Vilhjálmur Örn Vilhjálmsson

Nyomtatóbarát változat

Időről időre új életre kel a népszerű dán királyról, X. Keresztélyről szóló, hízelgően magasztos mese, mely szerint a II. világháború alatt maga is kitűzte a sárga csillagot. 2001 júniusában az Egyesült Államok Kongresszusának néhány képviselőházi tagja tisztelettel emlékezett meg arról, hogy Keresztély király reggelente, karján sárga karszalaggal lovagolt végig Koppenhága utcáin. A mítosz legutóbbi újjáélesztésére az Afganisztánban egykor uralmon lévő tálib terrorrezsim 2001-ben hozott rendelete szolgáltatott alkalmat, amely a hindu vagy egyéb, nem-mozlim vallású személyeket sárga jelvény viselésére kötelezte, a mozlimoktól történő megkülönböztetésük céljából.[1]

A dánok többsége pontosan tudja, hogy a király és a csillag története csupán mítosz. Rendszerint azért tagadják mégis, hogy a történet merő kitaláció lenne, mert az általános vélekedés szerint először azután került a köztudatba, hogy a dán zsidókat 1943-ban Svédországba menekítették.[2] Mivel senki sem tudja igazán, mikor is kapott szárnyra a történet valójában, az is nyilvánvalóvá vált, hogy a mítosz kérdését végérvényesen lezárni nem lehet.

Exodus

A mítosz makacs továbbélésének talán legfontosabb oka az, hogy megjelent a széles körben olvasott Exodus (1958) című regényben. Szerepel a regény 1960-ban készített filmes adaptációjában is: A német megszállóknak Hotel D’Angleterre-ben található főhadiszállásáról érkezett a rendelet: MINDEN ZSIDÓ VISELJEN DÁVID CSILLAGOS SÁRGA KARSZALAGOT. Azon az éjszakán a földalatti mozgalom üzenetet közvetített minden dánnak. Keresztély király az Amalienborg Palotából a következőt válaszolta a német parancsra, mely szerint a zsidóknak Dávid csillagot kell viselniük: az egyik dán épp olyan, mint a másik. Ő maga hordani fogja a Dávid csillagot, és elvárja, hogy minden lojális dán hasonlóképpen tegyen. Másnap szinte az egész lakosság Dávid csillagos karszalagot viselt. Egy nappal később a németek visszavonták a parancsot.[3]

A mese említése 1943-ban


1943 októberében vált széles körben ismertté a Királyról és a Csillagról szóló mese egyik változata. A Független Zsidó Sajtószolgálat (Independent Jewish Press Services, Inc.) bocsátott ki egy cikket, amely az Egyesült Államok dán nagykövetének tollából származott, és 1943-ban, teljes vagy rövidített változatban számos amerikai újságban és magazinban megjelent. A springfieldi (Massachusetts) The Jewish Ledger 1943. október 12-én közölte a cikket. Henrik von Kauffmann nagykövet – ez alkalomból a Henrik de Kauffmann nevet használva – a következőt írta:

Számos példáját ismerjük X. Keresztély király meg nem alkuvó viselkedésének és méltóságteljes magatartásának a német agresszorokkal szemben. Az esetek közül jó néhány azzal kapcsolatos, hogy a király hogyan reagált a nácik kitartó követeléseire, hogy antiszemita intézkedéseiket Dániában is bevezethessék. Egy alkalommal a király azt válaszolta: „Mi, dánok, nem tartjuk magunkat alábbvalónak a zsidóknál: Dániában tehát nem létezik zsidó probléma.” (…) Nemrégiben, miután Dániában bevezették a német katonai diktatúrát és megkezdték a dán zsidók összegyűjtését, a király állítólag kijelentette: „Amennyiben Dániában a zsidóknak sárga jelvényt kell viselniük, úgy Én magam és a Királyi Család kitüntetésként fogjuk viselni azt.”[4]

1943. október 13-án a londoni napilap, az Evening Standard így tudósított:

Nemes hang szólalt meg a náci megszállás alatt álló Dániában: a tolerancia, a szembenállás és az emberiségbe vetett hit hangja. „Ha a németek be akarják vezetni a zsidók részére a sárga csillag viselésének kötelezettségét Dániában” – jelenti ki Keresztély király –, „én magam és az egész családom a legmagasabb szintű kitüntetés jeléül fogjuk viselni azt.” (…) Keresztély király nem dobálózik üres gesztusokkal. Bátor ellenszegülésébe a lelkiismeret felhívását közvetíti: nem szabad az emberiséget többé olyan bűncselekményekkel meggyalázni, amelyeket egy téves fajelmélet és egy elvetemült meggyőződés nevében követnek el. A Varsóban elpusztult zsidók, akik az utolsó leheletükig küzdöttek a náci páncélosok ellen, erőddé alakították a gettót. Most Dánia királya alakítja lánggá a sárga csillagot.[5]

Az Amerikai Zsidók Bizottságának Jiddis Sajtószemléje (The American Jewish Committee’s Bulletin Review of the Yiddish Press) 1943. október 15-én megjelent, 14. lapszámában arról számolt be, hogy mekkora érdeklődést tanúsított az amerikai jiddis sajtó a dán zsidók megmenekítése iránt:

Különösen kiemelt helyet kapott az a stockholmi jelentés, hogy amikor Dánia királya, X. Keresztély értesült a német szándékról, mely szerint minden megmaradt dán zsidónak kötelezően sárga Dávid csillagot kell hordania a ruhaujján, kijelentette: „Ha a németek be akarják vezetni a sárga Dávid csillagot Dániában, én és az egész családom a legmagasabb kitüntetés jeléül fogjuk viselni azt.”[6]

A fenti idézetekből nyilvánvalóan kitűnik, hogy 1943 októberében a történetet már az Atlanti-óceán mindkét partján ismerték. Ez azt jelenthetné, hogy a mítosz már akkor vagy közvetlenül azután elkezdett terjedni a köztudatban, amikor a dán zsidó közösség legnagyobb részét kimenekítették az országból, azaz 1943 októberében hajóval Svédországban szállították. Pedig ez nem így történt. Mikor született hát a mítosz valójában?

A mítosz valódi eredete


Már 1942-ben keringett egy történet a királyról és a sárga csillagról. 1942. szeptember 4-én, a londoni Zsidó Távirati Iroda kibocsátott egy hírt, amely számtalan olvasó figyelmét ragadta meg:

Megbízható forrásból épp most jutott el az itteni Szabad Dán Körökhöz a teljes történet, hogy milyen szerepet játszott Keresztély, Dánia királya abban, hogy a dán kormány végül elutasította a zsidótörvények Dániában történő bevezetését sürgető német követeléseket. A beszámoló szerint, amikor a király megtudta, hogy zsidóellenes intézkedések fenyegetnek, azt mondta: „Ebben az országban nem létezik zsidókérdés. Itt csak az én népem van.” (…) Amikor közölték a királlyal, hogy a németek erőltetni fogják a zsidók sárga színű, megkülönböztető jelvényének bevezetését, kijelentette: „Amennyiben ez megtörténik, én magam az egyenruhámon fogom viselni a sárga csillagot, és el fogom rendelni, hogy a teljes királyi háztartás kövesse példámat.”[7]

Korábban felmerült, hogy a mítosz forrása egy képregény lehet, amely feltehetően egy svéd újságban jelent meg 1942-ben. 1942. május 15-én, a The Danish Listening Post (Dán Figyelő – lásd alább) számolt be egy efféle képregény megjelenéséről, azt azonban nem árulta el, melyik újság közölte a szóban forgó művet.[8]

Bár úgy tűnik, sem a képregényről szóló beszámolót, sem magát a képregényt nem jelentették meg egyetlen szövetséges újságban sem, így az nem válhatott ismertté a nyilvánosság számára, a királyról és a csillagról szóló történet és mítosz ekkor már javában úton volt.[9]

Kétségtelen, hogy a sárga csillagról és a dán királyról szóló mese, amely később a Koppenhágában körbelovagoló, a sárga csillagot vagy a sárga karszalagot büszkén viselő király történetévé nőtte ki magát, dán vagy legalábbis skandináv eredetű. Először legalább egy évvel a dán zsidók 1943-as kimenekítése előtt bukkant fel, vagyis – szemben számos tudós vélekedésével – nem ez az esemény váltotta ki.

Mire hát a legenda?


A királyról és a csillagról szóló legenda nem egyszerű tündérmese, amelyet a folklór értelmezési körében elemezhetnénk.[10]

Voltak, akik szándékosan kezdték keringetni a történetet, hasonló kitalációkkal egyetemben, abbéli meggyőződésükben, hogy ezzel jótékonyan mozdíthatják majd elő a dán érdekeket külföldön. A történet válasznak is tekinthető a kritikára, amely Dániát érte a szövetséges sajtóban 1940 és 1943 között. Amikor 1940. április 9-én a németek lerohanták Dániát, az igazságtalanul vádolt Keresztély király az ellenállás teljes hiányának szimbólumává vált. Ezt akár egy példával is illusztrálhatjuk. 1942-ben egy képekkel illusztrált találós kérdés formájában a The Washington Post ironikusan vizsgáztatja az olvasót: vajon hogy hívják azt az uralkodót, akinek az országa még csak meg sem kísérelt fegyveres erőt állítani a nácik útjába? Egy ilyen rossz hírnév helyreigazítást követelt, és igen valószínű, hogy a népszerű király csak eszközként szolgált a külföldre emigrált dán állampolgárok ebbéli igyekezetében. A Király és a Csillag legendáját a legnagyobb valószínűséggel azért költötték, hogy elnyerjék vele Amerika jóindulatát.[11]

A legenda hátterében álló emberek az Országos Amerika–Dánia Társaságot (NADA) képviselték. A társaság 1940 májusában alakult meg Chicagóban, és egy egész sor dán–amerikai társaság ernyőszervezeteként működött. A NADA célja az volt, hogy Dániát a lehető legjobb színben tüntesse fel. A magánadományokból fenntartott Dán Szabadság és Demokrácia Barátainak hivatala közvetlenül Dánia 1940-es megszállása után nyílt meg.[12] Céljául azt tűzte ki, hogy a dán ügyekről szóló híreket összegyűjtse, és az amerikai sajtó rendelkezésére bocsátsa. Ez a vállalkozás hamar egy kéthetente megjelenő hírszemlévé nőtte ki magát: ez volt a The Danish Listening Post.

Történetek minden célra

Keresztély király és a dán zsidók további légből kapott hírek tárgyát is képezték, amelyeket az amerikai és angliai dán szervezetek indítottak útnak 1941 és 1943 között. 1941 folyamán a németek több alkalommal is felvetették a dániai „zsidókérdést”. A dán válasz mindig szilárd volt, és megingathatatlan. Amikor 1941. november 25-én Erik Scavenius külügyminiszter látogatást tett Berlinben, találkozott Hermann Göringgel. Göring megemlítette, hogy hosszú távon Dánia sem kerülheti el a „zsidókérdés” megoldásának problémáját. Scavenius így válaszolt: „Dániában nincs zsidókérdés.” A kormány, akárcsak a dán parlament legtöbb tagja, támogatta ezt az álláspontot.[13]

A határozott dán állásfoglalás ellenére nyilvánosságra kerültek bizonyos hírek azzal kapcsolatban, hogy a dán kormány zsidóellenes intézkedéseket fogadott el. 1942 januárjában a The Daily Telegraph egy „skandináv forrásokkal rendelkező, különleges tudósítótól” származó hírt közölt. A tudósító arról számolt be, hogy Keresztély király lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha bármiféle intézkedést foganatosítanak a zsidók ellen.

Az alábbi beszámolónak tulajdonképpen semmiféle alapja nincs, és sokkal inkább politikai nyilatkozatként vagy vágyteljesítő gondolkodásként kell felfognunk.

A DÁN KIRÁLY LEMONDHAT TRÓNJÁRÓL
Zsidóellenes fenyegetés



Különleges tudósítónktól

Skandináv forrásból jutott Londonba a hír, mely szerint Keresztély, Dánia királya azzal fenyegetőzött, hogy a zsidótörvények Dániában történő bevezetését célzó német nyomás miatt lemond a trónjáról. Keresztély király múlt szombaton élt a fenyegetéssel. A dán kormány három, nácibarát tagjának, valamint azok német támogatóinak hosszas politikai manőverezése ezzel csúcspontjához jutott.

A baj akkor kezdődött, amikor Erik Scavenius külügyminiszter, Gunnar Larsen közlekedési miniszter – aki történetesen egy portlandi cementgyár igazgatója –, valamint T. H. Jacobsen[14] igazságügyi miniszter előkészítette, majd a kabinetnek benyújtotta a zsidóellenes törvények tervezetét.

A miniszterek csütörtöki találkozóján a javaslatot a többi miniszter elvetette, és a miniszterelnök, M. Stauning[15] elutasította azt is, hogy a tervezetet a király elé tárja.

Amikor Scavenius ezt követően megkörnyékezte a királyt, és arra kérte őt, hogy hatálytalanítsa a kabinet döntését, a király ezt határozottan elutasította, és arra utalt, hogy csakis abban az esetben hagyná jóvá a tervezetet, ha az a parlament egybehangzó támogatását élvezné.

A nácibarát miniszterek ezután javaslatukat egy speciális bizottságnak nyújtották be, amely szombaton egyhangúlag visszautasította azt. A németek az elutasításra reagálva követelték a törvények azonnali elfogadását. Ekkor történt, hogy a király bejelentette: amennyiben nem tágítanak követeléseiktől, és továbbra sem hagynak fel azzal, hogy jóváhagyását kikényszerítsék, le fog mondani. Nem ismeretes, hogy a németek visszavonultak-e. Amennyiben továbbra is ragaszkodnak követeléseikhez, néhány napon belül elfogadhatják a király lemondását.[16]











Miután a király kilátásba helyezett lemondásáról szóló történet megjelent, 1943 elején Lisszabonból hasonló történet jutott el a londoni Külügyminisztériumhoz, ami azt mutatja, hogy a királyról és a zsidóiról szóló híresztelések már akkor széles körben ismertek voltak:

Politikai feljegyzés, Dánia, No. 1. a P.I.D részére, Mr. Ridley Prentice-től (Lisszabon), 1943. január 4.

Dán zsidók.

Hat hónappal ezelőtt a németek hatályba léptették a nürnbergi zsidótörvényeket. A király személyesen látogatott el a koppenhágai zsinagógába[17] [sic], ahol hivatalos szertartáson vett részt. Az esetre Dániában mindezidáig nem volt példa, és később a németek Dániára vonatkozóan visszavonták a nürnbergi rendeleteket.






A Külügyminisztérium egyik hírszerző tisztje a következő megjegyzéssel látta el a memorandumot:

Az értesülést nem tartom hitelesnek. A 4. bekezdésben található állítás, miszerint a németek zsidótörvényeket vezettek volna be, téves. Csak fenyegetőztek vele. Mr. Clarke, 1943.01.19.[18]

Mások legalább ennyire szkeptikusak voltak. A „Dánia Politikai Áttekintése 1942-ben. A Külügyminisztérium Feljegyzéseiből, Mr. Gallop, 1943. febr. 2.” című dokumentumban a következő megjegyzéseket olvashatjuk:

(…) Javasolt Antiszemita Törvények.
5. 1942 vége felé egyre makacsabb híresztelések kaptak lábra, miszerint intézkedések foganatosítását tervezik a zsidók ellen. Megalapozott tény, hogy a nácibarát ügyvéd, M. Popp-Madsen[19] elkészítette az antiszemita intézkedések törvénybe iktatásának jövőre vonatkozó tervét, de a Svédországból érkező beszámolók, melyek szerint a dolog hasonlóképpen zajlott, mint az Anti-Komintern Paktum esetében (igaz, más témában), szinte minden bizonnyal tévesek voltak, és a tény, hogy bekerültek a BBC dániai adásába, valamelyest ártott az adó dániai jó hírének...[20]


Egyéb történeteket is terjesztettek a dán hazafiak elkötelezettségéről:

ZSIDÓKAT VÉDELMEZŐ DÁN HAZAFIT TARTÓZTATTAK LE

Stockholm, márc. 15. (Zsidó Távirati Iroda)

A híres dán hazafi, Lacour[21] másodszori letartóztatásának okát tárja fel a „Goeteborgs Handels och Shjoefarts Tidningen”. M. Lacourt azért tartóztatták le, mert nyíltan kiállt a zsidóellenes törvények Dániában történő bevezetése ellen. Más dán hazafiakkal egyetemben támadta a Németországban alkalmazott zsidóellenes intézkedéseket.[22]





Vilhelm la Cour dán történészt 1941 elején azért vették egy rövid időre őrizetbe a németek, mert ellenállást tanúsított a német megszállással szemben, és nézeteit egy Ord til os i Dag (Hozzánk intézett szavak ma) című könyvecskében meg is jelentette.[23] 1942-ben la Court ismét letartóztatták, és négy hónapra bebörtönözték a német megszállás ellen vívott küzdelme miatt. Bebörtönzése után egy vidéki majorságba internálták, és 1943 tavaszáig tartották ott. A Gestapo la Cour újabb letartóztatását tervezte, ő azonban 1944 decemberében Svédországba menekült. Semmi jel nem utal azonban arra, hogy la Cour különösképpen foglalkozott volna a zsidóellenes törvények Dániában történő lehetséges beiktatásával kapcsolatos kérdésekkel.

A zsidók internálása Dániában

A dán zsidókkal kapcsolatos legrosszindulatúbb mese, amelyet a dán érdekek külföldi képviselői megpróbáltak megjelentetni a szövetséges sajtóban, valószínűleg az volt, amely szerint a zsidók állítólag megpróbáltak kapcsolatba lépni X. Keresztély királlyal, és arra kérték őt, hogy koncentrációs táborba internálja őket.

DÁN ZSIDÓK HAZAFIAS FELAJÁNLÁSA AZ ORSZÁG NEHÉZSÉGEINEK ENYHÍTÉSÉRE

New York, febr. 8. [1942] (Zsidó Távirati Iroda). A jelentések szerint Dánia több mint 5000 fős zsidó lakossága arra kérte Keresztély királyt, hogy egy dán koncentrációs táborba internálja őket annak érdekében, hogy ez az intézkedés elejét vegye a megszálló német hatóságok részéről nagy valószínűséggel várható deportálásoknak. Az Országos Amerika–Dánia Társaság, amely „hivatalos forrásnak” tulajdonítja az értesülést, kijelentette, hogy Keresztély király arra való tekintettel utasította el a javaslatot, hogy az nem egyeztethető össze a Dániában hagyományos vallásszabadsággal. A dán zsidók petíció formájában megfogalmazott kérését a zsidó közösségek vezetői adták át a királynak. „Mindig is jól bántak velünk ebben az országban, és megértjük, hogy ittlétünk jelenti az egyik nehézséget Ön és a német kormány között. Ha megkönnyíthetjük a helyzetét azzal, hogy internál bennünket, kérjük, tegyen úgy”

– szól a petíció.[24]

Egy ilyen történet nagy valószínűséggel csakis abból a régi keletű vélekedésből nőhetett ki, miszerint a zsidók „problémát” jelentenek.[25] A történet kitalálója feltehetőleg tudott az Északi-tengernél található, horserodi internáló táborról. A tábor még az I. világháborúból maradt fenn, és a ’30-as évek végén bővítették ki, illetve építették át. 1940–41-ben használták először 71 menekült fogva tartására: sokukat később, 1941 augusztusában Németországnak szándékoztak kiadni.[26]

A speciális ügyekért felelős Dán Államügyész és a Dán Államrendőrség parancsára fogva tartott rabok között 14 zsidó menekült volt. 1940 májusában a dán hatóságok kapcsolatba léptek a náci megszállókkal, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek a menekültek kiutasításáról, akiktől a dán hatóságok meg akartak szabadulni. Többek között a horserodi rabok visszaszállítását is kérték a Sicherheitsdiensttől. A németek azonmód elutasították a javaslatot, hogy befogadják azokat a hontalan zsidókat, akiknek az országból történő eltávolítását remélték a dán hatóságok.[27]

A horserodi táborban 1940–41-ben fogva tartott zsidók közül 1941 augusztusában egyet sem utasítottak ki Németországba, együtt azokkal a német szocialistákkal, akiket viszont kiszolgáltattak.[28] Ez azonban nem a dán tisztviselők intézkedéseinek vagy a zsidó rabok kiszabadítását követelő zsidó szervezeteknek volt köszönhető. Anélkül, hogy bármiféle követelés vagy felszólítás érkezett volna a németek részéről a horserodi rabok kiutasítására, az igazságügyi minisztérium már 1941. július végén előkészítette és aláírta a kiutasítási parancsokat a Horserodban 1940–41 között raboskodó zsidók legtöbbjére vonatkozóan.[29] A horserodi táborból 1941-ben szabadon engedett zsidó rabok legnagyobb részét 1941 júliusában a Dán Rendőrség újra letartóztatta. Ez alól két ember volt kivétel: az egyik evezős csónakon Svédországba menekült, a másik pedig öngyilkosságot követett el attól való félelmében, hogy újra letartóztatják a dán hatóságok. A letartóztatottakat a rendőrség mindaddig őrizetben tartotta, amíg a Dán Igazságügyi Osztály arra várt, hogy a németek eldöntsék, mikor történjenek a deportálások. A németek azonban elutasították, hogy a német politikai aktivisták kivételével más horserodi rabokat is átvegyenek.

A háború után, az 1940–41-ben, Horserodban fogva tartott menekültek bebörtönzéséért felelős tisztségviselők speciális kiadványokban büszkén magyarázták a dán nyilvánosságnak, hogy az internálás célja voltaképpen a menekültek megóvása volt a németektől.[30]

Az az 1942-es közlés, miszerint a dán zsidók fel akarták magukat áldozni a dán–német kapcsolatok javítása érdekében, egészen más okból elgondolkodtató. 1943. szeptember 29-én a Dán Vöröskereszt igazgatója, Helmer Rosting kapcsolatba lépett Dánia Reichsbevollmächtigerjével, Dr. Werner Besttel, és komoly üzletet ajánlott neki. Javaslata úgy szólt, hogy a németek által fogságban tartott dán katonák fokozatos szabadon bocsátásáért cserébe hajlandóak volnának internálni a dán zsidókat. Von Ribbentrop Reichsaussenminister ezt a tervet elutasította.[31]

Ugyancsak 1943 szeptemberében hasonló, a dán zsidók internálására vonatkozó tervet vetettek fel a Koppenhágában megrendezett külügyminisztériumi találkozón. Állítólag ez valóban a dániai zsidókat fenyegető, nyilvánvaló deportálási akciók megelőzésére irányult.[32] A dán zsidó közösség elnöke, C. B. Henriques, így ír az esetről:

Amikor hazaértem, behívattak a Külügyminisztériumba, hogy részt vegyek az államtitkárok találkozóján. Az összes államtitkár jelen volt, valamint ott volt a király magántitkára is. A helyzetet megvitatták, és nem tudták, miként cselekedjenek. Az egyik államtitkár megemlítette a dán zsidók internálásának lehetőségét, hogy így Dániában maradhassanak, azonban általában mindenki – különösen a király magántitkára – negatívan viszonyult ahhoz, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek a németekkel, ehelyett inkább a tiltakozásokat kellene hangsúlyozni, hogy lássák, milyen harcosan lép fel a közvélemény az üldöztetés ellen. Az államtitkár azt javasolta, hogy járuljak a királyhoz, de úgy éreztem, hogy ez a király számára igen nehéz és zavarba ejtő volna, hiszen a maga módján ő is internált. Erre az államtitkár megígérte, hogy ő maga beszél majd a királlyal, mivel bizonyos volt benne, hogy a királynak nem lesz ellenvetése, ami így is történt. A németek nem akarták, hogy a király tiltakozzon.[33] A találkozó így eredménytelenül zárult, hiszen senki sem tudta, mit lehetne valójában tenni a jelen helyzet megoldása érdekében, és senki nem látott egyéb megoldást, mint a menekülést.[34]

Szerencsére a dán zsidók internálásának gondolatát 1943 szeptemberében elvetették. Érdemes volna ennél részletesebben is tanulmányozni, hogy vajon a külügyminisztérium államtitkára által felvetett, a dán zsidók internálására vonatkozó javaslat hátterében meghúzódó motívumok azonosak voltak-e a Dán Vöröskereszt igazgatójának motívumaival. Legalábbis néhány dán számára nem volt teljesen ismeretlen az elképzelés, ahogy a fent említett, 1942-es hírközlés világosan mutatja. Hogy az elképzelés magában foglalt-e olyan tervet is, hogy a deportálást megelőzendő a nem-dán zsidókat is internálják-e, nem lehet tudni.

Egy kevésbé ismert történet

A fent említett mítoszokat és kitalációkat X. Keresztély királyról és a dán zsidókról a II. világháború alatt eredetileg azzal a kizárólagos céllal kezdték terjeszteni, hogy javítsanak a megszállt Dánia külföldi renoméján. A mesék mindenesetre mit sem javítottak Dánia zsidó lakosságának helyzetén, és minden valószínűség szerint nem is ezzel a szándékkal költötték őket. A dán királyról és a zsidókról szóló történetek közül a király és a csillag mítosza lett a kedvenc. A vélekedés szerint az Egyesült Államokban keletkezett annak a hatalmas jóindulatnak köszönhetően, amelyben Dániát részesítették a tengerentúlon a dán zsidóság 1943-as megmentéséért.

Szerencsére a legtöbb dán zsidó sohasem viselte a sárga, fajmegjelölő jelvényt. Ám például az 1943-ban Dániából Theresienstadtba deportált zsidók mégis arra kényszerültek, hogy ruhájukon sárga csillagot hordjanak, számos olyan zsidóval egyetemben, aki Dániában született ugyan, de a vészkorszak idején a dán hatóságok mégsem fogadták őket vissza szülőhazájukba.

1940 augusztusától 1944 elejéig 21 hontalan zsidó menekültet, köztük három gyereket utasítottak ki Dániából Németországba – nem azért, mert a németek követelték, hanem azért, mert a menekültügyek illetékes dán tisztviselői buzgón dolgoztak a nem kívánatos egyének Dániából történő eltávolításán.[35]

Fordította: Kis Anna

A tanulmány elsőként a Denmark and the Holocaust (ed. M. B. Jensen and S. L. B. Jensen, Institute for Holocaust and Genocide Studies, Copenhagen, 2003) c. kötetben jelent meg.

Jegyzetek

[1] Kongresszusi képviselő, Gary Ackerman, Egyesült Államok, Képviselőház. Ackerman nyilatkozata a nemzetközi kapcsolatok javulásáról, Mr. Ackerman nyilatkozata, 6-6-01. H. Con. Res. 145. Elítéli a tálib rezsim nemrégiben kibocsátott rendelkezését, mely szerint Afganisztánban a hinduk kötelesek őket hinduként azonosító jelzést viselni. Lásd:
http//www.house.gov/ackerman/press/taliban.htm

[2] A dán történész, Lone Rünitz megjegyzést fűzött a képviselőházból a dán Ritzau hírügynökséghez érkezett kijelentéshez, mely szerint a királyról és a csillagról szóló legenda az Egyesült Államokból származik. Ritzau Bureau News, kibocsátási szám: 2001 10609: RTZ: 2939, 2001. június 8. A hírközlés valamilyen oknál fogva az „USA Haedrer Christian X for jodeskrone” címet viseli, amely azt jelenti: „USA egy hihetetlen zsidó történetért magasztosítja fel X. Keresztélyt.”

[3] Uris, Leon: Exodus. Garden City 1958. 75.

[4] WL: Wiener Library, London: Mikrofilm PC 6; 156 tekercs: Zsidók a II. Világháborúban. 2D.1. Dánia

[5] WL: Mikrofilm PC 6; 156 tekercs: Zsidók a II. Világháborúban. 2D.1. Dánia.

[6] Ibid.

[7] WL: Mikrofilm PC 6; 156 tekercs: Zsidók a II. Világháborúban. 2D. Dánia és Norvégia Általában: A hírközlés címe: A dán király reakciója a németek zsidótörvényekre vonatkozó követelésére Dániában; A király semmibe veszi a németeket: szertartáson vesz részt a zsinagógában. London.

[8] The Danish Listening Post, 1942. november 15. 4. A The Danish Listening Postot a Dán Szabadság és Demokrácia Barátai magánalapon működtetett irodája terjesztette New Yorkban.

[9] A kérdéses képregényt egy norvég művész, Ragnald Blix rajzolta (aki a Stig Höök álnevet használta), és a Göteborgs Handels- och Sjöfarstidningben jelent meg 1942. január 10-én. Stauningot, a dán miniszterelnököt ábrázolja Keresztély király társaságában. Stauning azt mondja: „Mit tegyünk, őfelsége, ha Scaveniusnak sikerül elérnie, hogy a zsidók kitűzzék a sárga csillagot?” A király így válaszol: „Akkor valószínűleg mindannyiunknak sárga csillagot kell majd hordanunk”; Jens Lund azt írja: „Nem találtam semmiféle megerősítő információt a képregényre vonatkozóan.” Jens Lund ugyanakkor azt is feltételezte, hogy a képregényt a Gothenburgban megjelentetett svéd napilapban, a Göteborgs Handels- och Sjöfartstidningben közölték le, mégsem bukkant rá. Lund levonja a következtetést (70. jegyzet): „A képregényt illető érdeklődésemre a Göteborg Handels- och Sjöfartstidning egyelőre semminemű választ nem küldött.” Lund, Jens: The Legend of the King and the Star. Indiana Folklore 8, 1975.

[10] Lund érvelése szerint (1975).

[11] A találós kérdés a The Washington Post 1942. november 22-ei számában jelent meg. A feladvány a nácizmus hét további „áldozatának” portréját tartalmazta. A The Washington Postból kivágott újságcikk a washingtoni Dán Nagykövetség egyik követségi jogtanácsosának személyes naplójában található. A tanácsos 1941–45-ig dolgozott a követségen.

[12] Haestrup, Jorgen et. al., Besaettelsen, Hvem Hvad Hvor. Koppenhága, 1985. 100–1. A nagyon sikeres New York-i iroda mögött Caspar Hasselriis, a Dán Ebédklub alapítója, valamint a hajótulajdonos Hans Isbrandtsen állt. A The Danish Listening Postot Mrs. Signe Toksvig szerkesztette. A Dán Szabadság és Demokrácia Barátai még a „Sajtókapcsolatok és a Fényezés Atyját”, Sigmund Freud egy unokaöccsét, Edward L. Bernayst (1890–1995) is felkérte tanácsadónak. Lásd még Hasselriis, C. H. W.: Danmark i USA under besaettelsen. Forlaget SIXTUS, 1978.

[13] Yahil, Leni: Et Demokrati pa Prove: Joderne i Danmark under Besaettelsen. Gyldendal, 1967, 55–7.; Straede, Therkel: Die Meneschenmauer. Dänemark im Oktober 1943: Die Rettung der Juden vor der Vernichtung. Koppenhága, 1993. 46.

[14] Thune Jacobsen igazságügy-miniszter.

[15] A miniszterelnököt valójában Thorvald Stauningnak hívták.

[16] WL: Mikrofilm PC 6; 156 tekercs: Zsidók a II. Világháborúban. 2D. Dánia és Norvégia Általában. A hírt más angol lapok is közölték.

[17] Keresztély király valójában soha nem látogatott el a koppenhágai fő zsinagógába a német megszállás alatt. Egy a zsinagóga ellen irányuló, a dán nácik által elkövetett gyújtogatást követően a király 1941. december 31-én újévi üdvözletet küldött Marcus Melchior rabbinak, amelyben együttérzését fejezte ki. Lásd Melchior Marcus: Levet og oplevet. Koppenhága, 1965. 162–3.

[18] Központi Levéltár (PRO), FO 371/36787, Dánia helyzete 1943-ban. Az akta borítóján ez olvasható: „Dánia helyzete: Közvetett példány: Politikai Feljegyzés, Dánia, No. 1., 1942. december 30., a Politikai Hírszerző Osztálynak címezve tárgyalja… 4) A dán zsidók.

[19] M. Popp-Madsen valójában Carl Popp-Madsen, ügyvéd (1900–1973), dán náci, a „Schalburg-korpset” elnevezésű, dán náci terroregység megalapítóinak egyike. A Schalburg-korpset egyebek között több ezer dán toborzását szervezte meg a német hadseregbe és a Waffen-SS-be. Popp-Madsen csak három évet töltött le 1946-ban kirótt, tíz éves börtönbüntetéséből.

[20] PRO, FO 371/36786 Dánia helyzete 1943-ban. Külügyminisztériumi feljegyzésből, Mr. Gallop, 1943. febr. 2.

[21] Vilhelm la Cour (1883–1974), dán történész és a náci német megszállás hangadó ellenzője Dániában.

[22] WL: Mikrofilm PC 6; 156 tekercs: Zsidók a II. Világháborúban. 2D. Dánia és Norvégia általában. A hírt a Zsidó Távirati Iroda terjesztette, és a Wiener Library 1942. március 16-án vette nyilvántartásba.

[23] Vilhelm la Cour. Ord til os i Dag: Noter til Ojeblikket. Birkerod, 1941.

[24] WL: Mikrofilm PC 6; 156 tekercs: Zsidók a II. Világháborúban. 2D. Dánia és Norvégia általában.

[25] Vilhjálmsson, Vilhjálmur Örn: Vi har ikk brug for 70 000 joder. Rambam; Tidsskrift for jodisk kultur og forskning, Nr. 7, 1998. 47–50.

[26] Leif Larsen és Thomas Clausen De Forrĺdte: Tyske Hitler-flygtninge i Danmark (1997) c. könyvében (40.) azt állítja, hogy a Dániai Zsidó Közösség, a Mosaisk Toessamfund sikeresebb volt, mint a Dán Szociáldemokraták, ugyanis a közösségnek sikerült elérnie 14 zsidó fogoly kiszabadítását a horserodi internálótáborból. Feltételezésük helytelen, és azon alapul, hogy csak két nem-zsidó szociáldemokratát engedtek szabadon a Dán Szociáldemokraták és dán hatóságok között ez ügyben folytatott, intenzív levelezés eredményeképpen. A 14 horserodi zsidó fogolyról rendelkezésre álló, hozzáférhető forrásokból egyértelműen kitűnik, hogy szabadon bocsátásukat nem a Zsidó Közösség eszközölte ki, de nem is a Komitteen af 4. Maj 1933 elnevezésű zsidó segélyszervezet, amelyet 1940-ben betiltottak. Ha minden hozzáférhető forrást számításba veszünk, sokkal kézenfekvőbb a következtetés, hogy a horserodi táborból 1940–41-ben szabadon bocsátott, összesen 21 menekült-fogoly végül a dán igazságügy-minisztérium döntésére nyerte vissza a szabadságát, mivel a náci megszállók nem fogadták el a dánok arra irányuló kívánságát, hogy a foglyokat Németországba szállítsák.

[27] Vilhjálmsson, op. cit. 50–1.; Dán Nemzeti Archívum, Justitsministeriets 3. kontor, journalsag nr. 1120/1940.

[28] Az 1940–41-ben a horserodi táborban fogva tartott zsidók közül csak kevesen voltak politikailag aktívak letartóztatásukkor vagy korábban. A néhány kivétel a Német Szociáldemokrata Párt közönséges tagja volt a ’30-as években.

[29] Dán Nemzeti Archívum, Justitsministeriet, 3. kontors kopibog for 1941.

[30] 1940-ben az igazságügy-miniszter, Harald Petersen és helyettese, Jens Herfelt azt írta, hogy a Horserod tábor olyan hely volt, ahol „emigránsok elfogadható körülmények között tartózkodhattak”; Harald Petersen–Jens Herfelt: Retsvaesen og Politi under Besaettelsen. In Aage Friis (szerk.): Danmark under verdenskrig og besaettelse. 1. kötet, Odense, 1946. 49.; Vilhjálmsson, op. cit. 51.

[31] Dr. Best a javaslatot úgy definiálta, mint amely jellemző volt „a nemzeti szocialistákra (…) Dániában”; Yahil, op. cit. 161., 423–4. A Dán Vöröskereszt igazgatója, Helmer Rosting (1893–1945) ugyancsak azt javasolta, hogy az internált zsidókat túszként használják fel. A tervek szerint deportálták volna őket, ha a németek elleni szabotázsakciók meg nem szűntek volna.

[32] Yahil, op. cit. 161., 201.; 424/91. jegyzet.

[33] A dániai Reichsbevollmächtiger, Werner Best elutasította, hogy átvegye a király levelét. Lásd Yahil, op. cit. 55–7.

[34] C. B. Henriques Ole Barfoed történésznek írott beszámolója tíz évvel az esemény után. In Haestrup, Jorgen: Til landets bedste; Hovedtraek af departementsstyrets virke 1943–45. Udgiverselskabet af Danmarks Nyeste Historie. 1. kötet. 1966.; Blüdnikow, Bent–Klaus Rothstein (szerk.): Dage i oktober 43. Forlaget Centrum és det Mosaiske Troessamfund, 1993. 81–2. Hans Kirchhoff eltérő változatban számol be a külügyminisztériumi találkozóról, és másképp is értelmezi az „Endlösung over Danmark”-ban. In Hans Sode-Madsen (szerk.): „Foreren har befalet!” Viborg, 1993. 90–6.

[35] Vilhjálmsson: Den storste myte. A dán Berlingske Tidende-ben 2000. február 6-án megjelent cikk, 12. Angol fordítását lásd:
http://www.dchf.dk/staff/vov_artikler/greatest_myth.html

• Befejezetlen jelen