Skip to main content

Befejezetlen jelen


Évtizedek a munkásmozgalomban

1912-ben született Marosvásárhelyen négygyermekes munkáscsaládban. Ipari tanulóként 1926-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba: „...osztályhelyzetem és a román sovinizmus, amely a régi Románia sajátja volt [...], korán ébresztettek politikai öntudatra, amely a proletárforradalom felé vonzott, az osztálynélküli társadalom és a nemzetiségek szabad fejlődése, a szocialista állam [...] voltak azok az eszmék és elvek, melyekért minden áldozatot vállaltam” – vallotta 1957-ben.


A Dánia megszállása alatt költött mítoszok


Időről időre új életre kel a népszerű dán királyról, X. Keresztélyről szóló, hízelgően magasztos mese, mely szerint a II. világháború alatt maga is kitűzte a sárga csillagot. 2001 júniusában az Egyesült Államok Kongresszusának néhány képviselőházi tagja tisztelettel emlékezett meg arról, hogy Keresztély király reggelente, karján sárga karszalaggal lovagolt végig Koppenhága utcáin.


A ’79-es Charta-aláírás után kérdezte meg az utcán, mert szomszéd házban laktunk: Te vagy az? A Szabad Európán hallottam a neved. Korábban is ismertük egymást, de ettől kezdve teljesen más lett a kapcsolatunk. Tudtam, hogy orvos, hogy négy gyereke van, a lakásán is jártam, láttam, vonzódik a népi tárgyakhoz, a népi kultúrához, bokályok, butélák, hímzések, szuszékok, tányérok, szőttesek garmadája lepte el a lakást. Főleg erdélyiek. És egy hatalmas feszület a nappalinak használt szoba falán.

Légrády Péterrel ekkor kezdődött a barátságunk.



Kutrucz Gizella


1987. VII. 27-i keltezéssel, „A Minisztertanács Elnöke” fejléces papíron Kutrucz Gizella a következő, valamilyen régi barátságot, de legalábbis közeli ismeretséget sugalló kézírásos levelet kapta Grósz Károlytól, aki az MSZMP utolsó vezetőjeként 1988. május 22-től az MSZMP KB főtitkára volt, de ekkor (1987. június. 25. és 1988. november. 24. között) a Minisztertanács Elnöke funkciót is betöltötte):

Kedves Kutrucz elvtársnő!

Mellékelten visszaküldöm Hegedűs András tanulmányának kéziratát. Igen érdekes, gondolatgazdag írás.






Ungvári Tamás érdekes esszét közölt a novemberi Beszélőben Lakatos Imréről. Az alábbi írás Lakatos Imre ifjúkori pályaképéhez kínál újabb adalékokat, kiegészítést, némiképp vitatkozván is Ungvári Lakatos-képével.

A „diákcsíny”


„A kívülről bejáró Ungár (később Ungvári, l. F. A., 1989) Tamás… csillog-villog.” Ezt írta naplójába Fodor András március 27-én, 1949-ben. Az akkor még csak 19 éves Ungvári csak hallomásból ismerhette Lakatos Imrét, aki akkor már 26 éves volt, és Moszkvában elméleti fizikát tanult a Lomonoszov Egyetemen.




Nyomul a BM

Különösen mozgalmas időszaknak bizonyult a BM belső életében a hatvanas évek közepe. Befejeződött a korábbi főosztályok szerinti tagozódást felváltó (fő)csoportfőnökségi átalakulás folyamata. Ennek megfelelően új minisztériumi (majd főcsoportfőnökségi) ügyrend(ek) kiadására került sor. Alapvetően nem mondott túl sok újat a miniszter első helyettese által irányított III.



Wittner Máriát a rendszerváltás óta ismerheti a közvélemény. Számos TV-, rádióinterjújával, dokumentumfilm-szerepével az egyik leghíresebb ’56-os „pesti srác” lett. Nyilatkozataiból megismerhettünk egy rendkívül viszontagságos életutat, és láthattuk, hogy ha kellett, elszántan védelmezte a volt felkelők és más ’56-osok érdekeit mindenfajta igazságtalansággal szemben, síkraszállt a történelemhamisítás ellen is. Ha nem is volt mindig teljesen igaza, hiteles személyiségével fontos szerepet vállalt az Ügyért.

Ennek most már két éve vége.


Erényi Tibor és Szabó Ágnes emlékének


A Szovjetunió vége elkerülhetetlenül megváltoztatja,
hogyan is látják a történészek az orosz forradalmat.
Nemcsak képessé váltak arra, hanem egyenesen
kötelességük, hogy más perspektívából szemléljék azt,
ahogyan az életrajzíró is másképp viszonyul egy halott, mint egy élő emberhez.




Eric Hobsbawm[1]

Néhány hónappal ezelőtt Ungváry Krisztián érdekes írást közölt a Beszélőben arról, kik is voltak azok a nyilasok (2003. júniusi szám).



Részlet egy önéletrajzi esszéből


Hivatal a hivatalban

Sok irigyem támadt abból, hogy alkalmanként, még a Kádár-rendszerben, külföldre is eljutottam ilyen-olyan ösztöndíjjal. Nem az irigyeimnek mondom, hogy ezek között állami adomány nem volt. Külföldről hívtak minden alkalommal, onnan is fizettek. Hálás legfeljebb azért lehetek, hogy „kiengedtek”, megadták az „ablakot” az útlevélbe.

A procedúra már akkor is érthetetlen volt, amikor érvényben: akadályfutásra hasonlított.




Az örök Secu és a romániai múltfeltárás


A címben szereplő szupertitkos ügynök én magam volnék, jó ideig ugyanis olyannyira sikeresen titkoltam el magam elől is a Ceausescu-rendszer titkosszolgálatának végzett bizalmas tevékenységemet, hogy csak másfél év óta tudom, hogy mint regisztrált ügynökéről nyolc éven át dossziét vezetett rólam a Securitate. Hogy még cifrább legyen a dolog, mint megfigyelt személyről is adatokat gyűjtöttek rólam a szekusok – ezt persze akkoriban is sejtettem –, hogy aztán az aktámat majd utódaik, a mostani nemzetbiztonság, az SRI szakemberei zárják le 1990 végén.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon