egyházügyi részleg, hogy a SZISZ helikoptereket, gyakorlóterepet és harci felszerelést vásárol, harci egységeket képez ki, hogy ügyészségi és bírósági jóváhagyás nélküli akciókat szervez. Hasonló jellegű interpellációval fordult a miniszterelnökhöz Jan Langos volt csehszlovák szövetségi belügyminiszter is.
Ivan Lexa tevékenységének egyik legkritikusabb eleme azonban az orosz titkosszolgálattal való kapcsolat felújítása és egyre szorosabbra fűzése. A SZISZ végleg lemondott a nyugati hírszerző szervezetekkel való együttműködésről (igaz, ezek már jó ideje nem is adtak át értékelhető információt a teljesen megbízhatatlannak tartott szlovák titkosszolgálatnak), és kizárólag politikai, valamint egyéni célokat követ. Ennek a kurzusváltásnak legszembetűnőbb jele az volt, hogy januárban a hadsereg egyik különgépén a Szlovák Információs Szolgálat teljes vezetése elutazott Moszkvába, és ott rendkívül intenzív és gyümölcsöző tárgyalásokat folytatott az orosz hírszerző szolgálat vezérkarával: sokak szerint a szlovák titkosszolgálat nyilvánvaló politikai feladata és saját jól felfogott érdeke, hogy Szlovákiát az orosz érdekszférába integrálja, s akadályozza a nyugat-európai orientációt.
A SZISZ kiemelkedő érdemeket szerzett az úgynevezett magyar irredentizmus elleni küzdelemben: rendszeresen figyelik a szlovákiai magyar pártokat, szervezeteket és egyéneket. Nincsenek egyedül: Dusan Slobodník, a parlament külügyi bizottságának elnöke, valamint Roman Hofbauer, a parlament gazdasági bizottságának elnöke nemegyszer kijelentette: az úgynevezett magyar irredentizmus és a magyar pártok tevékenysége egyértelműen a szlovák állam léte ellen irányul. Mindketten a kormányzó Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezéregyéniségei és mérvadó politikusai. Valószínűleg ez a fő oka annak, hogy a titkosszolgálatot ellenőrző parlamenti bizottságnak Szlovákiában 1992 óta nincs magyar tagja, s a jelek szerint egyhamar nem is lesz.
A nagy akciók
A Szlovák Információs Szolgálat az elmúlt időszakban két amolyan „világraszóló” akcióval hívta fel magára a figyelmet. Az egyik Michal Kovác államfő fiának elrablása, a másik pedig a Baláz püspök besztercebányai rezidenciájában tartott törvényellenes házkutatás. Az első ügy több tanúvallomás és tárgyi bizonyíték alapján vélhetően a titkosszolgálat közvetlenül szervezett ügye volt, melybe bekapcsolódott a követési osztály, valamint a titkosszolgálat teljes vezérkara. Az akció célja nyilvánvalóan Michal Kovác államfő politikai lejáratása és lemondásának kikényszerítése volt, ezt azonban megakadályozta a sajtó, a SZISZ csapnivalóan amatőr munkája, valamint egy tény, mellyel Szlovákiában mindenkinek számolni kell: Szlovákia kicsiny ország, itt semmit sem lehet eltitkolni, utóbb minden kiderül. Így volt ez Michal Kovác fiának elrablása ügyében is. A vizsgálótiszt már az elrablást követő héten ismerte az elrablók többségének nevét, s a sajtó útján szólította fel őket a vallomástételre. Nagy részük ugyanis a rendőrség kötelékéből lépett át a hírszerző szolgálathoz, s nem volt nehéz kideríteni, kik is vettek részt az akcióban. Ezt a nyomozótisztet gyorsan leváltották, azonban a helyére kinevezett másik tiszt sem tudott más eredményre jutni, mint elődje, s így ő is a leváltás sorsára jutott. Az ügyön jelenleg a Vladimír Meciar által személyesen kiválasztott közép-szlovákiai vizsgálótiszt dolgozik, s az általa favorizált nyomozati verzió: Michal Kovác fia saját magát raboltatta el, hogy meneküljön állítólagos bűntársai bosszújától.
Ugyancsak a SZISZ keze nyomát viseli az az akció, melynek során súlyos bűncselekménnyel akarták megvádolni a korábban Michal Kovác államfő mellett hitet tevő püspöki kar vezetőjét, Baláz besztercebányai püspököt. A vallomások szerint őt és alárendeltjeit csapdába akarták csalni, hogy rábizonyíthassanak egy 200 ezer USD értékű törvényellenes képeladást. Az ügy még a mai napig sincs megnyugtatóan felderítve, s sokan úgy vélekednek, hogy ismét politikai nyomás áll a vizsgálat nyilvánvaló lassúsága mögött.
Mellesleg Ivan Lexa kinevezése óta a SZISZ költségvetése csaknem az ötszörösére nőtt, és már megközelíti az egymilliárd koronát (emlékeztetőül: egy korona most öt forintot ér).
Itt tartunk ma.